hirdetés
gru-rapper-meghalt-1000x611.jpg

Vízi siklóernyőzés közben a Dunába esett és meghalt a 46 éves szerb rapper

Mindig szerette az extrém sportokat.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. szeptember 11.


hirdetés

Tragikus balesetben életét vesztette Dalibor Andonov, a Gru művésznéven ismert szerb rapper. Szerb sajtóhírek szerint a férfi hétfőn a zimonyi Zemun Nautikai Klubban vízi siklóernyőzött a Duna felett, amikor a folyóba esett. Barátai csónakban odaeveztek hozzá és kihúzták a vízből, majd azonnal értesítették a mentőket. A kiérkező orvos viszont már csak a halál beálltát tudta megállapítani.

Sajtóinformációk szerint

a tragédiát egy erősebb széllökés okozta, amely felrepítette a víz felszínéről Gru-t, majd többször is újra és újra belecsapódott a vízbe. Ekkor a deszka, amellyel addig szelte a hullámokat, fejen ütötte, emiatt elveszítette az eszméletét. A férfi 15 óra 20 perckor halt meg, csupán 46 évesen.

Gru 1973-ban született a szerbiai Dimitrovgradban, karrierjét pedig 1994-ben kezdte Belgrádban. Az 1996-os Gru 2 című albumán megjelent Biću tu nevű számával szerzett ismertséget hazájában és Kelet-Európában egyaránt. Az album egyébként máig az eladásokat tekintve legsikeresebb album Szerbiában, mivel 4 millió darabot adtak el belőle, és elérte a hitelesített arany státuszt is. Másik népszerű dala a 2010-ben, Ajs Nigrutin rapperrel kiadott I dalje me žele című alkotás.

Még pályafutása kezdetén, 1999-ben kezdett el randizni Danica Prvulović szerb modellel, akit 2006-ban feleségül is vett, később pedig két gyermekük született.

A rapper spontán élte az életét, és szerette az extrém sportokat. Sokat snowboardozott, a másik kedvenc sportja pedig a kosárlabda volt. Sajnos éppen egy extrém sport, a kitesurfing, vagyis a vízi siklóernyőzés volt az, ami véget vetett az életének.

Forrás: Szabad Magyar Szó, Wikipédia


KÖVESS MINKET:





hirdetés
domokos-agnes-dk-kepviselojelolt.jpg

Megszólalt a DK képviselőjelöltje, aki teljesen úgy néz ki, mint Orbán Ráhel

Domokos Ágnes elmondta, mit gondol a kísérteties hasonlóságról.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. szeptember 17.



Domokos Ágnes, a Demokratikus Koalíció színeiben indul a képviselőségért Óbuda-Békásmegyer 15. számú körzetben az őszi önkormányzati választáson.

Az ellenzék közös jelöltje

a róla készült plakátképeken kísértetiesen hasonlít Orbán Viktor lányára, Orbán Ráhelre, és ezt rendszeresen meg is jegyzik neki.

Domokos Ágnes

Domokos Ágnes updated their profile picture.

"Állandó poén tárgya a környezetemben, hogy hasonlítok Orbán Ráhelre, de szerencsére a külsőségeken kívül nincs hasonlóság"

- mondta a hvg.hu-nak a képviselőjelölt.

Domokos Ágnes jelenleg a DK központi titkárságán dolgozik, kerületi lakosként a helyi választókerületi elnök kérte fel, hogy induljon a választáson. Állítása szerint a kiválasztásában nem játszott szerepet az, hogy hasonlít Orbán Ráhelre, és a plakáton sem játszottak rá külön erre.

"Így sikerült a fotó"

- fűzte hozzá.


KÖVESS MINKET:



hirdetés
ababi_csilla.jpg

37 éves korában meghalt Ababi Csilla színésznő

A nagyváradi Szigligeti Társulat színművésze súlyos betegséggel küzdött.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. szeptember 17.



Ababi Csilla egy hosszan tartó, súlyos betegségben vesztette életét, tragikusan fiatalon.

A szomorú hírt a nagyváradi Szigligeti Társulat tette közzé hétfő este.

A tehetséges színésznő számtalan műfajban és darabban remekelt.

Ő volt Éliante a Moliére által írt Mizantrópban, Irina Csehov híres darabjában, a Három nővérben, továbbá ő játszotta Marja Antonovát Gogol Revizor című művében – írja a kronikaonline.ro.

"Fájó szívvel tudatjuk, hogy kedves barátunk és megbecsült munkatársunk, Ababi Csilla, a Szigligeti Társulat tagja hosszan tartó, súlyos betegség után ma elhunyt. Emlékét örökké szívünkbe zárjuk"

– olvasható a teátrum Facebook-oldalán.

Ababi Csilla 1983. július 19-én született Nagyváradon. Középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, ezt követően, 2001-2005 között a marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem Szentgyörgyi István Tagozatán tanulta a színészmesterséget. Az egyetem elvégzése után, 2006-tól kezdődően a nagyváradi Szigligeti Társulat tagja, ahol 2016-ban Földes Kati-díjjal és a legjobb női főszereplőnek járó Nívódíjjal tüntették ki.

A színésznőtől családi körben vesznek végső búcsút.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
baleset-roller.png

Ijesztőt repült az elektromos rolleres, amikor elütötte egy taxi Budapesten

A villamossíneken, a zebrán történt a baleset.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. szeptember 17.



A budapesti autósok közössége közzétett egy videót, amelyen az látszik, ahogy egy taxis épp elüti az elé haladó rollerest.

A felvételen látható, ahogy az elektromos rolleres a zebrán gurul, épp a villamossíneknél, amikor a szemből érkező taxis elüti.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
kiskunmajsa-google-1000x579.jpg

Szándékosan forrázta le 2 és fél éves lányát az apa, 5 év börtönre ítélték

Ingerült volt, mert veszekedett az élettársával. Minimum 50-60 fokos vízzel locsolta síró gyerekét, a kislány testének legalább a fele megégett.
MTI, címkép: Google Street View - szmo.hu
2019. szeptember 17.



Jogerősen öt év börtönbüntetéssel sújtotta kedden a Szegedi Ítélőtábla azt a kiskunmajsai férfit, aki szándékosan leforrázta lányát, maradandó égési sérüléseket okozva a két és fél éves gyermeknek. A táblabíróság életveszélyt okozó testi sértés mondta ki bűnösnek a jelenleg 41 éves vádlottat.

A férfi 2016 decemberétől lakott együtt kiskunmajsai házában élettársával, egy ötgyermekes asszonnyal. 2017. január 21-én a késő esti órákban - miután a gyerekek már lefeküdtek - a férfi féltékenysége miatt veszekedni kezdett a nővel, akit többször megütött. Az asszony - félve a további bántalmazástól - éjjel 2 óra körül a szomszédban lakó unokatestvérétől kért menedéket. Reggel 6 óra előtt

az egyik kisgyerek szólt a vádlottnak, hogy a két és fél éves kislány bekakilt. A veszekedés miatt ekkor még ideges férfi a felügyelete és nevelése alatt álló kisgyereket levetkőztette, a tusolóba vitte, meztelenül a zuhanytálcára ültette, majd a gőzölgő, legalább 50-60 fokos vizet irányított a kislányra, és legalább egy percig a sértett erős sírása ellenére a forró vízsugárral locsolta. A kislány teste legalább felén égési sérüléseket szenvedett.

A férfi ezt látva a gyerek egész testét bekente kenőccsel, hogy fájdalmát csillapítsa, majd a rokonság segítségével 7 óra előtt értesítette a mentőket, akik a kislányt kórházba szállították.

A sokkos állapotba került gyermek közvetlen életveszélyben volt, életét csak intenzív orvosi kezeléssel lehetett megmenteni. A kórházba kerülése után a keringése le állt, ezért újra kellett éleszteni. A kislánynál vesekárosodás, testfelület 50 százalékát érintő pigmenthiány és kiterjedt bőrhegesedés alakult ki.

Azt, hogy a kislány szenvedett-e agyi károsodást, csak egy hatéves korában elvégzendő személyes neurológiai, pszichológiai vizsgálattal lehet eldönteni.

A táblabíróság döntésével enyhítette az első fokon eljáró Kecskeméti Törvényszék által kiszabott hatéves büntetést. Joó Attila tanácsvezető bíró az indoklás során kifejtette, a vádlott hanyag gondatlanságának következménye, hogy a kislány életveszéllyel járó sérüléseket szenvedett.


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x