hirdetés
 
 
Víz alatti futással kápráztatta el rajongóit a szabadtüdős merülés bajnoknője
Szó szerint lélegzetelállító tengeralatti mutatványt hajtott végre az a kolumbiai lány, aki már eddig is világhírre tett szert extrém merüléseivel.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. február 11.


hirdetés

A 26 éves Sofia Gomez Uribe a Karib-tengerben, Dominika szigete mellett 20 méter mélységben, légzőkészülék nélkül futott, egy követ cipelve magával. Az erről készült felvételt, amelyet a szintén merülőbajnokként is ismert Daan Verhoeven operatőr készítette, több mint egymillió látogatót vonzott Sofia Twitter-oldalán és immár a YouTube-on arat. Nemcsak a metál kísérőzene, hanem Sofia teljesítménye is brutális.

A helyszín megválasztása sem volt véletlen, mert Sofia e szigeten rendszeresen tart merülő-kurzusokat.

A civilben mérnökként dolgozó, Medellínben élő Gomez szinkronúszóként ismerkedett a vízi sportokkal, húszévesen kezdte el a szabadtüdős, azaz légzőkészülék nélküli merüléseket. Miután néhány edzés után már le tudott merülni 40 méter mélységbe, elkötelezte magát e műfaj mellett. Ma már háromszoros pán-amerikai és kétszeres világcsúcstartó. 2017-ben 83,1 méter mélyre ereszkedett 2 perc 43 másodperc alatt, a múltnak adva át a szlovák Alenka Artnik 82 méteres rekordját, két nappal később saját csúcsát megdöntve elérte a 84 métert.

Sofia Gomez Uribe tavaly részt vett Medellínben egy tudományos kísérletben, amelynek során egy óriás akváriumban végrehajtott merülései közben mérték testfunkcióit.


KÖVESS MINKET:




Bugyi nélkül lépett jégre az orosz jégtáncos - a közönség szava is elállt
Alekszandra Sztyepanova bevállalósra vette a figurát.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. február 11.


hirdetés

Az orosz szűrmazású korcsolyázónő Ivam Bukinnal lépett "színpadra" a minszki jégtáncgálán, ahol úgy döntött, kicsit forrósít a hűvös kontextuson - saját bevallása szerint szerette volna erotikusabb színezetűre varázsolni az előadást, ezért aztán átsejlő fekete kűrruhája alól kihagyta a fehérneműket.

"Remélem, nem túloztam, bár valóban szexis, erotikus látványt akartam nyújtani"

– árulta el a produkció után Alekszandra.

Forrás: Bors


KÖVESS MINKET:



Gyerekkönyvekre cserélte a Meki a Happy Meal-játékokat
Az étteremlánc kedves lépésével a kicsiket az olvasás szeretetére ösztönzi.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. február 10.


hirdetés

Ahogy egyre több gyerek egyre fiatalabb korban a digitális képernyők rabjává válik, úgy erősödik a törekvés is az emberekben arra, hogy a könyvek felé tereljék csemetéiket. Hiszen nincs is annál varázslatosabb, mint mikor egy olvasmány magába szippant és a képzelet szabadon szárnyalhat.

Új-Zélandon a gigantikus gyorsétteremlánc is felismertre ezt, és ott úgy döntöttek, hogy a Happy Meal gyermekmenühöz járó közkedvelt műanyag játékokat Roald Dahl híres ifjúsági író munkáival helyettesítik.

Az említett olvasmányok között olyan klasszikusok szerepelnek, mint A barátságos óriás, a Matilda, a kiskorú boszorkány, a Charlie és a csokigyár vagy A Fantasztikus Róka úr.

"A Happy Meal Olvasói program arról szól, hogy segítsük a szülőket abban, hogy gyermekeik megszeressék az olvasást"

- mondta Jo Mitchell, a helyi Meki marketingigazgatója.

"Számtalan szülő Roald Dahl-karaktereken nőtt fel és remek érzés részt venni abban, hogy egy új generáció is megismerheti azokat."

Különösen a nyugati országokban egy ez hatalmas lépés a tinédzserek körében fellépő csökkenő írástudás helyzeténekjavítására.

Ugyanakkor fontos leszögezni, hogy az olvasásra motiválás csatájában nem is elsősorban egy étteremláncnak, hanem a szülőknek maguknak kellene jeleskedniük. Nem kell rögtön könyvesboltba vagy McDonald's-ba rohanni, a könyvek általában otthon és a könyvtárakban is szép számmal vannak. Viszont az sem elhanyagolgató a projekttel kapcsolatban, hogy ezek a Happy Meal ajándékok a gyerekek kíváncsiságának fejlesztése mellett a környezetvédelemben is segítenek, hiszen nem műanyagból vannak.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

McDonalds new happy meal prize, a Roald Dahl's book!!

Ange's Reads (@angesreads) által megosztott bejegyzés,

Forrás: BoredPanda


KÖVESS MINKET:




Sztriptízshow közben vakult meg a nagymama, 55 millióra perli a vetkőzős fiúkat
Az 58 éves asszonyt a Dreamboys nevű sztriptíztársulat előadásán érte a baleset.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. február 11.


hirdetés

Merle Groenewald számára tragikusan végződőtt a régimódi csajos este: úgy tűnik, barátnőivel túl közel merészkedtek a Dreamboys csapatának produkciójához.

Az ominózus eset még 2014. decemberében történt, a londoni Rise Clubban. Az 58 éves nagymamát egy tűzoltónak öltözött sztipper sebesítette meg, mivel elhajított alsónadrágja szerencsétlen módon az asszony szemébe csapódott.

A dél-afrikai nőt zonnal kórházba szállították, a jobb szeme időlegesen, a bal tartósan megvakult. Nem csoda hát, hogy 150 ezer font, azaz 55 millió forint értékben beperelte a Dream Boys társulatát.

Szerinte nem biztosították, hogy elegendő hely maradjon az előadók és a nézők között annak érdekében, hogy az előadást biztonságosan le lehessen folytatni - a nagymama térde például hozzá is ért a színpadhoz.

A Dreamboys tagadja, hogy az ő munkatársuk miatt sérült volna meg a nő szeme, szerintük egy ilyen eset „racionálisan nem előre látható”.

Forrás: TheSun


KÖVESS MINKET:




174 macskáról gondoskodik a mesterséges intelligenciával működő menedékhely
A pekingi kóbor macsekok 'mechanikus őrangyala' még arcfelismerő rendszerrel is fel van szerelve, egy mérnök-informatikus tervezte.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. február 10.


hirdetés

Egy kínai férfi, akit aggasztott a pekingi kóbor macskák sorsa, gondolt egy nagyot és megépítette a világ első mesterséges intelligenciával rendelkező macskamenedékét. Wan Xi foglalkozását tekintve mérnökinformatikus, aki egész életében elkötelezett állatvédő volt. Gyakran tett ki ételt és friss vizet az utcán élő cicusok számára.

Ezen a hideg télen azonban úgy döntött, hogy egy lépéssel tovább megy, mivel azt szeretné, hogy a pekingi utcaharcosoknak legyen egy meleg és hihetetlenül menő menedéke.

Wan szerette volna feltérképezni a kóbor macskák életkörülményeit, így az állatjólléti önkéntesekhez fordult. Rájött, hogy sok macska az orvosi felügyelet hiánya miatt legfeljebb két évet él. Az összegyűjtött adatok azt mutatták, hogy tízből csak négy képes túlélni egy hideg telet. Márpedig becslések szerint Kína utcáin jelenleg mintegy 40 000 cirmos él. Ezen információk birtokában fogalmazódott meg a férfiban, hogy itt az idő a cselekvésre.

"Először csupán egy meleg helyet szerettem volna biztosítani nekik adni nekik a tél folyamán, ahol ételt és olyan vizet is találhatnak, ami nincs megfagyva"

- nyilatkozta.

A projekt gyorsan nőtt és Wan végül nekiállt létrehozni egy olyan high-tech menedékhelyet, ami egyben ideiglenes állatorvosi klinikaként is üzemel. A benti hőmérséklet 27 celciusra van állítva és az ajtók csak akkor nyílnak ki, ha az "arcfelismerő" bekapcsol. Ezek az okos kamerák még a potenciális egészségügyi problémákat és képesek kiszűrni.

Az önellátó AI-menedéket egy önkéntes csapat kezeli. Az adatokat rendszeresen frissítik, és az önkéntesek megkapják az értesítéseket az irodájukban. A high-tech menedék a különböző betegségek észrevétele mellett azt is meg tudja állapítani, hogy az adott macskát sterilizálták-e.

A szerkezet használóinak nemcsak ételt és a vizet biztosít, hanem játékokat is. De ami a legfontosabb, hogy a cicáknak van egy helyük, ahol átvészelhetik a hűvös éjszakákat, illetve ilyen csodálatos ember-barátaik, akik saját idejüket nem kímélve segítik őket a bajban.

Íme egy tündéri videó arról, ahogy a szőrgombócok kipróbálják a szerkentyűt:

Forrás: BoredPanda


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x