hirdetés
Képernyőfotó-2019-11-14-6.44.17.png

Vitray Tamás 87 évesen elválik Kállay Boritól

A legendás sportriporter már el is költözött a színésznőtől.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 14.


hirdetés

32 közös év után a válás mellett döntött Vitray Tamás és Kállai Bory - tudta meg a Story magazin.

A tévés korábban azt nyilatkozta, hogy két házasság után nem hitte volna, hogy érett fejjel is kamaszos rajongással tud majd szerelembe esni. Majd 2014-ben, 82 évesen ismét elvette feleségül Kállay Borit - örök szerelmüket szerették volna megünnepelni az újabb esküvel.

Magánéletükről ritkán beszéltek, a lapnak most is mindketten tömören kommentálták a helyzetet, miszerint egyetértésben hozták meg a döntést, ugyanakkor nem szeretnék részletezni azt.

hirdetés

A 71 éves színésznő annyit mondott, hogy a hír igaz, de nem szeretne erről többet mondani és reméli, hogy a másik fél is hasonlóan diszkrét lesz.

Vitray Tamás szerint az ilyesmi előbb-utóbb úgyis kiderül, ezért a legjobb, ha ők maguk osztják meg a nagyvilággal.

"Igen, a hír igaz. Harminckét évnyi házasság után egyetértésben döntöttünk így. Általában nem szoktam 87 évesen válni, de a sors másként rendelte. Nincs bennem gyűlölet, nincs bennem harag. Alighanem egyedül fejezem be az utat, ami még hátravan"

- mondta.

Majd hozzátette, hogy mindenben megegyeztek, nem lesz semmiféle vita.

A legendás tévés már el is költözött, fiai mindenben segítik és nem fél az "agg-legény" élettől.


KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
harsanyi.png

Harsányi Levente: „Nincs olyan férfi a földön, aki minden nap tiszta alsónadrágot hord”

Megosztotta a nézeteit Szulák Andrea új műsorában.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 12.


hirdetés

Szulák Andrea új műsora a LifeTV-n, a Nyugi, köztünk marad... ezúttal Harsányi Leventét látta vendégül, aki meglepő kijelentést tett.

A kérdésre, hogy "Milyen alsóneműt hordjon egy férfi?", a következőt válaszolta.

"Az egy törekvés a férfiak oldaláról, hogy minden nap tiszta alsónadrágot vegyenek fel."

hirdetés

A másik vendég, Madár Vera már ekkor ökölbe szorult arccal hallgatta a monológot, de a következő mondat után nem bírta tovább.

"Ugyanakkor nincs olyan férfi a földön, aki minden nap tiszta alsónadrágot hord" - vonta meg a vállát Harsányi.

"De van!" - csattant fel Madár Vera. Legalábbis ő biztos benne, hogy a férje igen.

Harsányi a végén próbálja elkenni az ügyet, mintha csak azért mondaná, hogy legyen mibe belekötni, azonban nem tudni, nem gondolta-e tényleg teljesen komolyan.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
Képernyőfotó-2019-11-13-9.47.20.png

Kárpáti Rebeka ismét szerelmes

A színésznő a Budapest Central European Fashion Weeken már új párjával jelent meg.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 13.


hirdetés

A 25 éves színésznő legutóbb szexi overáljával vonta magára az emberek figyelmét.

Kicsit korábban pedig azzal, hogy bejelentette, hogy egy jótékonysági akció keretében "örökbefogad" egy afrikai kislányt.

A modellként és műsorvezetőként is érvényesülésre vágyó Rebeka életében az elmúlt év egyébként is gazdag volt a változásokban: májusban jelentette be, hogy elhagyja a Jóban Rosszban c. sorozatot, majd augusztusban felbontotta jegyességét egykori vőlegényével, Völgyi Dániellel.

hirdetés

A szerelmi élete azonban ismét fordulóponthoz érkezett, négy hónappal a szakítás után ugyanis újra szerelmes lett.

Kárpáti Rebeka és új kedvese a Budapest Central European Fashion Week divateseményén jelentek meg együtt, majd a színésznő a Ripostnak meg is erősítette, hogy egy párt alkotnak a 28 éves sztárfodrász Frohner Ferenccel.

"Igen együtt vagyunk, de mivel megfogadtam, hogy teljesen elzárom a magánéletem a nyilvánosság elől, ezért most nem szeretnék nyilatkozni"

- mondta a lapnak Rebeka.

A Ripost úgy tudja, hogy a szerelmespár a Fem3 Café egyik adása alatt ismerkedett össze.

A divathéten készült közös fotóikat a Blikk cikkében lehet megnézni.


KÖVESS MINKET:





hirdetés
tothgabi.png

Tóth Gabi kiszáll a Sztárban sztár leszek! showjából

Terhességének ebben a szakaszában már nem tudja azt a maximumot adni, amit elvár saját magától, indokolta a döntését.
Fotó: Instagram/Tóth Gabi - szmo.hu
2019. november 13.


hirdetés

Az Instagramon jelentette be Tóth Gabi, hogy kiszáll a Sztárban sztár leszek! című zenei tehetségkutatóból. Az énekesnő azzal indokolta döntését, hogy hamarosan anyai örömök elé néz, és a terhesség olyan szakaszába ért, amikor már nem tudna maximumot adni az élő showban.

"Nagyon sokat kaptam ettől a műsortól és azoktól az emberektől, akik a Sztárban Sztár leszek! csapatában dolgoznak. Hétről hétre rengeteg energiát merítettem abból, hogy ide tartozhatok és közelről láthatom a versenyzők fejlődését, ami által én is több lettem.

hirdetés

Hálás vagyok, hogy a kislányom ilyen sokáig hagyta, hogy vasárnaponként beüljek a mesterszékbe, de a várandósságnak ebben a szakaszában már nem tudom azt a maximumot adni, amit elvárok saját magamtól. Elérkezett az idő, hogy a gyermekemre koncentráljak, és az ő érdekeit tartsam szem előtt.

Katja kezét nem engedem el, folyamatosan tartjuk a kapcsolatot, és mint felelősségteljes Édesanya, ő is érti, tudja, hogy miért kellett ezt a döntést meghoznom, mint ahogy azt is, hogy jó kezekben hagyom"

- írja a posztban a most már csak egykori zsűritag.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Kedves insta követőim! Nagyon sokat kaptam ettől a műsortól és azoktól az emberektől, akik a Sztárban Sztár leszek! csapatában dolgoznak. Hétről hétre rengeteg energiát merítettem abból, hogy ide tartozhatok és közelről láthatom a versenyzők fejlődését, ami által én is több lettem. Hálás vagyok, hogy a kislányom ilyen sokáig hagyta, hogy vasárnaponként beüljek a mesterszékbe, de a várandósságnak ebben a szakaszában, már nem tudom azt a maximumot adni, amit elvárok saját magamtól. Elérkezett az idő, hogy a gyermekemre koncentráljak, és az ő érdekeit tartsam szem előtt. Katja kezét nem engedem el, folyamatosan tartjuk a kapcsolatot, és mint felelősségteljes Édesanya, ő is érti, tudja, hogy miért kellett ezt a döntést meghoznom, mint ahogy azt is, hogy jó kezekben hagyom❤️??

tothgabi (@tothgabi) által megosztott bejegyzés,

A TV2-t nem érte váratlanul a döntés, erről a kreatív igazgató beszélt a Blikknek:

- Természetesen továbbra is maximálisan Gabi mellett állunk, és megértjük a döntését, hiszen ebben a helyzetben az orvosa javaslatait kell követnie. Gabi az elmúlt hetekben erőn felül teljesített, a Sztárban Sztár leszek! mestereként a tőle megszokott maximális profizmussal látta el a feladatát, amit ezúton is köszönünk neki. A műsor gördülékenyen folytatódik majd, illetve mindent megteszünk azért, hogy Katja se szenvedjen hiányt a felkészülése során. Fel voltunk készülve erre a helyzetre is, már dolgozunk a megoldáson, amiről hamarosan többet is elárulunk – mondta Kirády Attila.

Egyelőre még nem tudni, ki lesz a folytatásban Bereczki Zoltán, Pápai Joci és Horváth Tamás mellett a műsor negyedik zsűritagja.


KÖVESS MINKET:





hirdetés
rubint.png

Konyhafőnök VIP: Rubint Réka a kamerák előtt omlott össze

Elsírta magát, miután a kukába vágták főztjét.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 12.


hirdetés

Rubint Réka is főzött a Konyhafőnök VIP hétfői adásában, ahonnan kisebb traumákkal távozott.

"Segítek neked" - mondta Sárközi Ákos séf, aztán egy drámai mozdulattal a kukába vágta Réka főztjét.

Rubint hibája az volt, hogy 10 perccel korábban vágta fel a húst, így az elveszítette nedvességét.

hirdetés

"Ez kidobta a húsomat" - jegyezte meg a műsorban, de később az interjú alatt kiderült, sokkal mélyebben érintette az incidens.

„Nem akarok sírni, de úgy éreztem, kihúzták a lábam alól a talajt."

Ott ugyanis nem volt ideje elérzékenyülni, minden energiáját a probléma megoldására kellett koncentrálnia. Gyakran adódik ilyen helyzet az életben ezeknek a hatása "utólag jött ki" - kommentálta a fitneszguru.


KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!