hirdetés
visszalepes.jpg

Visszalépett egy miskolci ellenzéki képviselőjelölt és az egyik szegedi polgármesterjelölt is

A miskolci LMP-s Csontos Róbert a párt tudta és tájékoztatása nélkül lépett vissza, ezért ki is zárták. A szegedi Bartha László, Botka László egyik ellenfele a listavezetői helyet megtartja.
MTI - szmo.hu
2019. október 08.


hirdetés

Az LMP felfüggeszti az önkormányzati képviselő-jelöltségtől visszalépő miskolci tagja, Csontos Róbert párttagságát.

Kendernay János társelnök és Kanász-Nagy Máté, az LMP országos elnökségének titkára az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta:

kezdeményezik a párt területi szervezetének feloszlatását is.

Az ellenzéki Velünk a Város elnevezésű csoport a miskolci 14-es egyéni választókerületében induló képviselőjelöltje, Csontos Róbert kedden visszalépett a jelöltségtől. Az LMP közölte azt is, hogy Csontos Róbert a párt tudta és tájékoztatása nélkül lépett vissza, lépését az ellenzéki párt elítéli.

"Az LMP arra kéri a miskolci választókat, hogy szavazzanak mindenhol az ellenzéki összefogás jelöltjeire és Veres Pál polgármesterjelöltre"

- írták.

Október 10-ével visszalép a polgármesterjelöltségtől Bartha László is, akit a Tisza Koalíció indított Szegeden.

A szervezet azt közölte, a listavezetői helyet megtartja.

Botka László MSZP-s polgármesternek négy kihívója van a 2019-es önkormányzati választáson, a Tisza Koalíció szerint ez a helyzet a baloldali politikai vezetés fennmaradásának kedvez, ezért döntött a szervezet elnöksége a jelölt visszaléptetése mellett.

A Tisza Koalíció közleményében kitért arra: céljuk a szegedi önkormányzat közgyűlésébe olyan személyeket juttatni, akik a programjuk megvalósításának biztosítékai, határozott elképzelésük van Szeged jövőjéről, elvégzik a rájuk bízott munkát és polgári értékrendet képviselnek. Ezek alapján a Tisza Koalíció megítélése szerint a város jelenlegi vezetése és közgyűlése programjuk megvalósítására alkalmatlan.

A Tisza Koalíció elnöksége és az önkormányzati képviselőjelöltek egyhangúlag úgy döntöttek, hogy nyitottak a választási együttműködésre más szervezetekkel, amennyiben azok elfogadják a Tisza Koalíció programját. Ha ilyen együttműködés nem jön létre, akkor képviselőjelöltjeik 18 körzetben el fognak indulni.


KÖVESS MINKET:





hirdetés
borkai_zsolt.jpg

Folytatódik a szexbotrány: újabb videó jelent meg Borkai Zsolt bulijáról

Az ismeretlen szerző új bejegyzésében arra is felhívta a győri polgármester figyelmét, hogy a prostitúció Horvátországban illegális.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. október 08.



Amint arról korábban beszámoltunk, a hétfői poszt után elérhetetlenné vált az a blog, amelyen péntek óta több kompromittáló fotó és videó került nyilvánosságra Borkai Zsoltról, Győr fideszes polgármesteréről. A blog írója szerint ezeken az látható, ahogy a politikus és társai prostituáltak szolgáltatásait veszik igénybe egy luxusjacht fedélzetén Horvátországban.

Az ismeretlen szerző a szexuális tartalmú felvételek mellett korrupcióval és kábítószerek használatával vádolta meg a politikust, utóbbiakról azonban egyelőre semmilyen konkrét bizonyítékot nem szolgáltatott.

Borkai Zsolt hétfőn a Győrplusz TV-nek válaszul azt mondta, a napokban róla megjelent felvételek több éve készültek és "részben manipuláltak, és részben, igen, valódiak".

"Nem vagyok rá büszke, és szeretnék elnézést kérni, elsősorban a családomtól. Hibáztam és megbántam. Az utazásomat nem közpénzből finanszíroztam, és soha nem éltem illegális szerekkel, bármilyen ezzel kapcsolatos hír csakis manipuláció. Törvénysértést nem követtem el. Az egész üggyel kapcsolatban büntetőeljárás indítását kezdeményezem"

- mondta.

A blog azóta újjáéledt egy másik felületen, rajta az eddigi tartalommal és egy friss poszttal, melyben újabb szexvideó linkje látható Borkai Zsolt horvátországi nyaralásáról. Emellett az ismeretlen szerző azt állította, hogy mindez a horvát törvények alapján büntetendő.

"Borkai, egy dolgot mindig elfelejtesz: ügyvéd vagyok, tudom mit csinálok. Veled ellentétben tudom, hogy Horvátországban a prostitúció illegális. Szóval tegnap bevallottál pár év börtönt."

A blog írója azt állítja, a politikus "fizette a lányokat."

"Nem tagadtad a beismerő videódban, hogy te adtad a lányokra a pénzt, csupán azt dadogtad el, hogy nem közpénzből finanszíroztad az utazásodat."

"A hajóval pedig – társaiddal együtt – a helyszínt biztosítottad. Tetted mindezt hivatalos személyként, ami súlyosbító tényező."

- áll a bejegyzésben, melynek írója ismét további tartalmak érkezését ígéri, többek közt valamilyen Maldív szigeteki ügyről, amiről azonban egyelőre nem árult el többet.

A horvát törvények szerint ugyanakkor csak a prostitúció nyújtása és segítése illegális. Ezt a közrend és a béke elleni szabálysértésekről szóló 1977-es törvény szabályozza, amit utoljára 1994-ben módosítottak. (Jellemző, hogy a szabályozás annyira régi, hogy a pénzbírság mértékét még német márkában adja meg.)

Ez a jogszabály azt mondja ki, hogy a prostitúciós szolgáltatások nyújtását legfeljebb 30 napos börtönnel vagy pénzbírsággal sújthatják. Bár a törvényt már többször módosítani akarták, és 2016-ban volt olyan kormányzati szándék, hogy az ügyfeleket is büntessék, ez a módosítás végül nem lépett életbe.

Két horvát alkotmánybíró egyébként épp a közelmúltban fogalmazta meg különvéleményében, hogy az új jogi szabályozásnak már a szexuális szolgáltatások igénybe vevőit is büntetni kellene, mert nem látnak okot arra, hogy csak a szolgáltatás nyújtását szankcionálják, az elfogadását ne. Jogvédő szervezetek ellenben arra hívják fel a figyelmet, hogy az Európai Unió többi országában maga a prostitúció sem bűncselekmény.

Az kérdés, hogy a jachtot ki bérelte ki, és önmagában ez minősíthető-e "prostituáció elősegítésének", amit a horvát jogszabály ugyancsak maximum 30 napos börtönnel vagy pénzbírsággal büntet.


KÖVESS MINKET:



hirdetés
borkai.jpg

Borkai Zsolt fia havi egymilliós fizetést kapott egy forgalom nélküli cégtől

A cég 2016 és 2018 között semmilyen bevételt nem produkált, pont annyi pénzt tettek bele, hogy Borkai Ádám fizetésére legyen fedezet.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. október 08.



Győr fideszes polgármesterére és ügyvéd barátjára, Rákosfalvy Zoltánra a Borkai Zsolt körül kipattant szexbotrány hívta fel a figyelmet.

Amint arról beszámoltunk, egy blog ismeretlen szerzője a szexuális tartalmú felvételekkel alátámasztott prostitúció vádja mellett korrupcióval és kábítószerek használatával vádolta meg a politikust - utóbbiakról azonban egyelőre semmilyen konkrét bizonyítékot nem szolgáltatott.

A kompromittáló felvételek egy részén Rákosfalvy Zoltán ügyvéd is látható.

A Válaszonline most arra világított rá, hogy Borkai Zsolt gyermekei is kapcsolatban állnak az adriai túra résztvevőivel - így Zoltánnal és Szabó Ervin "győri vendéglőssel" is.

"A jelenleg 24 esztendős Borkai Ádám már legalább négy éve a szerencse gyermeke: 2015 végétől ugyanis havi egymillió forintnyi fizetést kap – lényegében a semmiért"

- írja az oldal.

Információik szerint Borkai Zsolt fia 2015 óta az Akonia Ingatlanforgalmazó Kft. ügyvezetője havi egymillió forintért úgy, hogy a cég 2016 és 2018 között semmilyen forgalmat és bevételt nem produkált, tehát lényegében halott.

"Az állami kaszinókoncesszió-kiosztáson jókorát szakító ügyvéd nemcsak befogadta, de aktívan menedzseli is ezt az offshore-talapzatra épített vállalkozást"

- teszik hozzá. Tehát a tulajdonos pont annyi pénzt tett bele a cégbe, hogy Ádám fizetésére legyen fedezet. Egyelőre csak annyi biztos, hogy tavalyig ez volt a helyzet, de előfordulhat, hogy még most is. Ez majd az idei évi beszámolóból fog kiderülni.

A vállalkozás Rákosfalvy Zoltán győri címére is van bejegyezve, az ingatlan 100 százalékban az ügyvédé. A kft. tulajdonosa az a luxemburgi Akonia S.A., aminek magyarországi meghatalmazottja Rákosfalvy Zoltán.

A luxemburgi céget az a Kacsóh Gábor igazgatta, aki Rákosfalvy mellett igazgatótanácsi tag volt a SR Group S.A. nevű szintén luxemburgi vállalatban, aminél a győri Audi-gyár területbővítésének haszna landolt.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
whale-4498372_1920.jpg

Bálnát láttak Londonnál a Temze folyóban

A hosszúszárnyú bálna jelenlétét búvárok is megerősítették.
Címkép: illusztráció (Pixabay) - szmo.hu
2019. október 08.



Az efféle "váratlan vendégek" felbukkanása nem példa nélküli.

Mi is beszámoltunk a csatornába szorult delfinekről, akiknek emberi láncot alkotva siettek a segítségükre szakértők Floridában, tavaly pedig egy beluga, vagyis fehér delfin jelent meg a Temzén és több hónapot is eltöltött ott, őt szerencsére nem kellett megmenteni.

Szintén az Egyesült Királyságban történt a mostani eset is.

Ezúttal egy legalább ötméteres hosszúszárnyú bálnát láttak a Temze folyóban, London keleti részén.

"99.9999 százalék biztosak vagyunk benne, hogy ez egy hosszúszárnyú bálna. Többen is látták"

– nyilatkozott a Londoni Kikötőigazgatóság (PLA) szóvivője.

Az állat jelenlétét búvárok is megerősítették, a szakértők szerint normálisan viselkedik és láthatóan jól érzi magát - számolt be a The Guardian információi alapján a 24.hu.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
scarlett2.jpg

Scarlett Johansson cáfol: nem támogatta Tarlós István kampányát

Sőt, egészen mást mond a közleményében az amerikai színésznő, mint ami a magyar sajtó egy részében megjelent.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. október 07.



A 24.hu-hoz juttatott el közleményt Scarlett Johansson, amelyben elmondja, hogy nem voltak igazak azok a médiabeszámolók, amelyek szerint a közelmúltban Budapesten forgató színésznő támogatta Tarlós István kampányát.

A közlemény így szól:

"Nyilvánvalóvá szeretném tenni: különféle médiabeszámolók ellenére nem fejeztem ki támogatásomat Tarlós István polgármesternek a közelgő önkormányzati választásokra. Ezzel szemben mindössze egy magánbeszélgetésben osztottam meg vele őszinte elismerésemet, ami Budapest vendégszeretetének, szépségének és bájának szólt. Kizárólag Budapest polgárai választhatják meg a következő főpolgármestert, és ez egy nagyon fontos választás. A szavazás egy hősi tett mindenhol, ahol veszélyben van a demokrácia. Arra biztatok minden budapesti polgárt, hogy legyen bátor, viselkedjen hősként, és szavazzon a lelkiismerete szerint."

Magyarországon több médiatermék is lehozta azt, hogy a világ legjobban fizetett színésznője ezt mondta volna Tarlós Istvánról:

A színésznő elismerően nyilatkozott arról, hogy a 30 éve a városvezetői pályán dolgozó Tarlós István kerületi polgármesterként 16 évig irányította a kerületet, 9 éve pedig a fővárost, most pedig újabb 5 éves ciklusért indul


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x