hirdetés
szany.jpg

Visszahívták az MSZP-ben viselt tisztségeiről Szanyi Tibort

Már nem a párt alelnöke.
Kép: Pixabay - szmo.hu
2019. július 16.


hirdetés

Szanyi Tibor már nem az MSZP alelnöke, írja az Index. A politikus már többször nyilvánosan bírálta pártját és kritizálta a vezetőség döntéseit, főként az európai parlamenti (EP) választásokat követően. A voksoláson ugyanis az MSZP-P listája történelmi mélypontot jelentő eredményt ért el, így Szanyi is lemaradt, és a második helyről sem jutott be az uniós parlamentbe.

Szanyi több nyílt levelet is írt, amikben "belső mutyikról, külső alkudozásokról írt", ahol „a vezetők a tagság vállát taposva huzakodnak az egyre kevesebb koncon”. Hozzátette, úgy véli, az MSZP feladta baloldaliságát.

Korábban megrovást kapott, ám a portál úgy tudja:

hétfőn visszahívták az alelnököt a pártban viselt tisztségéről, aminek vélhetően ahhoz is köze lehetett, hogy Szanyinak éppen a hétvégén jelent meg egy, ismét csak az MSZP-t kritizáló nyilatkozata.

A visszahívást az MSZP sajtóosztálya meg is erősítette az Indexnek, a részletekről azonban a párt csupán annyit közölt: a döntés jogerős.


KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
beri-polgarmester.png

„Ezt most beszoptátok”- pezsgővel, medencében ünnepelte győzelmét a borsodi polgármester

Tornanádaska újraválasztott polgármestere, Beri Tamás Facebook-videóban osztotta meg a pillanatot.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. október 14.



A 444 szúrta ki, hogy a Borsod megyei Tornanádaska újraválasztott polgármestere, Beri Tamás mennyire önfeledten ünnepelte győzelmét.

A korábban hatrendbeli közokirat-hamisítás miatt 800 ezer forintos pénzbüntetésre ítélt, uzsorázással és más bűncselekményekkel gyanúsított Beri közel 72 százalékkal nyert a településen.

Facebookra feltöltött videója szerint a nagy pillanatot medencéjében, pezsgőlocsolással koronázta meg. Közben azt kiáltotta: "ezt most beszoptátok", és nyomatékul be is intett a kamerának.

Közzétette: Tamas Beri – 2019. október 13., vasárnap

KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x

hirdetés
tatra.jpg

200 métert zuhant a szakadékba egy nő a Tátrában, de túlélte, a férje viszont meghalt

Az asszony még tudta riasztani a mentőket, de a férjén már nem tudtak segíteni.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. október 13.



Egy házaspár zuhant le szombaton délután a Nyugati-Tátrában, a Bánya-hegy közelében lévő szakadékba - írta meg a parameter.sk.

Az asszony kétszáz métert zuhant, és túlélte az esést. Még volt annyi ereje, hogy segítséget hívjon. Arról is beszámolt, hogy férje is vele együtt esett a mélybe, de ő még mélyebbre zuhant, nem látja, nem tudja, hogy hol van, és kommunikálni sem tud vele.

A hegyi mentők riasztották a mentőhelikoptert, amely a Zsári-völgyben vette fel a hegyi mentők csapatát, míg egy másik csoport gyalogosan indult el a baleset helyszínére.

A mentőhelikopterben ülők bukkantak a férfira, de ő nem élte túl a zuhanást.

Ezt követően találták meg a nőt, akit a poprádi kórházba szállítottak - írta a lap.

Fotó: illusztráció


KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
hulk-poszt.jpg

Hulk, vagyis Mark Ruffalo is posztolt a választásokról - gratulált az ellenzéknek

Új fejezet kezdődik Magyarországon, írta Facebookon.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. október 14.



A Marvel-univerzum Hulkja, Mark Ruffalo a magyar önkormányzati választások kapcsán posztolt Facebookra.

Az amerikai színész megosztotta a Washington Post idevágó cikkét, és azt írta: gratulál, új fejezet kezdődik Magyarországon.

Ruffalo nem először reflektál a magyar politikai helyzetre. Korábban, még szintén az önkormányzati választások apropóján azt írta posztjában: Donald Trump és Orbán Viktor ugyanazt a forgatókönyvet követik, megpróbálják megfélemlíteni, egymás ellen hangolni az embereket annak érdekében, hogy teljhatalmuk legyen.


KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
medve-bocs-pixnio-1000x666.jpg

Kétbocsos anyamedve ölte meg a nyárádmagyarósi jegyzőt

A férfi horgászás közben találkozott a bocsaival érkező vadállattal, a támadást pedig nem élte túl.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. október 14.



Medvetámadás áldozata lett a romániai Nyárádmagyarós jegyzője. A férfi szombaton késő este a Kóródszentmártonhoz tartozó Vámosudvarhelyen horgászott a Küküllő partján, amikor a nőstény medvével találkozott - írja a Székelyhon.ro.

Bartos Csaba, Kóródszentmárton alpolgármestere a lapnak azt mondta,

egy kétbocsos anyamedve átjött a Küküllőn, mögötte a bocsok 7-8 méterre követték, a horgász pedig bekerült az anya és a bocsok közé. A vadászok szerint ezért támadhatta és ölte meg a vadállat az előle menekülni próbáló férfit.

Bartos Csaba úgy tudja, az áldozat Nyárádmagyarós jegyzője volt. Ezt később a település polgármesteri hivatala is megerősítette a Székelyhonnak. A lap úgy tudja, a férfi régóta járt ugyanarra a helyre horgászni, szinten minden hétvégén ott volt.

Mint kiderült, a medvét már október elején is látták Vámosudvarhelyen az egyik faluszéli utcában, akkor a rendőrök, a csendőrök, a vadászok és az erdészek elűzték onnan. A közeli hegyen legeltető kecskepásztor szerint

az állat napi szinten jár a falu közelében, csak a villanypásztor és a nagy kutyák állítják meg.

Címkép: illusztráció (Pixnio)


KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x




Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!