hirdetés
istenes-madai2.jpg

Videó: vizespólóban fejezte be a Mokkát Mádai Vivien

Műsorvezetőtársa jól nyakon öntötte a tévést az adás végén. Aztán meg egymást fröcskölték a szökőkútban.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. augusztus 02.


hirdetés

Nem várt fordulatot vett a Mokka adása, amelyben a műsorvezetők, Mádai Vivien és Istenes László Tihanytól búcsúztak.

A két tévés egy hűsítő szökőkútból jelentkezett be a műsor végén, ahol Istenes elmondta, hogy Mádai mindig is szerette volna, ha kollégája meglepné valami váratlannal. Ez most sikerült:

az adás záró perceiben két kézzel, majd egy üvegváza segítségével csuromvizesre locsolta kolléganőjét.

Mádai Vivien azonban nem hagyta magát, így a stáblista alatt az adás tulajdonképpen egy merő vízicsatává alakult. Ahogy a műsorvezetőnő fogalmazott,

„tudniuk kell a nézőinknek, hogy minden kitelepülést úgy szoktunk lezárni, hogy a Balatonba szoktunk beúszni. De nekem ezt senki nem mondta. Most a szökőkúttal oldottuk meg”.

hirdetés

Akármilyen váratlanul jött a pancsolás, láthatóan egyiküknek sem esett rosszul az augusztusi kánikulában.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
nadai-aniko-reggeli.jpg

Nádai Anikó Weisz Fanni exférjével jött össze

Ez azért pikáns, mert Weisz Fanni pedig egy ideje már Nádai Anikó exével jár.
Címkép: nadai_aniko/Instagram - szmo.hu
2020. október 29.


hirdetés

Új párja van Nádai Anikónak, ráadásul nem is akárki: Weisz Fanni exférjével jött össze - írja a Blikk.

Ez azért pikáns, mert a modell egy ideje már a műsorvezető volt párjával jár, és ezt már nem is titkolják a nyilvánosság előtt.

Fanni nemrég nyíltan mesélt arról, milyen a kapcsolatuk és mennyire boldog most.

Úgy tűnik, Nádai Anikó pedig Hajmásy Péterrel alkot egy párt, aki még válófélben van feleségével, Weisz Fannival.

hirdetés

A Blikk úgy tudja, a Házasodna a gazda műsorvezetője és a kosárlabdázó a napokban együtt voltak Gyulán egy kis kikapcsolódás erejéig. Mindketten posztoltak képeket magukról az Instagramon, de ezeken egyedül szerepelnek. A bulvárlap szerint nagyon ügyeltek arra, hogy senkinek ne tűnjön fel, hogy együtt pihennek Gyulán.

Anikó egyik közeli barátja azt mesélte, hogy a pár nem régóta ismeri egymást, de most nagy az összhang közöttük.

"Anikó teljesen ki van virulva. Szerintem nem véletlenül nem nyilatkoznak, és tesznek fel pár nap után közös képet, mert annyira friss még ez az egész, hogy szeretnék ezt a boldogságot csak maguknak megtartani"

- mondta a lapnak a közeli ismerős.

A műsorvezetőt is megkeresték, aki ugyan nem cáfolta a hírt, de azt mondta, nem szeretne a magánéletéről nyilatkozni. Hajmásy Péter válasza ugyanez volt.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
der-heni-babat-var.jpg

Dér Heni babát vár

Az énekesnő korábban a Nyerő Párosban mesélte el, hogy nemrég már egyszer babát várt, de akkor elveszítették a kicsit. A korábbi méhen kívüli terhesség miatt viszont sokáig nem mertek előre örülni az újabb pozitív tesztet látva.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. október 29.


hirdetés

Dér Heni és párja, Bakos Gergő korábban a Nyerő Párosban árulták el, hogy az énekesnő nemrég terhes volt, de elveszítették a babát.

Most viszont hatalmas boldogság érte őket:

Dér Heni ugyanis ismét várandós

- írja a 24.hu a Story magazin legfrissebb számára hivatkozva.

hirdetés

Az énekesnő és párja már nyár vége óta tudja, hogy bővül a család, de az elején még nem igazán mertek örülni a korábbi méhen kívüli terhesség miatt.

"Nyár végén, egy húzós nap után jött a nagy fordulat. Fáradtan értem haza hajnalban, három koncertet követően, mégsem tudtam sokáig aludni, mert a biológiai órám kidobott az ágyból két óra alvás után. Felkeltem, és azt éreztem, hogy csinálnom kell egy terhességi tesztet, holott semmilyen jel sem utalt arra, hogy várandós lehetnék, és nem is szoktam találomra tesztelni"

- idézi Henit a lap, aki párjával együtt nagyon meglepődött, amikor pozitív lett a terhességi tesztje.

"Aznap, amikor elmentünk Gergővel ebédelni, közöltem vele a nagy hírt. Átadtam neki a tesztet az asztal alatt. Ugyanazt a megdöbbenést láttam az arcán, ami az enyémen volt aznap reggel. »Ez hogy lehet? Ilyen létezik?« Ilyen kérdéseket tett fel, miközben természetesen nagyon örültünk. Azonnal felhívtam az orvosom, hogy adjon egy minél közelebbi időpontot, nézzük meg a babát ultrahangon is. Féltünk, hogy esetleg most is rossz helyen ágyazódott be. Csendben próbáltunk várni és örülni, egészen addig, amíg másfél hét múlva elmentem az orvoshoz. Gergő is bejöhetett velem, mindketten nagyon izgultunk. A világ legjobb, legmegnyugtatóbb érzése járt át minket, amikor megláttuk a monitoron, hogy minden a helyén van"

- mesélte az énekesnő, akinek Gergő nemrég a kezét is megkérte.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
der-heni-terhesseg.jpg

A várandós Dér Heni előre szólt a rosszakaróinak, hogy kerüljék el a közösségi oldalát

Az énekesnő nyugodtan szeretné megélni a 2. trimesztert, nem kér a rosszindulatú megjegyzésekből.
Címkép: Instagram/Dér Heni - szmo.hu
2020. október 29.


hirdetés

Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy néhány hónappal ezelőtti vetélése után Dér Heni ismét babát vár.

Az énekesnő és párja a Story magazinnak árulták el, hogy bővül a családjuk, ugyanakkor Heni az Instagram-oldalán is reagált a hírre. Posztjában pedig a rosszakaróinak is üzent.

"Igen, a hír igaz...Bakos Gergellyel első közös gyermekünket várjuk...Leírhatatlan érzés... Ezúton kérném a rosszakaróimat, amennyiben tehetik, kerüljék el az oldalamat, a sajtó munkatársait pedig arra kérem, ne zaklassanak mindenféle kérdéssel, a második trimeszteremet szeretném úgy megélni, ahogy a gyermekem is megérdemli: boldogan és nyugalomban...Köszönjük"

- fogalmazott Heni a posztban.

hirdetés

Persze azért így is kapott pár negatív kommentet, ugyanis többen is nehezményezték, hogy miért egy bulvárlap címlapján számolt be a hírről - ahogy a hozzászólók fogalmaznak "jó pénzért".


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
gryllusdorka-Copy.jpg

Megfordították Gryllus Dorka hasában a babáját, hogy természetes úton születhessen meg

A speciális beavatkozásról a színésznő a közösségi oldalán számolt be. Azt is írja, hogy már nagy izgalommal várja a babát.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. október 29.


hirdetés

Mint arról korábban mi is hírt adtunk, Gryllus Dorka újra várandós, hamarosan megszületik kisfia. A 47 színésznő elmesélte, hogy tudta meg, hogy babát vár.

"Vettem egy terhességi tesztet, de negatívnak bizonyult. Felhívtam az orvosomat, beszéltem az asszisztensével, aki azt mondta, ez biztos a korai klimax, ha túl gyakran fordul elő, jelentkezzek újra."

Majd miután egyre több jel arra mutatott, hogy terhes, egy újabb tesztet csinált, ami már pozitív lett. A kis Áron nemsokára megérkezik. Gryllus Dorka és Simon Kornél első gyermeke is fiú, 2012-ben született.

A színésznő kedden a közösségi oldalán arról számolt be, hogy a baba farfekvéses volt, ezért egy speciális beavatkozásra került sor. Mint írja:

hirdetés

"Köszönöm a Róbert kórház főorvosának, Dr. Siklós Pálnak, hogy megfordította a hasamban kisfiamat Áront. Igen, igen pontosan, megfordította, így Áronnak lehetőséget adva a természetes születésre... nagy izgalommal várom, drukkoljatok nekünk!"

Log into Facebook | Facebook

Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.

A színészpár tíz év együttélés után, előző hétvégén a legnagyobb titokban, szűk körben összeházasodott. Az érkező új unoka nagypapája, Gryllus Dániel zenész elmesélte, hogy "ez egy örvendetes gesztus, hogy végre rákerült a pecsét, egy becsületes dolog volt, hogy a második gyermek érkezése előtt összeházasodtak, de érzelmileg biztos, hogy nem változtatott semmit a dolog".


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!