hirdetés
adamati1.jpg

Vérmérgezést kapott és percekre leállt a szíve a kis Attilának – egy 12 millió forintos kezelés gyógyíthatja meg

A kisfiú napi 30-40 epilepsziás rohammal kénytelen élni, de lenne egy megoldás. Erre is gyűjtenek a CsodaCsoport adventi vásárában.
Képek forrása: Együtt Ádám Atiért Fb - szmo.hu
2019. november 20.


hirdetés

Az adventi időszak kiemelten fontos az adományozás területén, ezért a kis Zentének, Leventének és Lilinek is sok pénzt gyűjtő facebookos licitcsoport külön akciót tervezett erre az időszakra. November 24-én rendezik a CsodaCsoport első, saját jótékonysági vásárát, a XIII. kerületi Dunavirág u. 2. szám alatti La Vida Duna Rendezvényházban.

"A jótékonyság egyetemes szeretet, akik egymást segítik, azok nemcsak az emberi élet gondjait enyhítik, hanem egyidejűleg saját lelki és testi egészségüket is előmozdítják. A CsodaCsoportban a licitek pörögnek, a felajánlások gyűlnek, a sütivásárok szerveződnek, a tagok barátkoznak, a közösség épül, a beteg gyermekek és mi magunk is gyógyulunk, hiszen a jó cselekedet áldás az adakozónak és az elfogadónak egyaránt"

– mondta Tasi Nikolett, a csoport egyik adminisztrátora.

"Magunk is nagy izgalommal várjuk az eseményt, rengeteg adományba felajánlott játékkal, vásári portékával, amelyek méltán foglalhatják el helyüket akár a fenyőfa alatt is majd az otthonokban. Színes lesz a paletta a gyerekeket, felnőtteket szórakoztató vásári program terén is, nem beszélve a várhatóan fantasztikus sütemény-csodákról, melyek vendégeinkre várnak. Hisszük, és naponta megéljük, hogy aki másokat felüdít, maga is felüdül" – tette hozzá.

hirdetés

A csoport természetesen újabb kisgyerek számára gyűjt adventkor is.

Ádám Attila, a kisfiú, aki kapott egy új esélyt

"Képzeld el, hogy pár naposan átesel egy műtéten, aztán egészségesen hazaadnak, de 5 hónaposan egy későn felismert betegség miatt elhal benned egy szakasz, te vérmérgezést kapsz, és a végén leáll a szíved…

Nyolc hosszú percig egyet sem dobban…

Aztán nekiindulsz újra, hogy mégis élj, és kihozd az életedből és a környezetedből a legtöbbet.

Így kezdődött Ádám Attila második élete. Kapott egy új kezdetet, de mellé napi 30-40 epilepsziás rohamot is, amely olyan megerőltető kis gyermektestének, mint nekünk, felnőtteknek 10 óra komoly fizikai munka. És neki 5 éve nincsen szabadnapja.

Ez a kisfiú élete legnagyobb próbatételéhez a legnagyobb segítséget már megkapta: szerető családot; olyan embereket, akik hitükkel, lelkierejükkel, mosolyukkal és nevetésükkel gyógyítják. Pedig, tudjuk, nekik is nehéz… Most mindössze annyit kérnek tőlünk, hogy a hiányzó részt, az anyagi támogatást tegyük hozzá a küzdelmükhöz, hogy Atit Németországban, Európa legnagyobb epilepszia-centrumában meg tudják gyógyítani.

A szükséges 12 millió forint fele már összegyűlt, most rajtunk, a CsodaCsoporton a sor, hogy összefogjunk érte. „Mi nagyon sokan vagyunk” – mondta egyikőtök. Így nagyon gyorsan képesek vagyunk elérni a kitűzött célt. Segítsük hozzá Attilát is egy csodához! Mi ebben nagyon jók vagyunk!

Adatok

Együtt Ádám Atival Alapítvány

11745004-24514758-00000000

Külföldi utalás esetén:

HU04 117450042451475800000000

Swift kód:OTPVHUHB

PayPal.Me/Egyuttadamatiert

Közlemény: civil licit

"A jótékonysági vásárunk támogatottja Ádám Attila, 7. „gyermekünk” egy igazi harcos, igazi túlélő. Szeretnénk segíteni a családnak, hogy kijussanak Németországba, Európa egyik legnagyobb epilepszia-centrumába, és megtalálják azt a gyógyszer-terápiát, amitől Ati jobban lesz, és megszűnnek a folytonos rohamok" – írják róla.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
bejruti-robbanas-nover-babak-northfoto.jpg

Szívmelengető fotón a bejrúti nővér, kezében a három újszülött babával, akiket megmentett a robbanáskor

Az ápolónő a három kicsit magához szorítva menekült el a szülészetről, amikor a robbanás történt.
Fotó: Northfoto - Xinhua News Agency/eyevine - szmo.hu
2020. augusztus 06.


hirdetés

Mint arról korábban beszámoltunk, óriási robbanás rázta meg kedden Bejrútot. Egy raktár gyulladt ki a libanoni főváros kikötőjében, ahol nagy mennyiségben tároltak ammónium-nitrátot. A robbanásnak legalább 135 halálos áldozata van, a sérültek száma több mint ötezer.

A beszámolók szerint a detonáció olyan nagy erejű volt, hogy még 10 km-ről is lehetett érezni a hatását. A kikötő több kilométeres körzetében az épületek ablakai kitörtek, leszakadtak a mennyezetek és a berendezésben is hatalmas károk keletkeztek.

Sok kórház, köztük az Al Roum kórház is megrongálódott a robbanás következtében. Bilal Jawich fotóst "szakmai megérzés" vezérelte, hogy odamenjen, és nem csalódott az intuíciójában, ugyanis egy nagyon emlékezetes pillanatnak lehetett szemtanúja.

Látta, ahogy egy nővér három újszülöttet tart a karjában meglepő nyugodtsággal, ami igencsak furcsa volt a körülötte látható káoszban a fotós szerint. A földön ugyanis rengeteg halott és sérült ember hevert.

hirdetés

"Mindezek ellenére a nővér olyan volt, mintha egy rejtett erővel kontrollálná magát, hogy megmentse azokat a gyerekeket"

- mesélte Jawich a CNN Arabicnek.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
mentoauto-omsz.jpg

A családtagok vezették le a szülést egy zuglói kismamánál, már megszületett a baba, mire kiértek a mentők

A családnak sikerült gond nélkül világra segíteni az újszülött kislányt a mentésirányító telefonos segítségével, az Országos Mentőszolgálat oldalán gratuláltak is nekik ehhez.
Fotó: Országos Mentőszolgálat/Facebook - szmo.hu
2020. augusztus 05.


hirdetés

Újabb rendhagyó szülésről számoltak be az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán. Mint írták, kedd este egy mindenórás zuglói kismamánál otthon indult meg a szülés, ezért mentőt hívtak hozzá.

Mivel azonban a baba már nagyon ki akart bújni, a mentők kiérkezéséig a mentésirányító telefonon instruálta a családot a teendőkre, akik így gond nélkül világra is segítették az újszülött kislányt, mire a mentők odaértek.

A mentők az édesanya és a kislány helyszíni ellátása után mindkettőjüket stabil állapotban szállíthatták kórházba. A baba a Jázmin nevet kapta szüleitől.

"Jázminnak boldog, egészséges életet kívánunk, a családnak, az édesanyának és bajtársainknak gratulálunk"

- írták a mentőszolgálat bejegyzésében.

hirdetés

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
feleseg-ujraelesztette-a-ferjet-northfoto.jpg

Fél órán keresztül élesztette újra férjét az ír nő, ezzel megmentette az életét

A kétgyermekes családapa szíve 50 percig állt, mielőtt sikerült visszahozni az életbe. Ha a felesége nem kezdi el a szívmasszázst, meghalt volna.
Fotó: Northfoto - Sanita Lazdauska/SWNS.COM - szmo.hu
2020. augusztus 06.


hirdetés

Borzasztó pillanatokat élt át egy ír nő, akinek újra kellett élesztenie a férjét, miután az váratlanul szívrohamot kapott - számolt be róla a Metro.

A család sosem felejti el azt a napot, amikor kis híján tragédia történt. Juris Lazduaskis még tavaly márciusban lett rosszul egyik reggel. Felesége, Sanita először azt hitte, hogy a férje csak alszik és horkol, mert fura hangokat adott ki. De aztán gyanús lett neki a nem normális horkolás, ezért közelebb ment a férfihoz és megpróbálta felébreszteni őt. Hiába rázogatta a testét, a horkolás folytatódott.

Majd amikor Juris egyszer kinyitotta a szemét egy percre, aztán ismét visszaesett az előző állapotába, sőt el is kékült és már nem lélegzett, a felesége tudta, hogy baj van.

Rögtön hívta a segélyhívót, de a telefonban azt mondták neki, hogy el kell kezdenie az újraélesztést, különben a férje meghalhat. Telefonon instruálták, miközben fél órán keresztül szívmasszázst végzett a párján, amíg a mentők kiértek.

hirdetés

A szakemberek segítségével sikerült újraéleszteni a kétgyermekes családapát, akinek a szíve 50 percig állt, és ha a felesége nem kezdi meg a szívmasszázst, nem élte volna túl a szívrohamot.

"Nem nagyon volt időm arra, hogy hősként gondoljak magamra" - mondta Sanita.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
zente4.jpg

„Van megoldás, van kezelés, van jövőkép!” - A kis Zente anyukája az augusztusi SMA-hónap kapcsán írt a betegségről

Szerencsére egyre többször ismerik fel időben a betegséget, és a kezeléshez is egyre több helyen hozzá lehet jutni.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. augusztus 06.


hirdetés

Augusztus hónap világszerte az SMA-tudatosság hónapja, amikor fokozottan igyekeznek felhívni a figyelmet a betegségre - emlékeztet a médiában ismertté vált SMA-s kifiú, Zente anyukája a Facebookon.

Mint írja, „hazánkban Zente tavalyi gyűjtése kapcsán is szerencsére kellő figyelmet kapott a betegség.” Hozzáteszi:

„Viszont még most is látok a neten sok-sok olyan megjegyzést, hogy milyen sok SMA-beteg lett hirtelen, és hogy régen ilyen nem volt. Ez egy téves megállapítás. Sajnos régen is volt!”

Ahogy fogalmaz, eddig azért hallottunk kevesebb esetről, mert hazánkban nem volt megfelelő kezelés. Magyarországon csak 2018 óta elérhető a megfelelő segítség.

hirdetés

„Tehát sajnos, ezek a gyerekek nagyon hamar meghaltak. Régen ráadásul úgy, hogy diagnózisuk sem volt, hiszen ismerek olyan felnőtteket, akik úgy küzdötték végig a gyermekkorukat, hogy igazából nem tudták, mi a baj”

- világít rá a szomorú tényre az édesanya.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!