hirdetés
leszbikus-par-megvertek.png

Véresre vertek két nőt a buszon, mert nem csókolóztak, amikor a többi utas ezt követelte tőlük

Az eset Londonban történt, a négy férfi támadót körözi a rendőrség. A lányok az egész világnak megmutatták sérüléseiket.
CNN - szmo.hu
2019. június 07.


hirdetés

A támadásról a londoni rendőrség közleményben, az áldozatok közül az egyik nő, Melania Geymonat Facebook-posztban számolt be. Melania és barátnője, Chris - a két lány együtt jár - az észak-londoni Camden városrész egyik éjszakai buszán utazott, a felső szinten. Felszállt négy férfi, akik kiszúrták, hogy a két lány megcsókolja egymást. Melania ezután így folytatta a történteket:

"Elkezdtek heccelni minket, és követelték, hogy csókolózzunk tovább, hadd élvezzék ők is. Különböző szexuális testpocíziókat is ajánlottak. Én próbáltam viccelődéssel elütni a dolgot, de ők egyre jobban belejöttek a gúnyolódásba.

Aprópénzzel dobáltak, nevetgéltek. A következő, amire emlékszem, hogy a barátnőm feláll, és vitázni kezd velük, mire az egyik férfi megütötte.

Én is felugrottam, erre valaki ököllel az arcomba vágott. Elszédültem, nem tudom, hogy elvesztette-e az eszméletemet egy rövid időre, vagy nem. Aztán a busz megállt, és megérkeztek a rendőrök."

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
grocery-store-2619380_1920.jpg

Egy holttestet kerülgettek a vevők a temesvári Lidl-ben

Egy férfi hirtelen rosszul lett és meghalt az üzletben, de a boltot ezután sem zárták be.
A címkép illusztráció: Pixabay - szmo.hu
2020. február 20.


hirdetés

Rosszul lett és meghalt szerdán egy férfi egy temesvári szupermarketben. Az üzlet ennek ellenére nem zárt be, így a vásárlóknak egy holttestet kellett kerülgetniük - írja a Maszol.ro.

Az Antena1 román kereskedelmi csatorna szerint a férfi vásárlás közben hirtelen rosszul lett és összeesett. A kiérkező mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

A később megérkező rendőrök letakarták a holttestet, és elkezdték a haláleset kivizsgálását. A bolt vezetői azonban az intézkedés idejére nem zárták be a boltot, így a vásárlóknak kerülgetniük kellett a férfi holttestét.

A Főtér.ro szerint egy 51 éves férfi halt meg a boltban, szívinfarktust kapott. A lap szerint a bolt vezetői később közleményben reagáltak az esetre. Ebben azt írják,

"együttéreznek a férfi családtagjaival, a személyzet pedig mindent megtett, amit kellett, hiszen értesítették a hatóságokat. Egyben elnézést kérnek az ügyfelektől, amiért akaratukon kívül asszisztálniuk kellett a hatósági beavatkozáshoz".

hirdetés

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
demeter-marta.jpg

Három évet is kaphat Demeter Márta

A képviselőnek hivatali visszaélés miatt kell bíróság elé állnia jövő héten.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. február 20.


hirdetés

Jövő hét pénteken 13 órakor kell Demeter Mártának megjelennie a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, ahol az előkészítő üléssel megkezdődik a hivatali visszaélés miatt ellene indított per – értesült a Magyar Nemzet.

Az LMP-s politikus 2018-ban Facebook-posztban közölte, hogy írásbeli kérdésekkel fordult az illetékes miniszterekhez, azt tudakolva, hogy a honvédség Airbusával miért utaztatták törvénytelenül Orbán Viktor lányát. Ám mint később kiderült, egy Orbán vezetéknevű magyar katona és családja utazott a gépen, engedéllyel.

Demeter Márta akkor az Ország­gyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának alelnöke volt. A Fidesz az ügyben a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordult, ahol megállapították: a képviselő a névazonosságon kívül semmilyen körülmény miatt nem következtethetett volna arra, hogy a miniszterelnök érintett az ügyben.

Az ügy miatt az Alkotmányvédelmi Hivatal a képviselőnő személyében nemzetbiztonsági kockázatot látott, a parlament ezért felmentette bizottsági alelnöki tisztségéből és bizottsági tagságából. Az ügyészség ezután emelt vádat.

A jelenleg gyermeket váró képviselőnő tette akár három évig tartó szabadságvesztéssel is büntethető.

hirdetés

hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
mento.jpg

Sapkáját arcára szorítva továbbment a lifttel egy nő, mikor meglátta az oxigénmaszkos beteggel várakozó mentősöket

Ezután még lement reklamálni is a mentősök után, hogy a mentőautó miatt nem tudott kimenni a parkolóból.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. február 20.


hirdetés

Elképesztő történetet osztott meg a Facebookon az Országos Mentőszolgálat.

Posztjukban azt írják, hogy egy angyalföldi tízemeletesbe riasztották a mentőket csütörtök délelőtt, amikor egy idős asszony lett rosszul a nyolcadikon. A segítség gyorsan meg is érkezett, ám a parkolás okozott némi fejtörést. A zsúfolt utcában végül mégis sikerült úgy megállni a mentővel, hogy csupán egyetlen parkoló autó esetleges indulását kényszerültek akadályozni.

A 80 év körüli nő állapota gyorsan javult az ellátás alatt, de megfigyelésre szorult. A mentők így bezárták a lakást és kórházba indultak a hordszékbe ültetett asszonnyal. Hátukon, kezükben felszerelésükkel türelmesen várták percekig a liftet és amikor megérkezett, ők egyszerűen lemaradtak róla.

Egy fiatal nő állt ugyanis már a felvonóban, aki megdöbbentően reagált az oxigén maszkot viselő beteg látványára és, mint aki fertőzéstől tart, azonnal sapkájával takarta el a száját és az orrát, miközben kétségbe esetten nyomkodta az ajtózáró gombot.

A meglepett mentős ugyan felajánlotta a helycserét, de az ajtó gyorsan bezárult és csak annyi hallatszott a távolodó liftből: “Visszaküldöm majd!” A mentőkre így újabb percek vártak, míg eljutottak végre a földszintre. Az élmény feldolgozása természetesen még akkor is zajlott az életmentőkben, amikor betegükkel autójukhoz értek.

hirdetés

Ekkor a liftes nő szaladt oda hozzájuk feldúltan, arcát továbbra is sapkájával védve. Azon méltatlankodott, hogy 7 perce nem tud kiállni a mögé parkoló mentőtől. A mentősöknek ekkor a beteg sietett segítségére, aki ezen még állapota és a maszk ellenére is hangosan felnevetett.

Végül stabil állapotban szállíthatták kórházba az idős asszonyt.

hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
headache-1540220_1920.jpg

Ismét vény nélkül kapható az Algopyrin

Február 19-től könnyebb megvásárolni a metamizol tartalmú gyógyszereket.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. február 20.


hirdetés

2007 után ismét vény nélkül kapható az Algopyrin és kilenc másik, metamizolt tartalmazó gyógyszer

- írja honlapján az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet.

A magyar kormány 1992-ben döntött úgy, hogy a nem támogatott és biztonságos gyógyszereket vény nélkül is meg lehessen vásárolni a patikákban. Ezek közé tartozott az Algopyrin is. 2007-ben, a gyógyszerpiac liberalizálásakor a gyógyszerhatóság ismét receptkötelessé tette. Nem hivatalos magyarázat szerint az akkor évente 9-10 millió doboz Algopyrint értékesítő patikák jelentős piacot veszíthettek volna, ha az egyéb láz- és fájdalomcsillapítókhoz hasonlóan ez a szer is forgalmazhatóvá vált volna a benzinkutakon, illetve a drogériákban - írja a Népszava.

Az Algopyrin ma Magyarország egyik legnépszerűbb fájdalomcsillapítója, évente kb. 9 millió doboz fogy belőle.

A lap szerint valószínűleg ezért kezdte el több hazai gyártó is, hogy a hatóanyagát csökkentett hatáserősségben, más márkanéven forgalmazzák. Amelyek tablettáinak a hatáserőssége csak fele akkora volt, mint az eredeti Algopyriné, azt recept nélkül is meg lehetett vásárolni. Most ez a sor bővült.

hirdetés

A szigorítás feloldásával az alábbi gyógyszerek is vény nélkül megvásárolhatóak:

• ALGOZONE 500 mg tabletta

• FLAMBORIN 500 mg/ml belsőleges oldatos cseppek

• METAPYRIN 500 mg filmtabletta

• NODORYL FORTE 500 mg tabletta

• PANALGORIN 500 mg tabletta

• SUPPOSITORIUM ANALGETICUM FoNo VII. PARMA

• SUPPOSITORIUM NORAMINOPHENAZONI 100 mg FoNo VII. PARMA

• SUPPOSITORIUM NORAMINOPHENAZONI 200 mg FoNo VII. PARMA

• TABLETTA ANALGETICA FoNo VII. PARMA

hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!