hirdetés
amazonia.jpg

Végveszélyben az Amazonas - az erdőtűz és az erdőirtás ketyegő bomba a bolygó számára is

Szakértők szerint ha még egyszer ugyanennyi erdőterület eltűnik, a pusztulás visszafordíthatatlan lesz.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 25.


hirdetés

A brazil őserdő, a Föld "tüdeje" július elején ezer négyzetkilométernyinél is több területet veszített, többek között az erdőirtás és a szárazság következtében, ez a szám pedig a tovább terjedő tűzzel egyre növekszik.

Ha még egyszer ennyi, tehát körülbelül 780 ezer négyzetkilométer erdő eltűnik, akkor az esőerdő ökoszisztémája összeomlik, ami nem csak helyi, de globális katasztrófát idéz majd elő - írja a The Intercept információ alapján a 24.hu.

Az elmúlt 50 év alatt az amazonasi erdő 20 százaléka veszett oda szándékos vagy természetes folyamatok következtében - a szokásosnál intenzívebb és gyakoribb erdőtüzek súlyosbítják a helyzetet.

Az esőerdő területén az idei száraz időszakban 84 százalékkal több a tűzeset, mint tavaly ugyanekkor.

Csütörtökön és pénteken 1663 újabb tüzet észleltek a brazil űrkutatási hivatal, az INPE szakemberei.

Jair Bolsonaro brazil elnök alapvetően azon a véleményen van, hogy a Brazil Űrkutatási Központ hazudik a helyzet súlyosságával kapcsolatban, illetve ő korábban az esőerdők védelmét a brazil gazdasági fejlődés - bányászat, földművelés, fakitermelés - akadályaként emlegette.

A nemzetközi nyomás hatására azonban pénteken engedélyezte, hogy a hadsereg is közreműködjön a lángok megfékezésében.

A jelenlegi tüzeket pedig főként ember okozta.

A szándékos gyújtogatást a helyi farmereknek tulajdonítják, akiket az elnök - amikor meghirdette az Amazonas vidékének mezőgazdasági és bányászati célú fejlesztését - közvetve arra bátorított, hogy szerezzenek maguknak égetéses módszerrel szabad legelőterületeket abból az erdőből, amely hárommillió fajnak és egymillió őslakosnak ad otthont.

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
szen.jpg

250 milliárd forintnyi pénzt csaltak ki egy nagyon egyszerű trükkel az ukrán fogyasztóktól

2016-2017-ben a szén árát úgy számolták ki, mintha Rotterdamból szállították volna, miközben helyben termelték ki. A vizsgálódás az új ukrán elnök első nagy oligarcha-ellenes eljárása lehet.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 24.



Hatalmas botrány van kibontakozóban Ukrajnában, ahol valószínűleg az állami vezetők összejátszva az energetikai cégek vezetőivel sok milliárd forintnyi pénzt szedtek be a lakosságtól az áramért és a távhőért - indokolatlanul.

Az ország történetének eddigi legnagyobb korrupciós nyomozása zajlik - írta a 444.hu. Azt gyanítják, hogy 2016-2017-ben a szén árát úgy számolták ki, mintha Rotterdamból szállították volna, miközben helyben termelték ki. A különbözet mintegy 250 milliárd forintnak felel meg, a pénz nagy része pedig valószínűleg Rinat Ahmetov, az egyik leggazdagabb oligarcha számlájára kerülhetett.

A vizsgálódás az új ukrán elnök első nagy oligarcha-ellenes eljárása lehet.

A jelenlegi információk szerint nagy a valószínűsége, hogy a - korábban a háborús időszakban - külföldről, elsősorban Dél-Afrikából és Ausztráliából hozott

szén megdrágult beszerzési és szállítási költségét vették alapul, és azzal számolták el a hazai vagy a közeli orosz bányákból kitermelt szén árát is.

Az első nyomozás már 2017-ben elindult, mikor kiderült, hogy nem tudják papírokkal igazolni az ukrán erőművekben elégetett szén származását.

Lapozz a továbbiakért:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:



hirdetés
villam.jpg

Egyre gyakoribb a villámlás, nem szabad a fa alá állni, mert még a gyökér is veszélyt jelent ilyenkor

A globális felmelegedés miatt még több viharra kell számolni, a szabadban tartózkodóknak fel kell erre készülni.
MTI - szmo.hu
2019. augusztus 24.



Vannak szabályok, amelyeket be kell tartania mindenkinek, aki hegyi túrázásra készül - mondta Dely Kornél az M1-en.

A villámvédelmi szakértő a Magyar Mérnöki Kamara tagja, és maga is túrázik. Szerinte fontos az előzetes információgyűjtés, a megfelelő ruházat és a megfelelő útvonal kiválasztását, valamint a meteorológiai előrejelzés követését.

A civilizációban nem szoktunk hozzá a villámcsapásnak kitett környezethez, így például a Tátrában is ilyen helyre kerül az ember - mondta el utalva arra, hogy öten meghaltak, több mint százan megsérültek, amikor villámok csaptak le rájuk a Lengyel-Tátrában.

A hegyen az ember meghallja az érkező viharokat, és Erdélyben maga is járt már úgy, hogy egy hegyet 200 méterrel a csúcs előtt megfordulva otthagyott, mert hirtelen elromlott az időjárás.

Dely Kornél elmondta, hogy a globális felmelegedés miatt gyakoribbak a viharok és gyakrabban jönnek létre villámok, de a villám természete, létrejöttének oka és az ellene való védekezés nem változott semmit.

Azt tanácsolta, hogy

a villámlás idején nem tanácsos a fák alá állni, mert a fát érő villámcsapás után a gyökereken vízszintesen terjed szét a földben a villám árama, és az ott tartózkodó ember lábai közt lépésfeszültség alakulhat ki. Sík terepen pedig a legcélszerűbb a lehető legmélyebbre lekuporodni és kivárni, amíg elmúlik a vihar.

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Fotó: illusztráció


KÖVESS MINKET:




hirdetés
tuz-1.jpg

Egyre nagyobb a baj az Amazonas vidékén - Több száz újabb helyen észleltek erdőtüzeket

A tüzek fő okozói az emberek.
MTI - szmo.hu
2019. augusztus 24.



Több száz újabb helyen észleltek erdőtüzeket szombaton az Amazonas vidékének mintegy három hete lángoló dzsungelében a hivatalos adatok szerint.

Január óta 78.383 erdőtüzet jegyeztek fel szerte az országban, ami önmagában is több éves rekord, és a szakértők szerint elsősorban az erdőirtásra és a nagy szárazságra vezethető vissza.

A tüzek több mint fele a Amazonas esőerdőiben ég, és

csütörtökön és pénteken 1663 újabb tüzet észleltek a brazil űrkutatási hivatal, az INPE szakemberei.

Az INPE vezetőjét egyébként augusztus elején leváltották a hivatal éléről, miután olyan adatokat hozott nyilvánosságra, amelyek azt mutatták, hogy júliusban mintegy négyszerese volt az erdőirtás az egy évvel korábbinak. Jair Bolsonaro brazil elnök azzal vádolta meg az INPE vezetőjét, hogy hazudik.

Bolsonaróra az erdőtüzek miatt egyre nagyobb nemzetközi nyomás is nehezedik, miután a Föld tüdejének is nevezett, lángokban álló esőerdő képei bejárták a világsajtót, és nemzetközi felháborodást váltottak ki. Az Európai Unió részéről több tagállam is felvetette, hogy vétót emel az EU és a dél-amerikai szabadkereskedelmi övezet, a Mercosur közötti szabadkereskedelmi megállapodás ellen, ha a brazil kormány nem tesz hathatós lépéseket a tüzek megfékezése érdekében.

Pénteken Rio de Janeiróban és Sao Paoloban is több ezer fős tüntetéseken követelték Amazónia megmentését. Világszerte több helyen voltak hasonló tiltakozások Brazília külképviseleteinél.

A brazil kormány közben bejelentette, 44 ezer katonát és katonai repülőgépeket vet be a tomboló erdőtüzek megfékezése érdekében, miután Bolsonaro pénteken felhatalmazást adott a hadsereg bevetésére. A jobboldali elnök azért áll a kritikák kereszttüzében, mert korábban kijelentette, hogy az esőerdő védelmében tett lépéseket a gazdasági növekedés gátjának tekinti.

A bolíviai kormány szombaton La Pazban azt jelentette be, hogy egy átalakított Boeing 747-est vet be az ország keleti részében tomboló erdőtüzek eloltására. A gép fordulónként 75 köbméter vizet tud az égő területre juttatni, és naponta négy fordulót fog megtenni az érintett területen - közölte Javier Zavaleta bolíviai védelmi miniszter a La Razón című helyi lappal.

Az Amazonas medencéje nyolc ország területén fekszik, és 6,3 millió négyzetkilométeres területével Dél-Amerika több mint harmadát foglalja el, a legnagyobb részét esőerdő borítja.

Az esőerdőben pusztító tüzek tetemes részét nem villámcsapás vagy egyéb természeti csapás okozza, hanem emberek gyújtják fel az erdőt, hogy így nyerjenek nagyobb megművelhető, legelőként használható vagy beépíthető területet.

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!


KÖVESS MINKET:




hirdetés
ecopunk_szmo.jpg

Kulacs, mosható pelenka, textilszatyor – konyhai hulladékmentesítő tippek az EcoPunk Fesztiválról

Egyszerű és nagyszerű gyakorlati tippek, amikkel könnyedén belevághatunk a zero waste életmódba. Mindenki máshol kezdheti, csak tegye meg az első lépést.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 24.



Az augusztus 15-18. között megrendezésre kerülő, terényi EcoPunk Fesztivál egyik mottója az volt, hogy mindenki a saját ökológiai lábnyomáért felel, a találkozó programjai és szakértői pedig abban segítettek, hogy mindenki csökkenthesse azt. Szerintük a klímaváltozás ellen a megszokott rendszer megváltoztatásával lehet tenni.

Lelkiismeret-furdalás keltése helyett olyan megoldásokat mutattak be szakértő vendégeik segítségével, amellyel minden résztvevő össze tudja magának állítani, mi az, amit a hétköznapi életébe bele tud illeszteni - fogalmazták meg.

Mint ahogy minden kezdet nehéz, legalábbis annak tűnik, így természetesen az egyre népszerűbb hulladékmentes életmód elkezdése sem kivétel.

A Szeretlek Magyarország csapata is meglátogatta a rendezvényt, és az első lépésekről faggatták a bölcs résztvevőket, melyről videó is készült.

"Mindenkinek más, hogy mi az, amivel elkezdi. Mivel mindenki máshol tart, mindenkinek más az életmódja vagy a mindennapjai"

- fogalmazta meg Magyar-Hikich Ági, a Ne pazarolj Zero Waste Shop & Cafe munkatársa.

Hiszen van, aki már el sem tudná képzelni az életét egy naponta újratölthető kulacs nélkül, míg másnak újdonság, ha a kidobásra ítélt PET palackot száműzi az életéből.

Ezért szerinte az első apró, de fontos lépés lehet például egy kulacs beszerzése.

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Lapozz a továbbiakért:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x