hirdetés
'Végtelenül jó ember volt, soha senkinek nem ártott' - így emlékeznek a megölt újpesti férfire
A szomszédok szerint is egy 'szimpatikus férfi volt'.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. május 25.


hirdetés

Mint azt megírtuk, megölték és elásták A. Csabát, az eltűnt újpesti autókereskedőt. Tartozás miatt végeztek vele, a rendőrség három férfit gyanúsít azzal, hogy megfojtották és holttestét Szentendre közelében elásták.

A három feltételezett gyilkos valószínűleg azzal az ürüggyel, hogy megadják tartozásukat, elcsalták a férfit egy újpesti címre, majd onnan Szentendrére vitték. Az áldozatuk holttestét pénteken reggel találták meg a rendőrök.

A férfi eltűnését párja jelentette május 7-én a rendőrségen, ezután indult meg a keresése.

Az áldozat egyik ismerőse a Blikknek elmondta, hogy bár tudták, hogy barátjuk már több mint tíz napja eltűnt, és vélhetőleg gyilkosság áldozata lett, azért bíztak abban, hogy élve megtalálják.

"Sajnos azonban most már nincs mibe kapaszkodni: bele kell törődnünk, hogy soha többé nem láthatjuk. Szörnyű érzés, hiszen egy végtelenül jó ember volt, aki soha senkinek nem ártott. A vérében volt az üzleti érzék, mindig megérezte, hogy éppen mivel érdemes kereskedni.

Az ismerős szerint a férfi mindig korrekt volt, és ügyelt arra, hogy mindent szabályosan csináljon. Éppen ezért döbbentette meg, hogy mégis a munkája miatt veszítették el.

A meggyilkolt férfi és párja Újpesten egy panellakásban lakott. A szomszédokat is megrendítette a tragédia. Azt mondták a lapnak, hogy "egy végtelenül szimpatikus férfi volt". Szívesen beszélgettek vele, látszólag teljesen hétköznapi életet élt. Reggel elmentek dolgozni, este pedig hazatértek. A. Csaba eltűnése óta azonban a párját sem látták már a házban - mondta el egy szomszéd.

A rendőrségi közlemény szerint három férfit gyanúsítanak a gyilkosság elkövetésével. Ketten bevallották tettüket, egyikük nem tett vallomást. Az autókereskedőnek tartoztak, vélhetőleg emiatt végeztek vele.


KÖVESS MINKET:





hirdetés
Megtalálták az újpesti autókereskedő holttestét, akinek nemrég nyoma veszett
A rendőrség gyilkossággal gyanúsít 3 férfit, akiket korábban az eltűnés miatt hallgattak ki. Hivatalosan is megerősítették: a férfi holttestét egy erdős területen elásva megtalálták.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. május 24.



Megölhették azt a 47 éves újpesti autókereskedőt, akinek az eltűnéséről néhány napja jelentek meg a hírek.

A rendőrség legfrissebb közleménye szerint ugyanis

emberölés alapos gyanúja miatt indult eljárás három férfi ellen, akiket az újpesti kereskedő eltűnésével kapcsolatban hallgattak ki.

A vállalkozó az egyik barátját kérte meg, hogy vigye el a IV. kerületi Erdősor utcába, ahol a kocsiból kiszállt, és azóta nem látták.

Mint arról tegnap beszámoltunk, egy másik vállalkozó eltűnésével is összefügghet az ügy. Hetek óta nem találnak ugyanis két, autószereléssel foglalkozó vállalkozót.

Az egyiküknek a maglódi háza elől veszett nyoma kutyájával együtt. Az 50 éves férfit az autósműhelyében látták utoljára, azóta nem adott életjelet magáról, és a telefonja sem elérhető.

Később Szlovákiában megtalálták a férfi kutyáját. Az állatot a Bors információi szerint Léva környékén, két település között bóklászva találták meg a helyiek és a chip alapján sikerült beazonosítani. Az 50 éves férfi luxusterepjáróját később valaki visszavitte a házához. A rendőrség pedig megerősítette, hogy a férfit először eltűntként keresték, most azonban már bűncselekmény ügyében nyomoznak.

Az Index a másik, Újpesten eltűnt 47 éves férfi ügyével kapcsolatban azt írja: "A rendőrség közleményében ugyan nem említi, hogy megölték, de erre lehet következtetni a három férfi őrizetbe vételéből és a gyanúsítás tényéből. A három férfiról annyit lehet tudni, hogy az egyikük szentendrei, a másik kettő budapesti lakos.

A 24.hu információja szerint

megtalálták az újpesti luxusautó-kereskedő holtestét. A lap úgy tudja, hogy Pest megyében egy erdős területen elásva találtak rá a halott férfira.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság később megerősítette a hírt.

A rendőrség az RTL KLubnak azt mondta: szerintük nincsen összefüggés a két eset között:


KÖVESS MINKET:



hirdetés
Már biztos: megölték és elásták az eltűnt újpesti autókereskedőt, tartozás miatt végeztek vele
A három gyanúsított közül ketten már beismerték szörnyű tettüket.
MTI - szmo.hu
2019. május 24.



Emberöléssel gyanúsítanak három férfit azzal összefüggésben, hogy eltűnt egy autókereskedő Újpestről több mint két hete - jelentette be a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese pénteki sajtótájékoztatóján.

Pál Adrián elmondta, hogy május 7-én egy újpesti nő jelentette, hogy élettársa, egy 47 éves férfi előző délelőtt elment otthonról, és azóta nem adott életjelet magáról. Az eljárásba - a célkörözési osztályon kívül - már másnap bekapcsolódott az életvédelmi osztály is, és május 11-én emberölés gyanúja miatt rendeltek el nyomozást.

A rendőrség látókörébe három férfi került, ők csütörtöki kihallgatásuk során folyamatosan ellentmondásokba keveredtek.

Ketten végül beismerték, hogy megölték az eltűnt vállalkozót, egyikőjük azonban megtagadta a vallomást.

A 47 éves férfit megfojtották, holttestét Szentendre külterületén rejtették el egy gödörben. Az áldozatot péntek reggel kihantolták, megkezdték a szemlét és a soron kívüli boncolást.

Pál Adrián közölte, hogy

a gyilkosság hátterében adósság áll:

a három gyanúsított tartozott a 47 éves férfinak. Az összeg nagyságrendjéről ugyanakkor nem kívánt nyilatkozni az ezredes.

A három gyanúsított barátok, ketten budapestiek, egyikük szentendrei. A megölt férfi jól ismerte őket.

Az autókereskedővel Újpesten találkoztak, Pál Adrián szóhasználata szerint onnan "vitték" őt Szentendrére, és a gyilkosság már a Pest megyei településen történt. A bűncselekmény helyszínének közelében ásták el az áldozat holttestét.

A három gyanúsított őrizetben van, a rendőrség kezdeményezi a letartóztatásukat. Egyelőre emberöléssel gyanúsítják őket, a minősítés azonban még változhat - mondta a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese.

Pál Adrián hangsúlyozta, hogy - amint azt a rendőrség már korábban is kiemelte - nincs összefüggés az Újpestről eltűnt vállalkozó és egy másik, a Pest megyei Maglódról eltűnt autókereskedő ügye között. Kérdésre válaszolva ugyanakkor azt mondta, hogy mivel mindketten gépjárműveket értékesítettek, akár ismerhették is egymást. Erre vonatkozó adat azonban nincs.

VIDEÓ: A rendőrség felvétele


KÖVESS MINKET:




hirdetés
Rejtélyes módon halt éhen egy nő és két ikerlánya Bécsben
A rendőrök nem találtak betörésre vagy erőszakra utaló jeleket, a lakásban nem volt élelmiszer. Feltételezik, hogy a tragédia az anya pszichés betegségével állhat összefüggésben.
MTI - szmo.hu
2019. május 24.



Az osztrák rendőrség csütörtökön közölte, hogy a jelek szerint éhen halt az a nő és két lánya, akikre holtan bukkantak rá bécsi lakásukban a hét elején.

A 45 éves anyára és 18 éves ikerlányaira önkormányzati lakásukban bukkantak rá az osztrák főváros Floridsdorf körzetében kedden.

A boncolást követően kiderült, hogy a három nő éhen halt március végén vagy április elején - számolt be Patrick Maierhofer rendőrségi szóvivő.

"Az első toxikológiai vizsgálat nem mutatta ki mérgezés nyomait"

- tette hozzá. "A következő hetekben további részletes vizsgálatokra kerül sor."

A nyomozók korábban elmondták, hogy nem találtak betörésre vagy erőszakra utaló jeleket. A hatóságok szerint nem valószínű, hogy a nőket (vagy akár csak az ikerlányokat) bezárták vagy kényszerrel tartották a lakásban. Az elzártan élő, kevés kapcsolattal rendelkező család nem hagyott hátra búcsúlevelet, és élelmiszert sem találtak otthonukban.

A feltételezések szerint a tragédia az anya pszichés betegségével állhat összefüggésben.

A nőnél - aki többször keresett menedéket anyaotthonban -, már évekkel korábban felállították a diagnózist. Hogy ez miként vezethetett az ikerlányok éhhalálához, egyelőre rejtély.

A család nem volt ismeretlen az ifjúságvédelmi hatóságok előtt, miután az iskolaköteles kort elhagyását követően a lányok 2016 őszétől nem látogatták korábbi oktatási intézményüket. A hatóságok tisztázták a helyzetet, és úgy döntöttek, hogy nincs szükség további intézkedésre. Az üggyel foglalkozó illetékesek szerint semmi sem utalt arra, hogy a lányok ártalmas pszichés vagy fizikai befolyás alatt álltak volna.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
1970. január 01.




KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x