hirdetés
vacap.jpg

Vége lehet az internetnek Európában úgy, ahogy jelenleg ismerjük

Még az utolsó pillanatban, az elmúlt napokban is komoly tiltakozások voltak a most megszavazott tervezet ellen.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2019. március 26.


hirdetés

Megszavazta az Európai Parlament (EP) kedden a szerzői jogi szabályozás tervezett módosítását, amelyet máris sokan bírálnak, mondván, egyes rendelkezései veszélyeztetik az internet szabadságát. Az MTI azt írja: a strasbourgi plenáris ülésen 348:274 arányban elfogadott kompromisszumos megoldást februárban, hosszú tárgyalások után hozták tető alá az Európai Unió jogalkotó társintézményei.

Még az utolsó pillanatban, az elmúlt napokban is komoly tiltakozások voltak a tervezet ellen, Németországban például tízezrek vonultak utcára tiltakozásképpen. A kérdésben még az egyes EP-frakciók és nemzeti delegációk is megosztottak voltak. A tervezethez módosító indítványt is benyújtottak az EP-ben, amely törölte volna a legvitatottabbnak számító 13. cikkelyt, de ezt elutasították a képviselők.

Az irányelvvel biztosítani akarják, hogy az internetes vállalatok a jelenleginél többet fizessenek a felhasznált tartalmak után a művészeknek, a zenészeknek és a hírszolgáltatóknak. A kisebb platformokra és a startup cégekre enyhébb előírások vonatkoznának, mint például a Youtube-ra vagy a Google-ra. A Wikipediához hasonló, nem kereskedelmi célú oldalak pedig automatikusan kívül esnek majd a szerzői jogi szabályzásnak alávetett tartalmak körén.

A frissített irányelv nem tér ki arra, hogy milyen eszközök szükségesek a jogsértő tartalmak eltávolítására, csupán meghatározza, hogy nem lehetnek az internetes platformokon illegális, szerzői jogi védelem alá eső tartalmak.

Ha mégis ez történik, a jogtulajdonosok pert indíthatnak.

Ha kíváncsi vagy, miért lehet vége az internetnek a mai formájában, lapozz!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





hirdetés
tusnadfurdo-wellnesskozpont.jpg

Családja szeme láttára halt meg egy 15 éves magyar fiú a tusnádfürdői wellnessközpontban

Úszás közben hirtelen lesüllyedt a medence aljára.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. június 25.



Tragédia történt hétfő délután a tusnádfördői wellnessközpontban. Egy 15 éves fiú halt meg az egyik medencében, családtagjai szemei láttára - írja a Maszol.ro.

Gheorghe Filip, a Hargita megyei rendőrség szóvivője elmondta, hogy a kamasz fiú szüleivel, nagyszüleivel és testvérével strandolt a wellnessközpontban.

A két testvér éppen úszott, amikor a 15 éves fiú hirtelen lesüllyedt a medence aljára. Miután kihozták a partra, a fürdő egyik vendége, aki orvos, megpróbálta újraéleszteni a fiatalt, ezután pedig a mentők is megérkeztek, de sajnos nem tudták megmenteni az életét.

A rendőrségi szóvivő tájékoztatása szerint a tragédia pillanatában senki nem volt a fiú közelében, tehát nem lökték vagy ütötték meg.

Az első jelek szerint szívleállás okozta a halálát.

A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben, de az idegenkezűséget egyelőre kizárják.

Címkép: Wellnes Tusnad Facebook


KÖVESS MINKET:



hirdetés
aakos.jpg

Kiszivárgott, mennyit bevétele volt tavaly Nagy Feró, Ákos és Mága Zoltán cégének

Mindannyian elég jó évet zártak.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. június 25.



Kiemelkedően jó évet zárt 2018-ban a leadott cégbeszámolója szerint Mága Zoltán, Ákos és Nagy Feró cége, nagyot kaszáltak – derült ki a Napi.hu beszámolójából.

A portál azt írja: Nagy Feró cége tavaly megduplázta az árbevételeit, és Ákos isrekordévet zárt. Mága Zoltán újévi koncertje közhasznú tevékenységnek minősült, az általa alapított zenekart működtető egyesületen százmilliók folynak át.

Nagy Feró családi cége, a Nagyferó Produkció Kft. 67,2 millió forintról 132,7 millióra növelte a bevételeit, az adózott profitja pedig 300 ezer forintról 25 millióra emelkedett. Alkalmazottjuk bérére és járulékokra 3,3 millió forintot költöttek.

Rekordévet zárt Kovács Ákos előadó-művészeti vállalkozása is: a zenész tulajdonában lévő Fehér Sólyom Bt. közel 562 millió forint árbevételt könyvelt el, és 240 millió forint profitja maradt az adózás után 2018-ban.

Ez a 2017-es számokhoz képest nagyon extra, hiszen akkor „csak” 60 milliós bevétele volt a cégnek. Leírják, hogy 2017-ben Ákos nem sokat koncertezett, ezzel szemben 2018-ban dupla koncertet adott az Arénában, valamint turnézott és fesztiválozott is.

Ezt a 240 milliós nyereséget Ákos nem vette ki a cégből, így a Fehér Sólyom tőkéje megközelíti az egymilliárd forintot: 996 millió forintra rúg. A portál megjegyzi, Ákos résztulajdonosa még az Andante Borpatikát üzemeltető cégnek is.

A Mága Zoltán nevével fémjelzett Talentum Művészeti Nonprofit Kft. nettó árbevétele 2018-ban 337 millió forintra csökkent, az egyéb bevétele viszont 435 millió forintra nőtt (az egyéb bevétel forrását nem részletezték a kiegészítő mellékletében). Cége a tavalyi évet 324 millió forint nyereséggel zárta, amely összeg az eredménytartalékba került.

Adót 2017-ben és 2018-ban nem fizettek, mert a társaság közhasznú céggé alakult át.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
sandor.jpg

„Meg akarsz ölni? Nem, csak szeretlek” - elárulta, hogyan fojtotta meg szerelmét a nagyecsedi gyilkos

Külföldre akartak menni, de a nő meggondolta magát, ezen kezdtek el veszekedni. A férfi végül egy cipőfűzővel végzett vele.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. június 25.



Z. Sándort a fegyházból engedték ki, hogy meglátogassa haldokló édesapját, ám ő ezen a napon megölte a szerelmét egy cipőfőzővel. Ahogy mi is megírtuk: a nőt már korábban fenyegette támadója.

Az igazságügyi orvosszakértő véleménye szerint Sándor

az összetekert és csomóra kötött cipőfűzővel körülbelül négy-öt percig fojtogatta Szandrát,

amit a boncolás is egyértelműen megerősített: a lány halálát fulladás okozta. A boncolást végző orvosszakértő még azt is hozzátette:

a lány torkának mentén végig kirajzolódik a zsineg nyoma, amiből az következik, hogy a férfinak egy csomót is kellett kötni rá a gyilkosság előtt.

Z. Sándor, aki egy 95 milliós sikkasztás miatt ült börtönben, a gyilkosság elkövetése után már 23 évet is kaphat. Szandra gyilkosa most először mesélt részletesen arról, miként végzett a szerelmével - írja a Ripost.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
nagyoroszi-kozseghaza-google-1000x555.jpg

9 éve nem vett ki szabadságot, ezért felfüggesztették Nagyoroszi polgármesterét

Gönczöl József szerint meg akarják büntetni a képviselők azért, mert sokat dolgozik a faluért.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. június 25.



Felfüggesztették a munkavégzés alól Nagyoroszi polgármesterét. A nagyközség képviselő-testülete azért döntött így, mert Gönczöl József évek óta nem hajlandó kivenni törvényileg előírt szabadságát - írja a Nool.hu.

Az ügy a június 17-i testületi ülésen került napirendre, dr. Ferenczy Gábor alpolgármester előterjesztése nyomán. Kiderült, hogy

Gönczöl József már tavalyról is jelentős szabadságot hozott át erre az évre, amit legkésőbb 2019. március 31-ig ki kellett volna vennie, de ezt többszöri figyelmeztetésre sem tette meg.

Ezért kezdeményezték házon belül a fegyelmi vizsgálat elindítását, annak kiderítésére, hogy a polgármester megsértette-e a szabadságának kiadására és kivételére vonatkozó törvényt, illetve Nagyoroszi önkormányzatának ehhez szervesen kapcsolódó helyi határozatát, a tisztségéből eredő kötelezettségét vétkesen megszegve.

Az eljárás idejére a polgármestert felfüggesztették. Bár bejárhat a hivatalba, de semmilyen hivatalos okményt nem írhat alá, semmiféle folyamatot nem kezdeményezhet és nem adhat utasításokat az ökormányzat alkalmazottjainak sem.

A képviselő-testület az ügy kivizsgálására egy bizottságot is létrehozott, a végső döntést viszont a Nógrád Megyei Kormányhivatal fogja meghozni.

"Jómagam minden hónapban megkérdeztem Gönczöl Józsefet, vett-e ki szabadságot, a válasz minden esetben nem volt. Valószínűnek tartjuk, hogy a ciklus végén pénzben szeretné ezt megváltani. Mivel sok napról van szó, félő, hogy ezzel a kifizetéssel veszélybe sodorná az egész önkormányzat működését. A fegyelmi eljárás alatti felfüggesztés pedig azért indokolt, mert előfordulhat, hogy a vizsgálat idején a kellő bizonyítékok beszerzését, megtekintését esetleg szándékosan akadályozhatja"

- mondta Borbély László képviselő a Nógrád megyei lapnak.

A nagyközség vezetője is reagált már a felfüggesztésére.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x