hirdetés
received_271749284135884-1.jpeg

„Mindig meghalok egy kicsit a betegeimmel” – gyerekkori álmát megvalósítva lett ápolónő Vanda

Ő azon szerencsések egyike, aki soha nem gondolkodott szakmaváltáson. Úgy érzi, erre született, és ezt megerősítik a betegek is. Sokat sír, de ez része a munkának.
Belicza Bea, Fotók: Varga Vanda - szmo.hu
2020. június 28.


hirdetés

Varga Vanda csepeli otthonában mindenki vérzett, amikor ő még gyerek volt. A szülők és a plüssállatok is össze voltak firkálva piros filccel, a kislány pedig mindenkit megmentett, gondosan bekötözött. Élete legmeghatározóbb ajándéka is a játék orvosi táskája volt.

A szülők szerint Vanda mindig azt mondta, vérszívó doktornő lesz. Határozottan küzdött a célért, soha nem tért el.

Már általános iskolában is sorra nyerték az elsősegélynyújtó versenyeket. Egészségügyi szakközépiskolába ment és ott az országos fordulóig jutottak.

Általános ápolóként érettségizett, majd a felnőtt szakápolóit is elvégezte. Önkénteskedett a Vöröskeresztnél és az Országos Mentőszolgálatnál is.

„Már 16 évesen jártam szekundálni, vagyis szabadidőben szakmai gyakorlatot szerezni a mentőn. Ezzel is sokat tanultam és szoktam a baleseti helyszíneket.”

hirdetés

Már középiskolás korában kórházban dolgozott nyáron. Nagyon emlékszik, hogy egy bácsi gégekanült kapott és őt minden nap azzal szórakoztatta, hogy mondta, mi a napi menü, gulyásleves vagy épp töltött káposzta. Pedig nem volt más, csak infúzió.

„A 3. napon elment. Ő volt az első. Itt szembesültem a halállal” – emlékszik a legérzékenyebb pontjára.  Sírt, ahogy évtizedek után is mindig:

„Mindig meghalok egy kicsit a betegeimmel. Volt sikertelen újraélesztésem is – innen már sírva folytatja: Lehet, hogy nem jó, de nem tudok érzelem nélkül dolgozni. De nem gond, energiabomba vagyok. Mindig újratöltődöm.”

Elaludt a nagy felvételi előtt

Amint megvolt az érettségi utáni képzése, felvették az Országos Mentőszolgálathoz 1996-ban. Ott volt egy ranglétra. A betegszállítási oldalon kezdett felíróként, utána a mentés irányításban a 104-et kezelte, naplózott és így lett mentésirányító.

„Sok tömeges balesetet koordinálhattam. A 2006. augusztus 20-ai viharban a mentésvezetés rádiósa voltam. Az volt a legkeményebb szolgálatom. Sorra jöttek a jelentések sérültekről, halottakról. Kint volt a fiam az apósomékkal és én órákig nem tudtam róluk. Rettegtem, de a szolgálatvezető főorvos azt mondta: kapcsoljam ki a külvilágot, itt van rám szükség." 

Aztán voltak tüntetések szeptemberben, októberben, március 15-én. Ott a kárhelyi irányítók mellett dolgoztam koordinátorként. A feladatom a kirendelt mentőegységekkel való operatív kapcsolattartás volt.”

Nem feledte, hogy gyerekkorában vérszívó doktornő akart lenni. El akarta kezdeni az orvosi egyetemet is.

„Tudtam, hogy az hat év, de bele akartam vágni. Megvolt a pontszámom.

Fizika szóbelire kellett volna mennem, de az ébresztő későn csörgött. A férjem állította át. Ő attól félt, hogy az rengeteg idő, teljesen átalakul az életünk, eltolódik a gyerek. Haragudtam akkor, nagyon.”

De aztán jött a fia, a legnagyobb kincse.

Varga Vanda

A fiát is korán megtanította újraéleszteni

Munka mindig volt és mindig imádta. Állandóan több helyen dolgozott.

Szabadidejében egészségügyi oktatást tartott szállodáknak. Az „Amíg a mentő megérkezik” című képzésével járta az országot.

Ezért kapott szállást, wellnesst és vacsorát. A tanítás egyre jobban foglalkoztatta, ment gyerekektől felnőttekig sokfelé, mert azt szeretné, ha minél többen ismernék a módszert, mert akkor több embert lehetne megmenteni. Visszajelzés is jött az egyik szállodából, hogy nagyon boldogok, mert azzal, amit tőle tanultak, életben tudták tartani egy vendégüket.

Vállalkozóként rendezvények biztosítását is vállalta. Kellemeset a hasznossal, különböző fesztiválokon múlathatta az idejét és segített, ha valaki bajban volt.

„1000 fő alatti rendezvényen elég egy ápoló táskával, nem kell mentő. Így jártam az országot. Volt szinte mindenhol valami: eszméletlen beteg, epilepsziás, darázscsípés, elesett ember.”

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
foo-kutyavacs-soki.jpg

Ti, akik a zenészeket most kapálni küldenétek, ugye nem hallgattok többé zenét?

Ha következetesek maradtok, akkor ettől fogva semmilyen formában nem lesztek az általatok „siránkozó” művészeknek titulált emberek munkáinak élvezői. Vélemény.
SzÉ, illusztráció: MTI/Sóki Tamás - szmo.hu
2020. július 31.


hirdetés

Idén már nem lesznek fesztiválok és 500 főnél nagyobb koncertek. Emiatt a zenészek és a rendezvényeket kiszolgáló személyzet tagjai közül sokan kilátástalannak érzik a helyzetüket.

„Egyre több kolléga fog elmenni futárnak vagy árufeltöltőnek – zenészek a kormány döntéséről” című cikkünkben megírtuk, hogy a zenekarok és előadók nagy része számára a teljes nyári szezon kiesik, és a zeneipar több szereplője is elmondta, mennyire hátrányosan érinti őket a döntés.

Olvasom a cikk alatt a kommenteket. Sokan vélik úgy, hogy amit a zenészek, énekesek csinálnak, az nem munka. „Hajrá! Nekik is lehet dolgozni, nem fog leesni az ujjukról a gyűrű!” „El lehet menni dolgozni!” „Nem siránkozni kell! Lehet mást is csinálni!” „Tessék igénybe venni a közmunkaprogramot!” „Nem is árt neki egy kis fizikai munka!”

Először is, amit a hozzászólásokból látok, az sajnos a rosszindulat és a kárörvendés.

hirdetés

Másodszor akármilyen kicsi fellépésről, előadói tevékenységről van szó, a közönség ebből csak annyit lát, hogy „énekelgettek fél órát”. Én „csak” egy kórusban énekeltem pár évig, azt elmondhatom, hogy mennyi meló, mennyi gyakorlás, mennyi koncentráció, mennyi mentális munka, mennyi energia van akár csak egy fél órás „dalolászásban”. SOK.

De lehet, hogy hiába mondom, mert sokan óriási tévedésben vannak az előadó-művészettel kapcsolatban. Abból az alapfeltevésből (számomra agyrémből) indulnak ki ugyanis, hogy az összes művész haszontalan, dolgozni nem akaró ember, és amit csinálnak, az szerintük (a kommentelők szerint) nem munka.

Ennek az egyik legékesebb példáját már korábban láttam, amikor először döbbentem rá arra, hogy vannak, akik a zenészek, énekesek Facebook-oldalán hozzászólásukban azon háborognak, hogy miért nem adnak ingyen koncertet, és hogy „milyen anyagiasak”, azért, mert pénzt kérnek a fellépésért. Hiszen ugyebár ez „nyilván nem munka”, hanem „szenvedély, szerelem, hobbi”, szórakoztassák hát az embereket ingyen.

Erre egy volt egyetemi tanárom azt mondta volna, hogy aki az ő „haszontalan” egyetemi munkáját kritizálja, az tartsa meg helyette az óráit, hajrá, ő meg tudja kapálni a veteményest, ha kell, de kéretlen kritikusa nem fog tudni felkészülni cserébe az ő óráira.

A fő mondanivalóm azonban nem ez.

Most nem térnék ki arra, hogy nem csak a favágás, az árufeltöltés, a disznóól takarítása, a kamionok vezetése, meg a traktor összeszerelése a munka.

És hogy mekkora gürizés megtanulni profin zenélni, hangszeren játszani, dalszöveget írni és énekelni.

Hanem arra térnék ki, hogy aki szerint "a zenészek ingyenélők, akiknek büdös a munka", azok legyenek már következetesek, és ha ez a véleményük az előadókról, akkor ne hallgassanak soha többé zenét.

Ne töltsenek le zenét soha, de soha többé, ne indítsák el a Spotify-t, ne vásároljanak zenét semmilyen formátumban.

Rádiót se hallgassanak, és ha valahol, például egy üzletben zene szól, dugják be a fülüket, és szaladjanak ki, nehogy hallgatniuk kelljen ezeket az ingyenélőket.

Soha többé ne menjenek koncertre, buliba, fesztiválra, akkor sem, ha már lehet.

És az a legjobb, ha ők maguk sem énekelnek, fütyörésznek, dúdolgatnak soha többé, hiszen akkor ugyanazt csinálják, mint egy ingyenélő, lusta zenész, aki inkább dolgozna ugye.

Aztán lehet folytatni a sort azzal, hogy a tévét is kiköttetik, lemondják a Netflixet, a HBO-t meg a többit, nehogy bárhonnan bármilyen zeneféleséggel találkozzanak, és az a legjobb, ha az internet-előfizetést is visszamondják.

De a legeslegjobb talán mégis az volna, ha senki nem irigykedne a másikra, nem vezetné le rajta a saját frusztrációit, és ha mindenki inkább tízig (vagy akár százig) számolna, mielőtt hozzászólásában meg akarna sérteni bárkit is.

És még az is jó volna, ha nehéz helyzetekben kárörvendés és egymás kioktatása helyett inkább összefognánk és kreatív módon együtt oldanánk meg egy-egy súlyos problémát. Akárkinek, akármelyik rétegnek is a problémája.

hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
image2.jpeg

„Magasra emelte a kezét, és bemutatott Salvininek” – Amina, egy fekete bőrű lány a Capitano nagygyűlésén

„Az apám tunéziai, az anyám olasz, én már itt nőttem fel. A gyerekeknek nem számít a bőrszín, ha egész kicsi koruktól együtt vannak, nem lesznek rasszisták.” - mondja Amina.
Homonnay Gergely írása - szmo.hu
2020. augusztus 08.


hirdetés

Nem egy politikus úgy tud szavazókat szerezni, hogy ellenségeket határoz meg. De vajon az ellenségek valóban ellenségek? Valóban el akarják venni a migránsok a munkánkat, a kultúránkat? Valóban megerőszakolják az asszonyainkat? A rasszizmus, az idegengyűlölet nem újkeletű, és nemcsak Magyarországra jellemző, ahogy a populizmus sem – amikor egy politikus azt mondja, amit a választók hallani akarnak. Matteo Salvini nagygyűlésén vettem részt mint néző.

Cornettót, azaz croissant-t indulok venni a városközpontba, ami 5 percre van tőlem. Fél éve élek ebben az álmos, olasz kisvárosban, ami egy völgyben fekszik, védve mindentől. 1400 és 1700 méter magas hegyek vesznek körül bennünket, a hegyekből induló sebesvízű folyócskában pisztrángok úszkálnak – mindennap megnézem őket, ahogy bevásárolni megyek. A földrengésen kívül semmi nem fenyegeti itt az embert. A migránsok sem, pedig van belőlük.

Mindennap látok afrikai férfiakat, néha nőket, ritkán a szüleikkel gyerekeket is. Úgy hozzátartoznak a városképhez, mint a 13. századi műemlékek: az elöljáróság monumentális, középkori várra emlékeztető épülete, vagy a katedrális méretű templomok.

200 méteres körzetben ilyenből három is van: egy gótikus, egy rokokó, és egy barokk. Már nem tévedek el a sikátorokban, már tudom, hogy kell átvágni ezeken, hogy minél hamarabb beszerezzem a cornettómat, ami a reggeli rituálém része.

hirdetés

A katedrális előtt rendőrök beszélgetnek, 50 méterrel tovább az elöljáróságnál carabinierik. Az egyiktől kérdezem, mi történt.

- Jön Salvini – mondja.

Matteo Salvini Orbán Viktor egyik fontos, európai szövetségese, volt belügyminiszter, aki hamarosan bíróság elé áll, mert miniszterként nem engedett egy „migránsokkal” teli hajót kikötni. Egy ügyész aztán másképp döntött, és a hajó kikötött, tőle pedig a múlt héten az olasz felsőházban megvonták a mentelmi jogot - még a volt szövetségesei is ellene szavaztak –, mert az ügyész szerint törvényt sértett.

Itt még egy miniszter sem áll a törvény felett.

Csak nekem furcsa ez, aki Magyarországról jött...

A pékség után bemegyek egy bárba. 1,20 egy capuccino, majd visszafelé megállok a Corso della Repubblicán. Ide várják Salvinit, a Capitanót. Leülök egy lépcsőre, gyűlnek az emberek, és egy nő, amikor elhalad mellettem, megkérdezi, kire várunk.

- Salvinire – mondom neki nyugodtan. A nő fintorog egyet, megy tovább, de a következő érdeklődő még megkérdezte elég ingerülten, hogy mit várok erre a gazemberre.

Az akkor még főleg nyugdíjasokból álló közönség a tér hátsó részében a délután kinyitó étterem székeit rendezgeti. Innen nézik majd a vezérüket. Itt ugyanis nem láncolják le a székeket, úgysem lopja el ezeket senki.

Pedig van migráns elég.

Két órás késéssel aztán megérkezik Salvini. Rocksztárként vonul el az őt éljenző emberek előtt, miközben Gianna Nannini énekel a hangszórón, egy olasz nyárról. Nézek ki a fejemből, hogy ez meg mi, mert Gianna Nannini, a híres olasz énekesnő nyíltan leszbikus, baloldali, és én még élénken emlékszem arra, hogy amikor évekkel ezelőtt a Vanity Fair nevű újság interjút készített vele, Salvini nem bírta ki, hogy a Facebookon ne kommentálja, hogy reméli, egynemű párok soha nem fogadhatnak örökbe gyereket.

Ez talán hét éve volt. Az énekesnő azóta a párjával a párja gyerekét neveli.

Salvini már az épületben van, kinéz a barokk épület erkélyéről, és integet az őt éljenző valamivel több mint 200 embernek.

Pár perc múlva elkezdi a beszédét.

A prostitúció társadalmat romboló hatásával kezdi, én várom, mikor fordul rá a kedvenc témájára, a migránsokra, és eszembe jut egy régi emlék 2015-ből.

Egy hetilapnál dolgoztam, és a főszerkesztőm elküldött a Nyugati tranzitba. Akkor értek oda a menekültek.

A Mekiben vettünk hamburgert meg almáspitét a fotóssal, hogy ezzel majd lekenyerezzük őket, és talán hamarabb találunk interjúalanyt. A pályaudvar előtt dologtalan férfiak álldogáltak. Egy arcra sem emlékszem. Kapkodták ki a kezemből a hamburgert. 

Szürke massza.  

Aztán megindult felém egy sárga ruhás kislány. A hajában sárga szalag. Még szinte csak totyogni tudott, és nyújtotta a kis kezét a hamburgerért. 

Leguggoltam hozzá, és ő elvette a hamburgert. Együtt kicsomagoltuk, egymaga még nem tudta volna, és ő aprókat harapva elkezdte enni.

Én meg elbőgtem magam.

Az édesanyja hálálkodott. Angolul halkan megjegyezte, hogy napok óta nem ettek meleg kaját. Nem panaszkodott. Tényt közölt.

Mire ideértek, az országot teleszórta a Fidesz gyűlöletkeltő óriásplakátokkal.

A gyűlölet azóta sem csitult.

Illegális. Migráns. Illegális – ízlelgetem a szavakat.

Aki végiggyalogol pár ezer kilométert két kontinensen át, vagy a sivatagon, hogy beüljön egy lélekvesztőbe, annak jó oka lehet arra, hogy otthagyja a hazáját.

Egy magyar alig találkozik menekülttel. Olaszországban nagyon sokan vannak. Mégsem gyűlölik őket. Legalábbis annyian nem, mint otthon, de Salvini végre a migránsokról kezd el beszélni. Arról beszél, hogy aki papírokkal érkezik, dolgozni akar, azt be kell fogadnia Európának, és szét kell osztani az Unió államai között.

- Hoppá – gondolom magamban. Ezt vajon tudják otthon, hogy Salvini Magyarországra is küldene migránsokat?

Jó magasan az emberek felett áll egy emelvényen biztonsági emberek gyűrűjében. Egy lány tőle 20 méterre szemben vele a hallgatóság soraiban. Nem túl közel, de nem túl messze. Pont annyira, hogy Salvini lássa.

A bőre színe messziről elárulta, hogy ő nem itt született. Én is kiszúrtam. Sokkal barnább, és a haja is túl göndör.

Salvini is nyilván kiszúrta.

Ránézek a lányra, és amikor a Capitano az illegális szóhoz ért, a lány magasra emeli a kezét, és bemutat egyet Salvininek.

Egy sötét bőrű, gyönyörű, fiatal lány.

Amikor már sorban álltak a szavazói szelfizni Salvinivel, elkezdtünk beszélgetni. A Capitano már elővigyázatos. Pár éve a választási kampány idején az ország déli részén kampánykörúton egy nő odament hozzá szelfizni. A Capitano nem sejtette, hogy a csaj videózik, és mosolyogva beállt mellé. Amikor már nagyon mosolygott, a lány megkérdezte tőle, hogy már nem tartja-e a délieket szaroknak. Korábban ugyanis ilyen kijelentést tett, szította az amúgy sem nyomokban meglévő ellentétet a déliek és az északiak között. A videót ki akarta töröltetni, de a lány nem adta oda a telefonját, így felvételt az összes olasz tévécsatorna bemutatta – többször is.

Salvini ezért most elkéri mindenkitől a telefont, és ő exponál.

Mi a tér hátsó részében leülünk azokra a székekre, amiket pár órával korábban a nyugdíjasok már elrendeztek nekünk.

Aminának hívják, 21 éves. Tunéziában született, őt a szülei adoptálták, és kilenc hónapos volt, amikor velük Olaszországba érkezett. Itt járt iskolába, most a Maceratai Egyetemen politikatudományt hallgat. „Soha nem éreztem kirekesztve magam” – mesél, de elismeri, hogy neki más a helyzete, mint azoknak a menekülteknek, akik most a tengeren érkeznek az olasz partokhoz.

„Az apám tunéziai, az anyám olasz, én már itt nőttem fel. A gyerekeknek nem számít a bőrszín, ha egész kicsi koruktól együtt vannak, nem lesznek rasszisták. Az is sokat segített, hogy az identitásom olasz, nincs akcentusom, amikor beszélek” – mondja.

Meglepő tájékozottsággal beszélnek a város gondjairól. „Üzletek zárnak be, a turizmusban rejlő lehetőségeket nem használja ki a régió, hiába van a városban két világhírű háztartási gépeket gyártó cég központja, a koronavírus-járvány miatt sokan elveszítették a munkahelyüket. Az fiatalok nem tanulnak meg rendesen idegen nyelvet, és nincs elég munkahely” – sorolja, és elmondja, hogy egy baloldali párt ifjúsági szervezetének a tagja.

„A politika nem úri huncutság. Azért van, hogy jobbá tegye az emberek életét” – magyarázza, és elmondja, hogy Salvinivel a legnagyobb baj, hogy a problémák felsorolásán túl semmilyen használható javaslata nincs ezek megoldására.

Ellenségeket keres. Korábban a déliek voltak a legfőbb ellenségei, aztán ahogy országosan is politikai babérokra tört, a menekülteket, és a romákat vette célba, amivel fűti a szavazókban a gyűlöletet.

Megkérdezem tőle, mit tud Magyarországról. „Nincs demokrácia? – néz rám kérdőn.

„A barátja, Nico – aki oroszt, spanyolt és angolt tanul az egyetemen - átöleli. Neki fehér a bőre, a barátnőjének barna, és nem is értik, másoknak esetleg miért okozhat ez gondot. „Nem szabad a bőrszín alapján megítélni senkit” – mondják mind a ketten. Még beszélgetünk, majd egymás kezét fogva elmennek. Én kicsit irigykedve nézem őket: itt nem fordulhat elő, hogy a miniszterelnök a rádióban kétségbe vonja a bíróság döntésének helyességét. Akkor sem, ha romáknak kártérítést ítél meg a bíróság, mert az állam nem biztosította nekik ugyanazt az oktatást, mint azoknak, akiknek fehér a bőrük.

Itt a törvény mindenki felett áll, és ugyan sokan vevők a rasszista lózungokra, a közvélemény-kutatások szerint Salvini szavazóinak majd a felét elveszítette a legutóbbi választások óta: 36 százalékról esett vissza 20-ra.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
foo_soki.jpg

„Egyre több kolléga fog elmenni futárnak vagy árufeltöltőnek” – zenészek a kormány döntéséről

Az általunk megkérdezettek egyikét sem érte váratlanul, hogy marad az 500 fő feletti koncertek és fesztiválok tiltása, de a kettős mércét felháborítónak tartják. Arra is nagyon kíváncsiak, milyen kompenzációt kapnak most, hogy a teljes nyári szezonnak lőttek.
Láng Dávid; címkép: MTI/Sóki Tamás - szmo.hu
2020. július 30.


hirdetés

Mint azt megírtuk, a kormány hosszas halogatás után végül úgy döntött, augusztus 15. után sem engedélyezik az 500 fő feletti koncertek és fesztiválok megtartását.

Ezzel eldőlt, hogy a zenekarok nagy része számára a teljes nyári szezon kiesik – kisebb koncerteket ugyan tarthatnak, a bevételeik túlnyomó részét adó fesztiválfellépések azonban szinte mind elmaradnak idén.

A döntés kihirdetésével egy időben bejelentettek egy 5,3 milliárd forintos kompenzációs csomagot, amiből az első hírek szerint „garázskoncert-sorozatot” indítanának, ennek részletei azonban egyelőre homályosak.

Megkértünk néhány érintettet, mondják el első gondolataikat a kialakult helyzetről, illetve a lehetséges jövőképről.

hirdetés

Delov Jávor (Random Trip)

„Természetesen inkább a rossz hírre számítottam, hiszen az sem lenne konzekvens, hogy az augusztus 20-i ünnepségek elmaradnak, közben meg több ezer ember előtt játszunk mondjuk a Strand Fesztiválon, Alsóörsön, vagy a Szegedi Ifjúsági Napokon.

Összességében a mentőcsomag első lépésként, mint szándék, pozitív (az összeg kapcsán nincs annyi információm, hogy meg tudjam ítélni, fedezi-e a károkat), örülnünk kell és örülök valójában annak is, hogy legalább 500 főig bezárólag zenélhetünk, de akkor is szíven ütött a mai bejelentés.

Azt hittem, együtt csináljuk végig ezt a nehéz időszakot országosan, és ugyanannyira vesszük ki a részünket a kihívásokból. Azt nem érzem igazságosnak, hogy a szakmánk azért ne dolgozhasson rendesen, hogy mások strandot üzemeltethessenek teltházzal, stadionokban focizhassanak/drukkoljanak, esküvőkiállításra járhassanak és még sorolhatnám ... Nyilván van egy sorrend, az egészség az első, nincs kérdés. Ja, de mégis van: akkor csak a koncerteken/színházakban a legfontosabb az egészség?”

Lázár Domokos (Esti Kornél)

„Meglepetésként biztos senkit nem ért. Aki követte az elmúlt hetek, hónapok kormányzati kommunikációját, az tudja, valami nagyon radikális fordulatnak kellett volna történnie ahhoz, hogy enyhítsenek a szabályokon.

Amit továbbra is felháborítónak tartunk, az a korlátozás diszkriminatív jellege. Más – egészségügyi kockázat szempontjából a koncertekhez nagyon hasonló – tömegrendezvényeket, eseményeket simán engedélyeznek: például focimeccseken, strandokon több ezer ember zsúfolódhat össze továbbra is. Persze ezeken a helyeken, jól tudjuk, nem fogyasztanak alkoholt.

Ami a belengetett támogatást illeti, szerintem ez csak látszatcselekvés, nem fogja kompenzálni sem a fesztiválszervezők, sem a klubok veszteségeit, ahogy egy átlagos zenekar egzisztenciális problémáit sem oldja meg.

5,3 milliárd forint nem is olyan sok pénz egy egész iparágat tekintve, és sokkal jobb helyre is mehetne, mint "garázskoncertekre". Ebben a formában ez a pénzösszeg nem fogja megoldani a zeneipar súlyos válságát, ráadásul az egésznek az a Magyar Turisztikai Ügynökség lesz a lebonyolítója, amely nem tekinthető zenei szakmai szervezetnek.”

Leskovics Gábor "Lecsó" (Pál Utcai Fiúk, Kiscsillag)

„Garázskoncertek. Most pár napig ez a szó fog pörögni a Facebookon...

Ezzel persze nem lehet kompenzálni azt a bejelentést, amit a szemüveges pár szóval odavetett: Idén nem lesznek már fesztiválok!

Már jó pár éve a legtöbb zenekarnak, így nekünk is a nyári koncertek adták a bevételeink 80%-át. El lehet képzelni, hogy ez mit jelent. Folytatódik az utolsó pár hónap tendenciája: egyre több zenészkolléga hagy fel a pályával és mennek futárnak, árufeltöltőnek, stb.

És már hallom is a trollokat: Nem baj! Legalább nem lesz annyi éneklés! Sötéten látom annak az országnak a jövőjét, ahol abbamarad a dal.”

További nyilatkozókért lapozz!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
fluor-2.jpg

Fluor Tomi az Index-ügyről: „A sajtószabadságot módszeresen haraptatják a padkára”

Az énekes is markánsan megfogalmazta a véleményét az Index megszűnéséről.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. július 25.


hirdetés

Fluor Tomi is hozzászólt az Index körül kialakult helyzethez. Ahogy Instagram-posztjában írja: „emlékszem, 7 éve hogy örültem, mikor Origo címlapon voltam, aztán meg mi lett belőle...”

Aztán úgy folytatja,

nem tudja, hogy az Index beszántva lesz-e vagy „központilag kiadott karaktergyilkosságok és tévedhetetlen kormányról szóló népmesék platformjává válik-e, ez így, ebben a formában ennyi volt.”

A népszerű énekes hozzáteszi:

„Kis tüntike, pár cikk aztán megy tovább az élet, hiszen amíg rántott hús és szerelem van, addig minden megvan. Kit érdekel, hogy az értékek és a hozzáértés helyét átveszi a szervilizmus, a szeretet helyét a rosszhiszeműség? Úgy tűnik, senkit.

hirdetés

Amíg a jóságos kéz krumplit kínál, nem kell gondolkodni, felnőni. Politizálni meg pláne nem, hiszen már az is annak számít, ha véletlenül zavar, hogy a sajtószabadságot módszeresen haraptatják a padkára, és a fog, ami először koccan-moccan, később már törik és valahogy utána nem olyan szívesen beszél a száj.

A többi meg jól be van tömve paprikás krumplival, migránshíradóval és káoszig tolt dezinformálással. És bumm, máris kész az illiberális leves! A recept már nem is olyan titkos, de annál régebb óta ismert összetevője a gyűlölet, műanyag dobozban, kiirtott fák helyén a művház mellett, tudatlanságból elfogyasztva, gondatlanságból elkövetve.

„Amíg bál van - márpedig bál lesz - ezzel elvagyunk, emellett elutálgatjuk egymást, miközben a jövő ránk sötétedik. Bár a vízben lassan forralt béka már nem mászik fel a létrára, hogy jelezze, esni fog-e és nem tűnik fel neki, hogy jön a vég, nem csak az Indexnek, egyszer ennek a korszaknak is vége lesz. Mert nem kell hozzá létra, hogy tudjuk: örökké nem eshet” - fejezi be posztját Fluor Tomi.

Emlékszem, 7 éve hogy örültem, mikor Origo címlapon voltam, aztán meg mi lett belőle... Nem tudom, az Index beszántva lesz vagy központilag kiadott karaktergyilkosságok és tévedhetetlen kormányról szóló népmesék platformjává válik-e, ez így, ebben a formában ennyi volt. Kis tüntike, pár cikk aztán megy tovább az élet, hiszen amíg rántott hús és szerelem van, addig minden megvan. Kit érdekel, hogy az értékek és a hozzáértés helyét átveszi a szervilizmus, a szeretet helyét a rosszhiszeműség? Úgy tűnik, senkit. Amíg a jóságos kéz krumplit kínál, nem kell gondolkodni, felnőni. Politizálni meg pláne nem, hiszen már az is annak számít, ha véletlenül zavar, hogy a sajtószabadságot módszeresen haraptatják a padkára és a fog, ami először koccan-moccan, később már törik és valahogy utána nem olyan szívesen beszél a száj. A többi meg jól be van tömve paprikás krumplival, migránshíradóval és káoszig tolt dezinformálással. És bumm, máris kész az illiberális leves! A recept már nem is olyan titkos, de annál régebb óta ismert összetevője a gyűlölet, műanyag dobozban, kiirtott fák helyén a művház mellett, tudatlanságból elfogyasztva, gondatlanságból elkövetve. Amíg bál van - márpedig bál lesz - ezzel elvagyunk, emellett elutálgatjuk egymást, miközben a jövő ránk sötétedik. Bár a vízben lassan forralt béka már nem mászik fel a létrára, hogy jelezze, esni fog-e és nem tűnik fel neki, hogy jön a vég, nem csak az Indexnek, egyszer ennek a korszaknak is vége lesz. Mert nem kell hozzá létra, hogy tudjuk: örökké nem eshet.

null


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!