hirdetés
varaylaci2.jpg

Premier: belső utazásra viszi az embert Váray László új dala

„Az ördög rám kacsint, mondja: van remény! / Ez nem a sors fintora, hanem az enyém...” A Holtidő nálunk hallható először.
Fotó: Ivan Kolovos - szmo.hu
2020. március 25.


hirdetés

Belső utazásra viszi az embert ez a dal, ami nem a különleges helyzet miatt született meg, hanem annak ellenére – meséli a Holtidő című szám hátteréről Váray László.

"Különös előjelek kerültek a sorok elé, emiatt gondolkoztam az egész visszatartásán, végül csak csúszott a bemutatás. Ebben szerepe volt azoknak is, akikkel együtt dolgoztam a stúdióban – pont a szöveg miatt győzködtek, hogy ne nagyon húzzam el a premiert. Bárhogy is van, úgyis minden 2020-as tavaszi dalpremier formabontó lesz egy kicsit"

– teszi hozzá.

A munkálatokról Laci az alábbiakat árulta el:

„Imádtam felvenni a dalt, két stúdió stábja és energiája is benne van. Győri barátaimmal kezdtük el a munkát, megkértem őket hadd 'demózzam le' náluk a Holtidő-t. Amikor az akusztikus samplereket készítettük, már láttam, hogy ez túlmutat egy sima ötlet rögzítésen, így Tóth Balázzsal és Vontszemű Mikivel egy bizonyos munkafázisig felvettük a teljes anyagot.

hirdetés

Ebből építkeztünk tovább Kirschner Péter barátommal, akivel már három lemezen dolgoztunk együtt (legutóbbi közös munkánk egy amerikai turné közben, a Csömör-Los Angeles tengelyen készült, digitális közvetítéssel). Nem így terveztem, de tökéletes kooperáció volt ez.

Vincze-Fekete Vera már ebbe a jóságba sétált bele és énekelte fel a vokálokat, Valastyán Tomi (társam a Belvárosi Betyárok formációban) dobol és Vontszemű Miklós billentyűzik a felvételen. Koncerten már elspoilereztem egy korábbi verzióját, de örülök, hogy végre világra jött a Holtidő. A szöveget épp a megkezdett stúdiómunkák hatására fejeztem be februárban, útban a párizsi koncertünk felé.

Amikor január végén elkezdtük a felvételeket, zsongó, izgatott zenészek voltunk, akik a szezon előtti várakozásban kihasználják az utolsó pár hetet a stúdióban, mielőtt megkezdődik a karácsonyig tartó koncert és gázsi pörgés.

Mire a master elkészült, már láttuk leállni a világot és két lépés távolságból kommunikáltunk egymással. Ha ez nem is hallatszik a dalban, azért ott van a hangok között.”


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
omega-egyuttes-koronavirus.jpg

Az Omega együttesnek vége, ha a járványnak lesz második hulláma

Sok pénzt buknak azon, hogy le kellett mondani az idei turnét és nincsenek koncertek.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. május 26.


hirdetés

"Idén 18 külföldi koncertünket mondták le, köztük négy fesztiválfellépést, ami az Omega-produkció költségét tekintve százmillió forintos nagyságrendű kiesés" – mondta a Blikknek Trunkos András, az Omega együttes menedzsere, aki szövegíróként is támogatja az együttest.

A lapnak nyilatkozott a 77 éves Kóbor János, Mecky is. Azt mondta:

"Az Omega végét jelentheti, ha a járványnak ősszel lesz egy második hulláma.

Mi, »régiek« már abban a korban vagyunk, amikor hatványozottan dolgozik ellenünk az idő.

Még lendületben vagyunk, de ez sajnos mulandó.

hirdetés

Márciusban fejeztük be az új lemez felvételeit, de ha a következő fél évben nem tudunk színpadra lépni, utána aligha tudunk majd megfelelni az elvárásainknak. Bízunk a koncertezés folytatásában, ugyanakkor aggodalmaskodunk is."

Trunkos András menedzser éppen nagy külföldi turnét szervezett, amikor a járvány ideért.

"A lemez és a bor megjelenését áttettük szeptember 23-ra, az Omega 1962-es első fellépésének évfordulójára. Hátha szerencsét hoz"

- mondta Kóbor János a Blikknek.

VIDEÓ: Az Omega 2012-es jubileumi koncertje:

hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
mikrofon.jpg

Már szólhat élőzene a vendéglátóhelyeken vidéken

Nagy segítség ez a koronavírus miatt nehéz helyzetbe kerülő zenészeknek és az éttermeknek, kávézóknak is.
MTI / Fotó: Pixabay - szmo.hu
2020. május 26.


hirdetés

Ismét szolgáltathatnak zenét a vidéki vendéglátóhelyek - közölte a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete (MZTSZ) kedden az MTI-vel.

Gyimesi László, az MZTSZ alelnöke, az Előadóművészi Jogvédő Iroda (EJI) napokban újraválasztott elnöke kérdésére a Miniszterelnökség megerősítette, hogy

Budapest kivételével a zeneszolgáltatást a vendéglátóüzletekben és a szálláshelyek vendéglátó helyiségeinek területén már nem korlátozzák a járványra vonatkozó rendelkezések.

Gyimesi László levélben kérte Gulyás Gergelyt, a Miniszterelnökséget vezető minisztert annak pontosítására, hogy a vendéglátóhelyek megnyitására vonatkozó rendelkezés magában foglalja-e a zeneszolgáltatás lehetőségét. Az MZTSZ alelnöke azzal adott hangsúlyt kérésének, hogy a zenészek munkavégzési lehetőségeinek elvesztése nagy gondot okoz és kérte, hogy a kormány tájékoztatásában jelenjen meg a vendéglátóhelyi zenészfoglalkoztatás lehetőségének kimondása. Mint írta, a zeneszolgáltatás felszabadítása sok kollégának, különösen a cigányzenészeknek munkát és megélhetést jelentene.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
puf-sajto.jpg

Premier: a karantén előtti koncertek hangulatát idézi fel a Pál Utcai Fiúk új klipje

A Columbo című szám lett az egyik legnépszerűbb a tavaly megjelent lemez dalai közül.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. május 27.


hirdetés

A tavaly ősszel megjelent, „Igazán ez minden” című hetedik Pál Utcai Fiúk stúdióalbum országos lemezbemutató koncertturnéja a járványhelyzet miatt egyelőre még szünetel, így a közönség is jelenleg csak videoklipeken keresztül találkozhat a zenekarral. Ennek megfelelően a PUF elsősorban a klipkészítésre koncentrált az elmúlt hónapokban.

Az új lemez számai közül eddig a „Kérnéd” című dalra készült egy szövegvideó, valamint a „Vaktyúk” és az „Esőben” című dalokhoz egy-egy klip, illetve a múlt hónapban a „Nagy szerelem” című számhoz készült egy „home video”, amelyet a zenekar tagjainak otthoni felvételeiből állítottak össze.

Most pedig az igen változatosra sikerült új album egy olyan dalára készült videó, amely szintén tovább színesíti a PUF zenei világát.

A zenekar gitárosának, Molnár Balázsnak a szerzeménye megpróbál választ adni arra, hogy vajon mit is csinál egy alternatív zenész akkor, amikor éppen nem „alternatívzenél”.

Tévésorozatot néző hétköznapi emberré válik? Vagy éppen ír egy olyan, ugrálós-táncolós popszámot, mint ez?

hirdetés

Mindenesetre az új dalok közül a Columbo a koncerteken hamar közönségkedvenccé vált, így nem véletlen, hogy a klipet is nagyrészt a tavaly novemberi lemezbemutatón készült videófelvételekből készítette Erdély Jakab.

Ez egyben utal arra is, hogy a zenekar már nagyon készül vissza a koncertszínpadokra: újra gőzerővel próbál a turné folytatására, sőt – a korlátozó intézkedések megszüntetését követően – a rajongók számíthatnak egy nagyobb szabású budapesti koncertre is.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
holy.jpg

Új klip: Az ország legmenőbb csajbandája, a HolyChicks zseniális klipet forgatott

A Ne felejts című számuk ugyan feldolgozza az elmúlt 2 hónapjukat, de nem koronavírus-himnusznak íródott.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. május 28.


hirdetés

„Azt már megszokhattuk, hogy a zenélés mindig új kihívások elé állít minket... De ezt a helyzetet nem láttuk jönni!” Az ország legmenőbb csajbandája, a HolyChicks nem tétovázott a karantén alatt sem, és egy zseniális klipet forgattak a lányok.

A “Ne felejts” című trackjükhöz otthonukban vettek fel olyan helyzeteket, amelyekkel garantáltan mindenki könnyen tud azonosulni, hiszen a home office-ok klasszikus elemei voltak a hűtő fosztogatások, egész nap pizsamában lét és az unalom okozta takarítási vágy.

“Az önkéntes karantén miatt arra kényszerültünk, hogy a dalszerzés és a klipkészítés folyamatait úgy valósítsuk meg, hogy egyáltalán nem találkozunk. Az alapötlet, vagyis az akkordmenet Krisztitől származik, viszont a szokásos összepróbálás helyett mindenki otthon tette hozzá a saját részét. A borozgatós szövegíró session-ök is átkerültek az online térbe, ezúttal videócseten mentek a megfejtések.

A "Ne felejts" ugyan feldolgozza az elmúlt 2 hónapunkat, de nem koronavírus-himnusznak íródott. Reméljük, hogy a dalból energiát meríthet bárki, aki egy nehéz időszakot él meg - ahogy tettük mi is, miközben dolgoztunk rajta” – tette hozzá a zenekar.

A HolyChicks igazi girlpower zenekar. Hunyadkürti Éva, Tiszai Vivien, Seprényi Fanni és Lahucsky Kriszti kitörölhetetlenné váltak a magyar zenei életből “Pillangóhatás” című fesztiválhimnuszukkal.

hirdetés

VIDEÓ: HolyChicks - Ne felejts

hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!