hirdetés
orosz-gyorgy.jpg

„Van remény, mert csak a lakosság 1-2%-a idióta” – a szülei egyszerre kerültek kórházba koronavírussal Orosz Györgynek

A humorista a betegségről kevesebbet, a kórházi ellátási körülményekről annál többet írt Facebook-posztjában.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. november 15.


hirdetés

Elkapta a koronavírust Orosz György, a Showder Klub humoristájának mindkét szülője - ezt maga a stand up-os jelentette be Facebook-oldalán. Orosz néhány tapasztalattal és jó tanáccsal is ellátta a követőit.

Az előadóművész elárulta, hogy mivel ismeretségi körében volt már Covidból származó tragédia, és szülei is veszélyeztetett korban vannak és alapbetegségük is van, az elmúlt héten nagyon sokat izgult. Szerencsére édesanyja és édesapja állapota is javul, de a humorista adott néhány jó tanácsot azoknak, akik szembetalálkoznak a járvánnyal.

Mint írja,

„aki tesztelésre megy, vigyen magával enni-innivalót, a gyógyszereit és kórházi cuccot, mert 9-10 órát fog várakozni étlen-szomjan, és ha pozitív vagy/és súlyos tünetei vannak, akkor be is fektetik”.

Azt is javasolja, hogy aki tesztelni indul, reggel tegye, mert ha a délutáni tesztelés 20 óra utánra csúszik, nem lesz, aki segítsen a hazajutásban.

hirdetés

„Irtózatosan túlterheltek a kórházak, tele vannak a szobák és a folyosók, nincs wc-papír, nincs evőeszköz, nincsenek tisztítószerek” - számolt be a kórházi körülményekről Orosz, aki azt írta, cukorbeteg édesanyja sokáig nem kapott enni. „Ha bármit bejuttattok a betegnek, az legalább 2-3 óra, mire bejut” - figyelmeztet.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
Rudy_Giuliani_29299015971-1000x667.jpg

Trump ügyvédje ismét kínos helyzetbe hozta magát: többször is szellentett egy meghallgatáson

Ezúttal nem a hajfesték folyt az arcáról, hanem a bélműködésén nem tudott uralkodni Rudy Giuliani.
Fotó: Gage Skidmore/Wikipedia - szmo.hu
2020. december 05.


hirdetés

Rudy Giuliani az utóbbi időben a választási csalásokkal kapcsolatos pereskedésekben van benne nyakig, ezúttal is Michiganben vett részt egy meghallgatáson, ahol az ülés alatt többször is jól hallhatóan szellentett - írja a Ladbible.

A videót elsőként a Huffington Post riportere, Ryan J. Reily töltötte fel, és nagyon hamar elterjedt a mikroblogon.

A videóhoz mellékelt szövegben felhívja a figyelmet a Guiliani mellett ülő nő arckifejezésére.

Az újságíró azt is leírta: megpróbált egyeztetni az ominózus szellentésről magával Giulianival, ám a 76 éves férfi tiltotta őt Whatsappon.

Giulianiról legutóbb akkor osztottak meg több ezren furcsa videókat, amikor az egyik sajtótájékoztatója közepén sötét folyadék - vélhetően hajfestékkel keveredett az izzadtsága) kezdett folyni az arcán.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
terkep.jpeg

Téves megyei koronavírus-adatokat közölt a kormányzati portál

A hiba okát még nem tudni, de azt ígérik, hogy hamarosan korrigálják.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. december 05.


hirdetés

Mint arról reggel beszámoltunk, megint lesújtó adatokat közöltek a koronavírus-járvány napi áldozatairól.

A koronavirus.gov.hu oldalon közölt

statisztikákban azonban hibás számok jelentek meg. A megyei térképes ábrán úgy tűnt, hogy mindenhol csökkent a fertőzöttek száma.

A hibát a Portfolio.hu szúrta ki. A portál utánaszámolt:

hirdetés

"A statisztika természete alapján egyértelműen a 243 581 fő tűnik a helyes adatnak (hiszen nőnie kellett a számnak tegnaphoz képest), az olvasó azonban felfigyelhetett arra, hogy ez a két szám éppen két számjegy felcserélésével egymást adja ki" - írják.

A kormányzati oldal déli híradásában elismerte, hogy nem stimmeltek az adatok.

Mint írják:

"A ma közölt összes igazolt fertőzöttet mutató térkép megyei adatainak javítása folyamatban van. Az új térképet hamarosan feltöltjük. A hibáért elnézést kérünk. A térképcsere nem érinti azt, hogy a összes igazolt fertőzött száma 243.581."

Frissítés:

Megjelent a javított térkép a kormány koronavírus tájékoztató oldalán. Mint írják: A ma közölt összes igazolt fertőzöttet mutató térkép megyei adatainak javítása megtörtént. Az új térképet feltöltöttük. A hibáért elnézést kérünk! A korábbi térképcsere nem érinti azt, hogy a összes igazolt fertőzött száma 243.581.

A kora délután módosított adatok alapján minden megyében nőtt a fertőzöttek száma, a leginkább Budapesten (1106), Pest megyében (720) és Hajdú-Bihar megyében (343), az országban pedig 5525 új fertőzöttet regisztráltak - írja a Portfolio.hu.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
mti-ep-ules-scaled.jpg

40 millióval távozhat Szájer az Európai Parlamentből, 16 év után ennyi juttatás jár neki is

Minden év után kap egyhavi fizetésnek megfelelő összeget. Nem automatikus, hanem jeleznie kell az igényét rá, akkor viszont elbírálás nélkül megkapja.
Fotó: MTI/EPA/Stephanie Lecocq - szmo.hu
2020. december 05.


hirdetés

A Blikk megtudta: az EP szabályai kimondják, hogy minden távozó képviselő jogosult úgynevezett „mandátum végével járó juttatásra”. Ez minden, a parlamentben töltött év után plusz egy havi fizetéssel jár, ez Szájer esetében nem kevesebb, mint 40 millió forint.

– A juttatás minden képviselőnek jár, függetlenül attól, milyen okból ért véget a képviselői megbízatás – közölte a Blikk-kel Sanne De Ryck, az EP sajtóreferense.

A képviselők a pénzt nem automatikusan kapják, hanem jelezniük kell az igényüket, legkésőbb a mandátum lejárta után 3 hónappal. A juttatást külön elbírálás nélkül megkapják – mondta el a sajtóreferens.

Az EP-képviselők nettó fizetése 6962 euró, ami jelenleg 2,4 millió forintot ér. A Parlament 323 eurós, 114 ezer forintos napidíjat is fizet a képviselőknek a hotelszámlák, étkezések és minden más felmerülő kiadás fedezésérére.

hirdetés

Emellett részesülnek általános költségtérítésben is, amelynek havi összege 2020-ban 4563 euró, vagyis 1,6 millió forint: ezt többek között irodabérlésre, telefon- és postadíjakra, reprezentációs költségekre, számítógépekre és telefonokra, konferenciák és kiállítások szervezésére költhették.

Kapnak továbbá utazási költségtérítést is, valamint mandátumuk lejártával átmeneti juttatásban is részesülnek annyi hónapon át, ahány évig képviselők voltak. Szájer József 16 évig volt hivatalban, tehát még 16 hónapig részesült volna a juttatásban, ha 2024-ig képviselő marad.

Ám, mivel nem lejárt a mandátuma, hanem lemondott róla, így ezt az összesen 38 millió forint körüli összeget is elveszíthette.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
bolt.jpg

„Teljesen feleslegesen hergelik vele az embereket” – Egyre nő a feszültség az idősek vásárlási idősávja miatt

A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete szerint újra kellene gondolni a védett idősávot december 11. után, olvasóink többsége szerint viszont egyszerűen el kell törölni.
Fotó: illusztráció, forrása: Pixabay - szmo.hu
2020. december 05.


hirdetés

Mint azt megírtuk, a koronavírus-járvány miatt bevezetett, az idősek számára délelőtt fenntartott kétórás vásárlási idősáv újragondolását javasolja a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete december 11. után, mivel arra számítanak, hogy az ünnep előtti rohamban több feszültséget szül majd a mindennapos korlátozás.

A szakszervezet elnöke szerint decemberben délelőttönként egyébként is erősebb a forgalom, és szerepet játszik az is, hogy a szokásosnál sokkal hamarabb zárnak a boltok, nem lenne jó, ha a generációk között újabb vitákat szülne a korlátozás.

Cikkünk után rengeteg komment érkezett. A legtöbb hozzászóló szerint semmi értelme a délelőtt fenntartott két órának:

"Semmi értelme! Csak annyi, hogy sikerült összeugrasztani a 65 év felettiekkel. De hát ez volt a cél!"

hirdetés

"Nem kell! Amelyik idős ember nagyon fél, úgyis megtalálja azt a napszakot, amikor kevesen mennek vásárolni, mert dolgoznak. Én is nyugdíjas vagyok, a járvány előtt se szerettünk tömegnyomorban vásárolni."

"Még mindig azt mondom: az időseknek nincs vásárlási idősávja. Ők jogszabály szerint bármikor mehetnek. A 65-nél fiatalabbaknak van mínusz 2 óra. És a szombati 8-10 egy agyrém."

"Teljesen feleslegesen hergelik vele az embereket. A 65 év felettiek továbbra is egész nap shoppingolnak. 11 után is tele vannak velük az üzletek. Saját tapasztalat, hogy ebédidőben leugranak egy tálca sörért, és más fontos dologért. Így 11 után és 9 előtt hatalmas a tömeg mindenhol. Én meg logisztikázhatok a munka mellett össze vissza."

"Szombatonként is várnak az emberek a 10 órára, az üzletek pedig üresen kongnak! Senkinek nem jó! 11 órakor a pénztárnál előttem és utánam is nyugdíjasok álltak, a kijáratig pedig alig lehetett elszlalomozni a blokkjaikat nézegető idősek miatt."

"Semmi értelme, este 19 órakor még úgy kell őket kizavarni a boltból! Kereskedelemben dolgozom, napok óta olyan tömeg van a boltokban, bevásárlóközpontokban, hogy ennek az időkorlátnak semmi értelme! Egymás nyakába lihegnek, hatalmas sorokban!"

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!