hirdetés
Van olyan, hogy a munkakör része a napi facebookozás
Bemutatunk három olyan munkát, ami az utóbbi években jelent meg, és a digitalizáció terjedésével egyre inkább szükség lehet rá.
SZMO - szmo.hu
2018. november 30.


hirdetés

A digitalizáció elhozta életünkbe az okostelefont és azt az alapszükségletet, hogy ha egy új helyre tesszük be a lábunkat, első kérdések egyike, hogy van-e vajon wifi. Ha belegondolunk, hogy akár csak 10 évvel ezelőtt mennyire más volt még a helyzet - például kevesebbet nyomkodtuk a telefonunkat – hamar rájövünk, hogy óriási változásnak és fejlődésnek lehetünk tanúi.

A változás a munkahelyeket is érinti: szinte nincs is olyan szektor vagy munkakör, ahol ne lenne fontos, hogy a digitális eszközökre támaszkodjanak. Az új helyzet új munkaköröket is teremtett, talán ismerőseink között is akad egynéhány, aki korábban sosem hallott pozícióban dolgozik.

Most bemutatunk nektek három olyan szakmát, amit a digitális világban megjelent új igényeknek köszönhetünk. Ki tudja, talán köztük van az is, ami a te új szakmádat jelentheti.

Vajon mit csinál az agilis coach?

Mert coach-okról már jó ideje hallhatunk, ők azok, akik egy segítő beszélgetés-sorozattal elmozdíthatnak a holtpontról, könnyebbé tehetik egy döntés meghozatalát. Na de aki agilis coach, annak a feladata még összetettebb: egy cégnél támogatja azt, hogy az úgy nevezett agilis elveket átültessék a mindennapokba, segíti mindezt coaching eszközökkel, figyelve a csapatok munkáját, és ha kell, mentorálja a kulcsszereplőket.

Az agilis működés pedig azért lehet fontos a cégeknek, mert hatékonyabbá teszi a munkafolyamatokat. Egy fejlesztés esetén az érintett részlegekből kiválasztott kollégák hónapokon át együtt dogoznak, és csak kizárólag erre a feladatra koncentrálhatnak. Lényegesen gyorsabb és hatékonyabb így a kommunikáció, már a munkafolyamatok alatt lehetőség van a visszatesztelésre.

Elméletben könnyű, gyakorlatban már nehezebb

Árvai Márton az OTP Banknál dolgozik ilyen pozícióban, és mint meséli, ő sem úgy kezdte pályáját, hogy máris tudta volna, agilis coach válik belőle. „A szoftverfejlesztés területén dolgoztam először, ahol a pályafutásom elején megtapasztalhattam csapattagként egy agilis átállást és akkor eldöntöttem, hogy

"
én csapatoknak szeretnék segíteni a hatékony agilis működésben.

Az elmúlt öt évben agilis csapatvezetőként volt szerencsém különböző típusú fejlesztő csapatokhoz, jelenleg viszont az OTP Banknál üzleti túlsúlyú, illetve tisztán üzleti csapatokkal is foglalkozom, ami nagy kihívást jelent számomra.”

Bár még csak pár éve jelent meg a módszer IT fejlesztési területen, egyre kezd terjedni, már akár HR részlegen is találkozni vele. Ha egyre több vállalatnál fantáziát látnak benne, sok-sok agilis coach-ra lesz majd hirtelen szükség. És ebben a szakmában az az egyik pozitívum, hogy nem feltétlen igényel előképzettséget. „Van aki mérnöki, van aki gazdasági oldalról jött. Magát az agilitást, az alapelveket viszonylag gyorsan el lehet sajátítani, viszont gyakorlatban jól csinálni mindezt nagyon nehéz, és ezt csak a rutin hozza meg. Az agilis elmélet mellett fontos, hogy az adott illető rendelkezzen coaching ismeretekkel, illetve legalább legyen affinitása emberekkel való foglalkozáshoz” – mondja Márton.

Az agilis coach munkája igazán változatos és látványos: szinte nap mint nap megtapasztalhatja, hogy hatást ér el a kollégáknál, segít előremozdítani a folyamatokat, és a jó közösség megteremtésében is nagy szerepe van. „Azért izgalmas ez a munka, mert minden csapat más, nincs mágikus recept, ami minden csapatnál minden problémát megoldana. Sokat kell kísérletezni, figyelni, hogyan reagálnak a változásra és folyamatosan javítani kell a folyamatokon” – összegzi Márton a munkája előnyeit.

Facebookon otthonosan mozgóknak ideális állás

A tartalommenedzseri munkakör már csak azért is érdekesen hangzik, mert gyakran egész napos facebookozással jár. „A családnak és a barátoknak úgy szoktam ezt elmagyarázni, mi is a munkám, hogy egész nap Facebook posztokat gyártok, valamint a hozzájuk érkező kommenteket és üzeneteket válaszolom meg az ügyfeleink nevében” – mondja feladatairól Kovács Ádám, a Be Social közösségi média ügynökség senior content managere.

2018-ra már 5,7 millió magyar felhasználót regisztrálhatott a Facebook, akiknek 82%-a havonta legalább egyszer aktív is a közösségi oldalon. Mivel itt jól elérhető az adott célcsoport, ma már minden valamire való márka rendelkezik saját Facebook oldallal, amely viszont csak akkor működik igazán jól, ha rendszeresen jelennek meg rajta új tartalmak. „Jól eltalált posztok, valamint folyamatos interakció, közvetlen kommunikáció szükséges az ilyen oldalakon, amit valakinek biztosítania kell – így jött létre a munkaköröm” – magyarázza Ádám, hogy miért lett kereslet a content managerek iránt.

Belőled is lehet content manager

Ezt a szakmát se keressük az OKJ-s képzések között, vagy a felsőoktatási tájékoztatót böngészve, egyelőre még nincs szakirányú képzés hozzá. Ráadásul a trendek olyan gyorsan változnak, hogy hamar elavulttá válhat egy könyvből megszerzett tudás, itt naprakésznek kell lenni a változásokból.

Mi kell ahhoz, hogy valakiből tartalommenedzser váljon? Ádám szerint nem haszontalan, ha van az embernek affinitása a marketinghez, a kereskedelemhez, illetve az ügyfélkezeléshez.

Mivel a hagyományos reklámfelületek piaca folyamatosan zsugorodik és a helyébe egyre inkább a social media kerül, ahol nem elég csak néha posztolgatni, folyamatosan fenn kell tartani az érdeklődést, foglalkozni kell az érkező reakciókkal is, egyre inkább megnőhet a kereslet a közösség média tartalmi oldalát ismerő szakemberek iránt. Aki esetleg máris elkezdett gondolkodni azon, hogy egy ilyen könnyűnek tűnő melóra átnyergelne, annak Ádám további érvekkel szolgál:

"
Én nagyon szeretem ezt a pörgést, nem kell keresni, hogy mit csináljak,

hiszen gyakorlatilag mindig szembe jön velem a munka. Kiváló pozíció azoknak, akik szeretnek embereknek segíteni, a moderáció során erre rengeteg lehetőség van, illetve azoknak, akik szeretnék, hogy a munkájukat akár több százezer felhasználó láthassa nap mint nap. Extra inspirációt jelenthet, hogy ez a munkakör egy notebookhoz és internet kapcsolathoz kötött, nem muszáj naponta egy irodába bejárni.”

Egy tréner az üzletnek és az irodának

Vegyünk egy átlagos hétköznapot: chat-alkalmazásokban üzenünk a családtagoknak és barátoknak, fitneszalkalmazást indítunk el, ha sportolni kezdünk, és valamilyen GPS-alapú appot használunk, ha ismeretlen terepen kell tájékozódnunk. A munka világában sincs ez másként, ott is egyre inkább utat törtek maguknak a digitális eszközök, a használatuk azonban korántsem olyan magától értetődő, mint egy chatprogramé.

A hazai cégeknél a kultúrának ez a része sajnos nem fejlődött olyan ütemben, mint pl. a mobileszközök használata. Sokan ragaszkodnak már bevált dolgokhoz, mint amilyen az e-mailek használata, pedig már rengeteg alkalmazás létezik, amelyekkel csökkenthető a mailforgalom.

Csúcs Károly az Infosectornál Business & Office APP trainer pozícióban abban segíti a cégeket, hogy bátrabban válasszák a digitális megoldásokat. „Olyan tréninget tartok, ahol kifejezetten a vállalati-irodai alkalmazások használatát gyakoroljuk. A munkámhoz tartozik még a tréninget megelőző tanácsadás is, ahol felmérjük a cég tevekénységét, és a folyamatokat vizsgálva javaslok ideális alkalmazást” – mondja munkájáról.

A felhők világa mindig tartogat újdonságot

A Cloud, azaz a felhő alapú szolgáltatások terjedésével egyre könnyebb hozzáférni olyan alkalmazásokhoz, amelyekhez egy vállalatnak korábban valamilyen okból nem volt lehetősége, vagy esetleg nem is tudott róla. Ráadásul egyre több alkalmazás jön ki a piacra, ami mindig valami újdonságot mutat be. „Egy felkészült Business Trainer megbízása nagyban megkönnyítheti a cégek dolgát, mert testreszabott megoldást kínálhat és segíthet a megfelelő alkalmazás betanításában” – véli Károly. – „Én azért is szeretem ezt a munkát, mert

"
hatással lehetek az adott vállalkozás és a benne dolgozó kollégák digitális fejlődésére.

Segíthetek elérni a vállalkozás céljait, mert én is ahhoz mérten állok a feladathoz.”

Károly mindig is érdeklődött a számítógépek, majd később a digitális megoldások iránt. Azt mondja, a munkához nem árt, ha erős IT-felhasználói tapasztalattal rendelkezik az ember, de ez könnyen tanulható. „Ami szerintem a legfontosabb, az a üzletfejlesztési szemlélet, újdonságokra való nyitottság, és a trendek követése. Szinte naponta jelennek meg új technológiák és alkalmazások, ezért ezeket mindig érdemes kipróbálni, tesztelni.”


KÖVESS MINKET:





hirdetés
A fotóisten telefon, amire nem megy rá a gatyád
Kipróbáltuk a Huawei P30 Lite telefont és nem csalódtunk.
Szponzorált tartalom (x) Írta: Csákvári Péter - szmo.hu
2019. április 17.



Nincs két hete, hogy kihevertem a párizsi Huawei csúcsbemutatót, ahol a P30 Pro és a P30 mutatkozott be- és azóta legjobb barátok vagyunk az előbbivel - máris itt a kistesó a Huawei P30 Lite képében.

Megmondom őszintén a P30 Pro után már nem ugyanazzal a kézremegéssel vettem át a Lite dobozát, hiszen mégiscsak a széria leggazdaságosabb verziójáról van szó, de amikor kibontottam és kézbe vettem, az első gondolatom az volt, hogy nekem egy ilyen is KELL. A teló iszonyatosan szép, akár csak a felmenői, a hátlap dizájn egyezik az összes P30 -nál. Perceket el tudok tölteni csak azzal, hogy belemerülök a hátlap kékségébe, ami a fény felé forgatva már-már hologram szerű flesseket szül. Elöl egyedül csak a pici, csepp alakú frontkamera töri meg a kijelző galaxisokat (höhö galaxy) megszégyenítő telítettségét.

Ahogy elkezdtünk barátkozni hamar levontam azt a konklúziót, hogy nem kell ezt a telefont lakossági P30-ként kezelni, ez egy külön világ (már amennyire külön világ lehet egy gyártó egyidejűleg kiadott két modellje). Ez alatt azt értem, hogy egyáltalán nem biztos, hogy mindenkinek a P30 Pro állna közelebb a szívéhez ha választania kellene (eladni nem érné), hiszen a sok pro mellé mindig tapad valami kontra, ami emberfüggően lehet zavaró, ráadásul néhány dologban akár meg is előzi a csúcstelót. Kezdjük ott, hogy a nevéből is kiindulva a Lite sokkal könnyebb és vékonyabb, ugyanakkor a kijelző mérete csak kicsivel marad le a Pro-tól. Ezek az utóbbi paraméterek igazából sohasem foglalkoztattak, de miután 2 hete húzza a zsebemet a szörny, és egy kézzel nagyon megfontoltan lehet használni olykor, már értem hogyan könnyíthetné meg a Lite ezen funkciói egyesek életét.

A teló egyébként a Kirin 710-es rendszerchip dolgozik, ez a proci volt egyébként a Honor 8X-ben, a Huawei P Smart 2019-ben és a Huawei Mate 20 Lite-ban is. Ehhez jön a 4 GB RAM, és 128 GB alap tárhely, ami tovább bővíthető microSD kártyával 512 GB-tal. Gyakorlatilag 10 éve ilyen volt a csúcs PC-m.

Az akksija parádés 3340 mAh kapacitású és a telefon gyorstöltést is támogat, így ha csak nem napokra eltévedni tervezünk egy erdőben, elbúcsúzhatunk a powerbanktól, vagy a kábelcipeléstől.

Ennél a modellnél még hátul található az ujjlenyomat olvasó, engem például előbb lázba hoz egy doboz mustár, mint hogy hol van az ujjlenyomat-olvasó egy telón, így aki hasonszőrűen érez, máris könnyebben barátkozik egy olyan telóval, ami kihagyta ezt az egyelőre igen drága technikát, és több pénz marad a zsebében.

A lényeg. A telefonunkat manapság leginkább a legritkábban használjuk konkrét telefonálásra. Az internethasználat mellett a dekadens fogyasztó bizony az adott telefon kamerájára bukik rá leggyakrabban, hiszen nagyjából ezekkel rögzítjük az egész hátralevő életünket. A P30 szériával a Huawei eléggé határozottan szétkürtölte a világban, hogy kicsit nagyon ráfordultak a fotózásra, és szó se róla, a piacon kapható legjobb kamerája van a Pro-nak. Örvendetes, hogy a Lite sem lett rommá butítva ezen a téren, sőt...

Itt is van 4 kameránk: egy 24 MP-es front kamera, a 48 MP-es főkamera, a 8 MP-es ultra nagy látó és egy 2 MP-es Zoom.

A Pro ugye a hibrid zoomjával akkora port kavart, hogy már előre látom, hogy jövő ilyenkor már új naprendszereket lehet találni az éppen megjelenő csúcstelefonokkal. A Lite-ba ugyan nem az 5x optikai került be, hanem egy 2x-es, de szerintem ennyi minden olyan szituációra elegendő lehet, ami erkölcsileg nem ingoványos terepre kallódik. A 48 MP pedig akár elég meghatóan vagdalható egyébként. A képminőség pompa és parádé, nyilván ne számítsunk arra, hogy egy Full HD monitoron ugyanazt adja, mint egy hasonló MP számú kamera (ezt senki nem is gondolhatja mondjuk komolyan remélem), de teló kategóriában erős, nagyon erős.

Aztán itt van még a Huawei epik fotó mód tárháza olyan klasszikusokkal, mint az éjszaka mód, ami elképesztő dolgokat lát és alkot a sötétben.

Egészen elképesztően éles és színes fotókat alkot és tényleg csak nagyjából kell mozdulatlanul tartanunk a telót, amíg befejezi. Aztán itt van nekünk a 4K 30fps videofelvétel is, és a 720p 480FPS lassított, amivel a mozgást tizenhatod sebességére lassíthatjuk, így ha akarunk szórakozhatunk a popcorn pattogtatás lassításával is. Hát kell ennél több most így hirtelen?

Érzésre és ránézésre a mai elit telefonokra hajaz, teljesítményében a középkategória teteje, fotóban azonban ezt a kategóriát még rommá alázza. Ehhez pedig párosul az is, hogy durván 100-120 ezer forintos áron hozzák forgalomba, amivel egyértelműsíti, hogy ki is a Jani ebben a szegmensben. Ha tehát szeretnél egy megbízható telefont, ami nem egy táskarádió méretét verdesi, és elképesztő fotó és videó funkciókkal van töltve, de nincs rá pénzed, akkor a Huawei P30 Lite lesz az a bizonyos.


KÖVESS MINKET:



hirdetés
Születésnapját ünnepli a magyar tulajdonú Volmix
Tradíció és innováció a természetből merítve - már 30 éve!
Szponzorált tartalom (x) - szmo.hu
2019. április 18.



Darmpflege, Nervenpflege, Baby Luuf, Kinder Luuf, Dr. M Prémium brand, Mosódió-termékek… Ismerősen cseng? Netán rendszeres vásárló vagy?

A Volmix idén ünnepli 30. születésnapját.

A cég filozófiája és működése a kezdetektől fogva a természetes megoldások keresésén alapult, a tudatos egészségmegőrzés fontosságát szem előtt tartva. Mottójuk még mindig trendi: Bízzon a természetben!

Termékpalettájuk már a kezdetekkor úttörőnek számított a megelőzés terén, mivel a természet kincseit, a gyógynövények erejét felhasználva talált megoldást gondjainkra és segített alapvető napi problémáinkon, mint a meghűlés, a rossz közérzet, a stressz vagy a nem megfelelő emésztés. Az elmúlt évtizedekben mindent megtettek azért, hogy megőrizzék és továbbvigyék ezt az értéket, így saját fejlesztésű és gyártású termékeikhez is a természetet hívták segítségül.

Dr.M Prémium étrend-kiegészítőik gyógynövényeken alapuló komplex összetétele a fogyasztók igényeit tartja szem előtt. A háztartás területére is becsempészték a természetet… Dr.M mosó-és tisztítószereik, a mosódió, ennek folyékony és vízben oldódó fóliás változatai kímélik a környezetet, ugyanakkor hatékony és megbízható tisztaságot biztosítanak otthonunkban - természetesen.

30 éves a Volmix, ünnepeljük együtt! Ajándékok, extra akciók - természetesen - egész évben…

Keresd fel webáruházukat a részletekért!


KÖVESS MINKET:




hirdetés
Milyen gyakran szeretkeznek a párok, akik 5, 8, 10, 15 és 30 éve élnek együtt?
A Huffington Post tett fel tanulságos körkérdést.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. április 18.



Először jön a szerelem, aztán a házasság, majd a nehezen összeegyeztethető napirendek, határidők és elintéznivalók. Talán az a pont is, amikor a teendők listája ellopja a show-t és az elsőbbséget is a szexuális életünk elől.

Miként forognak azok a lepedők és paplanok 5-10-15 év után? Azt mondják, nem tudhatod, mi történik két ember között, amíg nem osztozol egy ágyon velük. A Huffington Post erre szeretett volna vállalkozni, legalábbis jól kifaggatott pár párost a szex gyakoriságával kapcsolatban.

Bobbi és Chris - 5 éve házasok

"Mivel a második gyermekünk, aki négyhónapos, még mindig a szobánkban alszik, talán párhavonta? Határozottan hiányzik az a fajta összekapcsolódás, amit a szex hoz egy házasságba. Nem vagyok túl boldog ezzel a mennyiséggel jelen pillanatban, de reménykedem abban, hogy nőni fog, amint a kettes számú baba a saját szobájába költözik és a totyogós gyermekünk pedig többet marad a szobájában, mint amennyit most.

Egy vetélésem volt és két gyerekem született, mióta házasok vagyunk. Amikor próbálkoztunk, rengeteget szeretkeztünk. Néha már-már el is tűnt az élvezet belőle. A romantika fenntartásáért a jelen körülmények között meg kell dolgozni, az biztos.

Nem hiszem, hogy valaha olyan vad lesz a szex, mint amilyen régebben volt. De remélhetőleg legalább visszatérünk a heti egyhez!"

"Használd ki a szabadságod, amíg csak lehet!"

- Bobbi

Jenna és Eric - 8 és fél éve házasok

"Háromszor vagy négyszer hetente. Én elégedett vagyok ezzel a mennyiséggel, mivel túl fáradt lennék ahhoz, hogy még több legyen. Mindig egymást helyezzük előtérbe. Sok ember a gyermekét kezeli prioritásként a partnerével szemben, mi pedig egymást szoktuk"

- Jenna

"A két gyerek vállalása elég erőteljes helyzetet eredményezett nálunk, én ott kötöttem ki, hogy gyakran hazahoztam a munkát, úgy tudtam csak haladni a dolgaimmal, tehát nem láttuk egymást annyit, mint amennyit szerettük volna. Most ott tartunk, hogy én itthonról dolgozom, a gyermekeink nőnek, eldöntöttünk, hogy többet nem szeretnénk, úgyhogy nálam 'rövidre zártuk' a kérdést."

"Ez igazán izgalmas időszak számunkra, mivel végre többet lehetünk együtt. Úgy érzem, hogy többet kísérletezhetünk, mint valaha, még akkor is, ha szerintem én már kicsit unalmas lehetek ezen a téren"

- Erik

Alyssa és Justin - 10 éve házasok

"Valószínűleg körülbelül háromszor vagy négyszer egy héten. Néha többször, néha kevesebbszer. Mindketten egymás első igazi szexuális partnerei voltunk, és addig nem feküdtünk le egymással, amíg össze nem házasodtunk. Szóval szép lassan kialakult számunkra, hogy mi a kényelmes.

Az én tanácsom a friss házasok számára meglepőnek tűnhet a legtöbb embernek, de amikor elégedetlen voltam a testemmel, vagy szégyelltem azt, végül egy vibrátor beszerzése segített."

"A szexuális élvezetek a férfiak számára könnyebben elérhetőek, és ha nőként nem vagy teljesen elégedett, az lehet a jó szexuális élet hiányzó hozzávalója. Ügyelj rá, hogy az igényeidet előtérbe helyezd!"

- Alyssa

A folytatásért lapozz!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
A fotóisten telefon, amire nem megy rá a gatyád
Kipróbáltuk a Huawei P30 Lite telefont és nem csalódtunk.
Szponzorált tartalom (x) Írta: Csákvári Péter - szmo.hu
2019. április 17.



Nincs két hete, hogy kihevertem a párizsi Huawei csúcsbemutatót, ahol a P30 Pro és a P30 mutatkozott be- és azóta legjobb barátok vagyunk az előbbivel - máris itt a kistesó a Huawei P30 Lite képében.

Megmondom őszintén a P30 Pro után már nem ugyanazzal a kézremegéssel vettem át a Lite dobozát, hiszen mégiscsak a széria leggazdaságosabb verziójáról van szó, de amikor kibontottam és kézbe vettem, az első gondolatom az volt, hogy nekem egy ilyen is KELL. A teló iszonyatosan szép, akár csak a felmenői, a hátlap dizájn egyezik az összes P30 -nál. Perceket el tudok tölteni csak azzal, hogy belemerülök a hátlap kékségébe, ami a fény felé forgatva már-már hologram szerű flesseket szül. Elöl egyedül csak a pici, csepp alakú frontkamera töri meg a kijelző galaxisokat (höhö galaxy) megszégyenítő telítettségét.

Ahogy elkezdtünk barátkozni hamar levontam azt a konklúziót, hogy nem kell ezt a telefont lakossági P30-ként kezelni, ez egy külön világ (már amennyire külön világ lehet egy gyártó egyidejűleg kiadott két modellje). Ez alatt azt értem, hogy egyáltalán nem biztos, hogy mindenkinek a P30 Pro állna közelebb a szívéhez ha választania kellene (eladni nem érné), hiszen a sok pro mellé mindig tapad valami kontra, ami emberfüggően lehet zavaró, ráadásul néhány dologban akár meg is előzi a csúcstelót. Kezdjük ott, hogy a nevéből is kiindulva a Lite sokkal könnyebb és vékonyabb, ugyanakkor a kijelző mérete csak kicsivel marad le a Pro-tól. Ezek az utóbbi paraméterek igazából sohasem foglalkoztattak, de miután 2 hete húzza a zsebemet a szörny, és egy kézzel nagyon megfontoltan lehet használni olykor, már értem hogyan könnyíthetné meg a Lite ezen funkciói egyesek életét.

A teló egyébként a Kirin 710-es rendszerchip dolgozik, ez a proci volt egyébként a Honor 8X-ben, a Huawei P Smart 2019-ben és a Huawei Mate 20 Lite-ban is. Ehhez jön a 4 GB RAM, és 128 GB alap tárhely, ami tovább bővíthető microSD kártyával 512 GB-tal. Gyakorlatilag 10 éve ilyen volt a csúcs PC-m.

Az akksija parádés 3340 mAh kapacitású és a telefon gyorstöltést is támogat, így ha csak nem napokra eltévedni tervezünk egy erdőben, elbúcsúzhatunk a powerbanktól, vagy a kábelcipeléstől.

Ennél a modellnél még hátul található az ujjlenyomat olvasó, engem például előbb lázba hoz egy doboz mustár, mint hogy hol van az ujjlenyomat-olvasó egy telón, így aki hasonszőrűen érez, máris könnyebben barátkozik egy olyan telóval, ami kihagyta ezt az egyelőre igen drága technikát, és több pénz marad a zsebében.

A lényeg. A telefonunkat manapság leginkább a legritkábban használjuk konkrét telefonálásra. Az internethasználat mellett a dekadens fogyasztó bizony az adott telefon kamerájára bukik rá leggyakrabban, hiszen nagyjából ezekkel rögzítjük az egész hátralevő életünket. A P30 szériával a Huawei eléggé határozottan szétkürtölte a világban, hogy kicsit nagyon ráfordultak a fotózásra, és szó se róla, a piacon kapható legjobb kamerája van a Pro-nak. Örvendetes, hogy a Lite sem lett rommá butítva ezen a téren, sőt...

Itt is van 4 kameránk: egy 24 MP-es front kamera, a 48 MP-es főkamera, a 8 MP-es ultra nagy látó és egy 2 MP-es Zoom.

A Pro ugye a hibrid zoomjával akkora port kavart, hogy már előre látom, hogy jövő ilyenkor már új naprendszereket lehet találni az éppen megjelenő csúcstelefonokkal. A Lite-ba ugyan nem az 5x optikai került be, hanem egy 2x-es, de szerintem ennyi minden olyan szituációra elegendő lehet, ami erkölcsileg nem ingoványos terepre kallódik. A 48 MP pedig akár elég meghatóan vagdalható egyébként. A képminőség pompa és parádé, nyilván ne számítsunk arra, hogy egy Full HD monitoron ugyanazt adja, mint egy hasonló MP számú kamera (ezt senki nem is gondolhatja mondjuk komolyan remélem), de teló kategóriában erős, nagyon erős.

Aztán itt van még a Huawei epik fotó mód tárháza olyan klasszikusokkal, mint az éjszaka mód, ami elképesztő dolgokat lát és alkot a sötétben.

Egészen elképesztően éles és színes fotókat alkot és tényleg csak nagyjából kell mozdulatlanul tartanunk a telót, amíg befejezi. Aztán itt van nekünk a 4K 30fps videofelvétel is, és a 720p 480FPS lassított, amivel a mozgást tizenhatod sebességére lassíthatjuk, így ha akarunk szórakozhatunk a popcorn pattogtatás lassításával is. Hát kell ennél több most így hirtelen?

Érzésre és ránézésre a mai elit telefonokra hajaz, teljesítményében a középkategória teteje, fotóban azonban ezt a kategóriát még rommá alázza. Ehhez pedig párosul az is, hogy durván 100-120 ezer forintos áron hozzák forgalomba, amivel egyértelműsíti, hogy ki is a Jani ebben a szegmensben. Ha tehát szeretnél egy megbízható telefont, ami nem egy táskarádió méretét verdesi, és elképesztő fotó és videó funkciókkal van töltve, de nincs rá pénzed, akkor a Huawei P30 Lite lesz az a bizonyos.


KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x