hirdetés
FordvFerrarimain.jpg

Van itt szív és lélek is, nem csak autóspornó – Matt Damon és Christian Bale filmjét öröm nézni

Az aszfalt királyai nem a klasszikus értelemben vett blockbuster, nem illik a mai kor mozijai közé. Nem képregényfilm, nem akar univerzumot építeni, nem egy franchise része, csak egy történet, amit a készítők el akarnak mesélni.
B.M. képek: youtube - szmo.hu
2019. november 14.


hirdetés

Matt Damon az utóbbi időben egyre inkább bizonyítja a kételkedőknek, hogy tehetséges színész. A Mentőexpedíció, a Good Will Hunting vagy A tégla is azon mozik közé tartoznak, melyekben bizonyította ezt a hipotézist, de most Az aszfalt királyai Carroll Shelbyjeként kiemelkedően jó. Mondom ezt úgy, hogy a film előtt, bevallom, nem kedveltem a színészt, és mégis, be kellett látnom: már-már eltűnik a szerepében, ami azért hihetetlen, mert Christian Bale a partnere. Bale a kissé kezelhetetlen autóversenyző Ken Milest játssza, valami elképesztően hatásosan,

szinte ellopja a showt még Damontól is.

Bale színészi képességein már rég nem lepődünk meg, de kettejük párosa, civódása, interakciója annyira jól sikerült, hogy még az egyéni teljesítményüket is elhomályosítja. Ha azt gondoltuk, hogy DiCaprio & Pitt jól működtek együtt a vásznon a Volt egyszer egy… Hollywoodban és nehezen tudunk elképzelni jobbat, akkor várjunk, mert a Bale & Damon-duót még nem láttuk Az aszfalt királyaiban. Tényleg, igazán menők együtt,

minden apró beszólás, minden arcrezdülés hiteles – öröm volt őket nézni.

Miután túlléptünk a sztárpár okozta sokkon, lássuk, mi a sztori. Semmi extra. A Ford autógyár marketingosztálya a 60-as években kitalálja, hogy úgy próbálják növelni az érdeklődést az egyébként tömeg-gépjárműveikre, hogy versenyeken vesznek részt Ford-autókkal. Méghozzá a legnevesebbet szeretnék megnyerni – a Le Mans 24 órás versenyét.

hirdetés

Ezt a francia pályát egy márka uralta akkoriban: a Ferrari.

Ők viszont pénzügyi problémákkal küzdenek. A Ford úgy dönt, hogy megpróbálja felvásárolni a Ferrarit, hogy megszerezzék versenyrészlegüket. Az üzlet az utolsó pillanatban meghiúsul és a Ford márka „megszégyenül”. Ekkor II. Henry Ford kijelenti, nem számít, mennyibe kerül, de legyőzik az olasz bandát a saját királyságukban, Le Mansban. Itt lépnek be a képbe főhőseink:

Carroll Shelby (Matt Damon) volt autóversenyző, jelenlegi autótervező és Ken Miles (Christian Bale) angol pilóta.

Hőseink megpróbálják a lehetetlent: tökéletesíteni a gép és ember közti harmóniát, menni egy tökéletes kört. Bugyután hangzik így leírva, de működik a sztori, és nem két sztárt látunk, hanem két jóbarátot, akik mindent megtesznek az álmaikért.

A mozi inkább szól Damon és Bale karakterének bürokrácia elleni harcáról, mint a Ford és a Ferrari háborújáról. Az olasz cég már-már pozitív szereplő, a múlt jelképe, sokkal szebb képet fest róla a film, mint az amerikai álmot megtestesítő, sikeres Fordról. Ők a Bale-Damon duó igazi ellenfelei. Míg Shelby és Miles az alkotókat képviselik a Ford üzleti szemléletével szemben,

ez itt Bale & Damon figurái v Ford.

Habár teljesen más szemléletet képviselnek a karakterek, akkor is mindenki érthető, megvannak a motivációk, a miértek, a mik és a hogyanok. Teljesen logikusan épül fel a film, kicsit már-már klasszikus hollywoodi „feel-good movie”-hangulata van, de mivel ilyet már nagyon régen nem láttunk moziban, így nem hat klisésen, sőt, üdítő élmény, egy ilyen film hiányzott a mozikból. Nem túl magas költségekkel készített, egyszerű, kreatív, „kalandmozi”.

A mellékszereplők is tökéletesek. A Bale feleségét játszó Caitriona Balfe támogatja férjét öngyilkos hobbijában, hiszen látja, hogy ez teszi boldoggá és kiemelkedően tehetséges benne. Jon Bernthal és Josh Lucas a szimpatikus és az antipatikus öltönyös marketingest játssza, az egyik segíti hőseinket, a másik hátráltatja. Mindketten jól hozzák a szerepüket, viszont

akit mindenképpen ki szeretnék még emelni a mellékszereplők közül, az Tracy Letts, aki II. Henry Ford szerepében brillírozik.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
alarcos-enekes-fagyi.jpg

Álarcos énekes: a Fagyi lepleződött le, már csak négyen vannak versenyben

A négy nyomozó közül hárman eltalálták, kit rejtett a jelmez.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. március 29.


hirdetés

Újabb szereplő lepleződött le az RTL Klubon futó Álarcos énekes című showműsorban. A vasárnapi adásban már csak öten voltak versenyben: a Kutya, a Robot, a Fagyi, a Nyuszi és a Krokodil.

Először a Fagyi, a Krokodil és a Robot párbajoztak, majd a Kutya és a Nyuszi. Előbbi három közül a Krokodil jutott tovább egyenes ágon, hozzá pedig a Kutya csatlakozhatott.

Végül a nyomozók úgy döntöttek, hogy a megmaradt három versenyző közül a Fagyinak kell levenni a maszkját, így lehullt róla a lepel.

Kiderült, hogy Schobert Lara volt a jelmez alatt.

A nyomozók közül többen tippeltek Schobert Norbi lányára a műsor kezdete óta. Csobot Adél, Gáspár Laci és Sebestyén Balázs is őt mondták a leleplezés előtt, és igazuk is lett. Dancsó Péter már több adás óta úgy gondolta, hogy Nemazalány, azaz Halastyák Fanni a Fagyi, de végül nem jött be a tippje.

hirdetés

A műsorban már csak négy versenyző küzd a győzelemért. Jövő héten a Kutya, a Nyuszi, a Robot és a Krokodil énekel majd az elődöntőben.

A Fagyi, azaz Schobert Lara utolsó szereplése az Álarcos énekesben:

Ez pedig a leleplezés:


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
karantendalok.jpg

A legjobb dalok, amiket a koronavírus-járvány és a karantén ihletett

Többek között Majka, Deniz, Kovács András Péter, a Hősök, Apa Zenél és FankaDeli is készített ilyen számot, vagy épp átírta egy korábbi szerzeményét.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. március 27.


hirdetés

Bár közönség előtt koncertezni valószínűleg még jó ideig nem lehet, a zenészek így is igyekeznek a lehető legtöbbet kihozni a járvány okozta veszélyhelyzetből.

A YouTube-ra az utóbbi 1-2 hétben egyre nagyobb számban kerülnek fel az olyan klipek, amelyek már kimondottan a koronavírus miatt születtek, és a kialakult helyzetre reagálnak.

Íme egy válogatás a teljesség igénye nélkül:

Giacomo Puccini-Éger László: VÍRUSIRTÁS! - #Karanténária

EnterTrain - Távolról Szeresd

hirdetés

Majka - Party a karanténban (otthonmaradtunk verzió)

DENIZ - Itthon maradok

Maradok. Itthon. (zenés karanténsláger Kovács András Péter előadásában)

Lévai x Burai - KORONA VÍRUS (OFFICIAL KARANTÉN VIDEO)

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
1-14.jpg

Amikor már hozzászoktál, hogy a családod életét kockáztatod - megérkezett az Ozark 3. évadja

Jason Bateman sorozata most nagyon betalál a mi életünkbe is.
Szajki-Vörös Adél, fotó: YouTube - szmo.hu
2020. március 29.


hirdetés

Van egy pont, amiben nagyon tudunk azonosulni a remek Ozark sorozat főhőseivel, méghozzá a folyamatos kockázatvállalással. Nagyban mindig ezt tesszük az életünkkel, ha valami nagyobbat lépünk, kicsiben pedig most, ebben a pillanatban tesszük ezt minden olyan döntésünkkel, ami valamilyen módon érinti a koronavírus témáját. Nagyon röhögtem egy mémen, amit egyik nap egy ismerősöm osztott meg a Facebookon és gyorsan rájöttem, hogy milyen igaza van: mindig azt nézi mostanában a filmeken, miért áll mindenki olyan közel egymáshoz.

És tényleg: valahogy furcsa volt azt nézni, hogy ebben a világban, amit még az Ozark ábrázol - pedig frissen készült el a harmadik évad - mindenki szabadon jár-kel, ami persze nem igaz, mert egyből egy olyan big bang jelenettel indul az évad, hogy kiráz tőle minket a hideg -, de legalábbis bárki lazán végiggurul a bevásárlókocsijával egy szupermarketben.

Mi már egy másik világból nézzük ezeket a tartalmakat, és reméljük, hogy visszatérhetünk ugyanoda, ugyanabba a felhőtlenségbe, amiről akkor nem is tudtuk, mennyire felhőtlen.

Félelem nélkül belépni egy üzletbe? Ma már sokunknak régmúltnak tűnik egy hasonló, egykor a normalitáshoz tartozó érzés.

Belekezdtem a harmadik évadba, és végig az járt a fejemben, vajon mennyi különbség van aközött, hogy valaki pénzt ad most azért a drogmaffiának, hogy életben maradjon, vagy ha valahol a vidéki Magyarországon csicska. Persze sok, a körülmények mások, de a kiszolgáltatottság, a folyamatos veszélyérzet ugyanaz. Azért is tudtunk egyből azonosulni Marty Bryde (Jason Bateman) és Wendy Bryde (Laura Linney) és családjuk történetével 2017-ben - már aki azóta nézi, ha nem, érdemes elkezdeni, mert berántós -, mert a kisember rossz erőknek való kitettségével a legtöbben együtt tudunk érezni. Persze azért a sztori ennél sokkal bonyolultabb, és a karakterek sem ilyen fekete-fehérek.

hirdetés

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
main.jpg

A Berg/Walhberg páros ezúttal eléggé mellélőtt - megnéztük a Spenser az igazság nyomában-t

Néha menő zene szól, közben könnyed verekedések, máskor meg Spenser bosszulja meg a besározott kollégájának halálát. De valahogy az egész nem áll össze egy szerves egésszé, még csak azt sem tudjuk, hova kategorizáljuk a filmet. Kritika.
B.M. képek: YouTube - szmo.hu
2020. március 27.


hirdetés

Ezekben a nehéz időkben a mozirajongó, ha új filmre vágyik, mit tehet mást, mint megnéz valami régi klasszikust, pótol valami régebbi filmet, amit kihagyott az évek folyamán vagy a nagy streaming-szolgáltatók felé fordul. Március 6-án megérkezett a Netflix filmtárába Peter Berg új filmje Mark Wahlberg főszereplésével, a Spenser az igazság nyomában.

Nem ez a Netflix-akció lesz az első közös Berg/Wahlberg projekt. Ez immáron az ötödik közös filmjük, A túlélő, a Mélytengeri pokol, A hazafiak napja és a 22 mérföld után. Ez utóbbi sokaknak nem tetszett, én kedveltem, mert egy kemény akciófilm, és hasonlót vártam a Spenser az igazság nyomában-tól is.

Nagy sajnálatomra nem a szokásos Berg-filmet kaptuk, vagyis pontosabban: a teljesen szokásos Berg-filmet nézzük. Semmi extra, iparos munka, semmi jellegzetes, az elején próbál valami hangulatot vinni a moziba a rendező, de

aztán valahogy elfárad a film.

Unalmas, kitalálható és a vége előtt erősen leül. Mintha a készítők is unták volna a dolgot. Alapból nem hosszú a film, de egy 20 percnyi kényelmesen kimaradhatott volna belőle.

hirdetés

Egy nyomozós akció-vígjáték-buddy-cop movie a Spenser. Legalábbis az próbál lenni, de valahogy nem működik.

Pedig minden alapanyag ott van. Stabil akciórendező, klasszikus főhős, híresebb side-kick-ek, csavaros(nak ható) történet és a nyomozás.

De nem sikerül egyiket sem kihasználni. Mark Wahlberg még néha próbálkozik, de hasonlóan Peter Berghez, valahogy mintha unná az ugyanolyan szerepeket. Pedig Wahlberg tud színészkedni, ráadásul tősgyökeres bostoni, ezért nem értem, hogy az akcentusa miért hat bénán a filmben.

Mellékszereplők terén a Netflix nem spórolt, bár néhány nagyobb névnek talán benne van a szerződésében, hogy akkor kap stand-up-különkiadást a streamingóriás felületén, ha szerepel egyéb produkciókban is. Ilyen Iliza Shlesinger, akit az egyik legtehetségesebb stand-uposok között tartok számon, vagy Marc Maron, kiváló humorista is. De itt

van még Alan Arkin, a klasszikus mentor szerepében – kisujjból hozza a szerepet,

vagy Winston Duke, aki a side-kick karakterét játssza – szerethetően. Duke remek színész, ezt bizonyította már a Fekete Párduc egyik közönségkedvenc szereplőjeként (ő játszotta M’Baku-t), vagy a Mi című horror egyik főbb szerepében is, de sajnos itt teljesen háttérbe szorul.

Nem tudok elmenni Post Malone szerepeltetése mellett: a tetovált arcú rappernek viszonylag nagy szerepe van, elég sok szöveggel,

de nem lehet komolyan venni.

Hiába állítják be kemény bűnözőnek, csak egy filctollal összefirkált arcú csirkefogónak tűnik, és teljesen hiteltelen a szerepben.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!