hirdetés
spar.jpg

Változik a nyitvatartási rend a Sparnál

Sőt, az internetes vásárlásoknál is módosítottak a házhozszállítás időpontján.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. március 26.


hirdetés

Változik a magyarországi Spar és Interspar áruházak nyitva tartása - közölte az áruház a honalapján.

Hétköznap általában reggel 6.30-tól este 19 óráig várják a vásárlókat, a hétvégén eltérőek az időpontok.

A teljes lista ITT található.

A megnövekedett online-rendelési igények miatt március 30-tól további időpontokat is lehet majd kérni, hétköznap akár este 23 óráig. A megrendelhető árumennyiséget azonban a korábbiakban bejelentett módon továbbra is korlátozzák. A lédig termékeknél 5 kg/termék, a darabos esetében max. 10 kérhető rendelésenként.

hirdetés

Az internetes vásárlásnál előre kell fizetni a termékekért.

A boltban vásárlóknak a kártyás fizetés módosul, ezentúl 15 ezer forintig nem kell PIN-kódot használni.

A cégnél dolgozók juttatása is változik, minden ledolgozott óra után bruttó 400 forint hűségjutalmat kapnak az áruházak, a logisztikai terület és az élelmiszer-termelő üzemek munkavállalói, amit a havi bérrel együtt fizetnek ki részükre.

A Sparnál dolgozó 65 éves, vagy idősebb munkatársakat felmentik a munkavégzés alól, de az intézkedés idejére idejére a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelő díjazást biztosítja - írja a hvg.hu.

Fotó: Wikipédia


hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
buntetofek-a-mento-elott.jpg

Büntetőfékezett a szirénázó mentőautó előtt egy 23 éves férfi, de már megbánta

Levelet is írt az Országos Mentőszolgálatnak.
Fotó: Illusztráció - szmo.hu
2020. március 31.


hirdetés

Egy törteli lakos közlekedett autóval Martfű külterületén néhány napja, amikor utolért egy megkülönböztető fény- és hangjelzéssel közlekedő mentőautót - írja a 24.hu egy azóta már eltávolított Facebook-poszt alapján.

Az autó vezetője meg akarta előzni a mentőt, még a távolsági fényszóró felvillantásával, továbbá dudálva is többször jelzést adott a mentő sofőrjének. A mentő beteget szállított, ezért a sofőr jól megválasztott sebesség mellett folyamatosan szeretett volna haladni.

"Miután a 23 éves férfi végül mégis megelőzte a mentőautót, hatalmasat büntetőfékezett a sérültet szállító jármű előtt" - áll a cikkben.

Bevallotta bűnösségét a szándékosan fékező férfi - írja a 24.hu. A rendőrség közúti veszélyeztetés gyanúja miatt indított eljárást ellen.

A lap beszámolója szerint az Országos Mentőszolgálatnak küldött levelében részletesebben is megmagyarázta a történteket.

hirdetés

A levelében a férfi azt írta, hogy csak megkülönböztető fényjelzést használt a mentős, és nem történt büntetőfékezés, amivel gátolta volna a mentőautó előrehaladását. Azzal azonban tisztában van, hogy így sem szabadott volna előznie. Az bosszantotta fel leginkább, hogy miért haladt ilyen lassan (50-60 km/h) miközben sérültet visz. Kihallgatásakor közölték, hogy a beteg sérüléséből adódóan csak ilyen sebességgel tudott közlekedni a mentő. Ez sokkolta, beismerő vallomást tett, elismerte, hogy hibázott, és vállalja a következményeket.

Via: 24.hu

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
rendorseg-bunugy-gyilkossag.jpg

Megöltek egy újszülöttet Tiszakécskén

A kicsi holttestét az udvaron rejtette el az anyja.
Forrás: police.hu, Fotó: Illusztráció/Pixabay - szmo.hu
2020. március 31.


hirdetés

A Tiszakécskei Rendőrőrsön 2020. március 30-án délelőtt tett bejelentést egy férfi arról, hogy egy helyi nő egy héttel korábban egy halott csecsemőt rejtett el saját udvarában.

A hírt a police.hu tette közzé.

A rendőrségi portál azt írja, hogy a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 27 éves nő március 24-én tiszakécskei otthonában – eltitkolt terhességéből – gyermeket szült.

"Az élve született csecsemő légutait lezárta, aki ennek következtében meghalt."

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a nőt emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták.

hirdetés

Őrizetbe vették, és kezdeményezik letartóztatását.

hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
turkmen-elnok.jpg

Betiltották a koronavírus szót Türkmenisztánban

A médiában nem lehet leírni, az iskolákból és kórházakból eltüntették a járványról szóló felhívásokat, sőt még az utcán sem beszélhetnek róla az emberek.
Címkép forrása: Wikipédia / Kremlin.ru - szmo.hu
2020. március 31.


hirdetés

A Riporterek Határok Nélkül nevű szervezet adta hírül, hogy a türkmén kormány meglepő intézkedéshez folyamodott: egyszerűen betiltották a „koronavírus” kifejezés használatát az országban.

Türkmenisztán eddig sem ismerte el hivatalosan, hogy lenne az országban fertőzött, így semmilyen korlátozó intézkedést sem vezettek be, most azonban egy huszárvágással azt is megoldották, hogy egyáltalán téma legyen a vírus.

A teljes állami felügyelet alatt működő médiából már ki is irtották a szót, az iskolákból és kórházakból pedig eltüntették a járványról szóló felhívásokat.

Egyes beszámolók arról is szólnak, hogy a járványról beszélgetőkre civil ruhás rendőrök vadásznak az utcákon.

A Riporterek Határok Nélkül a példátlan lépéssel kapcsolatban a nemzetközi közösség reagálását sürgeti, mivel álláspontjuk szerint az „informálás megtagadása veszélyezteti a türkmén állampolgárokat, miközben megerősíti Gurbanguly Berdimuhamedov elnök hatalmát."

hirdetés


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
macska-cica-pixnio.jpg

Újabb macska fertőződött meg a koronavírussal, miután elkapta gazdájától

Hongkongban már három állatnál mutatták ki a kórokozót.
Címkép: illusztráció (Pixnio) - szmo.hu
2020. április 01.


hirdetés

Egyre több eset igazolja, hogy az emberek háziállataikat is megfertőzhetik a koronavírussal. Még februárban beszámoltunk arról, hogy egy kutya tesztje pozitív lett, miután a gazdájánál is kimutatták a vírust, Belgiumban pedig egy macska kapta el a kórokozót.

Most Hongkongban történt hasonló eset: egy macska szintén a gazdájától kapta el a vírust

- számolt be róla az MTI.

Az állat semmilyen tünetét nem mutatta a betegségnek, de karanténba küldték és megfigyelés alatt tartják.

hirdetés

A cica már a harmadik állat, amelyről Hongkongban kimutatták - többször is tesztelve - hogy koronavírust hordoz.

A hongkongi Mezőgazdasági és Halászati minisztérium jelentette a hírt, és egyben felhívta a figyelmet arra, hogy

jelenleg nincs semmilyen bizonyíték arra, hogy háziállatok fertőznének a vírussal, gazdáiknak nem szabad megválni tőlük.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is azt írja a honlapján, hogy nem bizonyított, hogy kutyák, macskák vagy más szobaállatok tovább tudnák adni a koronavírust, amely immár világszerte fertőz az emberek között.


hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!