hirdetés

Vajon visszafordítható az öregedés?

Többek között erre is választ kaphatsz a Memo Budapest idei utolsó eseményén, ahol az öregedés élettanának vizsgálata és a félelemkutatás lesz a fókuszban, december 13-án.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. december 05.


hirdetés

Az emberiséggel egyidős az örök élet utáni vágy, legendák, mesék, versek ezrei szólnak róla. Ma is sokakat foglalkoztat, hogy hol lehet az emberélet végső határa, és hogy meddig érdemes élni. Többek között erről is szól majd az Az örök élet kútja című előadás december 13-án a Mesterek és Módszertanok Házának soron következő estjén.

De miről még?

Visszafordítható az öregedés? Csupán a génekhez kell hozzányúlni, és máris kisimulnak a ráncok, és elmúlik a fájó derék? Az öregedés se nem ilyen általános, se nem ennyire egyszerű folyamat, erről fog Dr. Farkas Eszter, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Orvosi Fizikai és Orvosi Informatikai Intézet egyetemi docense beszélni, aki szerint az öregedés miértje agyi ereinkben lakozik. A kutató vizsgálatainak eredményeivel kivívta a L’OREAL–UNESCO Ösztöndíj a Nőkért és a Tudományért elnevezésű elismerést.

Lehet a félelem szuperképesség? Lehet. A science show-n megismerhettek egy újabb ifjú tehetséget: Reéb Zsófia, az ELTE Biológia Doktori Iskola, Idegtudomány és humánbiológia program első éves hallgatója, a 2019-es FameLab tudománykommunikációs verseny 2. helyezettje. A fiatal tudós a félelem neurológiájáról beszél a MEMO Science & Innovation közönségének. Elmondja, hol „lakik” agyunkban a rettegés, és közösen fogunk nyomozni a félelmi emléknyomok után.

hirdetés

Az MEMO Budapest rendezvénye mit sem ér porondmesterek nélkül, a színpad Joós Andreáé, Czikkely Mártoné és Zsíros Lászlóé lesz! A show után várnak mindnekit egy közös állófogadásra!

Részletek a programról

Mikor lesz? - 2019. december 13-án, pénteken, 19.00 órától

Hol lesz? - MEMO - Mesterek és Módszertanok Háza (1077 Budapest, Wesselényi u. 73.

Ingyenes-e? - Nem, itt tudsz jegyet vásárolni az eseményre.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!


hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
mohacsi-busojaras-2020-mti-soki-tamas.jpg

Rekordszámú busó és maskarás űzi el a telet Mohácson: megkezdődött az idei busójárás

Minden eddiginél több, 64 busócsoport 1750 busója és egyéb maskarása szórakoztatja a közönséget a messze földön híres télűző eseményen.
MTI, fotók: MTI/Sóki Tamás - szmo.hu
2020. február 21.


hirdetés

A Maszkot ölt apraja-nagyja című farsangi készülődéssel csütörtökön megkezdődött a mohácsi busójárás, amelynek keretében hat napon át minden eddiginél több, 1750 maskarás űzi a telet a Duna-parti városban.

A kedvező időjárás esetén napi 50-60 ezer embert vonzó eseményen február 21. és 25. között nyolcvan programmal várják az érdeklődőket. A térség legnagyobb eseményén 64 busócsoport 1750 busója és egyéb maskarása gondoskodik a résztvevők szórakoztatásáról.

A húshagyó keddi főtéri koporsóégetéssel záruló, messze földön híres programsorozat keretében a busóbemutatók mellett táncházakkal, bálokkal, kiállításokkal és gasztronómiai ízelítőkkel is készülnek a szervezők.

A csütörtök a gyerekeké volt, de mindenki számára érdekes kisfarsangi programokat is rendeztek. Pénteken a maszkfaragók és kellékkészítők kiállítását nyitják meg, a legtöbb programot felvonultató hétvégi napokon pedig Versendi Kovács József tamburaprímás és barátai adnak koncertet a busócsoportok bemutatói mellett.

Farsangvasárnap kelnek át a busók csónakkal a Dunán, vonulnak fel a belvárosban, teszik vízre a farsangi koporsót, avatnak új busókat és gyújtanak hatalmas máglyát a város főterén.

hirdetés

A rendezvény ideje alatt a közönség szórakoztatásáról mások mellett az Alma Együttes, a Poklade, a Kis Kata Zenekar és a Maszkura, valamint a Zora néptánccsoport és Menyhárt Éva gondoskodik majd.

Az UNESCO által az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára 2009-ben felvett hagyományőrző rendezvényen a családok számára is kínálnak érdekes programokat: egyebek mellett a Csizmás kandúr című színházi előadás várja majd a kisiskolásokat a Kossuth Filmszínházban, a Kanizsai Dorottya Múzeumban pedig kézműves foglalkozásokat tartanak.

A helyiek által sokacnak, a köznyelvben sokácnak nevezett népcsoport által meghonosított farsangi eseményt egy 1783-as feljegyzés említi először. A balkáni térségből a török hódoltság idején Mohács környékén megtelepedő etnikum körében élő legenda szerint furfangos őseik a török megszállás elől a Duna túlsó partján lévő Mohács-szigetre menekültek. A sokacok álruhákat öltve tértek vissza a folyón átkelve és rajtaütöttek a babonás törökökön, akik az ijesztő maskarásoktól megrémülve fejvesztve menekültek a városból.

A busójárás tradicionális elemei változatlanok: borzas busóbundákat öltő felnőttek faragott álarcokban, jellegzetes kellékekkel, öles kereplőkkel, kolompokkal felszerelkezve búcsúztatják a zord évszakot és várják a tavaszt. A sokacok hagyományait, népművészetét, mindennapjait tavaly nyár óta egy tájház is bemutatja Mohácson.

A busójárás idei programjáról, a helyszínek megközelítéséről a rendezvény hivatalos oldalán és közösségi oldalán tudhatsz meg többet.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés

Újrahasznosított anyagokból készült filmes robotokkal találkozhatsz a Savoya Parkban

A 13 robotból álló kollekcióban láthatod többek között a Karib-tenger kalózai, az Amerika kapitány, a Godzilla, a Terminator, az Avatar, a Transformers, a Predator vagy éppen a Hellboy szereplőit.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. február 16.


hirdetés

A Karib-tenger kalózai, az Avatar, a Transformers vagy éppen a Hellboy karaktereivel találkozhatsz és fotózkodhatsz egy látványos kiállításon a Savoya Parkban. Egy lengyel művészcsoport

újrahasznosított anyagokból alkotta meg a filmes tematikájú, több mint 2 méter magas robotokat,

amelyeket a budapesti bevásárlóközpontban lehet megnézni.

A Robot Harcosok című kiállításon az alkotók például szerszámokból, kábelekből, bicikliláncokból építette meg a robotokat, amelyek mindegyikét nagyjából ezer alkatrészből rakták össze.

A 13 robotból álló kollekcióban felismerhetjük például a Karib-tenger kalózai, az Amerika kapitány, a Godzilla, a Terminator, az Avatar, a Transformers, a Predator vagy éppen a Hellboy szereplőit. A robotok élethűek és már csak a méretük miatt is meglehetősen impozánsak, hiszen minimum embernagyságúak, de még ennél nagyobbak is vannak köztük: Hellboy figurája például 260 centiméter magasan tornyosul a fotózkodó, szelfiző látogatók fölé.

hirdetés

A Robot Warriors kiállítás március 3-ig ingyenesen látogatható a Savoya Park nyitva tartási idejében.

A kiállítás Facebook-eseménye ITT

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
balaton-2-1.jpg

Rekordszámú étterem és jótékonysági borárverés vár a balatonfüredi GasztroPikniken

Február 29-én fantasztikus választékkal készülnek, és az ételek, italok mellett remek zenei programok is lesznek. Sőt különleges borokra lehet licitálni, a bevételt pedig a Veszprémi Kórház gyermek osztálya kapja.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. február 20.


hirdetés

A Balatoni KÖR GasztroPiknik sorozatának soron következő állomása február 29-én Balatonfüreden lesz, az Aura Hotel melletti parkolóban. A hét alkalomból álló sorozatnak ez már az ötödik állomása, Sümeg, Badacsony, Balatonlelle és Zamárdi után.

Balatonfüreden a kiállítók számában várható rekord:

18 étterem, 13 borászat, 1 pálinka főző, 1 cukrászda és 1 kávézó várja a vendégeket.

“Érezhető, hogy a klasszikus főszezonon kívüli rendezvények, így a GasztroPiknik sorozat is egyre népszerűbb. A helyi közönségen kívül a nyaraló tulajdonosok is egyre nagyobb számban használják ingatlanjaikat az őszi-téli-tavaszi időszakban, de a foglalások számából is az látszik, hogy az ide látogató turisták is egyre inkább éves desztinációként tekintenek a Balatonra. Minket ez hatalmas büszkeséggel tölt el, hisz mindannyian ezért dolgozunk. Szeretnénk elérni, hogy az ide látogatók a minőséget látva kellemes élményekkel gazdagodjanak” - mondta el Varga László, az esemény egyik főszervezője, a Balatoni KÖR tagja.

Az eseménynek van egy különleges, jótékony szála is. A délután folyamán rendezik meg

hirdetés

az I. Balatoni Jótékonysági Bor Aukció, ahol a Balatoni KÖR borászai által felajánlott borokra, bor különlegességekre lehet licitálni. A bevételt a szervezők a Veszprémi Kórház gyermek osztályának ajánlják fel.

A rendezvényen - a kiváló borok és finomabbnál finomabb ételek mellett - a hangulatról kitűnő zenészek gondoskodnak, mások mellett a Mini Dixiland Band, Heincz Gábor Biga, Bluesberry Band és Dj Rob Lucas. Ezen kívül lesznek gyermek játékok, sőt lesz rajzverseny is, János Vitéz 175. születésnapja alkalmából. A szervezők felhívása így szól: “Képzeld el, hogy milyen lenne János vitéz, ha a Balatonon élne”. A pályázat érdekessége, hogy minden gyermek saját rajzát “fizetőeszközül” használhatja a február 29-én tartandó GasztroPikniken.

hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
tatrai.jpg

Open Road Fest: itt az első 15 fellépő, rocklegendákkal fűszerezve

Június 10-14. között olyan legendás zenekarok lépnek fel, mint a Tátrai Band, a P mobil, Deák Bill Gyula, a Lord, a Bikini, Ganxsta Zolee és a Kartel, az Anna and the Barbies, Péterfy Bori és a Love Band, és a Vad Fruttik is.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. február 25.


hirdetés

A hazai rockzenei élet színe-java képviselteti magát a 21. Harley-Davidson Open Road Festen, köztük olyan legendás zenekarok, mint a Tátrai Band, a P mobil, Deák Bill Gyula, a Lord, a Bikini, de érkezik a Ganxsta Zolee és a Kartel, az Anna and the Barbies, Péterfy Bori és a Love Band, és a Vad Fruttik is. Első körben mindjárt 15 fellépőt jelentettek be a szervezők. A 4 nap alatt 3 helyszínen

közel 30 koncerten bulizhatnak azok, akik június 10. és 14. között ellátogatnak Alsóörsre.

A rockzenekedvelők legnagyobb örömére idén is lesz miből csemegézni hazánk legnagyobb motoros és zenei fesztiválján, az Open Road Festen. Egymásnak adják a kilincset olyan ikonikus zenekarok, mint a Tátrai Band, a P mobil, vagy a Lord, mindegyikük a magyar zenei élet meghatározó formációi már fél évszázada.

A Liszt Ferenc-díjas magyar gitáros, zeneszerző, érdemes művész Tárai Tibor, vagy ahogy a legtöbben becézik Tátrai Tibusz egy igazi legenda, több mint 50 éve van a színpadon. A fesztiválra zenekarával, a Horváth Charlie - ének, Pálvölgyi Géza - billentyűs hangszerek, Solti János - dob, Horváth Kornél - ütőhangszerek, Glaser Péter - basszusgitár, Csiszár Péter - szaxofon, Czerovszky Heni és Vincze-Fekete Vera – vokál alkotta Tátrai Banddel és a legnagyobb slágerekkel (New York, New York, A küszöbön túl, Titkos szerelem) érkeznek, hogy egy különleges zenei utazásra hívják a közönséget.

Ugyancsak 50 éve tartó szerelem fűzi a P mobil tagjait is a rockzenéhez, akik a hard rock műfaj hazai megteremtői. Fél évszázad után is töretlenül mennek előre, csinálják, amihez legjobban értenek, őszinte szövegeikkel az alsóörsi publikumot is megigézik. A műfajnál maradva nem mehetünk el a Lord mellett sem, akiknek ugyan „még csak 2 év múlva lesz az aranylakodalma” a rock and rollal, a zenekar himnuszának számító Vándor című dal biztosan felcsendül majd Alsóörsön.

hirdetés

A nagyöregek sorát folytatva fellép a „legfeketébb hangú fehér énekes”, a blues magyar királya, Deák Bill Gyula, a Rudán Joe band és a Bikini zenekar is. Óriási energiákat hoz az Open Road Fest színpadára a Zorall, a heavy metal rajongók legnagyobb örömére 30 éves jubileumi koncertet ad az Omen, a legnagyobb ACDC slágereket az AB/CD, a Guns N’ Roses örökzöldeket a Dust N’ Bones, míg a kedvenc KISS dalokat a Kiss Forever Band szállítja.

A magyar pop-rock színtér legjobbjai is fellépnek, mint a Ganxsta Zolee és a Kartel, a Péterfy Bori és a Love Band és az Anna and the Barbies. Pásztor Anna ezúttal is sámánmágusként varázsolja el a hallgatóságot, kendőzetlenül őszinte és felemelően pozitív dalszövegeikkel, lüktető és magával ragadó rockos ütemeikkel parádés show-t hoznak.

Végül, de nem utolsó sorban az alternatív rock világába kalauzol Likó Marcell, Kerekes Gergely, Hock Zoltán, Hock Attila és Győrffy Gyula ötösfogata, a Vad Fruttik. Azt nem tudni, hogy sárga Zsigulival vagy esetleg motorral érkeznek a fesztiválra, de az biztosra vehető, hogy a tőlük megszokott egyedi látványvilággal teszik teljessé a műsort.

21. Harley-Davidson Open Road Fest, 2020. június 10-14. Alsóörs

Bővebben ITT

hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!