hirdetés
vajna-timi.jpg

Vajna Tímea még mindig harcol a 40 milliárdos örökségéért, nagyon megviseli a folyamat

Andy Vajna már majdnem két éve meghalt, özvegye azonban továbbra sem kapta meg az örökségét.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. november 20.


hirdetés

Még mindig harcol Vajna Tímea az őt megillető 40 milliárd forintos örökségért, ám érzelmileg nagyon megviseli őt a jogi procedúra - írja a Blikk.

Bár a tavaly elhunyt Andy Vajna végrendelete egyértelműen kimondja, hogy özvegyét, Vajna Tímeát illeti meg a kormánybiztos vagyona, továbbra sem kapta meg a 40 milliárdos örökséget.

A lapnak egy közeli ismerős nyilatkozott, aki szerint nagyon megviseli Timit az ezzel kapcsolatos jogi huzavona:

"Rendkívül bonyolult az amerikai cégháló, amit Andy a halála előtt kezdett teljesen átalakítani. Könnyen el lehet veszni az útvesztőkben, Timi próbál helytállni, de való igaz, hogy nagyon kimerítik érzelmileg ezek a csaták a bíróságon ."

hirdetés

Korábban Instagramján is arról posztolt, hogy az azóta is húzódó tárgyalássorozat nagyon kikezdte a lelkiállapotát. Ráadásul az amerikai bankszámlákon letétbe helyezett kb. 3 milliárd forintot sem kapta még meg, mivel az állampolgársági ügye is megakadt.

A Blikk információi szerint

az özvegy még ugyan nem rendelkezhet a teljes összeg fölött, azonban a vagyonkezelő cégtől havonta kap egy bizonyos összeget.

Nagyon úgy fest, hogy anyagi gondjai nincsenek, ugyanis nemrég magángéppel repült Los Angelesbe, és az Instagram-fiókja is arról árulkodik, hogy meglehetősen fényűző életet él. Pedig Andy Vajna halálát követően a Tények Plusznak adott meglehetősen bizarr interjúja során arról panaszkodott, hogy rendkívül nehéz helyzetben van, el kell adnia rengeteg ingóságát.



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
meghan-markle.jpg

Meghan Markle elvesztette második babáját: „El sem tudtam képzelni, hogyan gyógyulhatunk fel ebből”

A hercegné még a nyáron vetélt el, miközben kisfia pelenkáját cserélte. Saját cikkében számolt be róla, hogyan élte meg a tragédiát.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. november 25.


hirdetés

Meghan Markle nyáron már a második gyermekét várta, de júliusban sajnos elvetélt - derült ki egy cikkből, amit saját maga írt a The New York Times-nak.

A hercegné "Közös veszteségeink" című cikkében számolt be róla, hogyan lett rosszul Los Angelesben egy átlagosnak tűnő júliusi reggelen. Közvetlenül ébredés után történt, amikor megetette a kutyákat, rendberakta első gyermeke, Archie ruháit és zsírkrétáit, azután nekiállt tisztába tenni a kisfiút.

Miközben Archie pelenkáját cserélte, erős görcs nyilallt belé. Meghan azonnal megérezte, hogy nagy a baj:

"Miután kicseréltem a pelenkát, a padlóra zuhantam, Archie közben még mindig a karjaimban volt. Egy altatódalt dúdoltam neki, és ez a vidám kis dallam erős kontrasztban állt az érzéseimmel."

hirdetés

Órákkal később már férjével, Harry herceggel voltak a kórházban.

"Az ágyban feküdtem, fogtam a férjem kezét. Éreztem a nyirkos tenyerét, és megcsókoltam az ujjait, amik nedvesek voltak mindkettőnk könnyeitől. Bámultam a fehér falat, és el sem tudtam képzelni, hogyan gyógyulhatunk fel ebből valaha is.

A férjem szíve teljesen összetört, amíg próbálta az én szívem darabjait összeszedni.

- írta a hercegné.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
nagyalexandra-konyhafonokvip.jpg

Nagy Alexandra majdnem elájult A Konyhafőnök VIP-ben a pézsmarécék látványától

Eléggé feldúlta, amikor megjelentek a halott madarak.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. november 25.


hirdetés

A Konyhafőnök VIP-ben legutóbbi adásában a kék csapatot vezető Sárközi Ákos folytatta saját csapatának összeállítását. Ezúttal egy különleges alapanyag, a pézsmaréce került terítékre, de ez nem nyerte el minden versenyző tetszését.

A bonyodalmakat Nagy Alexandra okozta, aki már egy korábbi adásban is rosszul lett, és most sem bírta ki a halott madarak látványát.

„Ahogy jött le ez a véres nyakú állat, csak azt éreztem, hogy már remeg a kezem-lábam, és nem biztos, hogy hozzá fogok nyúlni, mert már előtte elájulok”

– fogalmazott feldúltan.

Nem is tudta elvenni az alapanyagot, végül Horváth Sisa Anna segített neki, ő vitte ki a pézsmarécét versenyzőtársa pultjához is.

hirdetés

A jelenet videón:


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
Screenshot-2020-11-25-at-10.26.07.png

Gergely Róbert munkát váltott: lángosfutárként fog dolgozni

Olyan állást próbált találni, amitől mindig jó kedve lesz. Az sem vette el a kedvét, hogy nem fog annyit keresni, mint amennyihez valószínűleg hozzászokott.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. november 25.


hirdetés

Lángost fog szállítani Törökbálinton az énekesként megismert híresség - írja a Ripost.

A lap szerint Gergely Róbertnek nehezére esett a tétlenség, ezért olyan állást próbált találni, amitől mindig jó kedve lesz. Meg is szólaltatták az érintettet:

"Lángost fogok kiszállítani, már csütörtökön kezdek. Törökbálinton most nyílt egy lángosozó, ahová futárt kerestek. Mondtam a hölgynek, hogy nem kell tovább keresniük, itt áll előttük a megfelelő ember, hiszen ráérek, boldogan elvállalom a feladatot. Először nem akarták elhinni, sőt úgy érezték, ez megalázó lenne számomra, pedig egyáltalán nem. A környék legjobb kiszállítója leszek"

- mondta Gergely Róbert az új foglalkozásáról.

hirdetés

Hozzátette:

"A sajtos-tejfölös lángoshoz mindenkinek jó emléke kötődik, jó kedvre derül tőle az ember, ráadásul egyfajta hungarikumról van szó.

Én is imádom a lángost és boldogan szállítom majd ki a vevőknek. Már akkor megéri, ha látom az arcukon, hogy a lángoson kívül, a személyemmel is meglepetést szereztem nekik.

És, ha már ott leszek, az otthonok küszöbén, mindenkinek elmondom majd, hogy viseljen maszkot, és ha lehet, inkább maradjon otthon."

A lap elérte a lángosozó tulajdonosát is, akinek először furcsa érzés volt, hogy náluk dolgozik Gergely Róbert, de látta rajta, hogy komolyan veszi a munkát.

Jelezte neki, hogy nem tudnak annyit fizetni, mint amennyihez valószínűleg művészemberként hozzászokott, de ez sem vette el Gergely Róbert kedvét.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
nagy-alexandra_konyhafonok.jpg

„Szétrúgnám a berendezést, olyan mérges vagyok” - Nagy Alexandra durván odaégette a palacsintáit a Konyhafőnök VIP-ben

Háromszor is leégtek az ételek, mire kiderült a baj oka.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. november 26.


hirdetés

A Konyhafőnök VIP szerdai adásában sem ment minden a tervek szerint Nagy Alexandrának, akinek többek között tintahalas palacsintaalapot kellett volna sütnie.

A feladat eleve nem egyszerű, mert a tészta fekete színe miatt nem könnyű észrevenni, ha odaég az étel, de a nagy rohanásban kiderült, Alexandra hibájának más oka is volt.

Sárközi Ákos lépésről lépésre megmutatta neki az étel elkészítését, amit a színésznő le is jegyzetelt. Azonban a folyamatos lapozgatás miatt elveszett a feladatban,

ráadásul azt írta fel, hogy 8-as fokozaton kell a tésztát megsütni, ami nyilvánvalóan túl soknak bizonyult - erre azonban csak a harmadik odaégetett palacsinta után jött rá.

A feladat végére Nagy Alexandra nagyon dühös volt magára, amiért állítása szerint a legkönnyebb feladatot rontotta el.

hirdetés

„Ez egy szimpla, egyszerű dolog. A palacsintasütés. A legkönnyebb az egészben. Most már szétrúgnám a berendezést, olyan mérges vagyok”

- mondta el a sztár.


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!