hirdetés
vajnatimea2.jpg

Vajna Tímea 13 milliárdos adósságot is örökölt

Fél év alatt több mint a duplájára nőtt Andy Vajna egykori cégének adóssága.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 18.


hirdetés

Andy Vajna cégbirodalmának három darabját beolvasztják az AV Investments Kft.-be. Mindhárom társaság megszűnik a beolvadás tervezett időpontjában, december végével – írta meg a 24.hu.

A portál szerint az AV Investments cég azért figyelemreméltó, mert ez fogta össze a sztárproducer magyarországi fő érdekeltségeit, tehát a legtöbb pénzt termelő kaszinókat is.

Illetve maga a cég Andy Vajna özvegye, Vajna Tímea örökségének részét képezi.

Amint arról korábban beszámoltunk, miután eltűnt az eredeti végrendelet, ő örökölte a filmmogul összes vagyonát, többek között egy 37,3 milliárd forintot érő céget, az AV Perfect Kft.-t.

hirdetés

Vajna Tímea januárban végleg elhagyja a budai luxusvillát, ahol néhai férjével élt és az Egyesült Államokba költözik. Korábban azt nyilatkozta, hogy biztos benne, hogy a magyarországi hagyatéki tárgyalás után bonyolult procedúra vár majd rá.

A 24.hu szerint Andy Vajna kevéssel a halála előtt alapította az AV Perfect vagyonkezelőt, amelybe bevitte delaware-i offshore cége, a Cinergi Pictures Entertainment Inc. részvényeinek többségét, és ez az amerikai cég a tulajdonosa az AV Investments Kft.-nek is.

A beolvadás kapcsán készített vagyonmérlegből az derült ki, hogy mióta nem Andy Vajna menedzseli a céget, azóta alaposan megnőttek a tartozásai.

A cikk szerint az AV Investments adósságállománya tavaly év végén 5,5 milliárd forint volt, az átalakulási vagyonmérleg június végén készült, és abban már 42 millió 691 ezer dollár kötelezettséget tüntettek fel.

Ez csaknem 13 milliárd forint, vagyis jóval több, mint a duplájára nőtt a cég adóssága fél év alatt.

És szinte a teljes összeg a rövid lejáratú kötelezettségek között szerepel, ott, ahová az éven belüli kifizetni valókat sorolják - világít rá a portál.

Elég nagy tételről van szó, írják, de az AV Investments mérlege alapján fedezetnek is kell lennie a cégben.

A 24.hu megkérdezte Vajna Tímeát is az ügyről, aki elmondta, hogy nem tudott 13 milliárd forintos adósságról, vizsgálatot fog kérni.

A lap szerint lehet, hogy nem is adósságról van szó, hanem ún. osztalékelőlegről, amely minden évben bekerült a könyvelésbe korábban is.


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
kamion.jpg

Dudálással tisztelegnek a szlovén autópályán a magyar sofőrök

Azon a helyen, ahol nemrégiben egy kamionos életét vesztette.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 17.


hirdetés

Dudálnak a magyar teherautósofőrök a szlovén autópályán, ahol néhány nappal ezelőtt meghalt egy magyar kamionos. Egyikük erről videót is készített, ami az interneten kommentháborút indított el. Sokan kifogásolják, hogy a sofőr vezetés közben használta a telefont, de volt aki a káromkodást kérte számon rajta.

Egy szakember a Híradónak elmondta, hogy

a tisztelgés szép dolog, de nem szabad így kockáztatni vezetés közben.

hirdetés

Közben a közösségi oldalon egy kamionos azt kérte, hogy hétfőn délben mindenki dudáljon a kamionos emlékére, de menet közben ne videózzanak a telefonjukkal.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


KÖVESS MINKET:





hirdetés
osz-1.jpg

Még egy hétig kitart az enyhe november, de fokozatosan csökken a hőmérséklet

Többször esni is fog és szélre is számítani kell.
MTI - szmo.hu
2019. november 17.


hirdetés

A következő napokban is változékony lesz az időjárás, többször várható eső. Emellett fokozatosan mérséklődik a meleg, a jövő hétvégén már inkább csak 10 fok körül alakulnak a maximumok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.

Hétfő reggel, kora délelőtt a középső országrészben várható szórványosan eső, zápor, miközben délnyugaton, nyugaton már egyre nagyobb területen kiderül az ég. Kora délutánra már csak északkeleten eshet. Többfelé élénk, néhol erős lesz a szél. A leghidegebb órákban északkeleten általában 4-8, másutt 8-12 fok lesz. Napközben többnyire 12-16, a Tiszántúl egy részén 17, 18 fokig melegszik a levegő.

Kedden északkeleten és a főváros térségében napközben helyenként tartósabban is megmaradhat a köd. A tartósan borult tájakon szitálás előfordulhat. Élénk, néhol erős lesz a szél. A minimumhőmérséklet 1-7, a maximumhőmérséklet 10-17 fok között valószínű.

hirdetés

Szerdán többfelé valószínű eső, záporeső, legkisebb eséllyel északkeleten. A szél élénk, néhol erős lesz. A legalacsonyabb hőmérséklet 2-8, a legmagasabb hőmérséklet 10-17 fok között valószínű.

Csütörtökön is eleinte többfelé valószínű eső, záporeső, majd délnyugat felől felszakadozik a felhőzet. A leghidegebb órákban 4-10 fok lesz, napközben 10-15 fokig melegszik a levegő.

Pénteken is csak rövid napos időszakok lehetnek, néhol fordulhat elő eső, záporeső. A szél élénk, időnként erős lesz. A legalacsonyabb hőmérséklet 3-8, a legmagasabb hőmérséklet 9-14 fok között valószínű.

Szombaton néhol, vasárnap a Dunántúlon lehet kisebb eső, zápor. A szél élénk, időnként erős lesz. A minimumhőmérséklet szombaton 1-6, vasárnap 0 és plusz 5 fok között valószínű. A nappali maximumok mindkét nap 8-13 fok között alakulnak - olvasható az előrejelzésben.

Fotó: Major Frigyes


KÖVESS MINKET:






hirdetés
letszam.jpg

A létszámstop miatt kevesebb lehet az ügyintéző egyes hivatalokban

Gulyás Gergely szerint csak decemberig szól az intézkedés.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 17.


hirdetés

Kevesebb lehet az ügyintéző, sőt, egyes hivatalokat akár ideiglenesen bezárhatnak a létszámstop miatt. Ezt mondta az RTL Híradónak a közalkalmazottak szakszervezetének elnöke.

A létszámstopot a kormány rendelte el. Gulyás Gergely miniszter azt mondta: az intézkedés december elsején már nem lesz hatályban. A szakszervezet attól tart: a létszámstoppal a kormány nem oldja meg a problémákat, hanem a közigazgatás átszervezését készítik elő.

A létszámstop a kormányhivatalokra, az állami szervekre és a minisztériumokra is vonatkozik. Gulyás szerint a kórházakat és az egészségügyi intézményeket nem érinti. Idén ez már a harmadik ilyen jellegű kormányzati létszámstop.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója

hirdetés

KÖVESS MINKET:






hirdetés
kori.png

Több kórház aktív ellátását is megszüntetné a kormány

A legtöbb megyében lenne olyan kórház, amelyet érintenek a javasolt változtatások.
Kép: Pixabay - szmo.hu
2019. november 18.


hirdetés

Az aktív ellátás megszüntetését, és további intézmény-összevonást javasol tucatnyi helyen a kórházfenntartó az egészségügyi ellátórendszer átalakításához készült munkaanyagban - írja a Népszava, hozzátéve, hogy többek között a tapolcai, a kazincbarcikai és a komlói intézmény is elveszítheti összes aktív ellátását.

Az anyag készítői megjegyzik: valódi átalakításra akkor van esély, ha a változtatások nemcsak az Állami Egészségügyi Ellátóközponthoz tartozó intézményeket, hanem az egyetemeket, a szakrendeléseket, illetve az alapellátást is érintik. Úgy vélik, több intézményben befektetésnek és felújításnak kell megelőznie minden változást, amihez jelentős források szükségesek.

A Közép-Dunántúli térségben megszüntetnék azokat a kapacitásokat, amelyeket már hosszabb ideje maguk az intézmények is szüneteltetnek szakemberhiány miatt.

hirdetés

A Veszprém megyei kórházhoz csatolnák a farkasgyepűi tüdőgyógyintézetet, a pszichiátriai rehabilitációs feladatokat ellátó dobai intézményt pedig felszámolnák.

A tervek szerint az ajkai kórházba telepítenék a tapolcai összes aktív ellátását, valamint Pápáról a gasztroenterológiát. Tapolcán és Pápán szakrendelések és csak egynapos ellátás maradna. Heves megyében integrálnák a hatvanit a gyöngyösi kórházba, de Nógrád, Tolna és Borsod megyében is hasonló lépésekkel oldanák meg a szakember- és eszközhiányt.

Baranya megyében a komlói kórház aktív osztályait is megszüntetnék. Javasolják a mohácsi kórház aktív ágyszámának csökkentését, valamint szülészetének és sztrókcentrumának a bezárását. Somogyban egyenesen a belgyógyászati és sebészeti osztály szűnne meg, míg a Dél-Alföldi térségben a most négy helyen lévő szülészetből a szentesit és a hódmezővásárhelyit tartanák meg, a többi helyen olyan kevés a szülés.

Jász-Nagykun-Szolnok megyében a MÁV-kórház mozgásszervi rehabilitációs szakkórházzá válna. A mezőtúri kórház szülészetét, gyermekgyógyászatát a megyei kórházba telepítenék és javasolják, hogy egyidejűleg egy folyamatosan szolgálatos esetkocsival bővítsék a helyi mentőállomást. A Jászberényi kórházat beolvasztanák a szolnoki megyei intézménybe.

Győr-Moson-Sopron megyében a megyei kórházba integrálnák a csornai, a mosonmagyaróvári intézményeket, az utóbbiban alapos profiltisztítást is javasolnak. Sopronban 35 ágy szűnhet meg végleg.

Vas megyében csak a celldömölki szülészet és a körmendi sebészet kapacitásaihoz nyúlnának hozzá.

Zala megyében mérlegelésre ajánlják a dokumentum készítői a keszthelyi kórház beolvasztását a megyei intézménybe. Nagykanizsán csökkenhet a sebészeti, a traumatológiai és a szülészeti ágyak száma.

A cikkre reagált az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Ezt írták: "A kormány előtt ilyen előterjesztés nem járt, a kormány ilyen előterjesztést nem tárgyalt."


KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!