hirdetés
vagoistván.png

Vágó István a BKV Vasúti Járműjavítójánál kaphat felügyelő-bizottsági állást

A fővárosi közgyűlés számos pozíció betöltéséről dönt a következő ülésén, köztük színházvezetőkről és kulturális cégek felügyelőbizottsági tagjairól is.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. december 03.


hirdetés

Több tucat pozíció betöltéséről dönt a fővárosi közgyűlés a következő ülésén.

Az előterjesztések alapján például Mácsai Pál lehet továbbra is az Örkény Színház vezetője, és a DK jelöltjeként Vágó István a BKV Vasúti Járműjavító Kft. felügyelő-bizottságában kaphat helyet.

A tévés műsorvezetőként megismert Vágó az Indexnek elmondta, hogy vegyészmérnökként végzett, és gépészetet is tanult, így van köze a cég munkájához. A díjazása pedig a havi minimálbér összege lesz.

A színházvezetők közül négy helyen jár le a korábbi megbízatás,

hirdetés

mindegyikre egy-egy pályázat érkezett és a szakmai zsűri támogatta őket. A Budapest Bábszínház Nonprofit Kft. ügyvezetői álláshelyére Ellinger Edina jelenlegi igazgatóhelyettes, a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház Nonprofit Kft. ügyvezetői álláshelyére Novák János jelenlegi ügyvezető, az Örkény István Színház Nonprofit Kft. ügyvezetői álláshelyére Mácsai Pál jelenlegi ügyvezető, valamint a Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. ügyvezetői álláshelyére Bán Teodóra jelenlegi ügyvezető pályázott - írta meg az Index.

Karácsony Gergely főpolgármester a Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. jövőbeli működésének strukturális áttekintése miatt azt javasolja, hogy a nyilvánítsák eredménytelennek, és az új szempontok figyelembevételével írjanak ki új pályázatot.

Az előző közgyűlés

több fővárosi tulajdonú cég igazgatóságába vagy felügyelő-bizottságába

választott már tisztviselőt, kivéve a fideszes jelölteket, mert itt a városvezetés és az ellenzék között vita alakult ki a delegáltak arányáról. A vita lezárult, a fideszes delegáltak pedig elfoglalhatják helyeiket.

Köztük van például Wintermantel Zsolt korábbi fideszes újpesti polgármester és Szabó György, ők a BKK igazgatósági tagjai lesznek a minimálbér háromszorosáért.

A Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. igazgatósági tagja Veréb László, a felügyelőbizottság tagja pedig Bagdy Gábor korábbi KDNP-s főpolgármester-helyettes lesz (havi díjuk a minimálbér másfélszerese).

Budapest Film Zrt. felügyelőbizottsági tagjai: Vadász Gábor (elnök), Krista Tamás, Hegyi Gyula, Szanyó Miklós (a jobbikos politikus azzal került a hírekbe, hogy a tavalyi kampányban megverték) Jablonkay Gábor (havi díjazás: a minimálbér másfélszerese).

Budapest Főváros Városépítési Tervező Kft. felügyelőbizottságában lesz Balogh Samu Márton (elnök, ő Karácsony Gergely kampányát is segítette, majd kabinetfőnöke lett), Toplak Tamás, Tölgyes Norbert. (Díjazás: minimálbér kétharmada.)

Budapest Esély Nonprofit Kft. felügyelőbizottságában lesz többek között Komjáthi Imre (elnök, a szocialista politikus korábban éhségmenetet szervezett, illetve a Suzuki-gyár kerítéséhez láncolta magát).

Budapest Közút Zrt. felügyelőbizottság: dr. Kemény Ádám (elnök), Szaniszló Sándor, Jármi László, Virágh Mihály, Hodik Zoltán (munkavállalói Fb tag), Esztergályos Gábor (munkavállalói Fb tag). Tagi díjazás: minimálbér másfélszerese.

BKV Vasúti Járműjavító Szolgáltató Kft. felügyelőbizottság: Tóth Zsolt (elnök), Major Petra, Vágó István, Siroki Attila József, Lenge Zoltán (munkavállalói Fb tag), Galló György (munkavállalói Fb tag). Tagi díjazás: minimálbérnek megfelelő.

hirdetés

A kulturális cégek felügyelőbizottságai:

A lap számos helyet és nevet felsorol, többek között,

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.: Hevesi Rebeka elnök, Altfatter Adalbert, Gyorgyevics Miklós;

Új Színház Nonprofit Kft.: Kósi Márk jobbikos politikus elnök, Tarján Péter, Gerzson Sarolta;

Vígszínház Nonprofit Kft.: Fogarasi Gergely elnök, Bornál Eszter, Kiss Anita;

Örkény István Színház Nonprofit Kft.: Visy Zoltán elnök, Camara-Bereczki Ferenc Miklós, dr. Dénes Margit;

Katona József Színház Közhasznú Nonprofit Kft.: Horgas Péter elnök, Koczka Józsefné, Farkas Krisztina;

József Attila Színház Nonprofit Kft.: Vásárhelyi Mária elnök, Nagy Károly, Szabó Erzsébet Julianna;

Madách Színház Nonprofit Kft.: Simon Ágnes elnök, Galkó Balázs, dr. Galambos Judit

Thália Színház Nonprofit Kft.: dr. Balogh Júlia elnök, Megyesi Pálné, Komoróczy László.

Az összes színháznál a tagi díjazás: a minimálbér kétharmada.

A teljes listát az Index






Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
havazas-budapest-mti-foto.jpg

Három megyére is figyelmeztetést adtak ki: tartós, sűrű ködre kell számítani

Hózápor már csak néhol alakulhat ki kedden, a hét többi részében pedig nem várható újabb havazás. Viszont a hajnali órákban akár -15 fok is lehet.
Címkép: MTI/Soós Lajos - szmo.hu
2019. december 03.


hirdetés

Kedden északkeleten tartósan megmarad a köd, másutt a változóan felhős ég mellett hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat. Néhol hózápor kialakulhat. Az északnyugati, északi szél többfelé megélénkül, északkeleten azonban gyenge marad a légmozgás. A hőmérséklet kora délután többnyire 0 és +5 fok között várható, de a tartósabban ködös tájakon hidegebb lesz.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat kedd éjfélig Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékre a tartós, sűrű köd miatt első fokú figyelmeztetést adott ki.

hirdetés

Estére egyre nagyobb területen képződik sűrű, zúzmarás köd, illetve alacsonyszintű rétegfelhőzet, amelyből hószállingózás, szemcsés hó előfordulhat. Mérsékelt marad a légmozgás. A hőmérséklet késő este -1 és -8, hajnalban -2 és -15 fok között alakul, az eleinte derült, havas tájakon lesz a hidegebb.

Szerdán hideg, száraz idő várható, hajnalra a havas tájakon -10 fok alá süllyed a hőmérséklet - írja az Időkép. Többfelé ködösen, párásan indul a reggel, délután helyenként kisüt a nap. Csak északnyugaton lehet élénk a délies szél, a hőmérséklet csúcsértéke pedig -5 és +5 fok között alakul, fagypont alatt a havas, tartósan felhős tájakon marad a hőmérséklet.

A csütörtök reggel helyenként ködös, felhős lehet, majd gyönyörű napos idő valószínű. Északnyugaton helyenként élénk, néhol erős lökések kísérhetik a délkeleti szelet. A havas északi tájakon -10, -15 fokig süllyedhet a hőmérséklet hajnalra. Napközben -3, +5 fok között alakulnak a maximumok.

Pénteken eleinte kevesebb, délután több felhő lesz felettünk, de csapadék nem várható. A légmozgás nem lesz jelentős. Marad a fagyos hajnal, a még havas északi tájakon -10 fok körüli minimumokkal. Nappal a maximumok -1, +6 fok körül alakulnak.


KÖVESS MINKET:





hirdetés
kenderesi.jpg

Nem érinti Kenderesi Tamást a MOB döntése, hogy csak büntetlen előéletűek utazhatnak az olimpiára

A dél-koreai bíróság jogerős döntése szerint az úszó bűncselekményt követett el, de a pénzbüntetés nem kerül bele az erkölcsi bizonyítványába, így az úszó indulhat az olimpián.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. december 02.


hirdetés

Nem érinti Kenderesi Tamást az a MOB döntés, hogy csak büntetlen előéletűek utazhatnak az olimpiára.

A dél-koreai bíróság jogerős döntése szerint Kenderesi bűncselekményt követett el, azzal, hogy egy bárban rácsapott egy ott dolgozó lány fenekére, emiatt az úszó pénzbüntetést kapott.

A sportoló mégsem számít büntetett előéletűnek, mert ha valakit pénzbüntetésre ítélnek, az nem kerül bele az erkölcsi bizonyítványába.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója

hirdetés

A MOB szombati közgyűlésén a sportolók, az őket segítő szakemberek olimpiai eseményekre történő nevezése és akkreditációja minimumkövetelményeinek elfogadásáról is döntöttek. Ennek értelmében például a tokiói olimpiára a MOB akkor nevezi be a kvalifikációt szerző sportolót, ha a következő kritériumok egységesen teljesülnek:

- negatív doppingvizsgálati eredmény (a megnyitót megelőző 365 napban 4 darab negatív doppingvizsgálati eredmény, ezekből legalább 2 darab az olimpia évében, legalább 1 darab az olimpiát megelőző évben);

- az olimpiai esemény nyitóünnepségét megelőző 100 napban 1 darab negatív drogteszt eredmény;

- doppingellenes tájékoztatón való részvétel;

- sportolói szerződés aláírása;

- alkalmasság megállapítása, részvétel az Országos Sportegészségügyi Intézet szűrővizsgálatán;

- büntetlen előélet, valamint a sportoló nem áll fegyelmi- vagy doppingeljárás eredményeként jogerős eltiltás hatálya alatt.

Mint azt korábban megírtuk, a Magyar Úszó Szövetség írásbeli megrovásban részesítette Kenderesi Tamást, valamint szövetségi támogatását fél évre megvonta, utóbbi büntetést azonban fél évre felfüggesztette. A 22 éves olimpiai bronzérmesnek azért kellett a szervezet fegyelmi bizottsága előtt felelnie, mert a júliusi kvangdzsui világbajnokság idején egy helyi szórakozóhelyen elkövetett meggondolatlan tettéért a helyi hatóságok szexuális zaklatással vádolták meg.


KÖVESS MINKET:






hirdetés
kosa.jpg

Kósa Lajos bocsánatot kért a Fidelitas kongresszusán mondott beszédéért

Több zsidó szervezet is megdöbbent a kormánypárti politikus antiszemita megjegyzésén.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. december 02.


hirdetés

Bocsánatot kért a Fidelitas kongresszusán mondott beszédéért Kósa Lajos.

A Fidesz frakcióvezetője a szombati rendezvényen egy Jobbikos politikusra utalva arról beszélt, hogy

a zsidóknak jól eshetett egy nyilasra szavazni a Hajdú-Bihar megyei közgyűlésben.

hirdetés

Hétfőn Facebook posztban egy arról írt, hogy mondatai talán félreérthetőek voltak:

"A Fidelitas szombati rendezvényén elhangzott mondataimban, talán félreérthető módon, arra utaltam, hogy az ellenzéki együttműködés a holokausztban elveszített zsidó honfitársainkon korábban gúnyolódó jobbikosokra is kiterjed, őket legitimálja.

Ha szavaimmal, megfogalmazásommal akár egyetlen magyar zsidó polgártársamat is megsértettem, úgy azért tőlük bocsánatot kérek".

A Mazsihisz elnöke szerint a kormánypárti politikus antiszemita megjegyzést tett, és ezért találkozót kezdeményez a miniszterelnökkel.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


KÖVESS MINKET:






hirdetés
matek-erettsegi-kulcs.jpg

Megvannak a PISA-teszt eredményei: ismét az OECD-átlag alatt teljesítettek a magyar diákok

Matematikából egy pont híján ugyanazt az eredményt érték el, mint 2016-ban. Viszont szövegértésben és természettudományokban valamivel jobban teljesítettek a magyar diákok.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. december 03.


hirdetés

Ismét meghökkentő eredményeket értek el a magyar diákok a PISA-teszten, amely háromévente méri a tanulók felkészültségét, valamint az oktatási rendszer állapotát az OECD-tagállamokban és néhány egyéb államban. Az adott országok kiválasztott iskoláiban 15 éves diákok egy része tölti ki a tesztet természettudomány, matematika és szövegértési témakörökben.

A teszt során a hétköznapi élethez kapcsolódó, kompetenciaalapú feladatokat kell megoldani, tehát nem évszámokra vagy képletekre kíváncsiak. Emellett pedig a gyerekek motivációjára, családi hátterére is kitérnek.

A mostani eredmények valamivel jobbak lettek ugyan, mint a 2016-osak, amelyek 2003 óta a legrosszabb magyar teljesítménynek számítanak, de így sem sokkal jobb a helyzet.

hirdetés

A 2018-as teszt során nagy hangsúlyt fektettek a szövegértésre. Ebben a témakörben és természettudományban a magyar eredmények szerint sikerült javítani néhány pontot, ugyanakkor matekból egy pont híján ugyanazt az eredményt hozták a diákok, mint legutóbb.

Így elmondható, hogy szövegértésben és természettudományokban már közelítünk OECD-átlaghoz, de matematikában továbbra is elmaradunk tőle.

A 2018-as eredmények alapján a délkelet-ázsiai országok végeztek az élen, Észtország az ötödik, és Kanada, Finnország, Írország, Dél-Korea és Lengyelország is benne van az első tízben.

A régióból Lengyelországon kívül Szlovénia, Csehország, Horvátország és Lettország is megelőz minket. Gyakorlatilag Litvániával állunk egy szinten.

A PISA-teszt eredményeire Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár is reagált.

"Minden területen - szövegértésben, matematikában és a természettudományokban is - javult a 15 éves magyar tanulók teljesítménye a legújabb PISA-felmérés szerint"

- fogalmazott az államtitkár, aki keddi sajtótájékoztatóján arról is beszélt, hogy Magyarország eredménye megközelíti a világ legfejlettebb országait tömörítő OECD átlagát.

Pozitívumként értékelte, hogy a családi háttér miatti különbségek egyre kisebb szerepet játszanak a hazai diákok teljesítményében, kevesebb az iskolai hiányzás és a magyar tanulók 68 százaléka nyilatkozott úgy, hogy elégedett az életével.

Maruzsa Zoltán szerint a javuló tendenciák mögött ott állnak a köznevelésben elindított fejlesztések, az állami felelősségvállalás az iskolák fenntartásáért, a pedagógusokat, a gyermekes családokat és az iskoláztatást segítő kormányzati intézkedések


KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!