UTAZZ

Odaérkezésekor jött rá egy turista, hogy a Booking.com-on foglalt szállása nem is létezik

A megadott egyiptomi címen szoba helyett mindössze egy sikátor várta a brit férfit. Nem ez az első eset, hogy kamuhoteleket tesznek fel a szállásfoglaló oldalra.


Egy brit férfit kellemetlen meglepetés ért egyiptomi nyaralásán:

a szállás, amit előre lefoglalt a Booking.com-on, egyszerűen nem létezett,

írja a Daily Mail.

A 43 éves Mark Jeavons még januárban foglalt négy éjszakát a Pyramids and Sphinx View Hotelbe, ami állítólag remek kilátást nyújtott volna a piramisokra.

Amikor Jeavons éjfél körül megérkezett Gízába, a megadott cím helyén csak egy üres sikátor várta,

a hirdetett luxushotelnek nyoma sem volt, a helyiek sem tudtak semmit a rejtélyes szállásról. Végül kénytelen volt gyorsan másik szállást keresni, ami persze jóval drágább volt.

„Nem volt semmi a címen. Ez egy hátsó sikátor volt, hotelnek nyoma sem volt. A taxis az utcán kérdezgette az embereket, de senki sem hallott róla. Zátonyra futottam – nem volt ideális”

– mesélte Jeavons.

Bár kétszer is meggondolta, mielőtt lefoglalta volna az olcsó szállást, amit a piramisokra néző kilátással hirdettek, végül a sok pozitív értékelés meggyőzte. Azonban csak hazatérve vette észre, hogy több tucat negatív vélemény is volt az oldalon, amelyek szerint a hely egy átverés, amit kerülni kell.

Jeavons panaszt tett a Booking.com-nál, ahol vizsgálatot indítottak az ügyben, és azóta a szállás eltűnt a platformról.

Bár az utazás nem indult zökkenőmentesen, végül mégis sikerült kihoznia belőle a legtöbbet: bejárta a piramisokat és a templomokat.

„Nagyobb a szabadság, ha egyedül utazol. Rosszabb lett volna, ha van feleségem és gyerekeim”

– mondta a férfi, aki utazási vlogot is vezet.

A Gazdasági Versenyhivatal egyébként nemrég rekordbírságot szabott ki a Booking.com-ra, részben egy tavalyi kifizetési botrány miatt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


UTAZZ
Rájuk fogták, hogy ittasok, nem engedték a repülőre a magyar házaspárt, akik így bukták a kétmilliós álomnyaralást
A Ryanair munkatársa még rendőrt is hívott a társasághoz, akikről kiderült, hogy nem fogyasztottak alkoholt. Közben a repülőgép már elindult Rodoszra nékülük.


Hónapokon keresztül tervezte a rodoszi nyaralását egy magyar házaspár. Kinga és István kétmillió forintot fizettek ki a görögországi utazásra, majd az izgatott várakozásban végre elérkezett az indulás napja. Két svájci barátjukkal együtt hajnalban érkeztek a repülőtérre, hogy felszálljanak a Ryanair 6 órakor induló gépére, írja a Blikk.

A becsekkolás során azonban váratlan fordulat következett.

„Kora hajnalban még kissé bódult az ember, ugyanakkor feldobott is, hiszen egy különlegesen szép szállodába indultunk Rodoszra. Vártunk a jegyellenőrzésre, Pisti és a barátunk bementek a mosdóba, aztán egyszer csak hallom, hogy a földi utaskísérő hölgy meglehetősen udvariatlanul odaszólt, hogy jó lenne, ha sietnénk!

Udvariasan mondtam neki, hogy mindjárt, csak a párjaink a mosdóban vannak. Gyanítom, ezen húzhatta fel magát, mert amikor odaadtuk neki a jegyünket, szinte ránk rivallt, hogy alkoholszagot érez, álljunk félre, így nem szállhatunk fel a gépre”

– mesélte a lapnak Piák Kinga.

A nő beszámolója szerint ez teljesen alaptalan volt, hiszen nem fogyasztottak alkoholt, és nincs is tiltás arra vonatkozóan, hogy egy utas ne ihasson valamit repülés előtt. A helyzet egyre feszültebbé vált, a földi kísérő pedig tovább akadékoskodott. Bár egy rövid ideig úgy tűnt, hogy mégis felszállhatnak a gépre, a repülőhöz tartó busz helyett négy rendőr jelent meg, akik visszakísérték őket a terminálba.

Ezt követően a rendőrök alkoholszondát és drogtesztet is elvégeztek Kingán és Istvánon, melyek eredménye negatív lett. A gép azonban közben elindult Rodoszra, így a pár és barátaik lemaradtak a nyaralásról, és az utazásra szánt összegük is elúszott.

„Megaláztak, buktunk kétmillió forintot, lemaradtunk a nyaralásunkról, továbbá azonnal felkerültünk a Ryanair tiltólistájára. Ezt nem hagyjuk annyiban.

A minősíthetetlenül viselkedő kis hölgyet feljelentjük rágalmazásért, becsületsértésért, bepereljük a Ryanairt, a Celebit, azt a céget, amelynek az alkalmazottja megakadályozta az utazásunkat. Az ügyvédünk már megtette a szükséges lépéseket”

– fűzte a történtekhez Kinga.

A Ryanair az eset kapcsán közölte, hogy a repülőjegy megvásárlásával az utasok elfogadják a légitársaság általános szerződési feltételeit. Ezek szerint a beszállást megtagadhatják, ha úgy ítélik meg, hogy az utas veszélyt jelent önmagára, a többi utasra vagy a személyzetre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

UTAZZ
A Rovatból
Madárral ütközött a Wizz Air repülőgépe, törölték az Isztambul-Budapest járatot
Az utasok órákat vártak a repülőtéren, mire kiderült, hogy a baleset miatt másnapra csúszott a járatuk.


Törölték a Wizz Air szombat 10:50-re tervezett Isztambul-Budapest járatát, miután a repülőgép az odaúton madárral ütközött, tudta meg a 24.hu.

Egy utas elmondása szerint először egyórás késést jelentettek be sms-ben, majd a repülőtér kijelzőjén láthatták a további késéseket. Végül 4-5 órával később derült ki, hogy a járat szombaton egyáltalán nem fog felszállni, és csak vasárnap indul.

A lap értesülései szerint az érintett utasoknak szállást biztosítanak. A 24.hu megkereste a légitársaságot is, akiktől ezt a választ kapták:

„A Wizz Air Budapest-Isztambul járatát teljesítő Airbus A321neo landolás közben madárral ütközött, ezért a légiközlekedés biztonságát szem előtt tartva a repülőgépet a szakembereknek át kell vizsgálnia.

Emiatt a Budapestre induló járat várhatóan helyi idő szerint vasárnap délelőtt 10 órakor szállhat fel. Az érintett utasokat a Wizz Air a megadott e-mail-címeken és telefonszámokon értesítette és szállodai szobát foglalt számukra.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

UTAZZ
A Rovatból
Fotók: Ha egy csendes sétára vágysz, akkor irány a Puskás Aréna parkja
Szoborpark, árnyas sétány, napsütötte pázsit, szökőkút, madárcsicsergés... Pár órát lazíthatsz a hatalmas stadion parkjában.
Söptei Zsuzsanna - szmo.hu
2024. szeptember 27.



A kellemes őszi idő igazán alkalmas egy pár órás sétára. Budapesten sokfelé lehet csavarogni, de talán keveseknek jut eszébe, hogy felkeresse a Puskás Aréna parkját. Pedig érdemes körbenézni, mert a hatalmas sportlétesítmény körül remek kikapcsolódást nyújt a sétány, a szoborpark, a játszótér.

A Népstadion lebontása és az új aréna felépítése közben megújult a környező park is. A „Dromosz” nevű szoborgalériát felújították, és egy több hektáros park is létrejött, ahol egy rekortán futókör is épült.

A parkban lehet sétálni, de láttam a fűben heverésző társaságot, a szökőkút vizében szaladgáló kisgyerekeket, kutyát tanító fiatal lányt, andalgó időseket, sportoló fiúkat. A szép idő ellenére sem volt zsúfoltság, sőt, kifejezetten nyugalmas hely volt a park. Íme egy kis ízelítő:

Link másolása
KÖVESS MINKET:


UTAZZ
A Rovatból
Gyakrabban gyere Győrbe!
Adunk pár tippet, mit nézz meg feltétlenül, ha errefelé jársz!


Győr-Moson-Sopron vármegye központja nagyon könnyen megközelíthető autóval, busszal vagy vonattal is, mégis kimarad a lehetséges hétvégi kirándulások listájából! Pedig ide megéri gyakrabban is ellátogatni! Adunk pár tippet, mit nézz meg feltétlenül, ha errefelé jársz!

Kimba Elefánt Park

Ez a különleges attrakció Győr belvárosától 10 kilométerre Töltéstaván található. Egyszerre állatkert, vidámpark és még cirkuszi előadások helyszíne is. Utóbbi nem véletlen, hiszen a 12 hektáron elterülő park főként azért jött létre, hogy azoknak az állatoknak nyújtson menedéket, akikre már nincs szükség a cirkuszokban, mivel nyugdíjazták őket. A park a Magyar Természettudományi Múzeum szakmai támogatásával működik. A négy itt élő elefánton kívül láthatsz lovakat, szamarakat, kecskéket, pávát, zebrát, tevét.

Bővebb információ a nyitvatartásról és a belépőről ide kattintva!

Bábolnai termálfürdő

Közigazgatásilag ugyan nem Győr-Moson-Sopron vármegyéhez tartozik ez az M1-es autópálya melletti település, de mivel Győrből szűk fél óra alatt megközelíthető, ezért jó kirándulási célpont lehet, ha arrafelé kalandozunk. Az itteni strand- és termálfürdő ugyan nem tartozik az ország legismertebb fürdőhelyei közé, de egy egynapos kikapcsolódásra tökéletesen megfelel! Főleg, ha szaunázni is szeretünk! Érdemes figyelni a programokat, mert gyakran tartanak itt szaunaesteket profi szaunamesterekkel!

Információ és nyitvatartás ide kattintva!

A nyúli pincesor

„- Hol a szörny, a nyúlon túl?

- Nem, a nyúl az!” – szól a klasszikussá vált idézet a Monthy Phyton Gyaloggaloppjából.

A Győr közeli 4000 fős kistelepülésen szörnyekkel ugyan nem fogunk találkozni, de szörnyen jó borokkal igen! A pincesor az elmúlt években gyönyörűen rendbe lett hozva, és így egyre több turistát vonz. Még egy 500 éves pincét is megcsodálhatunk itt! Érdemes sétálni a pincesoron – pár száz méterre még egy szép kilátó is található – ha pedig megéheznénk, akkor a Szél Fiai Fogadóban érdemes falatozni.

Bővebb információ ide kattintva!

A színész Endrédy Gábornak és feleségének ritkán adódik alkalma arra, hogy kettesben, gyermekeik nélkül utazzanak el valahova. Ezért nagyon örültek a felkérésnek, hogy legyen ők AZ ÉV HOTELE egyik epizódjának szállodatesztelői. Az utazás során a nyúli pincesort is felkeresték, ahol remek borokat kóstolhattak. Ha kíváncsi vagy, mi történt Gáborral és Szilvivel az utazás során, vagy csak szeretnéd újra megnézni a velük készült adást, akkor azt megteheted az RTL+-on!

Gábor és felesége Visegrádon, egy különleges hotelben kezdték hétvégéjüket.

Aquamarina Hotel és Rendezvényhajó***, Visegrád

A háromcsillagos szálloda egy 120 éve épült patinás állóhajón került kialakításra. Ez az egykori gőzhajó Magyarország legnagyobb állóhajója. A 40 szobás Aquamarina a Duna talán legszebb szakaszán, a Dunakanyarban, Visegrád központi részén található. A hajó fedélzetén körbe sétálva páratlan kilátásban lehet része az ide látogatóknak. A hajón egy cári lakosztály mellett 28 franciaágyas, 9 családi és 2 kapitányi szoba is található. A szobák légkondicionáltak, illetve mindegyik szoba saját fürdőszobával rendelkezik. A visegrádi vár, a királyi palota, a kalandpark és bobpálya, a kirándulóhelyek és a fürdők mind könnyedén elérhetőek a szállodából. A vendégek svédasztalos reggelis ellátást vehetnek igénybe, vacsorázni viszont a szálloda melletti étteremben van lehetőség. A szállodahajón egy bár is található, ahol billiárdozni, dartsozni és csocsózni is lehet.

További információ ide kattintva!

A színész és felesége hétvégéjük második felét Győrben töltötte egy ottani sport és wellnesshotelben.

Gyirmót Sport & Wellness Hotel, Győr

A Gyirmót Sport & Wellness Hotel étteremmel, ingyenes magánparkolóval, terasszal és kerttel ellátott szállást kínál Győrben, a központtól 8,3 km-re.

A szállodában egy bár is üzemel. A szálláshely beltéri medencével, éjjel-nappali recepcióval és egész területén elérhető, ingyenes wifivel várja vendégeit.

A szálloda 43, az átlagnál nagyobb szobával rendelkezik, melyek között megtalálható standard, illetve superior szoba is. Továbbá családi és mozgáskorlátozottak számára kialakított szobák is rendelkezésre állnak. Mindenhol egyedi, Gyirmóton készült természetfotó díszíti a falakat. Az első emeleten található szobák feléből a szálloda melletti tóra nyílik kilátás, míg a többi a helyi futballpályákra néz. A szobák lifttel is megközelíthetőek. A szálloda hangulatos étterme hazai és nemzetközi különlegességeket is kínál. A vendégek a vacsorát az étterem teraszán is fogyaszthatják.

További információ ide kattintva!

Szavazz és nyerj szállodai ajándékutálványt minden héten!

Szavazatodat AZ ÉV HOTELE Facebook oldalán adhatod le, az adásban bemutatott szálláshelyek valamelyikére vasárnap délelőtt 11 óráig. Ha voksolsz, nyerhetsz is egy-egy szállodai ajándékutalványt oda, ahová a szavazatodat leadtad. Ha hétről-hétre megteszed ezt, akkor nő az esélyed arra, hogy elvidd a havi majd pedig az évvégi főnyereményt, ami egy teljes hetet jelent AZ ÉV HOTELE-ben!

Jövő héten vasárnap folytatódik AZ ÉV HOTELE idei évada! A következő összefoglaló adásban újra megmutatjuk azokat a szálláshelyeket,

melyek az észak-dunántúli régióból vesznek részt az idei közönségszavazásban.

Mondd meg Te, melyik legyen AZ ÉV HOTELE

Az RTL-en futó, AZ ÉV HOTELE verseny lehetővé teszi, hogy szavazatukkal a nézők válasszák meg az egyes magyarországi régiók legjobb szálláshelyét, majd az AZ ÉV HOTELE végső győztesét. Idén is érdemes hetente voksolni, mert minden egyes szavazattal nő az esély az év végi főnyereményre, azaz egy teljes hétre AZ ÉV HOTELE-ben. A szavazatokat a műsor facebook oldalán lehet leadni.

AZ ÉV HOTELE közönségszavazáshoz kapcsolódó televízió műsor az utazók szemszögéből, személyes élményeiken keresztül mutatja be a címért versenybe szálló szálláshelyeket. Minden adásban egy-egy ismert embert és kísérőjének kalandjait láthatjuk, akik elutaznak egy hétvégére két magyarországi szálláshelyre, hogy kipróbálják azokat.

Link másolása
KÖVESS MINKET: