UTAZZ
A Rovatból

Kezdő túrázóknak: Kéktúra Budapest felett

Szerencsére ez az etap nemcsak könnyű és rövid, de tartalmas is, és sok szép kilátással kecsegtet.
Forrás: Túraddikt blog - szmo.hu
2021. október 06.


Link másolása

A Túraddikt blogon találhattok: túratippeket, fotós beszámolókat, hasznos és érdekes információkat, kalandokat Közép-Európa erdeiben - ismert és ismeretlen tájain.

Aki aktívan követi a természetjárással kapcsolatos csoportokat Facebookon, annak akkor is ismerősen cseng a "Hűvösvölgy - Rozália téglagyár" páros, ha még ki sem nyitotta az Országos Kéktúra igazolófüzetét. A Budapesten és környékén élők számára ezzel a szakasszal célszerű kezdeni, ha ki akarják próbálni magukat a Kéken. Szerencsére ez az etap nemcsak könnyű és rövid, de tartalmas is és sok szép kilátással kecsegtet.

Egy kedves barátunknál jártunk Budapesten látogatóban, aki hajlandóságot mutatott rá, hogy eljöjjön velünk túrázni, így nem gondolkodtunk sokat: ha már úgyis csináljuk a kéket, csináljuk meg a mindössze 14 kilométer hosszú 14-es szakaszt, ami érinti a remek kilátásáról híres Hármashatár-hegyet is.

Körülbelül egy órányi tömegközlekedés után Hűvösvölgyben találtuk magunkat. A hangulatos, műemléki védettségű villamosmegállóban gyorsan be is mutattuk túrázáshoz egyáltalán nem szokott barátunknak, hogy mennyire ügyetlenül tájékozódunk az épített környezetben, bár pár perc után meglett a Gyermekvasút megállójához, és egyben a napi első pecsétünkhöz vezető út. A Gyermekvasút 11,2 kilométer hosszan kanyarog Széchenyihegytől Hűvösvölgyig a Budai-hegység erdőségében, összekötve számos népszerű kirándulóhelyet. A vasút 1948-ban Úttörővasútként kezdte pályafutását. A teljes, ma is járható útszakasz 1950-ben készült el.

Kicsit elidőztünk az állomáson, elfogyasztva a reggel beszerzett élelmünk egy részét, majd hozzáfogtunk a túra érdemi részéhez. Az Ördögárok kiszáradt medrén átvezető híd után egy kanyargós erdei ösvényre érünk. Megmosolyogtató, hogy a Budai-hegységben milyen simára ki vannak járva a turistautak, míg a Mátraerdő kevésbé frekventált helyszínein előfordul, hogy úgy kell utat vágni a bozótban.

Erdei útszakasz

A 19.-20. század fordulóján a Pannónia Szállót kialakító Glück Frigyesről nevezték el ezt az útszakaszt, aki sokat tett a környék turizmusának fejlesztéséért: 1910-ben a János-hegyi kilátó, 1929-ben pedig az OKT által is érintett Árpád-kilátó építését kezdeményezte.

A tölgyesben kanyargó, enyhén emelkedő ösvény Mátyás király egykori vadaskertjének területén halad el, melyre több földrajzi név és egy emléktábla is emlékeztet. Az emlékmű melletti katonasír pedig Budapest 1945-ös ostromának és a várost védők sikertelen kitörési kísérletének mementója.

Mielőtt azonban odaérnénk, mindenképp sétáljunk ki a Hármashatáhegyi repülőtérre! A sportrepülőtér hatalmas felszállópályája széles, festői panorámát ad a környező dombokra. Népszerű kirándulóhely, tehát magányra nem nagyon szabad számítani, ami egyébként a Kéktúra ezen szakaszának egészére érvényes. És ha már itt járunk, ne hagyjuk ki a 340 méteres Homok-hegy vadvirágoktól pompázó kopár magaslatát sem!

Újra erdőben kanyargunk, erdei sztrádán, széles, simára taposott gyalogos és kerékpáros utakon. A Kecske-hegy sziklás dolomittömbje melletti kiépített ösvényen kőoroszlán áll őrt. Az Oroszlán-szikla két méteres dolomittömbjét Glück Frigyes javaslatára picit meg is faragták, hogy jobban hasonlítson egy oroszlánra. Fejét valamikor a második világháború során zajló harcok során robbanthatták le. Mindenesetre napjainkban is látványos képet mutat a képződmény.

Az Oroszlán-szikla napjainkban

Az Oroszlán-szikla 1926-ban. Forrás

Néhány nagy kanyar és enyhe emelkedő után a Látó-hegy (vagy svábul Gugger-hegy) oldalában terpeszkedő, 1929-ben épített kilátóterasz, az Árpád-kilátó látványa nyűgöz le minket, csakúgy mint az innen Budapestre és a Dunára nyíló, mára már korlátozott kilátás. Jól kivehető Buda vára, az Országház, de a Gellért-hegy is. Ideális pihenőhely ez a Szépvölgybe vezető erdei ereszkedés előtt. Egy kis kitérővel megtekinthetjük az Árpád-kilátói-Zsomboly mindössze 3,5 méter mély aknabarlangocskáját is.

A Szépvölgyben 1935 óta működik az OKT által is érintett Fenyőgyöngye vendéglő, amit a második világháborúban a németek felrobbantottak, az újjáépítés után pedig államosították. Az úttesten átkelve emelkedni kezd az út, és ez a hosszú kaptató egészen a Hármashatár-hegy csúcsáig kísér minket, több mint két kilométeren keresztül emelkedünk kb. 200 métert. Közben többször átkelünk az úttesten is.

Végül megérkezünk a 495 méteres tengerszint feletti magasságig emelkedő, mészkőből és dolomitból felépülő sasbérc tetejére, mely a Budai-hegység legmeredekebb lejtőjének is otthont ad. Nevét onnan kapta, hogy 1873-ig itt volt Buda, Óbuda és Pesthidegkút határa. Változatos domborzatának és sasbércszerű kiemelkedésének köszönhetően nagyon változatos élővilág alakult ki a hegyen. A gyertyános tölgyes mellett a cserszömörcés karsztbokorerdő az uralkodó növénytársulás. A hegy gyepein különleges orchideafélék (többféle bangó), piros kígyószisz, leánykökörcsin, tavaszi hérics, apró nőszirom egyaránt előfordulnak. A hegyen előforduló leggyakoribb nem őshonos növénytársulás a feketefenyves, melyet a 19. század végi kopárfásítás során telepítettek a Budai-hegység erdei termőtalajának rehabilitálása céljából. Mostanra értük el azt a kort, amikor az erdészetek fokozatosan cserélhetik őshonos erdőállományokra ezeket a fenyveseket.

Pecsételni a turistaút melletti kerítésnél és a Hármashatárhegyi Kirándulóközpontnál tudunk.

A fentről nyíló kilátás pedig magáért beszél. A sziklagyepes területeken is csodaszép a panoráma, de az igazán szép kilátást a különleges, nyolcszögletű Guckler Károly kilátóból csodálhatjuk meg. Guckler Károly erdőhivatali vezető volt a 19. és 20. század fordulóján, és sokat tett a terület visszaerdősítéséért. Így illendő volt, hogy a hegycsúcson, egy egykori lövegállás helyén épített kilátót a Pilisi Parkerdő Zrt. róla nevezze el. Fentről a Duna szalagja, a szélesen terpeszkedő főváros, a Pilis, a Visegrádi-hegység, a Budai-hegység és a Börzsöny panorámája tárul a szemünk elé.

A Kirándulóközpont felé haladva feketefenyvesen ereszkedünk lefelé. Érdemes kitérőt tenni balra a térképen is jelzett természetes kilátópontra, ahol a dolomitszikla szirten egy kis magányra is lelhetünk, ha már unjuk a jelzett turistaút zsongását.

Talán az egész túra legnagyobb kihívást jelentő része a Vihar-hegy felé vezető szakasz, ahol igen meredek ereszkedés és emelkedés váltja egymást. A Virágos-nyereg felé közeledve azonban enyhül az út. A nyeregben egy jelzőtáblára erősítve találjuk az OKT bélyegzőt. Továbbhaladva egy hosszú, többnyire erdőben haladó levezető szakaszon érkezünk meg a túra végpontjára, a Rozália Téglagyárhoz. Utolsó bélyegzésünket követően már csak a buszmegállóig kellett elsétálnunk.

Összességében egy nagyon szép és látványos útszakaszról van szó, bár a második fele egy picit eseménytelenül telik - talán éppen ezért érdemes inkább a téglagyár irányából kezdeni a túrát. Mindenesetre nagyon jól éreztük magunkat mindannyian, és várjuk a közös folytatást!

Ha tetszett, amit olvastál és szeretnél még tőbb túrahelyet megismerni, keresd a Túraddikt blogot!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


UTAZZ
A Rovatból
6500 forintot kérnek fejenként Hollókőn azoktól, akik húsvétkor átlépik a falu határát
A diák és nyugdíjas jegy pedig 5500 forintba kerül. Az ófaluba csak belépővel lehet bemenni húsvétkor.

Link másolása

6500 forintot kérnek fejenként Hollókőn azoktól, akik húsvétkor átlépik a falu határát.

A Nógrád megyei település amúgy is népszerű célpontnak számít a kirándulók körében, de húsvétkor szinte elözönlik a települést a látogatók.

Azonban

a Hollókői Húsvéti Fesztivál és Hollókő Ófaluja is kizárólag a rendezvény hivatalos jegyének megvásárlásával látogatható március 30. és április 1. között.

A felnőtt napi belépőjegy 6500 forintba, a diák és nyugdíjas jegy pedig 5500 forintba kerül.

A belépőjegy viszont már tartalmazza a település összes programjainak és egyes látnivalóinak belépődíját is: így be lehet vele menni többek között a Hollókői Várba, a Palóc Játszóházba és a Babamúzeumba is.

@szeretlekmagyarorszag.hu Ha Húsvét napjain Hollókőre látogatsz, fizetned kell. Mi erről a véleményed? Írd meg nekünk! #szeretlekmagyarország #nekedbelegyen❤️ #hollókő #húsvét #foryou ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

UTAZZ
Itt a lista Európa legélhetőbb városairól – egy magyar is bekerült a száz legjobb közé
Élhetőség, szerethetőség és a gazdasági lehetőségek mentén írták össze Európa legjobb városait.

Link másolása

Megjelent a Resonance Consultancy legfrissebb listája Európa 100 legjobb városairól. 2024 első tíz helye így alakult:

1. London

2. Párizs

3. Berlin

4. Róma

5. Madrid

6. Prága

7. Barcelona

8. Amszetrdam

9. Isztanbul

10. Milánó.

A három fő szempontjuk az élhetőség, a szerethetőség és a gazdasági lehetőségek voltak. Ezek alapján mindössze egy magyar város, Budapest került be a száz legjobb közé. A magyar főváros a 20. helyet szerezte meg.

A teljes listát itt lehet böngészni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

UTAZZ
5+1 élmény, amivel kiegészítheted a túrázást a Dunakanyarban
Pazar Dunakanyar-élményre vágysz? Mutatjuk a legjobb helyeket!

Link másolása

A Dunakanyar ideális célpont akár egy egynapos kiránduláshoz, de többnapos pihenéshez is. Mindkét oldalon tudunk tuti helyeket, izgalmas élményeket a kedvenceinket most összegyűjtöttük nektek.

1. Történelmi séta, Esztergomban

Esztergom nevével sokszor találkoztunk a történelemkönyvekben: uralkodók székhelye volt, majd a katolikus egyház hazai központjaként funkcionált. Az esztergomi várhegy szépségét azonban egy fotó sem adja vissza – itt az idő, hogy saját szemeddel is megcsodáld a festői városrészt. A várhegyen áll a királyi vár, mellette a bazilika magasodik. Hazánk legnagyobb templomáról beszélünk, melynek nagyságát még inkább kiemeli Duna-parti elhelyezkedése.

A Dunakanyar látnivalók egyik különlegességét a Kupolakilátó adja, amelynek tetejét 400 lépcső megtételével érheted el. Minden fáradságot megér a lépcsők megmászása, ugyanis a Dunakanyar látnivalók egyik legszebbje tárul a szemeink elé: a templom tetejéről megcsodálhatjuk az alattunk kék szalagként hullámzó Duna látképét, a lenyűgöző Esztergom városával együtt.

Fotó: Unsplash.com / Meszárcsek Gergely

2. Ha Dunakanyar, akkor hajózás!

Nem ismered elég jól a Dunakanyart, ha nem hajózol Esztergom, Visegrád, vagy akár Szentendre legszebb dunai szakaszán. A hajókirándulás számos érdekességet tartogat, akár a szárnyashajó, akár a kirándulóhajó járatokat választod.

Kisebb gyerekekkel érdemes a szárnyashajós élményt kipróbálni, mert ezek a járatok gyorsan haladnak Budapest és Esztergom között, közben pedig Vácon és Visegrádon is kiszállhatsz. A hosszabb utakhoz a Nagy Duna-ág és a Szentendre-Leányfalu-Visegrád-Nagymaros vonal is remek döntés, nem fogsz mellényúlni a választással.

3. Homoksziget, Göd

A nyár aszályosabb részében trópusi tájakat meghazudtoló strandokkal is vár a Dunakanyar. Az egyik kedvelt homokos part a kisoroszi szigetcsúcsnál található, a másik pedig a homoksziget Gödön. Mindkét helyszín egész jól megközelíthető bringával is, a kiadós tekerés után pedig különösen jól fog esni egy kis lazulás a homokos parton. A szigetek látogatása jól kombinálható városnézéssel és különböző túrákkal is, ha Gödöt választjuk, ne hagyjuk ki a Huzella Kertet sem.

Ismét megnyitott Göd ikonikus szállodája, a Hotel Golden Palace****

Szerencsés vagy ha megszereted a Dunakanyart, mert soha nem érsz az élmények végére, akár a túrákat, akár a városnézést, vagy gasztro finomságokat kedveled. Egy biztos: a térségre nagyon kevés egy nap!

Ha szívesen felfedeznéd magadnak, tervezz több napra és szállj meg Göd ikonikus szállodájában, a Hotel Golden Palace****-ban. A szálloda a festői Dunakanyar közelében, Budapesttől mindössze 30 km-re, csupán egy rövid sétára a Duna-parttól fogadja vendégeit.

A szálloda épületét egy 8 hektáros park veszi körül, így megőrizve a hagyományos gyógyfürdő hangulatot, amit felújításnak köszönhetően a modern kényelem egészít ki. Korhű stílusú luxusszobák, kiadós félpanziós ellátás és a medencékkel valamint szaunákkal felszerelt csodás wellnessrészleg várja a vendégeket. A modern wellnessrészlegben a nyári szezonban napozóágyakon és egy kültéri medencében kapcsolódhatunk ki, ahol kültéri tűzrakóhelyet is kialakítottak, ha sütögetni támadna kedvünk. A masszázselemekkel ellátott beltéri élménymedence és a pezsgőfürdő egész évben rendelkezésére áll. Mindezt a finn és az infraszauna, a gőzfürdő és a merülőmedence egészíti ki.

A szálloda parkjában található tóban horgászási lehetőség is van, ahol szép kort megélt fák nyújtanak árnyékot a kellemes pihenéshez.

4. Rádai Kézműves Fagylaltozó és Specialty Kávézó, Szob

Az énekesként ismert Freddie által megálmodott, tavaly nyáron Szobon megnyitott Rádai Kézműves Fagylaltozó és Specialty Kávézó egyértelműen a minőséget képviseli. Fazekas Ádám világbajnok fagylaltkészítő mester fagylaltcsodái és a folyamatosan változó kávékínálat tökéletesen beleillik a Dunakanyar festői tájába. Ez a Dunától 30 méterre található kis ékszerdoboz Freddie nagymamájának állít emléket. Ősszel helyben sütött almás pitével, pogácsával, bejglikkel, rétesekkel, forró csokoládékkal és teakülönlegességekkel várják a vendégeket, valamint a Rádai kulturális programokkal is igyekszik napról napra izgalmasabbá tenni a Luczenbacher sétányt.

5. Nemdebárka, Szigetmonostor

Aki jártas a fővárosi éjszakai életben, az valószínűleg jó néhányszor megfordult már a kultikus Nemdebár nevű helyen a Széll Kálmán téren. Kevesen tudják, de ennek a helyek meglepő módon van egy kistestvére a szigetmonostori Duna-parton. Amit már csak a varázslatos helyszín miatt is érdemes felkeresni. Ha nem jártatok még a Szentendrei-szigeten, akkor idén nyáron legyen ez az egyik célpont, hiszen tele van mesebeli kis falvakkal és vonzó strandokkal. Egy egészen más világ nyílik ki itt az ember előtt.

A Nemdebárka itt is főleg esti hely, délután négykor nyitnak és tízig lehet náluk lazulni, na és csodás pizzákat enni! Nemcsak embereknek, de a kutyáknak is egy paradicsom.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


UTAZZ
Itt a lista: ennyivel lesz drágább nálunk az egynapos autópálya matrica, mint a régió országaiban
A környező országokhoz képest drágább lesz az egynapos matrica, ezért érdemes lehet megfontolni helyette a megyei vagy havi matrica vásárlását.

Link másolása

Április elsejétől, hétfőtől lehet egynapos autópálya-matricát vásárolni Magyarországon, írja a rtl.hu. Az autósok az érvényesség napján éjfélig használhatják majd a sztrádákat, közölte az állami útdíjfizetési vállalat.

A személyautók esetében alig ötödével olcsóbban adják majd az egynapos matricát a tíznaposhoz képest. A legtöbbért, amennyit csak elkérhet érte egy kormány.

„Az európai uniós irányelvek alapján az éves országos matrica árának legfeljebb 9 százaléka lehet, így a matrica ára 5150 forintba fog kerülni, és csak az adott napra érvényes. Tehát érdemes megfontolni ennek a használatát. Két egynapos matricának az ára már gyakorlatilag egy havi autópálya-matrica árának felel meg” – mondta a Híradónak Urbán Tamás, az autopalyamatrica.hu ügyvezetője.

Ausztriában már az év eleje óta kapható a mai árfolyamon 3400 forintos egynapos matricát, miközben az osztrák átlagfizetés nagyjából háromszorosa a magyarnak. Csehországban 3100, Szlovákiában pedig várhatóan 2100 forintot kell majd fizetni a napi sztrádahasználatért.

„A környező országokhoz képest drágább a matrica, viszont Magyarországon jellemzően a megyei matrica az, amit nagyon sok autós igénybe vesz, így Magyarországon vannak kedvezőbb megoldások is” – mondta Urbán Tamás.

Egyelőre online, illetve az állami útdíjfizetési szolgáltató ügyfélszolgálatain érdemes egynapos matricát venni, mert még nem minden viszonteladó partnernél lehet megvásárolni április elsejétől.

Az RTL Híradójának riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET: