UTAZZ

Első közös utazásra készülsz a pároddal? Ezekre figyelj, hogy jól sikerüljön!

Ha még nem döntöttétek el a pároddal, hová utazzatok először, itt az ideje, hogy megtervezzétek a nyaralást!

Link másolása

Egy friss felmérés szerint az európaiak közel 40 százaléka a párjával kettesben utazik a legszívesebben. Az első külföldi utazás meghatározó mérföldkő egy szerelmespár számára, hiszen ilyenkor szintet lép a kapcsolat.

Több kutatás – köztük az Amerikai Utazási Szövetségé – is kimutatta, hogy az utazás pozitív hatással van a párkapcsolatokra.[1] Ilyenkor kiszakadunk a mindennapokból, a stresszhelyzetekből és ez lehetőséget ad arra, hogy minőségi időt töltsünk egymással. Az alábbi tippek segítenek felkészülni a romantikus vakációra, hogy aggodalom és feszültség nélkül, a legjobbat hozhassátok ki belőle.

1. Álmodjátok meg együtt az utazást!

Nemcsak maga a nyaralás, hanem már a tervezési-szervezési folyamat is szorosabbra fűzheti a kapcsolatotokat, hiszen így együtt készültök a kalandokra, és megvan a közös készülődés varázsa. Beszéljétek át, mivel töltenétek szívesen az időt, és mennyit tudtok költeni az utazásra! Legyetek nyitottak egymás ötleteire, és e szerint tervezzétek meg a programokat! Emellett persze jó, ha rugalmasan kezelitek ezeket, és meglepetéseket is tartogattok egymás számára!

2. Legyetek türelmesek egymással!

Mind a tervezés, mind az utazás során fontos, hogy türelmesek, elfogadók, kompromisszumkészek legyetek, és ne idegesítsétek fel magatokat minden apróságon. Kacsur Adrienn, a Mindset Pszichológia szakembere szerint az utazásra az is pozitív hatással lesz, ha el tudjátok engedni az elvárásokat, főként arra vonatkozóan, hogyan fogjátok érezni magatokat a nyaralás alatt, és miket vártok el egymástól. Ehelyett inkább legyetek jelen a pillanatban, és forduljatok megértően egymás felé![2]

3. Ismerjétek meg egymást jobban egy road trippel!

Egy többállomásos autós kirándulás különleges alkalmat ad arra, hogy a vakáció során sok helyet fedezzetek fel. Az Európai bizottság adatai szerint Norvégiában, Svédországban és Máltán a legbiztonságosabbak az utak Európában, így érdemes ezek felé venni az irányt! A road trip másik előnye, hogy maximális szabadságérzetet nyújt, hiszen ott és akkor állhattok meg, amikor csak akartok. Ám így is érdemes előre megtervezni az utazás főbb állomásait és ezekre szálláshelyet is foglalni! Emellett a kötelező biztonsági tartozékok (elsősegélydoboz, elakadásjelző, fényvisszaverő háromszög), a láthatósági mellény és az izzókészlet mindig legyenek az autóban!

4. Merüljetek el a gasztronómiai kalandokban!

Ahhoz, hogy igazán ízelítőt kapjatok a választott úticél kultúrájából, nézzetek körbe, hogy mit fogyasztanak a helyiek, és mik az általuk kedvelt éttermek, utcai food truckok! Mindig jó jel, ha egy étterem inkább helyiekkel, mintsem turistákkal van tele. Érdemes azért előzetesen ajánlókat nézni és értékeléseket olvasni a legizgalmasabb gasztronómiai helyekről! Kísérletezzetek, de csak annyira, hogy a romantikus vacsora ne csapjon át gyomorrontásba! Szükség esetére legyen nálatok néhány alapgyógyszer is, például görcsoldó, hasmenésgátló, illetve fájdalom- és lázcsillapító!

5. Tudjátok magatokat biztonságban!

Egy külföldi út során számos probléma adódhat, ezért az igényeiteknek megfelelő utasbiztosítás, és autós utazás esetén pedig casco biztosítás (vagy legalább az utasbiztosítás kiegészítő, autós fedezete) nélkül semmiképp ne induljatok útnak! Előzetesen nézzetek utána, hogy milyen szolgáltatásokat tartalmaz az utasbiztosítás és milyen kockázatokat fed le! A váratlan megbetegedések, balesetek, az elkeveredett feladott csomagok, a repülőjárat-késések és -törlések, illetve az ezekkel járó anyagi károk hamar beárnyékolhatják a romantikus terveket. Egy megfelelő utasbiztosítás azonban ilyen károk bekövetkezése esetén kártérítést nyújthat, illetve többek között szükség esetén fedezhető vele a sürgősségi orvosi ellátás és a hazaszállítás költsége is. Az Allianznál akár 2 órás légijáratkésés, vagy járattörlés esetén intézkedni sem kell, mivel a szerződéskötéskor a repülőjáratra vonatkozó adatok, illetve bankszámlaszám megadásával a szolgáltatást automatikusan megkapjátok, akár 24 órán belül.

[1] https://millennialmagazine.com/2021/09/17/studies-show-travelling-as-a-couple-can-improve-your-romantic-relationship/

[2] https://mindsetpszichologia.hu/vegre-itt-a-nyar-a-nyaralas

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


UTAZZ
A Rovatból
Újra beindult a Bükk csodája, a Vöröskő-forrás
A sok eső miatt tört fel az időszakos karsztforrás, ami az utóbbi években nem sokszor fordult elő.

Link másolása

Annyi csapadék hullott a Bükkben, hogy ismét feltört a Vöröskő-forrás, vette észre a Felsőtárkányi Bringa Szervíz posztjában a Borsod24. A fotót készítő Juhász Judit a lapnak elmondta, hogy a rengeteg eső miatt az időszakos karsztforrás a hétvégén már nagyon látványosan tört fel a földből.

A kirándulók egyik kedvenc helye Felsőtárkánytól északra található, melyet a Stimecz-ház melletti Vöröskő-völgyön keresztül, a vízfolyást követve lehet megközelíteni. A forrás környezetét úgy alakították ki a hetvenes években, hogy a víz csak egy felfelé mutató szűk nyíláson át távozhasson.

A Vöröskő-forrás többnyire a hóolvadást követően, kora tavasszal aktív, de csapadékos években nyáron és ősszel is beindul. A lap megjegyzi, hogy az utóbbi években nem sokszor lehetett megcsodálni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

UTAZZ
Fotókon a varázslatos téli mesevilággá változott havas Mátra
A hely szerelmese, elhivatott túravezetője, Demecs Norbi megmutatta, milyen csodák várják azokat, akik a következő napokban szívesen szétnéznének a téli világban.
Fotók: Demecs Norbi - szmo.hu
2023. november 28.


Link másolása

November 28. kedd reggelre virradóra friss hópaplan borította be hazánk északi, északkeleti régióit. Mostanra több vármegyében is 10-15 centiméter vastagságú hótakaró fedi a tájat. Mesés hópaplan alá bújtak a Mátra magasabb csúcsai is, ahol tündérmesébe illő szépség fogadja a tél szerelmeseit. Mátraháza, Kékestető és Mátraszentimre térségének csodáit mutatjuk - írja képes beszámolójához Demecs Norbi.

Manapság egyre ritkábban látunk havat hazánkban, lassan kezdenek eltűnni a “régi idők telei”. Az Északi-Középhegységben azonban többnyire minden szezonban vannak olyan periódusok, amikor igazi téli birodalommá válnak a hegyek és az erdők. Idén most, november 28-án jött el ez a pillanat - nem is volt más teendő, mint felkerekedni és megörökíteni az “első hó” szépségeit.

Ameddig a sík területeken eső, addig a Mátra magasabb csúcsain már szilárd formában, vagyis hó formájában hullott a csapadék - egy bizonyos határ fölött. A gyöngyösi esőt követően Mátrafüred és Sástó térségében még havas eső, majd Mátraháza magasságától már hó hullott a tájra, varázslatos téli meseországgá varázsolva a környéket. Az ország egyik legismertebb, klimatikus üdülő- és gyógyhelye, Mátraháza valóságos karácsonyi képeslapokra illő pillanatokat tárt elém: a ropogó hó, a roskadozó ágak és a csüngő jégcsapok tudatták: itt a tél!

A legvastagabb hótakaró a legmagasabb csúcsokon, Kékestetőn és Galyatetőn esett, ahol még a délutáni órákban is sűrűn havazott.

Kékestetőn járva a csúcson túl érdemes ilyenkor egy szép körsétát tenni a Sas-kő felé vezető ösvényen vagy éppen a Jávoros-forrás környékén. Galyatetőn a kemény mátrai andezitből épült Kodály kápolnát, a csodás parkot és a Kodály Zoltán sétány varázslatos fenyveserdejét érdemes megcsodálni, melyek ünnepi üdvözlőlapok nyomatait elevenítik meg.

Végül Mátraszentimre, országunk legmagasabban fekvő települése volt az utolsó állomásom, ahol a hangulatos utcák képe és a csend kincset érő varázsa találkozott lelkemmel a sűrű havazásban. A mesekönyvek lapjaira illő havas utcaképnél semmi sem tükrözte volna jobban: néhány nap és beköszönt a “csend időszaka”, az advent.

A következő napok előrejelzései szerint újabb havazás várható a hegyekben, így érdemes lesz ellátogatni a Mátra mesés tájaira. Célszerű azonban nem csupán a frekventált célpontokat, de a kevésbé ismert, ám annál szebb kirándulóhelyekre is ellátogatni, amelyekről könnyedén tájékozódhatunk weboldalak, a közösségi média segítségével vagy turistatérképek által is.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


UTAZZ
A Rovatból
Kandalló, dézsafürdő és wellness: szálláshelyek Magyarországon, ahová érdemes elutazni télen
Elbújnátok a világ elől kettesben? Egy dézsában melegítenétek fel magatokat? Felfedeznétek a téli erdőt? Hoztunk nektek pár olyan belföldi szálláshelyet, ahol ez az időszak igazi felüdülés.

Link másolása

Míg nyáron vízpartra vágyunk, ősszel pedig élvezzük a városi nyüzsgést, télen jólesik kicsit lelassulni, elvonulni.

Egy erdei séta után a forró jakuzzi, majd a kandalló mellett töltött este egyszerre segít felmelegedni és feltöltődni.

Natura Hill Zebegény

Budapesttől csupán egy órára van, mégis olyan, mintha egy másik világba csöppennénk.

Zebegény volt szőlőhegyén, a Duna fölött, a Börzsöny kapujában helyezkedik el az ökológiai szemléletű, két hektáros Natura Hill birtok, aminek minden pontja lélegzetelállító panorámával bír.

Jelenleg 11db négycsillagos butik szobájuk, 35 fős Michelin ajánlásos éttermük, 25 fős rendezvénytermük, és két wellness részlegünk van.

Az egyediség mellett az egész birtok a fenntarthatóság jegyében működik. 2022-ben az év fenntartható étterme díjat is bezsebelték. A Michelin ajánlást pedig 2022 után 2023-ban is sikerült megtartaniuk.

Az étterem koncepciója Magyarországon még abszolút nem szokványos, ugyanis klasszikus étlappal nem rendelkeznek.

A Slow Food szellemében alkotó séf, Szilvási Mihály a foglalások alapján, friss és szezonális alapanyagokból alkot délben és este is.

Télen többféle tematikus programmal várják a látogatókat, amiben természetesen erősen megjelenik a gasztronómia is.

Lesz fermentálás workshop, sör - pálinka - disznótoros hétvége, ehető ajándék készítő workshop, bor kaszinó - borkóstoló - borvacsora, titkos összetevős vacsoraest. A száraz november alkalmából megrendezik az alkoholmentes juice párok éjszakáját. És a karácsonyi családi, valamint céges összejövetelekre külön termekkel és karácsonyi menüvel is készülnek.

A birtokon még hűvösebb időben is érdemes egy nagy sétát tenni, majd felmelegedés gyanánt a wellness felé vehetjük az irányt. A dunai panorámás jakuzzik és szaunák mellett pedig a masszázs kezelések is hozzájárulhatnak a teljes feltöltődéshez.

naturahill.hu

Castellum Hotel Hollókő

Hollókő Magyarország egyetlen olyan faluja, amely szerepel az UNESCO világörökség listáján, így vita nélkül kihagyhatatlan úti cél.

Miután felfedeztük a hagyományos parasztházakat, és a Hollókői Várat, a Castellum Hotelben megadhatjuk a módját a pihenésnek is.

A panorámás szobákból fantasztikus kilátás nyílik a környékre, amit egy jakuzziban ülve is élvezhetünk.

De akár egész nap lazulhatunk a wellnessben is, ahol medencék, masszázs, finn és aromaterápiás szauna is adott a pihenéshez és a feltöltődéshez.

A hotel éttermének nevét Mikszáth Kálmán ihlette, és az étlap a palócföldi ízeken alapul.

Bár a hagyományos ízeket megőrizték, az ételeket a mai kornak megfelelő köntösben, kicsit megújítva tálalják.

A séf, Oláh Zoltán szakmai tudását és elhivatottságát tükrözi à la carte étlap minden egyes fogása, a svédasztalos reggelik és vacsorák kínálata is. Kubinyi Dániel cukrászmester pedig az elragadó desszertkülönlegességekért felel.

Kihasználva a környék adottságait, egy túrázással töltött nap után a szálloda szakértő sommelier-je vezetésével minőségi bor- és pálinkakóstolóban is részesülhetünk, ahol a helyi nedűk ízeit és aromáit fedezhetjük fel.

hotelholloko.hu

Avar Hotel - Mátrafüred

A Mátra adottságai télen meg jobban felértékelődnek.

Ha valahol, hát itt van esély rá, hogy havas tájra ébredjünk.

A több mint 40 éves múltra visszatekintő szálloda a Mátra hegység déli oldalán, Budapesttől mindössze 85 kilométerre, Gyöngyös-Mátrafüred festői településén terül el. Az Avar Hotel 2020-ban született újjá, és immáron belső design elemeivel is szépen idomul az őt körülvevő tájhoz.

A négycsillagos hotelben összesen 98 szoba van, azon belül pedig 5 különböző szobatípusából választhatunk.

Az étteremben klasszikus svédasztalos ellátás vár minket, a wellness- és spa oázis pedig több mint 1000 négyzetméteren terül el. Ezek mellett borbár, kétpályás bowling pálya, valamint fitness terem is található a hotelben.

Az Avarban lesz Mikuláshoz kötödő program, de lehet itt karácsonyozni és szilveszterezni is.

És az biztos, hogy bármelyik időszakban is érkezünk, a környék mellett a hotel minősége is el fog bűvölni minket.

avarhotel.hu

Jákó Ház - Bakonyjákó

Mindenképpen szerettünk volna olyan szállást is ajánlani, ami árban és hangulatban is eltér a luxushotelektől. Egy olyan helyet, ahol szó szerint otthon érezheti magát az ember.

A Jákó Ház a Bakony szívében található, sváb hangulatú, falusi jellegű vendégház.

3 szobájával, és összesen 12 férőhelyével kisgyermekes családoknak, és baráti társaságoknak is ideális helyszín. Itt senki sem fog zavarni minket, és mi sem zavarunk majd senkit. A közösségi terekben ücsöröghetünk a kandalló előtt, vagy akár kemencében is süthetünk valamit.

A fával fűthető, szabadtéri dézsa pedig egész nap a rendelkezésünkre áll.

Ez a program ősszel és tavasszal is kellemes, de nagy hidegben vagy hóesésben egyenesen feledhetetlen élmény.

A környék pedig télen is kirándulásra hív. Több túraútvonal és Pisztrángos-tó is található a környéken, és a vadak megfigyelésére is alkalmasak az erdők.

jakohaz.hu

Kastélyhotel Sasvár Resort

Kastély az erdő közepén. Van ennél romantikusabb kép?

Az Ybl Miklós tervezte kastély volt már főúri rezidencia, gyerektábor és lepusztult, elhagyatott rom is. De feltámadt, és 1996 óta szállodaként üzemel.

A Mátra szívében található kastélyszálló 53 szobával, 5 lakosztállyal, 1 apartmannal várja a látogatókat.

A wellness részleg egésznapos programnak is beillik, hiszen többféle medence, pezsgőfödő, gőzfürdő és szauna áll a szállóvendég rendelkezésére.

A hagyományos finn szauna és infraszauna mellett található itt széna szauna is. Ez a maga 40-70 fok közötti hőmérsékletével immunerősítő és stresszoldó, továbbá jó hatással van a légutakra.

De szintén ritkaságszámba megy a sörös szauna is, amit kellemes maláta- és árpaillat leng be, és ahol a kitágult pórusokon keresztül B-vitamin és egyéb ásványi anyagok kerülnek a szervezetünkbe.

khs.hu

Treehouses - Noszvaj és Kapolcs

Magyarországon elsőként, 2017-ben Noszvajon épültek meg ezek a csinos lombházak.

Belül egy négycsillagos szálloda lakosztályának felszereltségével rendelkeznek, mégis jóval elszigeteltebb, érintetlenebb környezetben.

A házak direkt két személy részére lettek tervezve. Így család-, gyerek-, és kisállatmentesek. Minden a párokra és a csendre van optimalizálva. Minden háznak privát, saját használatú jakuzzija van, így ha nem programoznánk a környéken, akkor is lesz mivel (vagy inkább miben) elütni az időt.

A Treehouses Noszvajnál minden foglalás automatikusan tartalmazza a reggelit. Ebéd és vacsora pedig a közelben lévő, éttermekben érhető el.

A Lombházak sikerén felbuzdulva 2022 februárjában a Balaton-felvidéken, Kapolcs határában egy új helyszínen is hoztak létre nyaralóházakat.

Itt ugyan nem a lombok között pihen az ember, de a környék itt is varázslatos, és a "Sziklák" privát jakuzzival és panoráma infraszaunával vannak felszerelve, így elvonulásra ugyancsak tökéletesen alkalmasak.

treehouses.hu

Excalibur miniHotel - Eger

Az egri Excalibur Középkori Lovagi Étterem élménye a miniHotelel együtt akár többnapos kikapcsolódás színhelye is lehet.

Bár a középkori tematika az alap, a hotel különböző szobái, filmes utalásokkal egészülnek ki.

Így egy picit a Trónok harca, a Harry Potter és A Gyűrűk Ura világába is csöppenhetünk, ha nálunk foglalunk helyet.

Az étterem nagyon populáris, így a szoba mellett ide is érdemes mindenképpen asztalt foglalni, hiszen valami hasonlóban lehet részünk:

"Te vándor, ki erre jársz, ülj le asztalunkhoz. Rendelj hát egy kupa vajsört, melléje egy igazi ropogós sertés csülköt, ha maradt még helye a desszertnek, válaszd túró gömböcünk, és hajtsd le szállásunkon fejedet."

excaliburetterem.hu

Link másolása
KÖVESS MINKET:


UTAZZ
A Rovatból
Fotók: Varázslatos lett a dunaparti Manófalva a hóesésben
Kánya Tamás madár- és mókusbirodalma most már tényleg olyan, mintha egy karácsonyi mese díszlete lenne.
Fotók: Kánya Tamás, Római-parti "Kőkert" Land Art in Hungary - szmo.hu
2023. december 01.


Link másolása

Nemrégiben megmutattuk nektek, milyen remek madár- és mókusetetőt készített a Dunaparton Kánya Tamás. A land art művész régi vágya teljesült ezzel. A természet azonban megint megmutatta, hogy ő az úr. Jött a sok eső, jött az áradás, és a Duna elérte a kis manóparadicsomot is. Így Tamás mentette, amit lehetett. Szerencsére az ár a kint hagyott nagyobb rönkökben nem tett kárt, így a víz levonulása után a kis birodalmat a művész újraépítette. Sőt, kiegészítette, még több látványosabb, még "komfortosabb" lett az ide járó "vendégeknek", és az "itt lakó manóknak".

Majd jött a hó, és a fehér lepel még inkább elvarázsolta a kis birodalmat.

Mint Tamás írja a Római-parti "Kőkert" Land Art in Hungary oldalán:

"Manófalva a tegnapi hóesésben. Tegnap délelőtt letekertem biciklivel gyorsan, hogy le tudjam fotózni és videózni miközben esik a hó. De mire odaértem már sok esett és túlságosan befedte. Ott az erdőben 1 óra alatt már 6-7 cm-es volt.

Az manó viszonylatban derékig érő. Tegnapelőtt még színes volt most már kifehéredett.

Tettem ki madáretetőket, ahova folyamatosan jönnek a cinkék, csuszkák.

Annyiba jó, hogy havas tisztán látni a nyomokból, hogy valakinek a kutyája keresztül gyalogolt az egészen."

Íme pár fotó:

Még több fotót itt találsz:

A miniváros így nézett ki, mikor elkészült:

Ha szeretnéd élőben is megnézni: Budakalászon a Dunaparton, a Luppa-szigetnél, Szentendre felé a kerékpár út mentén.

Kb. 300 méter az ártéri erdőben.

Ha tetszenek a művész munkái és szeretnéd támogatni a művészetét:

Kánya Tamás HU90-10401110-86768889-67571004

SWIFT: OKHBHUHB

Link másolása
KÖVESS MINKET: