UTAZZ
A Rovatból

Az ókorban is legendás hely volt a legnépszerűbb magyar vidéki úti cél

Számos legenda is fűződik az évezredek óta ismert Hévízi-tó gyógyító hatásáról.

Link másolása

Magyarország egyik leglátogatottabb települése Hévíz. Évek óta tartja első helyét a kedvencek között, itt töltik el a legtöbb vendégéjszakát a vidéki városok közül.

Mi lehet az oka annak, hogy nagyon sok hazai és külföldi turista választja ezt a helyet pihenése helyszínéül? Miért kedvelik már sok-sok éve a vidéket? Íme néhány dolog, amiért neked is érdemes útra kelni a több mint 2000 éve gyógyfürdőként tisztelt tóhoz.1900

1900

Hévíz

A város Zala megyében található, fő nevezetessége a világon egyedülálló

természetes tőzegmedrű gyógytó.

A tó vizének gyógyító hatását már a rómaiak is felismerték. A tóban a búvárok ebből a korból származó pénzérméket találtak. A népvándorlás korából szintén származnak leletek, bizonyítva, hogy megfordult itt germán és szláv népség is.

A helyet egy 1328-ból származó oklevélben említik először, mint locus vulgarites Hewyz dictus nevű település.1905

19051911

19111911_2

1911 - a Gyógyfürdő parkja (ma Dr. Schulhof Vilmos sétány), György-ház (ma Szent András Állami Reumatológiai és Rehabilitációs Kórház) és a kápolna

A tóról az első tanulmányt Szláby Ferenc készítette 1769-ben. A fürdő kiépítése a Festetitcsek nevéhez fűződik, akiknek a 18. században került a birtokába a forrás és környéke.

A mai település Hévízszentandrás és Egregy községek egyesítéséből jött létre 1946-ban, majd 1992. május 1-jén városi címet kapott.1933

19331936

1936

Hévízi-gyógytó

A természetvédelmi területnek nyilvánított tó a maga 4,44 ha kiterjedésével és az őt körülvevő 50 ha területű véderdővel Európa legnagyobb gyógyhatású melegvizes tava. A tőzegmedrű forrástavat a percenként 30–40 ezer liter vízhozamú, 38 méter mély Hévízi-forrásbarlangból feltörő, 38 °C-os víz táplálja. A bőséges vízhozamnak köszönhetően a víz 72 órán belül teljesen kicserélődik. A tó egyik látványossága a felszínén lebegő számtalan tündérrózsa.

A tó helyén mintegy 200 millió éve még tenger volt, ami 180-70 millió éve visszahúzódott. 10-12 millió éve a Ponthusi-tenger sekély öble benyúlt a Kárpát-medencébe, de a közben kiemelkedő Kárpátok elzárta az öblöt és egy beltenger keletkezett. Az ide ömlő folyók édesvizet hoztak, és kialakult a Pannon-tenger, mely lassan apadt és vize eltűnt. 2-4 millió éve a vulkáni tevékenység következtében hőforrások törtek elő. A pleisztocén korban a földkéreg mozgása és beszakadása két árokrendszert alakított ki, melyekbe összegyűlt a csapadék és mintegy 22 ezer évvel ezelőtt kialakult a Balaton. Ekkor kezdődött a Hévízi-tó története is.

Az Őshévíz először a rezi vár közelében, a Meleg-hegyen, 427 m magasságban tört elő. 2 millió év alatt fokozatosan alászállt a meleg vizű forrás. A második feltörési hely a cserszegtomaji Anna-kápolnánál volt. 1-2 millió éve a Biked-hegyre vándorolt át az Őshévíz, majd a mai fürdőteleptől 1,5 km-re fekvő Dobogó-dombon buggyant elő.

A mai Hévízi-tó 20-22 ezer éve jött létre, a Balaton kialakulásával egy időben. A meleg víz ekkor a Balatonba ömlött. A régvolt tómederben a korábban ott élt növényzet elhalt és tőzegláp keletkezett belőle.1948_2

1948 - tejcsarnok1955

19551957_2

1957 - Deák Ferenc tér, autóbusz-pályaudvar

A tó vize

A 10-12 méter széles Hévízi-csatorna vezeti el a tó vizét a Zala folyóba és onnan megy tovább a Balatonba. A tó legmélyebb pontja a forrásánál van egy 38,5 méter mélységű, függőleges homokkőfal aljában. A víz az 1975-ben feltárt Amphora-terem nevű üreg két oldaláról tör elő. A hideg és meleg források tápláljak a tavat.

A tó vize kalcium- és magnéziumtartalmú, kénes, enyhe radontartalmú gyógyvíz. Biológiai aktivitása jelentős, ez adja egyedi jellegét. A tófürdő vizét ajánlják reumás mozgásszervi betegségekre, ízületi betegségekre, belső elválasztású mirigyek zavara esetén, törések után, de nőgyógyászati problémákra is.19671967_2

1967 - Tófürdő, könnyűbúvárok

A víz hőfoka év közben változik. Nyáron 33-35 °C, nagy melegben akár 36-38 °C-os is lehet. Ősszel és télen 24-26 °C fokra hűl le. A víz hőfoka nyugtató, pihentető.

A tóban általában azonos a hőmérséklet, mert a tó felett lebegő 1,5-2 méteres páraréteg meggátolja a víz lehűlését. A víz állandó áramlásban van, ezzel a fürdőzőket állandó, enyhe masszázzsal kényezteti.ildi9ildi11

Látnivalók

A fürdőzés mellett bőven akad látnivaló is, hiszen a környék védett lápterület, szép sétákat lehet tenni a vidéken. Jó program végigsétálni a városon, megnézni az új héttornyú Szentlélek római katolikus templomot, vagy a régi, 13. századi templomot, a Városháza előtti díszkutat, a Pantheont, vagy a szoborparkot, és a római kori romkertet. De van a városban múzeum és erre vezet az Országos Kéktúra is.

A környéket is érdemes felfedezni, hiszen a közelben van Keszthely és a Kis-Balaton is.ildi

ildi3ildi7

Legendák

A tó keletkezéséről és gyógyító hatásáról számos legenda keletkezett. Már az ókorban, majd később a török-korban is élvezték Hévíz különleges gyógyhatását.

Egy ókori legenda szerint a tó keletkezése egy dajkának köszönhető. Eszerint a Szent Szűz fakasztotta a vizet, mikor egy kétségbeesett dajka hozzá fordult segítségül. Azt szerette volna, ha a rábízott, lebénult gyermek meggyógyul. Az előtörő víz és iszap jótékony hatására a kicsi felépült. A gyermek később Flavius Theodosius keletrómai császár lett.

A római korból származó mese szerint élt egy derék írnok, Dubius. A felesége Dubia reumás volt, és állandóan gyötörte az öreget. Mikor egyszer Dubius a környéken sétált, látta, hogy a fáradt állatok a tóban fürdetik a fájó tagjaikat, majd kijőve vidáman folytatják útjukat. Nagy nehezen rászedte a morcos asszonyt, hogy merüljön a vízbe. És csodák csodája, a házisárkányból újra vidám asszony lett.

A török korból maradt fenn egy monda, amely szerint Huszár Péter pápai vicekapitánynak egy cigányasszony azt jósolta, hogy csak akkor bír el a törökkel, ha megfürdik a csodatévő tóban. Ezt a vitéz meg is tette, és legyőzte Ali koppány béget.ildi12ildi14ildi16ildi17

Fotók: Kövesdy Ildikó, régi fotók forrása: Fortepan

Ha érdekes volt, oszd meg másokkal is!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


UTAZZ
A Rovatból
6500 forintot kérnek fejenként Hollókőn azoktól, akik húsvétkor átlépik a falu határát
A diák és nyugdíjas jegy pedig 5500 forintba kerül. Az ófaluba csak belépővel lehet bemenni húsvétkor.

Link másolása

6500 forintot kérnek fejenként Hollókőn azoktól, akik húsvétkor átlépik a falu határát.

A Nógrád megyei település amúgy is népszerű célpontnak számít a kirándulók körében, de húsvétkor szinte elözönlik a települést a látogatók.

Azonban

a Hollókői Húsvéti Fesztivál és Hollókő Ófaluja is kizárólag a rendezvény hivatalos jegyének megvásárlásával látogatható március 30. és április 1. között.

A felnőtt napi belépőjegy 6500 forintba, a diák és nyugdíjas jegy pedig 5500 forintba kerül.

A belépőjegy viszont már tartalmazza a település összes programjainak és egyes látnivalóinak belépődíját is: így be lehet vele menni többek között a Hollókői Várba, a Palóc Játszóházba és a Babamúzeumba is.

@szeretlekmagyarorszag.hu Ha Húsvét napjain Hollókőre látogatsz, fizetned kell. Mi erről a véleményed? Írd meg nekünk! #szeretlekmagyarország #nekedbelegyen❤️ #hollókő #húsvét #foryou ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

UTAZZ
Itt a lista Európa legélhetőbb városairól – egy magyar is bekerült a száz legjobb közé
Élhetőség, szerethetőség és a gazdasági lehetőségek mentén írták össze Európa legjobb városait.

Link másolása

Megjelent a Resonance Consultancy legfrissebb listája Európa 100 legjobb városairól. 2024 első tíz helye így alakult:

1. London

2. Párizs

3. Berlin

4. Róma

5. Madrid

6. Prága

7. Barcelona

8. Amszetrdam

9. Isztanbul

10. Milánó.

A három fő szempontjuk az élhetőség, a szerethetőség és a gazdasági lehetőségek voltak. Ezek alapján mindössze egy magyar város, Budapest került be a száz legjobb közé. A magyar főváros a 20. helyet szerezte meg.

A teljes listát itt lehet böngészni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


UTAZZ
5+1 élmény, amivel kiegészítheted a túrázást a Dunakanyarban
Pazar Dunakanyar-élményre vágysz? Mutatjuk a legjobb helyeket!

Link másolása

A Dunakanyar ideális célpont akár egy egynapos kiránduláshoz, de többnapos pihenéshez is. Mindkét oldalon tudunk tuti helyeket, izgalmas élményeket a kedvenceinket most összegyűjtöttük nektek.

1. Történelmi séta, Esztergomban

Esztergom nevével sokszor találkoztunk a történelemkönyvekben: uralkodók székhelye volt, majd a katolikus egyház hazai központjaként funkcionált. Az esztergomi várhegy szépségét azonban egy fotó sem adja vissza – itt az idő, hogy saját szemeddel is megcsodáld a festői városrészt. A várhegyen áll a királyi vár, mellette a bazilika magasodik. Hazánk legnagyobb templomáról beszélünk, melynek nagyságát még inkább kiemeli Duna-parti elhelyezkedése.

A Dunakanyar látnivalók egyik különlegességét a Kupolakilátó adja, amelynek tetejét 400 lépcső megtételével érheted el. Minden fáradságot megér a lépcsők megmászása, ugyanis a Dunakanyar látnivalók egyik legszebbje tárul a szemeink elé: a templom tetejéről megcsodálhatjuk az alattunk kék szalagként hullámzó Duna látképét, a lenyűgöző Esztergom városával együtt.

Fotó: Unsplash.com / Meszárcsek Gergely

2. Ha Dunakanyar, akkor hajózás!

Nem ismered elég jól a Dunakanyart, ha nem hajózol Esztergom, Visegrád, vagy akár Szentendre legszebb dunai szakaszán. A hajókirándulás számos érdekességet tartogat, akár a szárnyashajó, akár a kirándulóhajó járatokat választod.

Kisebb gyerekekkel érdemes a szárnyashajós élményt kipróbálni, mert ezek a járatok gyorsan haladnak Budapest és Esztergom között, közben pedig Vácon és Visegrádon is kiszállhatsz. A hosszabb utakhoz a Nagy Duna-ág és a Szentendre-Leányfalu-Visegrád-Nagymaros vonal is remek döntés, nem fogsz mellényúlni a választással.

3. Homoksziget, Göd

A nyár aszályosabb részében trópusi tájakat meghazudtoló strandokkal is vár a Dunakanyar. Az egyik kedvelt homokos part a kisoroszi szigetcsúcsnál található, a másik pedig a homoksziget Gödön. Mindkét helyszín egész jól megközelíthető bringával is, a kiadós tekerés után pedig különösen jól fog esni egy kis lazulás a homokos parton. A szigetek látogatása jól kombinálható városnézéssel és különböző túrákkal is, ha Gödöt választjuk, ne hagyjuk ki a Huzella Kertet sem.

Ismét megnyitott Göd ikonikus szállodája, a Hotel Golden Palace****

Szerencsés vagy ha megszereted a Dunakanyart, mert soha nem érsz az élmények végére, akár a túrákat, akár a városnézést, vagy gasztro finomságokat kedveled. Egy biztos: a térségre nagyon kevés egy nap!

Ha szívesen felfedeznéd magadnak, tervezz több napra és szállj meg Göd ikonikus szállodájában, a Hotel Golden Palace****-ban. A szálloda a festői Dunakanyar közelében, Budapesttől mindössze 30 km-re, csupán egy rövid sétára a Duna-parttól fogadja vendégeit.

A szálloda épületét egy 8 hektáros park veszi körül, így megőrizve a hagyományos gyógyfürdő hangulatot, amit felújításnak köszönhetően a modern kényelem egészít ki. Korhű stílusú luxusszobák, kiadós félpanziós ellátás és a medencékkel valamint szaunákkal felszerelt csodás wellnessrészleg várja a vendégeket. A modern wellnessrészlegben a nyári szezonban napozóágyakon és egy kültéri medencében kapcsolódhatunk ki, ahol kültéri tűzrakóhelyet is kialakítottak, ha sütögetni támadna kedvünk. A masszázselemekkel ellátott beltéri élménymedence és a pezsgőfürdő egész évben rendelkezésére áll. Mindezt a finn és az infraszauna, a gőzfürdő és a merülőmedence egészíti ki.

A szálloda parkjában található tóban horgászási lehetőség is van, ahol szép kort megélt fák nyújtanak árnyékot a kellemes pihenéshez.

4. Rádai Kézműves Fagylaltozó és Specialty Kávézó, Szob

Az énekesként ismert Freddie által megálmodott, tavaly nyáron Szobon megnyitott Rádai Kézműves Fagylaltozó és Specialty Kávézó egyértelműen a minőséget képviseli. Fazekas Ádám világbajnok fagylaltkészítő mester fagylaltcsodái és a folyamatosan változó kávékínálat tökéletesen beleillik a Dunakanyar festői tájába. Ez a Dunától 30 méterre található kis ékszerdoboz Freddie nagymamájának állít emléket. Ősszel helyben sütött almás pitével, pogácsával, bejglikkel, rétesekkel, forró csokoládékkal és teakülönlegességekkel várják a vendégeket, valamint a Rádai kulturális programokkal is igyekszik napról napra izgalmasabbá tenni a Luczenbacher sétányt.

5. Nemdebárka, Szigetmonostor

Aki jártas a fővárosi éjszakai életben, az valószínűleg jó néhányszor megfordult már a kultikus Nemdebár nevű helyen a Széll Kálmán téren. Kevesen tudják, de ennek a helyek meglepő módon van egy kistestvére a szigetmonostori Duna-parton. Amit már csak a varázslatos helyszín miatt is érdemes felkeresni. Ha nem jártatok még a Szentendrei-szigeten, akkor idén nyáron legyen ez az egyik célpont, hiszen tele van mesebeli kis falvakkal és vonzó strandokkal. Egy egészen más világ nyílik ki itt az ember előtt.

A Nemdebárka itt is főleg esti hely, délután négykor nyitnak és tízig lehet náluk lazulni, na és csodás pizzákat enni! Nemcsak embereknek, de a kutyáknak is egy paradicsom.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


UTAZZ
Itt a lista: ennyivel lesz drágább nálunk az egynapos autópálya matrica, mint a régió országaiban
A környező országokhoz képest drágább lesz az egynapos matrica, ezért érdemes lehet megfontolni helyette a megyei vagy havi matrica vásárlását.

Link másolása

Április elsejétől, hétfőtől lehet egynapos autópálya-matricát vásárolni Magyarországon, írja a rtl.hu. Az autósok az érvényesség napján éjfélig használhatják majd a sztrádákat, közölte az állami útdíjfizetési vállalat.

A személyautók esetében alig ötödével olcsóbban adják majd az egynapos matricát a tíznaposhoz képest. A legtöbbért, amennyit csak elkérhet érte egy kormány.

„Az európai uniós irányelvek alapján az éves országos matrica árának legfeljebb 9 százaléka lehet, így a matrica ára 5150 forintba fog kerülni, és csak az adott napra érvényes. Tehát érdemes megfontolni ennek a használatát. Két egynapos matricának az ára már gyakorlatilag egy havi autópálya-matrica árának felel meg” – mondta a Híradónak Urbán Tamás, az autopalyamatrica.hu ügyvezetője.

Ausztriában már az év eleje óta kapható a mai árfolyamon 3400 forintos egynapos matricát, miközben az osztrák átlagfizetés nagyjából háromszorosa a magyarnak. Csehországban 3100, Szlovákiában pedig várhatóan 2100 forintot kell majd fizetni a napi sztrádahasználatért.

„A környező országokhoz képest drágább a matrica, viszont Magyarországon jellemzően a megyei matrica az, amit nagyon sok autós igénybe vesz, így Magyarországon vannak kedvezőbb megoldások is” – mondta Urbán Tamás.

Egyelőre online, illetve az állami útdíjfizetési szolgáltató ügyfélszolgálatain érdemes egynapos matricát venni, mert még nem minden viszonteladó partnernél lehet megvásárolni április elsejétől.

Az RTL Híradójának riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk