hirdetés
The_sun_sets_over_a_test_stand_at_Blue_Origin’s_West_Texas_facility-1000x563.jpg

Jövőre megkezdik a jegyárusítást az első menetrend szerinti űrutazásra

Egy jegy akár 70 millió forintba is kerülhet. Meséljük az álomút részleteit.
Fotó: Wikimedia Commons - szmo.hu
2018. június 26.


hirdetés

2019-től kezdi meg a jegyárusítást a Blue Origin nevű űrlégitársaság - amelynek elnöke az Amazon alapítója, Jeff Bezos - az első menetrendszerű űrutazásra. Az Iflscience.com beszámolója szerint mindezt a társaság alelnöke, Rob Meyerson jelentette be, és azt is, hogy a New Sephard nevű űrrepülőgépet már többszörösen letesztelték. Utoljára áprilisban, igaz, eddig még mindig "élő" utasok nélkül.

Az űrkalandra egy jegy 14 és 70 millió forint között mozog - ezek szerint itt is van V.I.P. osztály. A rakéta kabinjában hat utas fér el.

Az űrjárművet körülbelül 100 kilométeres magasságig lövik fel, ez tulajdonképpen az űr széle, ott egy pár percig a biztonsági övüket kikapcsolva élvezhetik az utasok a súlytalanságot, és a nagy üvegablakokon keresztül a Föld káprázatos látványát, majd a hordozó lekapcsolódik, és a kabin visszarepül a földre. Az egész út 11 percig tart majd.

VIDEÓ: Az egyik tesztrepülés:

Hogy mikor indul el az első gép, azt Meyerson egyelőre nem árulta el, mindenesetre konkurencia már van. A Virgin Galactic nevű társaság már évek óta árul jegyeket az ő űrutazásaikra, eddig 700 előjegyzett utasuk van, de eddig még senkit sem lőttek ki.


KÖVESS MINKET:





hirdetés
balaton-burki.jpg

A lerakott térköveket másnap felszedték a 47 millió forintos cserkeszőlői parkolóban

Az ünnepélyes átadás után már bontották is a burkolatot.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. szeptember 19.



Cserkeszőlőn ünnepélyes keretek között adtak át egy parkolót kedden.

Az eseményről Boldog István fideszes képviselő közzé is tett egy fotókkal illusztrált bejegyzést Facebookon.

"Újabb értékkel gazdagodott Cserkeszőlő. A most kialakított 56 férőhelyes parkoló az ott élők kényelmét, az iskolába járók biztonságát szolgálja majd!"

- áll a poszt szövegében.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
Levente_Riz_2.jpg

Meghalt Riz Levente, a XVII. kerület polgármestere

44 éves volt. 2006 óta volt polgármester és a Fővárosi Közgyűlés tagja.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. szeptember 19.



A főpolgármester azt írta:

"Mély fájdalommal értesültem polgármester barátom, kollégám és képviselőtársam haláláról"

Riz Levente 2006 óta volt a kerület polgármestere, Tarlós, mint egyik legközelebbi munkatársáról azt írta:

"Közös munkánk során tapasztaltam, hogy minden törekvése, minden kerületéért és a fővárosért tett intézkedése Budapest érdekeit szolgálta."

Budapest Főváros Önkormányzata saját halottjának tekinti Riz Leventét.

"Őszinte részvétemet nyilvánítom családjának"- írta Tarlós István.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
dozsa-gyorgy-uti-baleset-video.jpg

Magát videózta a Dózsa György úti gázoló a tragédia előtti pillanatokban

A felvételt a bíróságon mutatták be.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. szeptember 19.



Folytatódott szeptember 19-én a tárgyalás a budapesti Dózsa György úti halálos baleset ügyében.

Mint arról mi is beszámoltunk, 2017 májusában két autó összeütközött egy kereszteződésben, majd az egyik kocsi belecsapódott egy trolimegállóba. Ketten meghaltak.

A két áldozatról később kiderült, hogy kollégák voltak. Az egyik egy Citroënben ült, a másik pedig a buszmegállóban vesztette életét. Azt is megírták híroldalak annak idején, hogy a balesetet okozó férfi, M. Richárd a baleset előtt nem vásárolta meg a Mercedest, amivel aztán karambolozott.

Mint azt a Blikk írja a bírósági tárgyalással kapcsolatban, a baleset azért is következett be, mert ketten is hibáztak:

a szakértő megállapítása szerint a két halálos áldozatot követelő baleset elkerülhető lett volna, ha a Citroën vezetője nem vágja le a kanyart, illetve ha M. Richárd nem hajt akkora sebességgel.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
kelvin-maynard-1000x583.jpg

Fejbe lőtték a Kecskemét korábbi játékosát Amszterdamban

Kelvin Maynardot sajtóértesülések szerint a saját kocsijában lőtték agyon.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. szeptember 19.



Meggyilkolták Kelvin Maynardot, a korábban Magyarországon játszó holland focistát. A közeli tűzoltók próbálták megmenteni az életét, de a 32 éves labdarúgó belehalt a sérüléseibe - számol be a BBC.

A holland jobbhátvéd 2011-ben fél évet a Kecskemétben játszott, 8 őszi NB I.-es bajnokin lépett pályára.

Maynard Suriname-ban született, Hollandiában nevelkedett. Magyarország után Belgiumban, majd Angliában játszott. Egy súlyos sérülése után egy évet ki kellett hagynia, 2017-től holland alsóbb osztályokban kapott lehetőséget.

A KTE együttérzését fejezte ki a tragédiával kapcsolatban.


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x