hirdetés
szolnoki-iskola-lepcso.jpg

Újabb iskola követi a zseniális módszert: a lépcsőre írnak évszámokat, szorzótáblát

A szolnoki Kodályban kedves, pozitív üzeneteket is felragasztottak a szülők és a tanárok az évkezdés előtt.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 30.


hirdetés

A Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola és Néptánc AMI elképesztően jó ötlettel állt elő.

Az iskola lépcsőit teleragasztották pozitív idézetekkel és alap tudnivalókkal, hogy így is segítsék a tanulókat.

Facebookon tettek közzé a munkáról fotókat a következő szöveggel:

"A szülői munkaközösség, az iskolavezetés és a pedagógusok közös munkájának erdeményeképpen az iskola lépcsőit immár színes üzenetek, idézetek, fontos évszámok, műveletek, szabályok díszítik.

Bízunk benne, hogy sikerül mosolyt csalni a diákok arcára is, mi nagy örömmel készítettük."

A példa nem egyedülálló Magyarországon, hanem hála Istennek egyre terjed. A közelmúltban a Sásdi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola az iskola lépcsőfokaira felírták az évszámokat, és így a diákok még lépcsőzés közben is láthatják, így könnyebben meg is tanulják.

Három éve a székesfehérvári Lánczos Kornél Gimnázium lépcsősorán is megjelentek az évszámok, két éve a Gyulaffy Alapítvány veszprémi iskolája "öltöztette fel" a lépcsőt a szorzótáblával és a legfontosabb évszámokkal.

Ha tudtok hasonló magyarországi kezdeményezésről, és van róla fotótok, küldjétek el az info@szeretlekmagyarorszag.hu e-mail címre.


KÖVESS MINKET:





hirdetés
70435712_10157676523630152_2948946183478837248_n.jpg

A semmiből toppant elő a motoros orvos, amikor egy kisfiú esés után nem kapott levegőt

Az anyuka most gyűjtést indított, hogy legyen egy plusz mentőmotor, mert mindössze hat darab van belőlük az országban.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. szeptember 15.



Motoros orvos segített egy kisfiún pár hete, gyorsan érkezett a szakszerű segítség - az esetről Facebook-bejegyzésben számoltak be.

A posztban, amit a kisfiú édesanyja írt, a következő olvasható:

"Törökné Tenk Dóri vagyok, 2 gyermekes veszprémi édesanya. 2019. augusztus 31-én Balatonakarattyán megálltunk egy étteremben ebédelni.

A kerthelyiségben ültünk le, egy karnyújtásnyira volt tőlünk egy játszótér kialakítva, trambulinnal.

A gyerekek kérték, hadd ugráljanak egy kicsit ebéd előtt.

Pár perc telt el, amikor a kislányunk (7 éves) kétségbeesetten elkezdett segítségért kiabálni, hogy Balázs, a bátyja (10 éves) nem kap levegőt.

Odarohantunk, és szegényem nagyon rosszul nézett ki, a szemei kikerekedve már, semmi levegőt nem kapott, és nagyon fájlalta a hasát. Rosszul esett, mint kiderült... Minden lepergett a szemem előtt. Olyan borzasztó megtapasztalni, hogy tényleg egy pillanat alatt megvan a baj, és az ember elveszítheti “a mindenét”.

Kiabáltam, hogy hívjon valaki mentőt, de abban a pillanatban begurult egy motoros mentőorvos az udvarba

(az őrangyal munkához látott), és azonnal megkezdte a segítségnyújtást. Fel sem fogta az agyam, hogy került oda ilyen gyorsan... Dr Vajda Márk - ő a mi segítőnk. Ő értesítette a mentőket, a szirénázó mentőautót bekísérte Veszprémbe, ott elmondott mindent az ügyeletes orvosnak. Szerencsére a gyermekünk jól érzi magát (lekopogom), 2 hét elteltével már ki merem jelenteni.

Bevallom, korábban nem tudtam a motoros mentők létezéséről,

de a kórházból hazaérve beleástam magam a róluk szóló cikkekbe, és beszéltem az alapítványuk marketingesével, Miával is telefonon.

Egyszerűen nem hagy nyugodni a gondolat, hogy pénz hiányában csak 6 (igen, hat) darab ilyen motor van az országban.

Mindenki át tudja érezni, ha egy szerettünk, vagy mi magunk bajban vagyunk (legyen szó egy rosszullétről, vagy egy autóbalesetről), minden perc számít. Mindannyiunk érdeke ebben az országban, hogy minél több motoros mentő legyen az utakon, hiszen ha egy “motoros szakember” megkezdi a mentést már a mentőautó megérkezése előtt, az akár az életünket is megmentheti.

Egy mentésre alkalmas motor 10.000.000 Ft nagyságrendileg (motor+átalakítás mentésre+felszerelés).

Én ezt az összeget tűzöm ki célul, 2019.november 15-re szeretném összegyűjteni.

Nem érzem lehetetlen küldetésnek, annyi jó ember van az országban!

Soha ne felejtsük el, hogy sok kicsi tényleg sokra megy."

Az édesanya most a közösség segítségét kéri, hogy ha forintonként is, de összejöjjön a mentésre alkalmas motor ára, annak érdekében, hogy még egy motoros mentő útnak indulhasson és még több életet lehessen megmenteni.

A támogatás menete:

Utalással vagy a bankban készpénzben történő befizetéssel lehet adományt adni a motoros mentőknek.

A közleményben az szerepeljen: “BALÁZS MOTOR”

Kedvezményezett neve: Magyar Mentőmotor Alapítvány

Bankszámlaszám: 10700392-49679304-51100005

Közlemény: BALÁZS MOTOR

Ha külföldről utalnál, ezekre az adatokra még szükséged lehet:

Számlavezető bank: CIB Bank Zrt.

IBAN szám: HU78 1070 0392 4967 9304 5110 0005

BIC (SWIFT) kód: CIBHHUHB

Törökné Tenk Dóra

Törökné Tenk Dóri vagyok, 2 gyermekes veszprémi édesanya. 2019. augusztus 31-én Balatonakarattyán megálltunk egy étteremben ebédelni. A kerthelyiségben ültünk le, egy karnyújtásnyira volt tőlünk egy...


KÖVESS MINKET:



hirdetés
rendor-beszelte-le-az-ongyilkost.jpg

Vonat elé akart feküdni egy 19 éves pusztamonostori fiú, egy rendőr beszélte le róla

A töltésen ülve talált az elkeseredett fiatalra.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. szeptember 15.



Életmentésről számolt be a rendőrség a honlapján.

A police.hu azt írja:

egy édesanya kért segítséget a rendőrségtől

2019. szeptember 14-én 11 óra 40 perckor.

Az anya azt mondta, hogy a fia öngyilkossági szándékkal távozott pusztamonostori otthonukból és azóta nem találják.

A beszerzett információk alapján a 19 éves férfi a vonat elé akart feküdni, így a körzeti megbízott haladéktalanul leellenőrizte a vasútállomást, de nem találta a fiút.

Ezután a sínek mellett indult tovább, ahol nem sokkal később

a töltésen ülve megtalálta az elkeseredett fiatalt. Beszélgetni kezdtek, majd a rendőr szolgálati gépkocsijába ültette és mentőt hívott a fiúhoz, akit kórházba vittek.

Ha úgy érzed, bajban vagy, kérj segítséget! A problémáddal ne maradj egyedül.

Ha kilátástalannak érzed a helyzetedet, keresd meg a Krízisközpontot.

Erre a linkre kattintva találod a nap 24 órájában ingyenesen hívható számot.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
foldi-otto-szegedi-pilota-baleset.jpg

Tíz év alatt egyszer sem hibázott a hős magyar pilóta, aki 14 ember életét mentette meg

Minden szabadidejét a repülésre áldozta, ennek szentelte az életét. Egy barátja mesélt Földi Ottóról.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. szeptember 15.



Mi is beszámoltunk róla, hogy Németországban halálos balesetet szenvedett a magyar repülővezető-oktató, Földi Ottó.

A férfi gépével, egy Cessna 208-assal a földbe csapódott.

A 31 éves férfi ejtőernyősöket vitt, a repülőn pedig valami meghibásodhatott, ez okozta a tragikus balesetet Berlintől nagyjából 70 kilométerre.

Utasai szerencsésen kijutottak a gépből, Földi Ottó azonban az ugróbázis melletti mezőre zuhant vele. A beszámolók szerint úgy manőverezett a géppel, hogy rajta kívül mindenki megmenekült.

Most sokan hősként beszélnek a szegedi származású férfiról.

A 10 éve repülő magyar pilóta egyik barátja az RTL Híradónak nyilatkozott.

A szegedi reptéren sokan ismerték Földi Ottót. Imádott repülni, a közösségi oldalon a profilja alatt megosztott képek és videók többsége a repülésről szólt.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
69978957_2517425471848187_550385078136471552_n.jpg

Előrehozták a karácsonyt a súlyos beteg kisfiú szülei, mert ez a kedvenc ünnepe

Az apróságot egyik barátja is meglátogatta a különleges bulin.
Kép: Facebook - szmo.hu
2019. szeptember 15.



Már 52 ezer dollár gyűlt össze annak a kisfiúnak a GoFundMe-oldalán, akinél 2017. szeptember 23-án diagnosztizálták a negyedik stádiumú neuroblastómát. A kis Lincoln a szimpatikus idegrendszer rosszindulatú daganatával küzd hosszú ideje.

Régóta kap különféle kezeléseket, ám egyelőre nem sikerült meggyógyulnia.

A család most úgy döntött: előrehozzák neki a karácsonyi ünnepeket, és szeptemberben ünnepelnek.

Lincoln közösségi oldalán azt is bemutatták, hogyan zajlott a rendhagyó karácsonyi buli, amit az apróság is nagyon élvezett.

"Még mindig itt van velünk... Még mindig elmondja minden órában, hogy szeret minket" - kezdik szülei a posztot, amiben leírják, hogy a kisfiú egyik barátja is meglátogatta őket a különleges napon, amire forró csokival, pillecukorral és karácsonyfával készültek. Kiemelik, hogy gyermekük nincs jól, de örülnek, hogy velük van, és mivel a karácsony a kedvenc ünnepe, ezért döntöttek úgy, hogy szeptemberben is megtartják.


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x