hirdetés
alabama-abortusz-torveny-terhessegmegszakitas-missouri.jpg

Újabb állam szavazta meg, hogy vérfertőzés és erőszak esetén is tilos az abortusz

Alabama után Missouriban is így döntöttek.
MTI, Illusztráció: Pixabay - szmo.hu
2019. május 18.


hirdetés

Újabb USA-tagállamban akarnak bevezetni olyan szigorú abortusztörvényt, amelyik nem tesz kivételt akkor sem, ha a terhesség nemi erőszak vagy vérfertőző kapcsolat miatt következik be.

Az egyik közép-nyugati tagállamában, Missouriban május 17-én pénteken a képviselőház szigorított abortusztörvényt szavazott meg.

A republikánus többségű képviselőház 109:46 arányban voksolt a törvényjavaslat mellett, és miután azt csütörtökön a - szintén republikánus többségű - szenátus is elfogadta, életbelépéséhez már csak a kormányzó aláírására van szükség.

hirdetés

Mike Parson republikánus kormányzó az abortusz betiltásának rendíthetetlen híve, és már a szenátusi szavazás előtt jelezte, hogy támogatja a jogszabályt.

A Missouriban megszavazott törvény értelmében a magzat első szívdobbanásától - a terhesség hatodik vagy nyolcadik hetétől - megtiltanak minden művi magzatelhajtást.

A törvény nem tesz kivételt a nemi erőszak és vérfertőzés miatt bekövetkező terhességgel sem, csak akkor engedélyezi majd a terhesség megszakítását, ha az anya élete veszélyben van. Az abortuszt végző orvosokat 15 év börtönre is ítélhetik.

Az abortuszt elszenvedő nőt azonban nem terheli büntetőjogi felelősség.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
gothar-peter-1000x607.jpg

Elküldték Gothár Pétert a Színművészetiről, nem taníthat ott többé

Az egyetem hétfőn megszüntette a filmrendezővel való szerződését a nemrég kirobbant botrány miatt.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. december 09.


hirdetés

Közleményt adott ki a Színház- és Filmművészeti Egyetem Etikai Bizottsága, amelyben azt írják, Gothár Péter oktatói szerződésének azonnali hatályú megszüntetését javasolták az SZFE vezetésének, a rektorhelyettes pedig meg is szüntette a filmrendező szerződését az intézménnyel.

Mint korábban megírtuk, a budapesti Katona József Színház egyik munkatársa több esetben is "erkölcsi határokat átlépő módon" viselkedett a színház dolgozóival. Az eset kapcsán vizsgálatot indítottak,

a vezetőség pedig kirúgta az ügyben érintett munkatársat, sőt azt is megtiltották neki, hogy az intézmény területére lépjen.

Egy nappal később Gothár Péter filmrendező egy közleményben elismerte, hogy róla van szó. Mint írta: "egy évvel ezelőtt erkölcsileg elfogadhatatlan módon közeledtem színházunkban egy munkatársnőmhöz. Pár nappal később bocsánatot kértem és kaptam tőle."

hirdetés

"Most, hogy ez az eset a színház, s azon keresztül az ország nyilvánossága elé került, szeretném bocsánatkérésemet nyilvánosan is megismételni. Nagyon sajnálom, ami történt. Ahogyan azt is, hogy nyers stílusommal, rossz modorommal vagy erkölcsileg kifogásolható viselkedésemmel valaha bárkit megbántottam"

- írta a rendező Facebook-oldalán.

Gothár Péter a Színművészetin is tanított, az ügy kirobbanása után pedig az egyetem etikai bizottsága etikai eljárás indított a rendezővel szemben. Ennek eredményéről hétfőn adtak ki egy közleményt, amelyben azt írják: a bizottság egyöntetű döntést hozott, Gothár Péter oktatói szerződésének azonnali hatályú megszüntetését javasolta az SZFE vezetésének.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





hirdetés
kutya-pexels-1000x667.jpg

Brutálisan összevert, majd az utcán vonszolt egy kutyát egy férfi Vácon

Videó is készült arról, ahogy az aszfalton húzza maga után a magatehetetlen állatot. A rendőrség már nyomoz az ügyben.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. december 09.


hirdetés

Brutálisan megvertek egy kutyát Vácon, a vasútállomás közelében. Az esetről a Szurkolók az állatkínzás ellen nevű Facebook-csoport számolt be. Azt írták, miután a férfi a verés után az utcán húzta pórázánál fogva a magatehetetlen állatot, az emberek szeme láttára.

"Előbb nadrágszíjjal verte, majd feltette a falra és ököllel ütötte a fejét. Ezt követően az utcán vonszolta a magatehetetlen kutyát, majd kikötötte egy élelmiszerbolt elé"

- mondta Makrai Krisztián, a csoport vezetője a 24.hu-nak. A portál egy videót is közölt, amin látszik, hogyan vonszolja az aszfalton az állatot.

A csoport szerint nem a férfié volt a kutya, és mivel volt chipje, az orvosi ellátás után vissza is került a gazdájához, aki már nagyon kereste, miután az állat egy kapunyitáskor megszökött.

hirdetés

Azt is írták, hogy a rendőrség kihallgatta a kutyát bántalmazó férfit, majd elengedte.

A Segítő kezek az Állatokért Facebook-oldalra felkerült egy videó, amin számonkérik a tettéért. Ebben azt mondja:

"Köcsög volt a kutya. Nem volt ekkora a verés. Tényleg kapott, kézfejjel kapott az orrára, hogy megcsicskuljon."

A Váci Rendőrkapitányság állatkínzás és más bűncselekmény miatt indított eljárás egy 38 éves férfi ellen, a nyomozás folyamatban van.

Címkép: illusztráció (Pexels)


KÖVESS MINKET:






hirdetés

Nyílt levélben kérik Orbán Viktort, hogy támogassa a 2050-re tervezett klímasemlegességet

A zöld civil szervezetek összefogtak, hogy együttes erővel hívják fel az eddig vétózó magyar, cseh és lengyel miniszterelnök figyelmét a karbonsemlegesség elérésének fontosságára.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. december 09.


hirdetés

Közép- és kelet-európai zöld civil szervezetek nyílt levélben kérik az eddig vétózó magyar, cseh és lengyel miniszterelnököt, hogy a december 12-13-i Európai Tanácsülésen támogassák az Európai Unió legkésőbb 2050-ig szóló klímasemlegességi célját.

Mint korábban megírtuk, júniusban Csehország, Lengyelország és Magyarország ellenállása miatt nem született végül megállapodás arról a célkitűzésről, amelynek értelmében az Európai Unió gazdaságának 2050-re szén-dioxid-semlegessé kellene válnia. A részleteket itt találod:

A levelet aláíró szakmai szervezetek közös sajtóközleményében azt írják: az éghajlatváltozás káros hatásait a lakosság és gazdaságunk már most is megérzi. Az energiaszegénység és a tiszta energiához való méltányos hozzáférés hiánya, a fosszilis energiahordozók támogatása pedig tovább súlyosbítja a helyzetet.

hirdetés

A jelenlegi hazai klíma- energia célok és intézkedések nem elegendők a probléma kezeléséhez és a szükséges energiaátmenethez. Az egyre súlyosbodó éghajlatváltozás negatív hatásainak költsége messze meghaladja a karbonsemlegesség eléréséhez szükséges forrásokat.

Ha most érdemben cselekszünk, akkor még elkerülhetjük az éghajlatváltozással járó visszafordíthatatlan folyamatokat, és zöld utat kaphat a karbonsemleges gazdaság felé történő átmenet - írják.

“Bízunk benne, hogy a kormányzat a Nemzeti Tiszta Fejlődési Stratégiával felvázolja Magyarország vízióját a karbonsemlegesség felé, és azt még a benyújtás előtt társadalmi vitára bocsátja. A magyar lakosság ilyen irányú igényét jól mutatja, hogy egy hét alatt 200 ezren töltötték ki a klímastratégiához kapcsolódó lakossági kérdőívet”

- közölték a nyílt levélhez csatlakozó magyar szervezetek.

„Régiónk polgárai számára jelentős egészségügyi előnyöket, az életkörülmények javítását és az éghajlatváltozás negatív hatásainak enyhítését jelentené, ha felgyorsítanánk az éghajlatsemleges gazdaságra való áttérést. A helyes döntés meghozatala egyben több uniós finanszírozáshoz való hozzáféréssel, gazdaságunk versenyképességének javításával és új munkahelyek teremtésével is járna. Most kell elindulnunk a változás útján - mindezt úgy, hogy az társadalmilag igazságos módon történjen” - mondta Urszula Stefanowicz a Lengyel Klíma Koalíció nevében.

A magyar levél, valamint a hozzá csatlakozó régiós és hazai szakmai civil szervezetek listáját itt olvashatod el.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

KÖVESS MINKET:






hirdetés
florida-state-university-86197_960_720.jpg

Eredményes volt a tiltakozás? Kikerültek a kulturális törvényjavaslatból a legtöbbet támadott intézkedések

A három legvitatottabb intézkedés már nincs benne a javaslatban.
Kép: Pixabay - szmo.hu
2019. december 09.


hirdetés

Hatalmas visszhangja volt a kormány múlt héten kiszivárgott kulturális törvényjavaslatának, mely egyebek között gyakorlatilag megszüntette volna a Nemzeti Kulturális Alapot, az önkormányzati fenntartású színházak igazgatóinak kinevezését miniszteri egyetértéshez kötötte volna, és megszüntette volna a független színházak működési támogatását.

Ahogy mi is megírtuk: a intézkedések hírére videóüzenetben adott hangot tiltakozásának a kormány színházakat érintő törvénytervezete ellen számos színész, rendező, többek között Pogány Judit, Gálffi László, Bálint András, Mácsai Pál, Ónodi Eszter, Pintér Béla. Az üzenet mellett hétfőre tüntetést is szervezett a Katona, az Örkény és a Radnóti színház, illetve a Független Előadó-Művészeti Szövetség.

hirdetés

A Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által benyújtott, erről szóló javaslat hétfőn került fel a Parlament honlapjára, és ez jóval rövidebb, mint a múlt héten kiszivárgott törvénytervezet - írja a 24.hu.

A szóban forgó törvényjavaslatból teljes egészében hiányoznak a Nemzeti Kulturális Alapot érintő rendelkezések. Nincs benne az a szakasz sem, amely gyakorlatilag vétójogot adott volna az emberi erőforrás miniszternek az önkormányzati fenntartású színházak igazgatóinak kinevezéséhez.

Kikerült ezen kívül a független színházak működési támogatásának megszüntetése is és a Magyar Nemzeti Kultúrközpont létrehozása sem.

Ezzel a három legvitatottabb intézkedés – talán a széles körű tiltakozások hatására – már nincs benne a javaslatban, ám ettől még komoly változásokra ad lehetőséget a törvény. A Nemzeti Kulturális Tanács felállítása benne marad a tervezetben, és arról is rendelkezik a javaslat, hogy különbséget tesz állami és önkormányzati fenntartású színházak között. Ha az önkormányzat nem tud minden forrást fedezni (mint az összes fővárosi színház esetében), az önkormányzat a kormányhoz közös működtetésre vonatkozó kérelmet terjeszthet elő, amit a kormány megvizsgál – így foglalta össze a jelenlegi helyzetet a Fidelio elemzése. A javaslat szövege szerint „a miniszter és az önkormányzat meghatározza – ideértve a vezetői kinevezés módját is – az intézmény közös működtetésének és működésének részletes szabályait; rögzíti a központi költségvetésből juttatandó támogatás és az önkormányzati támogatás mértékét.”

Új kitétel a tervezetben, hogy „a színház közös működtetésére irányuló megállapodásnak garantálnia kell a közös működtetésben működő színház művészeti szabadságát.”

A törvényjavaslatról szerdán, gyorsított eljárásban dönt az Országgyűlés.

Lengyel Anna, aki a tüntetés egyik szervezője, a 24.hu kérdésére azt válaszolta, hogy "a

kormány megijedt", mert majdnem 50 ezren írták alá a tiltakozó petíciót, sokan jelezték részvételüket a tüntetésen, és híres színészek is kiálltak a színházi szabadság mellett.

Szerinte még így sem tiszta az NKA jövőbeli szerepe, a színházigazgatók kinevezése, és továbbra sem kérdeztek meg senkit a javaslatról.

"Folytatjuk" - mondta Lengyel Anna, és szívesen látják a tüntetésen az eddig kimaradókat, például a Vígszínházat. Folytatják a tiltakozást, amíg vissza nem vonják a javaslatot, és el nem kezdenek egyeztetni a szakmával.


KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!