hirdetés
cvm.jpg

Új helyesírási szabályok

Végre kiderül, hogyan írjuk helyesen: b.ú.é.k vagy BUÉK, Mariann-nal vagy Mariannal, észszerű vagy ésszerű.
Forrás: Nyelv és Tudomány, Fotók: Pinterest - szmo.hu
2013. augusztus 21.


hirdetés

Bár a helyesírás mélyreható reformja nem történt meg, a Magyar Tudományos Akadémia Magyar Nyelvi Bizottsága mégis kikozmetikázott néhány jelenlegi szabályt. A várhatóan nemsokára megjelenő új szabálygyűjtemény alapján túl sok új dolgot nem kell majd megtanulnunk, főleg ha már bebifláztuk az eddigieket is, de lássuk, hogyan kell ezután majd helyesen írni.

Kötőjelek

A többszörösen összetett szavakat akkor is írhatjuk majd kötőjel nélkül, ha hat szótagnál hosszabbak. DE! Továbbra sem írhatjuk kötőjellel azokat az összetett szavakat, amelyek hat szótagnál hosszabbak, azonban csak két összetételi tagból állnak: alumíniummegmunkálás. Azokat az összetett szavakat sem lehet majd kötőjellel írnunk, amelyek több tagból állnak, rövidek, szerkezeti egyértelműsítésük indokolná a kötőjel használatát, és az olvasás segítése szempontjából mégis célszerű lenne kötőjelet használni: pácsó, faszék.

Eddig a kettős betűre végződő vezetéknevekhez kötőjellel kellett kapcsolni az azonos betűvel kezdődő toldalékot: Wittmann-nál, de a magyar keresztneveknél a három betű közül az egyik kiesett: Mariannál. Mostantól viszont a magyar keresztnevek esetében is a kötőjeles megoldást kell majd alkalmazni: Mariann-nál. Ez a tulajdonneveket is érinti: Sakk-kal, Páll-lal, Kiss-sel.

Korábban a betűszókhoz kapcsolódó utótagot külön kellett írni, ha az utolsó betű ugyanazt a szót rövidítette, mint az utótag: CIB bank. Az új szabály értelmében viszont a kötőjeles írás lesz a helyes: CIB-bank.

hirdetés
1image

Kisbetű, nagybetű

Eddig az intézménytípusra utaló elnevezéseket kisbetűvel kellett írnunk, még akkor is, ha egy bizonyos intézményre utaltak: minisztérium, vállalat. Ezentúl azonban belső használatra a nagybetűvel írt változat is elfogadható lesz. Persze belső használatú dokumentumban eddig is bárki azt csinált, amit akart...

Ám ennél izgalmasabb a mozikkal, vendéglátóipari egységekkel, rendezvényekkel és az intézmények azonos rendeltetésű kisebb egységeinek típusaival kapcsolatos módosítások. Ezentúl írhatjuk majd nagybetűvel is őket: Pénzügyi Osztály, Odeon Mozi, Holló Söröző, Debreceni Virágkarnevál.2writing

Toldalékolás

A h-ra végződő szavak helyesírása sosem volt egyszerű, ezért most változtattak is rajtuk. Eddig csak a dühvel alakot fogadták el helyesen, mivel ha kiejtjük ezt a szót, nem mondjuk a h betűt. Mostantól viszont a dühhel alak is elfogadható lesz.

A -gat képzős igék helyesírásán is módosítottak: az eddigi bólingat, kacsingat, tekinget mellett nem minősül hibásnak a bólintgat, kacsintgat, tekintget sem.

Változtattak egyes számnevek toldalékolásán is. Az elsején korábban számmal csupán 1-jén alakban volt írható, ezentúl elfogadható lesz az 1-én is; az elsej(e)i pedig az eddigi 1-j(e)i mellett 1-(e)i alakban is írható lesz.

Talán az egyik legérdekesebb változás a -szerű elemek helyesírása lesz. Ezentúl összetételi utótagként kell majd írni: ésszerű helyett észszerű lesz a helyes.

Idegen szavak mellékjelei

Eddig, a nyomdatechnikai okokra hivatkozva, el lehetett hagyni az idegen szavakról a mellékjeleket: Jyvaskyla, Lódz. Ma már azonban semmi sem indokolja ezek elhagyását, ezért mellékjelek semmilyen okból kifolyólag nem lesznek elhagyhatók: Jyväskylä, Łódź, Jiří.3

Rövidítések és egyebek

Tudtátok, hogy a 9.15 típusú írásmód volt eddig a helyes? Mostantól azonban a 9:15 is elfogadható lesz, ha időpontot akarunk jelezni.

Ami pedig a rövidítéseket illeti: ezentúl használhatjuk majd a római katolikust r. k.-ként vagy róm. kat.-ként is; az oldalt o.-ként és old.-ként is; a lásdot pedig l.-ként és ld.-ként is, de lsd.-ként továbbra sem! És végre kiderül, hogy helyes boldog új évet kívánni ismerőseinknek: BÚÉK lesz az egyedül elfogadható, a b.ú.é.k. pedig örökre száműzve lett a helyesírási szótárból. (Majd szilveszterkor még egyszer szólunk nektek!)

Az új helyesírási szabálygyűjtemény, az 1984-est felváltó 12. kiadás várhatóan jövőre jelenik majd meg.

Ha hasznos volt a cikk, nyomj egy lájkot!


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
campus-fesztival16.jpeg

Debrecenben is lesznek 500 főnél nagyobb koncertek, Majka is fellép

A Nagyerdei Stadionba szervezik a bulikat, kizárólag ülőhelyekkel.
Fotó: Rockstar Photographers - szmo.hu
2020. augusztus 03.


hirdetés

Bár a kormány döntése értelmében továbbra sem lehet 500 fősnél nagyobb koncerteket és fesztiválokat tartani, egyre több rendezvény próbál alternatív megoldást találni a helyzetre.

A Campus Fesztivál szervezői bejelentették, hogy lesznek 500 fős koncertek a Nagyerdei Víztoronyban, augusztus 19-22. között pedig négy ültetett, 500 fősnél nagyobb koncertet is tartanak a Nagyerdei Stadionban.

Az eddigi tervek szerint augusztus 19-én Majka és Curtis és a Follow The Flow, augusztus 20-án Rúzsa Magdolna és Horváth Tamás, augusztus 21-én a Kowalsky meg a Vega és a Szabó Balázs Bandája, augusztus 22-én pedig a Bagossy Brothers Company és a Punnany Massif lép majd fel a Nagyerdei Stadionban.

Mint arról beszámoltunk, a kormány úgy határozott, hogy augusztus 15. után sem engedélyezik az 500 fő feletti koncertek és fesztiválok megtartását a koronavírus-járvány miatt.

Ennek ellenére voltak, akik már találtak kiskapukat, hiszen például az Apostol 50 koncertet is megtartják majd a Papp László Budapest Sportarénában. A jegyértékesítést végző Broadway Jegyiroda azzal indokolta azt, hogy létszámkorlátozás nélkül, zárt térben megtarthatják az eseményt, hogy ez olyan rendezvénynek minősül, amely ültetett nézőtérrel rendelkezik.

hirdetés

Úgy tűnik, több zenész is ültetett koncerttel próbálja majd menteni a menthetőt, például Majka is elárulta, hogy neki is lesz ilyen koncertje.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
sziget-fesztival-obudai-sziget-dronvideo.jpg

Videó: ilyen most a Sziget Fesztivál helyszíne a bulizók nélkül

Ma kezdődött volna a hétnapos fesztivál, amely idén a koronavírus-járvány miatt meghiúsult. A szervezők a magasból rögzített felvételeken mutatják meg a most csendes Óbudai-szigetet.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. augusztus 05.


hirdetés

27 év után idén először marad el a Sziget Fesztivál, amit a koronavírus-járvány miatt nem lehetett megrendezni, ahogy a többi hazai zenei fesztivált sem.

Már áprilisban eldőlt, hogy a Szigetnek lőttek idén, miután a kormány a veszélyhelyzet idején arról döntött, hogy augusztus 15-ig nem lehet tömegrendezvényeket tartani (ezt július végén augusztus 15. utánra is kiterjesztették, így a nyár végére elhalasztott, illetve akkorra tervezett fesztiválokat sem fogják megrendezni). Kádár Tamás, a Sziget főszervezője akkor azt mondta, "a mostani helyzetre nincs történelmi tapasztalat", a koronavírus "nagyon komoly anyagi károkat okoz a teljes fesztiválpiacon, és ezáltal az országnak is, rengeteg munkahely és cég sodródik veszélybe".

Ha nem lenne a járvány, ma, augusztus 5-én kezdődött volna idén a Sziget, amelyen többek között olyan világsztárok léptek volna fel, mint Dua Lipa, a Kings of Leon, Major Lazer, Khalid, Lewis Capaldi, Mark Ronson vagy A$AP Rocky.

Ma azonban nem lepik el a K-hidat a fesztiválozók, az Óbudai-sziget most csendes marad. A Sziget szervezői látványos felvételeken mutatták meg, milyen most a fesztivál helyszíne a színpadok, a sátrak és természetesen a bulizók tömege nélkül.

A videó végén azt üzenik, a Sziget visszavárja a fesztiválozókat, "találkozunk 2021-ben".

hirdetés

A glance at the island right now ?

Check out The Island of Freedom right now in all her natural beauty! We can't wait to see you back here in 2021. ? ❤️ #szigettogether


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
szegedimarci1.jpg

„Rémisztő volt felismerni, hogy olyan egyedül vagyok, mint még soha az életemben”

A New Yorkban élő Szegedi Marci új albuma, „az értelmetlen lemez” először nálunk hallható.
Fotók: Kunfalvi Lili - szmo.hu
2020. augusztus 01.


hirdetés

„Szeretem a zizzenéseket, az indokolatlan hangokat, sercenéseket, és a nem várt, de szép hibákat” – mondja szegedi marci (nevét azért írja kisbetűvel, hogy így különböztesse meg zenész énjét a civiltől).

Az értelmetlen lemez című, magyar nyelvű dalokat tartalmazó album hosszú előkészületeket követően a napokban válik elérhetővé a streaming-szolgáltatóknál.

„Ha pisztolyt tartanának a fejemhez, azt mondanám, 'énekes-zajszerző' vagyok. Mondjuk elég sok évbe telt, mire erre rájöttem” – teszi hozzá a New Yorkban dolgozó előadó.

Zenék a fióknak

„Ahhoz képest, hogy nem igazán hagytam nyomot magam után dalszerzőként, viszonylag régóta zenélek. Persze, mindannyian elkezdjük valahol. Én a barátaimmal egy csavargyár hátsó pincéjében alapítottam meg az első zenekaromat. Azóta sok projektet kezdtem el és hagytam abba, egy ideje pedig már szólóban írok zenét.”

hirdetés

Marci zenei pályafutása saját bevallása szerint sem volt eddig átütő erejű, mivel nagyon sokáig kereste saját zenei hangját, korábban még a hozzá közelállók szerint sem volt közönségképes a zenéje. Az idő múlásával azzal is szembesülnie kellett, hogy egyre kevésbé tud fejlődésével kapcsolatban a hazai zenei közösségtől segítséget kapni. 2015-től szinte egyáltalán nem foglalkozott zenéléssel, úgy érezte, van elég „fiókzenész” a világon.

Garázstól a stúdióig

„New Yorkba költözésem után ütött meg először az az éteri magány, amiről addig csak olvastam. 2018 nyarán egy komoly magánéleti válság miatt olyan depresszív időszak következett az életemben, hogy azon kívül, hogy a munkámat elvégeztem, semmiben sem találtam értelmet. Nem segített az idegenség sem. New York egy labirintus, amiben, ha ügyesen navigálsz, jól értelmezed az impulzusokat, megtalálhatod a magad Szent Grálját, de nagyon durván el is lehet tévedni benne. Én először teljesen elvesztem ebben az erdőben.

Rémisztő volt felismerni, hogy olyan egyedül vagyok, mint még soha az életemben. Azt hiszem, ennek tudható be, hogy megtaláltam a saját zenei hangomat. Többé nem érdekelt a rossz kritika, érdektelenné vált, ki mit mond, csak annak lett értelme, hogy a hangokkal jóban legyek.

Egészen véletlenül találkoztam Adnan Sabirral egy brooklyni kocsmában. Ő folkzenészként dolgozik, nagyon hamar megtaláltuk a közös hangot. Gondolom tetszett neki a belőlem áradó kelet-európai spleen, hamar jó barátok lettünk. Vállalta, hogy a zenei rendezője, producere lesz az új számoknak, aminek kifejezetten örültem, mert ő rajta tartja az ujját a New York-i zenék ütőerén, kiválóan ismeri a viszonyokat.”

az értelmetlen lemez

„Első körben három dalt küldtem el Adnannak. Meglepődtem a lelkesedésén, soha nem kaptam korábban ilyen pozitív fogadtatást.

Úgy éreztem, hogy a zenei ötleteim – még ha magyarul is vannak a számok – talán mégis működhetnek egy nem magyar kulturális közegben. Elkezdtünk dolgozni, az első közös projektünk a napokban megjelenő álló ötszámos minialbum.

Adnan végig segített. Az ő ministúdiójában vettük fel az éneksávokat, fogta a kezem számírás és stúdiózás közben. Egy idő után újra lett önbizalmam, legalábbis úgy érzem, ezzel az indie-elektronikus anyaggal sikerült „hazaérkezni”. Találtam egy nyelvet, ami, ha nem is tökéletes, de egészen jól működik. Ki tudom rajta fejezni magamat. Ezekben a számokban minden benne van, amit mondani tudok.”

A lemez hamarosan elérhető lesz a legfontosabb streaming-szolgáltatóknál is, a Bandcampen és a YouTube-on már meghallgatható.

A dalokról pár mondatban

napfekvő

„Mész haza a nap végén, az egész verkli másnap kezdődik elölről. Ilyenkor az embernek elég sok lapos gondolat szokott eszébe jutni, amik különben – kívülről – elég nevetségesen hangzanak.”

újlipótváros

„Életemből a legtöbbet (New York előtt) Újlipótvárosban töltöttem. Nagyon sokan szeretik, én is kötődöm ehhez a városrészhez, de arra kellett rájönnöm, hogy nekem sok lett ott egy időre a saját dolgaimból.”

kedves nora

„Egy különleges kapcsolat élménye miatt írtam a számot. A szövegéhez a kulcs az egyik kedvenc sci-fim, a Dűne.”

fekete tej

„Éppen Budapesten voltam látogatóban, és leültem a gitárommal. Ez lett belőle. Egy korábbi álmom jelenik meg benne, amit amíg élek, nem fogok elfelejteni.”

mások álma

„Kicsit olyan, mint maga az egész lemez és lehet, hogy az élet is: értelmetlen, mégis működik és valahogy, a maga módján, szép.”

Szegedi Marci szerzői Instagram-oldala itt, Facebookja pedig itt érhető el:


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
apostol.jpg

Mégsem lesz idén Apostol-koncert az Arénában

„Fájó szívvel” mondták le augusztus végére tervezett koncertjüket, de tartottak tőle, hogy sokan nem mennének el.
Fotó: Apostol együttes/Facebook - szmo.hu
2020. augusztus 04.


hirdetés

Korábban mi is írtunk róla, hogy sokak megrökönyödésére augusztus 28-ra, vagyis bőven az 500 fő feletti koncertek tilalmának idejére hirdették meg az Apostol együttes 50. születésnapját megünneplő koncertet a Budapest Arénában.

Most a zenekar két tagja videóüzenetben közölte:

„hosszú huzavona után, keserves kínok között” megszülve úgy döntöttek, a koncertet egy későbbi időpontra halasztják.

Ahogy fogalmaznak, kaptak olyan információkat, hogy az augusztusi időpontban sokan nem mernének elmenni az eseményre, így azt 2021. március 7-én tartják meg a Papp László Budapest Sportarénában. A megváltott jegyek természetesen az új időpontban is érvényesek.

hirdetés

hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!