hirdetés
szaudi-ujsagiro-gyilkossag-1000x608.jpg

Úgy végezték ki a szaúdi újságírót, mintha egy állatot áldoznának fel – megrázó részletek derültek ki

Előbb megfojtották, majd mindössze fél óra alatt feldarabolták a holttestét. A nyilvánosságra került hangfelvételekből az is kiderült, mik voltak az utolsó szavai.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. szeptember 11.


hirdetés

Újabb brutális részletek derültek ki a tavaly októberben meggyilkolt szaúdi újságíró, Dzsamál Hasogdzsi kivégzéséről.

Dzsamál Hasogdzsi, szaúdi újságíró külső munkatársként dolgozott a The Washington Postnál, tavaly óta az Egyesült Államokban élt. Cikkeiben rendszeresen bírálta a szaúdi vezetést, kritikus volt a rijádi rezsimmel szemben. Október 2-án azért ment a konzulátusra a menyasszonyával, hogy a házasságkötéshez szükséges papírjait megszerezze. A nő nem ment be vele, több mint 10 órán keresztül várt rá az épület előtt, majd értesítette a hatóságokat. A férfit ekkor már nem találták. Később kiderült, hogy

előre kitervelt módon, azonnal megfojtották, amint belépett a főkonzulátusra, majd a holttestét feldarabolták és megsemmisítették.

A Sky News részletesen beszámolt azokról a hangfelvételekről, amelyeket egy török lap hozott nyilvánosságra az isztambuli főkonzulátoson történt gyilkosságról.

Ezekből például kiderül az, hogy

az újságíróval úgy akartak végezni, "mint egy állattal, amit fel kell áldozni." Ezt mondta ugyanis az egyik helyszínen lévő igazságügyi orvosszakértő az akkor még életben lévő férfiról, aki mit sem sejtett abból, mi fog történni vele a főkonzulátuson.

A felvételek az is hallatszik, ahogy arról beszél, pontosan tudja, hogy kell a holttesteket feldarabolni, hiszen a munkája révén jól ismeri az emberi testet.

"Általában bedugom a fülhallgatót és zenét hallgatok, kávézok és dohányzom, miközben felvágom a holttesteket"

- mondja szó szerint a hangfelvételen.

Azt is elmondja, hogy még meleg, nem kihűlt testtel sosem dolgozott, de könnyen megoldja ezt is. A többieknek kiadta a feladatot, hogy ha majd végzett a testrészek felvágásával, zsákokba és bőröndökbe tegyék be azokat és úgy vigyék ki az épületből.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





hirdetés
rezsi-utalvany-elado-2.jpg

Egy nyugdíjas elmondta, miért árulja az interneten a rezsiutalványait

Szerinte nem sokat érnek a támogatással.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. szeptember 17.



Ahogy arról mi is beszámoltunk, már az interneten árulják a nyugdíjasoknak járó rezsiutalványokat, ráadásul igencsak alacsony áron.

A kormány augusztus végén jelentette be, hogy 9000 forint értékben minden nyugdíjas utalványt kap, amelyből gáz-, illetve az áramszámlát lehet majd kifizetni. A háromszor háromezer forintos rezsiutalványt - amelyet mintegy 2,6 millió nyugdíjasnak kézbesítenek szeptember végéig - március 31-ig lehet felhasználni.

Sokan azonban úgy döntöttek, inkább eladják - ezt bizonyítja több, internetes oldalon feladott hirdetés is.

Az ATV Híradójának nyilatkozott az egyik ilyen hirdető, hogy miért akar megválni az utalványától.

"Egy hirtelen gondolat volt, az alapötlet talán az, hogy nem sokat érünk vele. Tehát már akinek ennyi a rezsije, az szerencsés ember, de gyakorlatilag én mindegyik számlámat be is fizettem, de még ha most fizetném be, akkor is jelentősen ki kell pótolni, és azért ahhoz nem kell túl sok ész, hogy azt tudjuk, hogy a nemzeti közművek állami monopólium"

- mondta a nyugdíjas.

A csatornának nyilatkozott Karácsony Mihály, a Nyugdíjas Parlament elnöke is, aki szerint a szénnel-fával fűtő vidéki nyugdíjasoknak nem jelent érdemi segítséget a támogatás, a legszegényebb településeken pedig uzsorások elkobozzák az utalványokat az idősektől korábbi tartozásaik fejében.

"Ezek az uzsorások összegyűjtik a településen a nekik tartozóktól az utalványokat, és 30-40-50 rezsiutalványt bocsátanak az interneten keresztül árverésre, vagy értékesítik. Mi konkrétan háromról tudunk, akik név szerint és településről is, de ismerve a vidék kiszolgáltatottságát, azt hiszem, ez 50-60-100 ember is lehet ilyen"

- mondta Karácsony Mihály.

Forrás: 24.hu


KÖVESS MINKET:



hirdetés
felhoszakadas-zivatar-mennydorges-jegeso-1000x579.png

Záporokkal, zivatarokkal jön az erős hidegfront, 20 foknál nem lesz melegebb

A déli országrészben érkezik először a zuhé, több megyére figyelmeztetést adtak ki. Hajnalban cidrizhetünk, néhol talajmenti fagy is előfordulhat a napokban.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. szeptember 17.



Sok esővel és erős széllel érkezik meg az országba a már korábban előrejelzett hidegfront, amely - egyelőre biztosan - véget vet a kellemes, nyárias melegnek.

Az Időkép előrejelzése szerint

kedden kezdetben főként északkeleten eshet, délután és este pedig a Dunántúlon és délen alakulhatnak ki záporok, zivatarok.

Az északnyugatira forduló szél többfelé megélénkül, helyenként megerősödik.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Somogy, Tolna, Vas és Zala megyére elsőfokú figyelmeztetést adott ki zivatarveszély miatt.

A legmagasabb hőmérséklet 19 és 26 fok között alakul, délen várható a melegebb idő.

Szerdán már jóval naposabb lesz időjárásunk, kevés felhő lesz az égen. Az északnyugati szelet azonban sokfelé élénk, erős lökések kísérhetik.

Hajnalban 6-13 fokot mérhetünk. Délután 16 és 20 fok között alakulhat a hőmérséklet.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
tuzolto-felborult.jpg

Több száz diák szeme láttára borult fel egy tűzoltóautó a katasztrófavédelmi bemutatón

Több tűzoltót is kórházba kellett szállítani a váci baleset után.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. szeptember 17.



Valós baleset történt a katasztrófavédelem délelőtti váci bemutatóján – adták hírül a helyi ESTV televízió Facebook-oldalán.

Az Európai Mobilitási Hét alkalmából megrendezett szimulációs helyzet szerint a váci Duna-parti nagyparkolóban egy égő autót jöttek volna eloltani a tűzoltók, a fecskendős jármű azonban váratlanul az oldalára borult.

A csatorna beszámolója szerint a balesetben három tűzoltó sérült meg, a több száz váci diáknak, akik végignézték az esetet, nem történt baja.

ESTV

Megkezdődtek a váci stadion felújítását célzó munkálatok, melyek sor... án a pályát, a lelátót és az utánpótlás székházat is a kor követelményeinek megfelelően építik újjá. A beruházás részleteit pénteken sajtótájékoztató keretében ismertették, ahol Rétvári Bence arról beszélt, hogy a kormány 2010 óta törekszik arra, hogy mindenki számára biztosítsa a mozgás lehetőségét, az intézkedéseknek köszönhetően pedig nagyban növekedett a rendszeresen sportolók száma.

Az Index egyik olvasója videót is készített a balesetről, ezt IDE KATTINTVA nézheted meg.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
kutato-labor-pixa-1000x667.jpg

Gázrobbanás történt egy ebolát és himlővírust tároló orosz laborban

Az orosz hatóságok szerint a leégett helyiségben nem tároltak veszélyes anyagokat.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. szeptember 17.



Gázrobbanás történt egy oroszországi laboratóriumban, ahol ebolát, himlővírust és más kórokozókat tárolnak kutatási célból - írja az Index a The Guardian alapján.

A járványkutatással foglalkozó Állami Víruskutató Központ (Vektor) a szibériai Novoszibirszk közelében lévő Kolcovóban található, ez a csupán két hely egyike, ahol himlővírust tárolnak.

A gázrobbanás az épület ötödik emeletén történt az egyik egészségügyi vizsgálatokra használt szoba felújításakor. A robbanástól az ablakok is kitörtek, az intézményben pedig tűz ütött ki. A lángok harminc négyzetméteren csaptak fel,

de sikerült eloltani, az épület szerkezete sem rongálódott meg.

Egy munkás harmadfokú égési sérüléseket szenvedett a baleset miatt. Az orosz hatóságok szerint a leégett helyiségben nem tároltak veszélyes anyagokat.

Címkép: illusztráció (Pixabay)


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x