hirdetés
hirdetés
hirdetés
 
 
hirdetés
Úgy teszünk, mintha ez iskola lenne, pedig nem az
Interjú egy budapesti szegregált iskolában dolgozó tanárnővel, aki szerint hatalmas ferdítés, hogy az intézmény a 'helyi sajátosságok miatt' van tele hátrányos helyzetű, problémás diákokkal.
Neuberger Eszter cikke az Abcúgon - szmo.hu
2019. március 12.


hirdetés

Egy budapesti gettóiskolában dolgozó tanárnő fakadt ki a Facebookon, mert nem hiszi, hogy bárhová is vezetne az a deszegregációs ítélet, ami másodfokon mindössze arra kötelezi az Emberi Erőforrások Minisztériumát – némi bírság megfizetésén kívül -, hogy a szegregáltan működő iskolákkal készíttessen deszegregációs tervet.

A tanárnő az alábbi interjúban elmondja, miért érzi teljesen tehetetlennek magát abban a szegregált iskolában, ahol több mint egy éve tanít, és azt is, szerinte miért ferdítés Budapesten arra hivatkozni, hogy egy gettóiskola a “helyi sajátosságok miatt” van tele hátrányos helyzetű, problémás diákokkal.

“Napok óta gyúrom magamban, de nem csillapodik a dühöm. Illetve nem is tudom, hogy ez pontosan mi; talán nem is düh, hanem tehetetlenséggel vegyes frusztráció.

– kezdi február 22-én közzétett Facebook-bejegyzését egy budapesti gettó iskolában tanító tanárnő egy héttel azután, hogy a bíróság másodfokon is kimondta: az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a felelős, amiért 28 általános iskolában, köztük 11 fővárosiban szegregáltan oktatnak roma tanulókat. A per több mint tíz éve indult, az érintett iskolákból még 13 működik jelenleg is szegregáltan – az egyikben dolgozik Ágnes

Dühe és frusztrációja persze nem ennek szól, hanem annak a körülménynek, hogy a másodfokú ítélet szinte semmilyen komoly intézkedésre nem kötelezi a minisztériumot a szegregáció megszüntetésével kapcsolatban. Az Emmi-re kiszabott 50 milliós bírságon kívül mindössze egy deszegregációs tervet kell elkészítenie az érintett iskoláknak fél éven belül, a helyi sajátosságok figyelembevételével.

“És nekem ez valahogy megint a probléma elsikálásának tűnik, ahol majd meg lehet állapítani, hogy a helyi sajátosságok teszik lehetetlenné, hogy megvalósuljon az integrált oktatás.” – írja Ágnes, aki szerint ez az intézkedés az iskolájában tanuló gyerekeken az ég világon semmit nem segít.

A tanárnő mindezek mellett a szegregált iskolában átélt élményekről is őszintén ír a bejegyzésben, ezért úgy döntöttünk, interjút készítünk vele. Az interjút azonban csak úgy vállalta, ha nem derül ki belőle, melyik budapesti iskolában szerezte a tapasztalatait. Egyfelől, mert úgy érzi, így beszélhet teljesen őszintén az ott tapasztaltakról, másfelől mivel még mindig az intézményben dolgozik, szeretné elkerülni a nyílt konfliktust a kollégáival és a feletteseivel. Hasonló okokból nevét is megváltoztattuk.

Mióta dolgozik a szóban forgó iskolában és mit tanít?

Nem olyan régen, bár itt ez már réginek számít. Ez a második tanévem itt, és idegen nyelvet tanítok, ami egy szegregált iskolában – hacsak nem angol vagy német – senkit nem érdekel, teljesen felesleges.

Mi vitte önt ebbe az iskolába?

Tulajdonképpen a véletlen. Egy hirdetésre jelentkeztem, de azért az interjún már lejött, hogy miről van szó. Nagyon sokáig vacilláltam rajta, hogy elvállaljam-e, de aztán úgy döntöttem, megpróbálom.

Amúgy is bennem volt, hogy én jobb családba születtem, jobb körülmények közé, és ezt valahogy vissza kéne adni. De az véletlen, hogy épp ide kerültem. Itt kerestek épp óraadó idegennyelv tanárt, amikor én kerestem a lehetőséget, hogy életemben először iskolában taníthassak. (Ágnesnek van tanári végzettsége, de sok évig teljesen más területen dolgozott.)

Vissza tud emlékezni arra, mi volt a fejében, mikor elkezdett dolgozni az iskolában? Valamiféle misszió, például, hogy lendületet vigyen az iskolába?

Nem mondom, hogy nem ugrottak be ezek a klasszikus amerikai filmek a gettóiskolákba érkező lelkes tanárokról, akik megmentik a kallódó gyerekeket. De én azért nem vagyok egy Teréz anya típus. Nincs bennem iszonyú nagy elhivatottság. Sejtettem, tudtam, hogy ez milyen suli, láttam a gyerekeket, láttam a hangulatot, láttam, hogy zárják a kaput tanítás után, mert egyébként nincs ember, aki tanítási időn kívül is bent maradna.

Elterveztem azt is, nagyjából hogy néz ki majd egy órám, de amikor bementem, az első tíz percben omlott össze az, amit gondoltam, hogy csinálni fogok.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon


KÖVESS MINKET:





Ezért nem hiszik el a rajongók, hogy Michael Jackson bűnös lenne
A rajongás természetéről gondolkodtunk, akárcsak a The Washington Post újságírója.
Szajki-Vörös Adél, forrás: The Washington Post, fotók: Twitter, YouTube - szmo.hu
2019. március 25.


hirdetés

Michael Jackson ártatlan, Michael Jackson bűnös - a rajongók, a Jackson ártalanságában hívők és a Neverland elhagyása főszereplőinek hitelt adók csaptak össze és fordulnak egymás ellen több hete világszerte. A jelenség kicsit a mindenkori választásokhoz hasonlítható: nincs köztes döntés, nincs kompromisszum, Jackson vagy pedofil volt, vagy nem. Ráadásul a párhuzam a jelenség döntési mechanizmusában is megmutatkozik, hiszen az átlagszavazó nem mélységeiben tájékozódva, információval gazdagon felvértezve húzza be az x-et, hanem sokszor érzelmi alapon. Ez természetes működés: emberek vagyunk, érzelmekkel, és emberekre szavazunk (akik nem mellesleg a jövőnkért dolgoznak. Vagy nem. Mindenesetre sokan közülük sikerrel az érzelmeinkre próbálnak hatni). Ugyanígy komoly érzelmekkel viszonyulunk egy sztárhoz, sőt, ebben az esetben a legnagyobb világsztárhoz, aki valaha létezett. Nem tudunk nem így viszonyulni hozzá, hiszen a művészete is erről szólt: érzelmekről énekelt és érzelmeket váltott ki. Emellett ellentmondásos figura volt egész életében, s ugyanilyen ellentmondásos ez a helyzet is, ami most kialakult a Neverland-dokumentumfilm bemutatásának utóéletében.

?????? ?????? on Twitter

Can I get an 'Amen' up in here?! #MJInnocent

A Washington Post a minap a rajongói tagadás jelenségével foglalkozott, azaz pontosabban azzal a jelenséggel, ami igazából magától értetődő: hogy Jackson rajongói tűzön-vízen keresztül kiállnak halott bálványuk mellett. Ha már a bálványimádás analógiánál tartunk, könnyen eszünkbe juthat a rajongókat elvakító bálvány. Talán ebben az esetben sem képesek meglátni bizonyos dolgokat a fényétől? A divergens gondolkodás nem a nagy többség jellemzője, talán ezért is logikus ez a reakció is: egy "szenttől" nem fogadható el, hogy noha a művészetében tiszta dolgokat alkotott, de otthon, a négy fal között talán valami mocskosat is művelt. Pedig Jimmy Safechuck és Wade Robson is ezt állítják a dokumentumfilmben: hogy Jacksonnak volt egy jó oldala is, és igenis, sokat adott a világnak.

Ráadásul állítólag Jackson maga is bántalmazás áldozata volt - ám a rajongók szerint ő itt áldozat, nem elkövető. Pedig a pszichológiai törvényszerűségek szerint bizony az áldozatból - esetünkben: gyermekkori bántalmazottból - gyakran válik elkövető... Ami nem kérdőjelezi meg az áldozati létét és a saját tragédiáját. Mert a magam részéről ebben az ügyben egyetlen dologgal kapcsolatban vagyok biztos - mással hogy is lehetnék? - : hogy Michael Jackson egy nagyon boldogtalan, tragikus figura volt. "Imádom a színpadot. Ott tudnék aludni a színpadon - mondta egy, a pályája csúcsán készült interjúban. - Mindig elszomorodom, amikor vége egy koncertnek." Az idézet magáért beszél: a művész csak az önfeledt flow-állapotban tudta megtapasztalni az örömet. Egy másik, a nyolcvanas évek elején készült interjúban Jackson arról beszélt, hogy "mostanában" kezd el ismerkedni a barátsággal. Mert addig nem voltak barátai. És bevallja, hogy az élet valódi dolgai nagyrészt - húszas éveiben járt - még mindig idegenek a számára. Hát mi ez, ha nem tragédia? De térjünk vissza a Washington Post cikkéhez.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon


KÖVESS MINKET:




Nem tudnak mit tenni a kórházak, ha a beteg nem fogadja el az ellátást
Mit tehet a kórház, ha a beteg súlyos fejsérüléssel távozik? A válasz korántsem egyértelmű: a jogszabályok szerint nincs joga megkérni a rendőrséget, hogy keresse meg és vitesse vissza az intézménybe.
Mizsur András cikke az Abcúgon - szmo.hu
2019. március 22.


hirdetés

Az ehhez hasonló esetek mindennaposak a traumatológiákon, ilyenkor az orvosok megpróbálják meggyőzni a beteget, hogy maradjon bent a kórházban, de a gyakorlatban erre ritkán jut idejük. Tavaly holtan találták meg azt a férfit, aki néhány nappal korábban távozott a Merényi Gusztáv Kórházból. Az ügyben indított ombudsmani vizsgálat megállapította, hogy nincs megfelelően szabályozva, mikor mondhatják ki egy betegről, hogy egészségügyi állapota miatt nem tud dönteni saját ellátásról.

Tavaly márciusban egy férfi részegen megszédült és beverte a fejét. A mentők koponyasérülésekkel szállították be a Merényi Gusztáv Kórházba, ahonnan másnap reggel távozott. Mivel a betegnek koponyaűri vérzése volt, ami több napos megfigyelést igényelt volna, a kórház értesítette a rendőrséget az eltűnésről, és kérte a férfi visszaszállítását. A kezelőorvos elmondása szerint a betegnek elvonási tünetei voltak, de nem minősítette egyértelműen ön- és közveszélyesnek. A rendőrség megkezdte a férfi keresését, de nem adott ki körözést.

Végül néhány nappal később holtan találták rá Bicskén.

Első olvasatra egyértelműnek tűnik az ügy: figyelembe véve a beteg sérülésének súlyosságát és az elvonási tüneteket, gondolhatnánk, hogy a kórház helyesen járt el, amikor értesítette a rendőrséget. Ezzel szemben az ombudsmani vizsgálat megállapította, hogy a kórháznak nem volt joga erre, sőt, a jogszabályok szerint semmit sem kellett volna tennie. 2014-ben ugyanis kikerült az egészségügyi törvényből, hogy a kórház értesítheti a rendőrséget, ha a beteg bejelentés nélkül hagyta el az intézményt és állapota ezt indokolja. „Az viszont előtte sem volt benne a törvényben, hogy fel lehet kérni a rendőrséget, hogy hozza vissza a beteget, márpedig a kórház ezt tette, egyértelműen jogellenesen. Ha ilyet meg lehetne tenni, az nagyon súlyos szabadságjog-korlátozás lenne” – magyarázta Asbóth Márton, a Társaság a Szabadságjogokért munkatársa. Az egészségügyi törvény szerint a kórházak kizárólag fertőző betegségekkel összefüggő esetekben (például járványügyi vizsgálat, járványügyi megfigyelés) kezdeményezhetik valakinek az előállítását, ez esetben viszont nem erről volt szó.

Ha kapott volna gyógyszert, talán bent marad

Betegjogi szakértők egyetértettek abban, hogy nehéz jó gyakorlati megoldást találni arra, hogy cselekvőképtelen betegeket ne hagyják el a kórházat – példaként a karszalagot említették, ami részben megkönnyítheti a személyzet dolgát. De az egyértelmű, hogy nem lehet őket lekötözni vagy lenyugtatózni csak azért, hogy bent maradjanak. Felvetődik a kérdés, feladata-e az államnak, hogy megvédje az ember életét, akár akarata ellenére is? Asbóth Márton szerint a válasz egyértelműen nem, mert ez túlzott beavatkozás lenne az ember magánszférájába.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon


KÖVESS MINKET:





Külföldre vágynak a szomolyai fiatalok
Saját készítésű videóban mondják el a Borsod megyei faluban élő roma fiatalok, hogyan képzelik el az életüket tíz év múlva: külföldön dolgoznak, családjuk van és sokat keresnek.
Mizsur András írása, Abcúg - szmo.hu
2019. március 25.


hirdetés

A nyolc perces kisfilmből az is kiderül, mennyire kiszolgáltatottnak érzik magukat a magyarországi jelenben. A videó elkészítésében a Parforum Részvételi Kutató Műhely segítette a gyerekeket, korábbi projektjükben helyi roma nők beszéltek arról, milyen tapasztalatuk van az egészségügyről.

A Parforum Részvételi Kutató Műhely projektjében 14-18 éves roma fiatalok vettek részt a Borsod megyei Szomolyáról. Az volt a cél, hogy a részvételi művészet módszereivel dolgozzanak fel egy témát, ennek végeredménye lett a nyolc perces kisfilm. A téma tehát – a fiatalok jövőképe – adott volt, az viszont teljes mértékben rájuk volt bízva, hogyan valósítják meg ezt, mondta Horváth Kata társadalomkutató, a British Council támogatásával megvalósuló projekt vezetője. A videókészítés előtt szociodrámás foglalkozásokat is tartottak nekik, ezek során derült ki, hogy már fiatalon mennyire foglalkoztatja őket a kiszolgáltatottság érzése.

Egy korábbi projekt miatt esett a szervezők választása a borsodi falura: akkor szomolyai roma nők készítettek színházi előadást arról, hogy milyen tapasztalataik vannak az egészségügyről. (Erről az Abcúg korában ebben a cikkében írt.) Így kerültek kapcsolatba a Szomaro nevű helyi roma szervezettel, most is ők segítettek résztvevőket toborozni a videós elkészítéséhez. Máshol más témával és korosztállyal indítottak hasonló projektet; Lucfalván meseíráson keresztül dolgozták fel a gyerekekkel, hogy mit jelent számukra a félelem és a bátorság, míg Nyíregyházán fiatal felnőttek az adósság témáját járták körbe.

Horváth Kata szerint annak ellenére, hogy csupán négy hétvégét ölelt fel a program, a fiataloknak mégis fontos tapasztalat lehetett, hogy közösen értékes dolgot tudnak létrehozni. Másrészt sokat tanulhattak a videókészítésről: hogyan néz ki egy forgatás, hogyan kell megvágni egy videót – ebben a Zöldpók Alapítvány stábja volt segítségükre.

Ha kíváncsi vagy a videóra is, lapozz!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon


KÖVESS MINKET:





Szeretlek Magyarország - szmo.hu
1970. január 01.


hirdetés


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x