hirdetés
iskola-evnyito-kispest.jpg

Úgy neveznének ki iskolaigazgatókat, hogy nem tudni róluk semmit

A kormány megszüntette az intézményvezetői pályázatoknál a nevelőtestületek véleményezési jogát, és nem kell kikérni a szülők, az iskolaszék és a diákönkormányzat véleményét sem.
Fotó: Illusztráció/MTI/Kovács Tamás - szmo.hu
2019. szeptember 09.


hirdetés

Több mint 350 iskola élére nevezett ki igazgatókat Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere augusztus 22-én.

A Klebelsberg Központ intézményvezetőinek kinevezési ünnepségén azt mondta: "azt szeretnénk, ha a gyerekek az ősi kultúra, értékrend, az európai és keresztény értékek mentén élnék le az életüket, abban, ami a magyarság elmúlt ezer évének gondolatiságát meghatározta". Azt is mondta, hogy emberhez méltó életformát, gondolkodásmódot kell átadni gyerekeinknek, és azt szeretné, ha okosak lennének és jó nevelésben részesülnének.

Az iskolaigazgatók közül 108-an először lettek intézményvezetők.

- írja az Index.

A lap szerint "a sebtében összehozott, egy rövid időre megakasztott, majd gyorsan elfogadott módosítás" a köznevelési törvény módosítása -

végleg megszüntette az igazgató pályázatoknál a nevelőtestületek véleményezési jogát".

"Ugyanígy nem kell már kikérni a szülői közösség, az iskola (nem pedagógus) alkalmazottainak, az óvoda- és iskolaszéknek, és a diákönkormányzatnak a véleményét sem" - írja az Index.

Ezeket már eddig sem volt köteles figyelembe venni az igazgatókat kinevező minisztérium, az új törvény viszont teljesen eltörölte, és csak a véleményezés lehetőségét hagyta meg.

Sőt, az idei módosítás szerint sem a nevelőtestület véleményét, sem az igazgatói pályázatról készült szavazás eredményét nem kell már nyilvánosságra hozni.

Ez kikerült a közérdekből nyilvános adatok köréből, és kizárólag az igazgatói pályázatok szövege marad nyilvános.


KÖVESS MINKET:





hirdetés
atlantic-3757677_960_720.jpg

A klímaváltozás miatt új sziget jelent meg az Atlanti-óceánban

Az elkövetkező 10-100 évben további kisebb szigetek megjelenése várható a Spitzbergákon.
Kép: Pixabay - szmo.hu
2019. szeptember 08.



A gleccserek olvadása nyomán új sziget született a Spitzbergákon - írja az MTI. Miután a nyár folyamán elolvadt a jég, a Brageneset-félszigetről kiderült, hogy önálló szigetet alkot - mondta el az NRK norvég köztévében Anders Skoglund, a földrajzi változást felfedező topográfus, a tromsői Norvég Sarkkutató Intézet munkatársa.

A nyáron készült műholdas felvételeken világosan látszik, hogy a gleccser eltűnése óta egy kék csík - a tenger - választja el az eddig félszigetnek hitt földdarabot a szigetcsoport északkeleti részén, ahol a térképészeti munkákat végző kutatóállomás is működik.

Eddig is előfordult, hogy aprócska szigetek maradtak hátra a visszavonuló jégmezők után, de a Brageneset a maga 10 négyzetkilométeres területével egészen kivételes eset.

Geir Moholdt, az intézet gleccserkutatója szerint miután a szigetcsoporton általános jelenség a gleccserek zsugorodása, az elkövetkező 10-100 évben további kisebb szigetek megjelenése várható a Spitzbergákon (más néven: Svalbard-szigeteken).

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!


KÖVESS MINKET:



hirdetés
Download-1.jpg

Azonos neműek örökbefogadási jogáról és új drogpolitikáról is beszélt Orbán Viktor Kötcsén

Az Index információi szerint a miniszterelnök több területen is változtatásokra készül az önkormányzati választás után.
Kép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs - szmo.hu
2019. szeptember 08.



Orbán Viktor a Kötcsén, zárt körben elmondott beszédében utalt arra, hogy az azonos nemű párok örökbefogadását és a drogfogyasztást illetően változtatásokra készül – írja az Index.

Az Orbán-beszéd központjában a nemzetépítés stratégiája állt, ennek részeként beszélt arról, hogy a magyar gazdaság fejlődését ki kell terjeszteni a teljes Kárpát-medencére, és a határon túli magyarok helyzetét is javítani kell. Ezt azonban úgy kell megtenni, hogy azzal ne generáljunk vitát a szomszédainkkal.

A tudósítás szerint az is elhangzott, hogy az októberi önkormányzati választások után két területen tervez változtatni a kormány: az egyik az azonos nemű párok örökbefogadási joga, a másik a drogfogyasztással kapcsolatos jogi szabályozás.

A beszédében állítólag szó volt arról is, hogy bár szövetségesei, Matteo Salvini volt olasz belügyminiszter és Hans-Christian Strache volt osztrák alkancellár egyelőre nem állnak túl fényesen, ám Orbán reményei szerint hamarosan ebben is (leginkább Salvininél) fordulat állhat be és meglehet a régóta várt áttörése az általa "nemzeti erőknek" nevezett politikai pártoknál.

A miniszterelnök azért beszélt teljes Közép-Európa újjáépítéséről, mert így szerinte érdekeltté lehet tenni a szomszédos országokat. Például hogy a románok a Budapest-Kolozsvár vonatban nekik is hasznos lehetőséget lássanak.

Orbán a nemzetépítés körébe sorolta azt a konkrét tervet is, hogy 2022-re

minden autópályát kiépítenek az országhatárig. Vagyis így még gyorsabb lesz majd az összeköttetés a határon túli területek magyarságával.

A 2022-es választásokkal kapcsolatban annyit mondott a Fidesz esélyeiről, hogy „nem az a fontos, milyen nagy a kutya, hanem hogy milyen harciasság van a kutyában”. Vagyis vélhetően marad harcias kommunikáció.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
plastic-bottles-388679_960_720.jpg

69 ezer játékot, csillárt, műfenyőt és még garázskaput is találtak az óceánokban és a vízpartokon tavaly

Az élen még mindig a cigarettacsikkek állnak.
Kép: Pixabay - szmo.hu
2019. szeptember 08.



A műanyag élelmiszer-csomagolás volt a leggyakoribb tengerparti szemét 2018-ban – írja a National Geographic. Hozzáteszik: egymillió önkéntes tisztította a strandokat 120 országban, akik műfenyőt és egy írógépet is találtak a vizekben.

Az elmúlt évtizedekben drasztikusan megnőtt az óceánokba illetve tengerekbe juttatott szemét mennyisége, aminek következtében a legszennyezettebb területeken műanyaghulladékok alkotta szeméttenger jött létre.

Egy tavaly közzétett tanulmány szerint a világ óceánfelületének 88 százalékán kimutatható a műanyagszemét.

Az Ocean Conservancy által összegyűjtött tíz leggyakoribb óceáni hulladék közül kilenc az élelmiszeriparhoz köthető. A második leggyakoribb szemétfélék az élelmiszercsomagolások voltak, és most először a műanyag villák, kések, kanalak is felkerültek a listára.

„A cigarettacsikk minden évben megnyeri a versenyt”

- mondja George Leonard, az Ocean Conservancy tudósa.

Az elmúlt három évtizedben az Ocean Conservancy tisztítási projektje során a cigarettacsikk volt még az egyik leggyakoribb szemétfajta, mely szintén tartalmaz műanyagot.

Az önkéntes csapatnak 10.5 millió kilogramm szemetet sikerült összeszednie. Munkájuk során közel egymillió különálló hulladékcsoportot katalogizáltak, és számoltak meg. 69 ezer játékot, több mint 16 ezer elektromos készüléket, 643 ezer műanyag szívószálat és kiskanalat találtak az óceánokban, de begyűjtöttek egy csillárt, egy műfenyőt, egy garázskaput és egy pénztárgépet is.

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!


KÖVESS MINKET:




hirdetés
konvoj.jpg

Újra katonai konvojok vonulnak a magyar utakon hétfőn, alig két héttel a halálos tömegbaleset után

Közzétették, pontosan milyen útvonalakon haladnak majd.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. szeptember 08.



Nemzetközi gyakorlatra készül a Magyar Honvédség ismét – ezt közölte a honvédelmi tárca.

A felkészülés ideje alatt szeptember 9-én, hétfőn katonai járművekből álló menetoszlop fog közlekedni az alábbi útvonalakon:

Útvonalak

Hajdúhadház, Vay Ádám Kiképző Bázis 2. telephely

4 sz. főút

354 sz. főút

M35 autópálya

47 sz. főút

Berettyóújfalu

Szeghalom

Hódmezővásárhely

M43 – Sándorfalvi út

Sándorfalva

Atkai holtág

A Magyar Honvédség arra kéri a járművezetőket, hogy a közlekedési szabályok betartásával és kellő óvatossággal közelítsék meg a menetoszlopokat, és segítsék azok biztonságos és folyamatos áthaladását.

Korábban mi is írtunk arról a katonai konvojról, amely balesetet szenvedett az M7-es autópályán. A balesetben egy katona életét vesztette.


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x