hirdetés
megvertek-mosdoban-belehalt-3.png

Úgy megvertek egy férfit az egyik angyalföldi bevásárlóközpont mosdójában, hogy az belehalt a sérülésekbe

A megvert férfin életmentő műtétet hajtottak végre, de tíz napon belül elhunyt. A tettesek akár 8 év börtönt is kaphatnak.
Forrás és fotók: Fővárosi Főügyészség - szmo.hu
2019. augusztus 14.


hirdetés

Halált okozó testi sértés miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség két férfi ellen.

Úgy megverték az egyik ismerősüket az egyik angyalföldi bevásárlóközpont mosdójában, hogy az később belehalt a sérüléseibe.

Az eset másfél évvel ezelőtt történt.

A 25 és egy 29 éves férfi egy hipermarketben futott össze a későbbi áldozattal. A férfi korábban többször is lopott a 25 éves férfitól, aki többször is elverte emiatt.

A 25 éves férfi a mellékhelyiségében számon kérte az ittas állapotban lévő férfit, de az annyira részeg volt, hogy nem tudott megfelelően válaszolni.

A fiatalabb férfi ezután

ütni-verni kezdte, és akkor sem hagyta abba, amikor az ittas férfi már vérzett és a földre került.

A 29 éves férfi kezdetben

figyeléssel biztosította a helyszínt, majd ő maga is ütni kezdte az áldozatot.

A két férfi egy idő után felhagyott az ismerősük bántalmazásával, megmosdatták, azután mentőt hívtak hozzá. A tettesek megvárták a helyszínen a mentőket.

A megvert férfin életmentő műtétet hajtottak végre, de tíz napon belül meghalt.

Az elkövetők, amíg nem értesültek a férfi haláláról több embernek is eldicsekedtek azzal, hogy mennyire elverték a férfit.

A Fővárosi Főügyészség társtettesként elkövetett, halált okozó testi sértés miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre. A két férfi akár nyolc év börtönt is kaphat.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
cimkep-pedofil-sebesz-franciaorszag.png-1000x666.jpg

250 kisgyereket molesztálhatott a pedofil sebész, többségüket altatásban – naplót is vezetett a rémtetteiről

Franciaország eddigi legnagyobb pedofília-botrányának áldozatai között négyéves kisgyerek is van.
Daily Mail. A címkép illusztráció: Pixabay - szmo.hu
2019. augusztus 23.



Döbbenetes gyermekmolesztálási botrány rázta meg Franciaországot, amelynek nyilvánosságra hozott részleteitől szó szerint meghűl az ember ereiben a vér.

A most 66 éves Joel Le Scouarnec gyomorműtétekre szakosodott sebészként dolgozott a nyugat-franciaországi Hospital de Jonzac-ban. A kórházban elismert specialistának számított, három évtizeden át zavartalanul praktizált, már négyéves kortól vittek hozzá gyerekeket műtétekre.

Az orvos először 2005-ben keveredett gyanúba, amikor kiderült, hogy pedofil tartalmú fotókat tart otthon. Négy hónapra felfüggesztették, de azután folytathatta a munkát.

Eltelt 12 év, és 2017-ben Joel Le Scouarnec ellen ismét vádat emeltek. A gyanú szerint megerőszakolt két kislányt, az egyik négyéves volt, a másik hat.

A hatóságok ekkor már teljes gőzzel nyomozni kezdtek, és amit találtak, az még a sokat látott rendőröket is megdöbbentette.

A sebésznél végzett házkutatás során ugyanis előkerült az orvos naplója, amelyben elképesztő részletességgel írta le "szexuális kalandjait" gyermek-pácienseivel. A naplóban állítólag körülbelül 250 gyerek nevét említi.

Az ügy további részleteiért kérjük, lapozz.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:



hirdetés
rendorseg-fegyver.jpg

Három holttestet találtak egy budai lakásban, az egyik egy kisgyereké volt

A rendőrség emberölés gyanúja miatt nyomoz.
MTI - szmo.hu
2019. augusztus 23.



Három holttestet találtak egy budai lakásban péntek délben, a rendőrség emberölés gyanúja miatt nyomoz - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a rendőrség honlapján.

A közlemény szerint a lakás tulajdonosa telefonon hívta a rendőrséget, mert nem tudta elérni bérlőit.

A II. kerületi járőrök a lakásban három holttestet találtak.

Mivel felmerült az idegenkezűség gyanúja, a BRFK emberölés miatt indított nyomozást - írták.

Az Index szerint a lakásban egy férfi és egy nő, valamint egy kisgyerek holttestét találták a rendőrök, akik nagy erőkkel vonultak ki. A lakókat egyelőre nem engedték be a Zöldlomb utcai társasházba, ahol a gyilkosság történt.

A rendőrség minden körülményt megvizsgál, azt is lehetségesnek tartják, hogy családi leszámolás történhetett.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
snake-1538553_1920.jpg

Királypiton szökött meg egy óbudai lakásból, a lakótelepen lehet

A kígyó nem mérges, emberre és állatokra sem jelent veszélyt - gazdája minél előbb szeretné visszakapni.
Címkép: illusztráció (Pixabay) - szmo.hu
2019. augusztus 23.



A körülbelül 1 méter hosszú, barna és fekete színű királypiton augusztus 22-re virradóra elmászott a számára otthont adó óbudai lakásból, aggódó gazdája szerint a Római-lakótelep Sóvári utca, illetve a Kadosa utca környékén lehet.

Az eltűnést hirdető plakát szerint nem harap és nem is támad, nincs méregfoga, így nem jelent veszélyt gyerekekre, házi kedvencekre és felnőttekre sem.

Valószínűleg meg van illetődve és egy sötét búvóhelyre fészkelte be magát.

Az állat gazdája és az Állatmentés Óbuda oldala is arra kéri a becsületes megtalálót, hogy ha valaki látja, szóljon az állatvédőknek vagy a tulajdonosnak a megadott számon.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
szekszard.jpeg

Az ellenzék közös jelöltje lett annak a fiúnak az apja, aki ellen egy videó miatt indult eljárás Szekszárdon

Bomba Gábor és a többi közös képviselőjelölt indulását Hadházy Ákos jelentette be. Néhány hete derült ki, hogy a gyámügyi hatóságok újabb eljárást kezdeményeztek a családdal szemben.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 23.



Bomba Gábort indul közös ellenzéki polgármesterjelöltként az Éljen Szekszárd Egyesület képviseletében, a Momentum, az MSZP, a DK, a Jobbik, az LMP, a Párbeszéd Magyarországért és a Mindenki Magyarországa Mozgalom támogatásával az október 13-i önkormányzati választáson Szekszárdon. Az egyesület pénteken nyitotta meg kampányát, a jelölést a Facebookon Hadházy Ákos is bejelentette.

Bomba Gábor annak a fiúnak az édesapja, akinek az esetéről először a 444.hu írt, és mi is beszámoltunk róla.

Az érdekes az, hogy bár az eset még 2017-ben történt, még most is hullámokat ver, az eljárás nem állt le, holott a fiú már egyetemista.

2019 augusztus elején derült ki, hogy még mindig zajlik a bosszúhadjárat: a gyámügy pártfogói és védelembe vételi eljárást indított, a családnál mindent rendben találtak, az ügyet lezárták. Ám hirtelen a hatóságok váratlanul újabb védelembe vételi eljárást kezdeményeztek, noha a diák már elmúlt 18 éves, és egyetemre is felvették - írja a 24.hu. Bomba Gábor a Magyar Hangnak azt mondta, hogy eléggé különösnek tartja, hogy épp most aktivizálta magát a hatóság.

Lapozz a továbbiakért:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x