KÖZÖSSÉG
A Rovatból

"Szeretném, ha hozzámennél a férjemhez" - a haldokló feleség megindító levele

Amy Krouse Rosenthal amerikai írónő megható levelét a New York Times közölte először. Azóta milliók olvasták.

Link másolása

A sikeres chicágói írónőnél idén állapították meg, hogy petefészekrákja végső stádiumú, gyógyíthatatlan.

A háromgyermekes anyuka a randioldalak stílusában írt levelében próbál meg férjének párt találni, miután ő már nem lesz.

A teljes levél

"Próbálkozom már egy ideje, hogy megírjam ezt a történetet, de a morfium hiánya és az ízletes sajtburgerek (mit nekem 5 hét igazi étel nélkül?!) teljesen leszívták az energiámat - és az írással kapcsolatos eltökéltségem is. Hozzáteszem, az időszakos mikroalvások is visszatartanak a feladat gyors befejezésétől. Akárhogy is, bevallom, ez valamilyen formában élvezet számomra, olyan, mint egy kábítószeres delírium.

Mégis tartanom kell magam a határidőhöz, mely jelenleg elég nyomasztó. Addig kell ezt őszintén elmondanom nektek, amíg kitüntettek figyelmetekkel és szívverésetekkel.

"
A legkülönlegesebb ember felesége vagyok már 26 éve. Még 26 évet terveztünk együtt eltölteni.

Akartok egy beteg viccet hallani? Egy házaspár besétál a sürgősségire 2015 szeptember 5-én, késő délután. Pár órával később, és a tesztek elvégzése után a orvos tisztázza, hogy a feleség szokatlan fájdalmainak oka a jobb oldalon nem vakbélgyulladás, hanem petefészekrák.

Ahogy a pár hazafelé tart szeptember 6-án reggel, valahogy a ködös sokkból ráeszmélnek, hogy a nap, amikor megtudták a végzetes igazságot, egybeesik legfiatalabb gyermekük kirepülésével. Három gyermekük közül ugyanis már egy sem lakik otthon.

Megannyi terv vált köddé aznap.

Illusztráció az eredeti cikkhez

Nem lesz dél-afrikai családi utazás a szülőkkel. Nincs már értelme megpályázni a Loeb-ösztöndíjat a Harvardon. Nincs ázsiai álomnyaralás édesanyámmal. Nincs több írótalálkozó a csodálatos indiai, vancouveri és jakartai iskolákban.

"
No wonder the word cancer and cancel look so similar.*

(*A rák és a törlés - ez esetben egy tervezett program - szavak hasonlóságán alapuló nyelvi játék.)

Ekkor léptem életem új szakaszába, a "B Tervbe" (újabb nyelvi játék, angolul ugyanis a 'B' kiejtve 'be', vagyis: Plan 'Be', tehát 'légy', 'lenni'), amely csak a jelenben él. Engedjétek meg, hogy bemutassam nektek azt az úriembert, akiről ez a levél szól: Jason Brian Rosenthalt.

"
Könnyű belezúgni. Én is megtettem egyszer.

Hadd fejtsem ezt ki: John bácsi, édesapám legjobb barátja egy nyári táborból ismerte Jasont és engem is külön-külön. Én akkor nem ismertem őt, akkoriban a keleti országrészbe mentem egyetemre, majd dolgozni is. Mikor visszatértem Chicagóba, John bácsikám szervezett egy vakrandit, Jasonnek és nekem.

Mindez 1989-ben volt. Csak 24 éves voltam. Nem vártam semmit ettől a kapcsolattól, de amikor kopogott az ajtómon azt gondoltam: 'Hűha, van ebben a férfiban valami nagyon szerethető.' A vacsora végére már tudtam, hogy feleségül akarok menni hozzá.

És Jason? Nos, ő egy év múltán tudta meg.

Sosem voltam Tinderen, de csinálok Jasonnek egy profilt most azonnal, az együtt töltött idő tapasztalataiból táplálkozva. Nem kevesebb, mint 9490 napról van szó. Először az alapokkal kezdem: körülbelül 178 cm magas, 72 kilogramm súlyú, szőkésbarna hajjal és mogyorószínű szemekkel.

Igen elegánsan öltözik, alkalomhoz illően. Justin és Miles, a két legkisebb fiunk mindig kölcsönveszik a ruháit. Akik ismerik, vagy csak egy pillantást is vetnek rá, tudják, hogy kitűnő ízlése van a zoknikhoz. Fitt, és élvezi ha formában van.

Ha a lakásunk beszélni tudna, nem tartaná magában, hogy Jason hátborzongatóan praktikus. Kiválóan főz. Imádom amikor hazatérve a munkából hoz nekem egy kis olívabogyót sajttal, mielőtt nekiáll a vacsorának. Szereti az élőzenét is, ez a kedvenc időtöltésünk közösen. A 19 éves lányunk, Paris inkább vele megy koncertre, mint bárki mással.

Az első memoárom írása közben a szerkesztő azt mondta, hogy szeretné ezt a karaktert jobban megismerni. Természetesen elfogadtam volna, mivel Jason elbűvölő. De mondhatta volna azt is, hogy szeretném Jasont jobban megismerni. 'Tegyünk még bele Jasonból!'

"
Lenyűgöző apuka, kérdezzetek meg bárkit. Azt a fickót a sarkon. Kérdezzétek meg! El fogja mondani. Ja, és a levegőben fordítja meg a palacsintát!

Amúgy fest is. Szeretem a festészetét. Igazából művésznek hívnám őt, ha nem lenne jogi diplomája, ami egy belvárosi irodába kényszeríti reggel 9 és délután 5 között. Úgy értem kényszerítette, amíg nem voltam beteg.

Amennyiben egy álmodozó, ámde mégsem teketóriázó útitársat keresel, Jason a te embered. Vannak még passziói, főleg a kis dolgokhoz vonzódik: kóstolókanalak, bögrék, szobrok párokról, amint egy padon ülnek - amilyenek kapcsolatunk kezdetén voltunk.

Bizony ilyen Jason: az első terhességem ultrahangvizsgálata közben egy csokor virággal érkezett. Mindig korán kel, és vasárnaponként egy különc arckifejezéssel üdvözöl reggelente a kanalak, a korsók és a banánok közül.

Ő az, aki a benzinkútról vagy a kisboltból visszatérve annyit mond: "Nyújtsd a tenyered!" és voilá, máris ott terem egy kis édesség.

"
Azt hiszem eleget tudsz róla, hogy a Tinderen jobbra húzd. Vagy várj! Mondtam már, hogy hihetetlenül sármos? Az arca végtelenül hiányozni fog...

Mindez úgy hangzik mint egy tündérmese a herceggel, és nem állunk messze tőle. Az alatt a 25 év alatt, amit együtt töltöttünk, a szokásos ház körüli ügyes-bajos dolgokon kívül csak a betegségem húzta keresztül a számításainkat. Micsoda pech!

A legutóbbi memoáromban (melyet teljes egészében a diagnózisom előtt írtam) megkértem az olvasókat, hogy küldjenek tetoválásmintákat, melyekkel összeköthetik magukat az íróval, jelképesen, tintával. Teljesen komolyan gondoltam, és a beküldőktől is ezt a komolyságot vártam. Több száz minta érkezett, majd pár héttel az augusztusi publikáció előtt hallottam egy 62 éves milwaukeei könyvtárosról, Paulette-ről. Ő csak ennyit tanácsolt: "még többet". Első könyvemből vette, amiben kifejtem, hogy az első szavam a "more" volt kiskoromban. Most úgy tűnik ez lesz az utolsó is.

Szeptemberben Paulette ideutazott a chicagói tetoválószalonba. Neki is csináltak egyet a bal csuklójára, míg az enyém a bal alkarom alá került, a lányom kézírásával. Ez volt a második tetoválásom. Az első, egy kiskapitális "j", 25 éve a könyökömön van, bizonyára kitaláljátok, kihez kapcsolódik. Jasonnek is van egy: "AKR".

"
Több időt szeretnék Jasonnel tölteni. Ugyanennyit a gyerekeimmel is.

Szeretnék csütörtök esténként a Green Mill Jazz Clubban Martinit kortyolgatva szórakozni. Ez azonban nem fog megtörténni. Talán csak pár napom van ezen a bolygón. Szóval miért csinálom ezt?

Valentin-napra csomagoltam be ezt a levelet. Nem virágot szeretnék kapni: abban reménykedem, a megfelelő személy elolvassa majd, megtalálja Jasont, és kezdődik egy új szerelmi történet.

Ehhez szándékosan hagyok itt egy üres helyet, hogy tiszta lappal induljatok el a megérdemelt, álomszerű utazásotokon.

Forrás: NY Times

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Meghalt Csire Zsuzsi, a 21 éves lány, aki bakancslistán szedte össze élete utolsó kívánságait
Kétszer esett át szívátültetésen, de a második szívét sem fogadta be a szervezete. Egy ország fogott össze érte, hogy teljesülhessenek az álmai az utolsó hónapjaiban.

Link másolása

Tíz év küzdelem után meghalt Csire Zsuzsi, a bakancslistás lány – írja a Blikk. Idézik édesanyjának keddi posztját, aki azt írta:

„Imádott Édes Drága Zsuzsikánk tegnap este örökre búcsút vett tőlünk.”

A 21 éves lány kétszer esett át szívátültetésen, ám szervezete a második beültetett szívet sem fogadta be. Zsuzsi azzal a tudattal élt, hogy talán csak hetek, hónapok vannak hátra az életéből, mégis meg tudta őrizni a reményt. Bakancslistát készített terveiről és az egész ország összefogott azért, hogy valóra válthassák kívánságait. Így juthatott el például a tengerhez, nézhette meg az Operát, vagy simogathatott meg egy lovat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Még mindig nem fogtuk fel, hogy már nincs többé” – rengetegen gyászolják a 21 éves Csire Zsuzsit, aki élete utolsó hónapjait bakancslistás céljai elérésével töltötte
„Nemcsak általunk kapott valamit, hanem mi nagyon-nagyon sokat kaptunk tőle. Tehát az a pozitív életszemlélet, amit ő adott, az nagyon sok mindenkit megérintett”.

Link másolása

Elhunyt Csire Zsuzsi. A 21 éves debreceni lányt sokan a szívükbe zárták. Mindig mosolygott és nála jobb szívű embert nem ismertek - így emlékeztek rá a segítői. A lány két szívtranszplantáció után hétfőn este halt meg. Mikor kiderült, hogy harmadik műtétre már nem lehet esélye, akkor bakancslistát írt, hogy mi mindent szeretne még megcsinálni. Sokan segítették az álmai megvalósításában.

Beállhatott tűzoltónak, különféle gyakorlatokon is részt vett, még az emelőkosárba is beszállt. A programot a Magyar Református Szeretetszolgálat Kutató- és Mentőcsoportja szervezte neki. De elvitték Rómába is.

Hegedűs Gábor, Magyar Református Szeretetszolgálat Kutató- és Mentőcsoport vezetője elmondta:

"Nemcsak általunk kapott valamit, hanem mi nagyon-nagyon sokat kaptunk tőle. Tehát az a pozitív életszemlélet, amit ő adott, az nagyon sok mindenkit megérintett".

A lánynak 10 éves korában volt az első szívátültetése, majd 2021 nyarán a második beavatkozásra várt, ekkor mondta el édesanyja az RTL Híradónak: "A mosolya ad erőt. Meg az, hogy nagyon nehéz neki is, és nagyon sokszor ő is azt mondta, hogy hagyjatok engem, mert ez így nem élet, de annyira édes természete van, melegszívű, segítőkész, jól tanul egy csupa szív kis lény. Minden ember megérdemli úgy gondolom, hogy esélyt kapjon".

Mikor kiderült, hogy a második szív is kilökődik, és a harmadik beültetésre már nincs esélye, akkor döntött úgy, hogy minden pillantot meg akar élni. Számtalan új dolgot próbált ki, fotózáson volt, hőlégballonnal emelkedett Budapest fölé.

Akkoriban nyilatkozta: "Annyi területen mutatja meg az élet nekem is, hogy van miért küzdeni és hogy mindenhol vannak kis túlélők".

Még a DEAC egyik mérkőzésén is ott volt, ahol a korongot ő dobta be. Nyitrai Daniella, sajtóreferens elondta: "A DEAC család tagja lett, tehét nagyon szerette a klubot és mi is nagyon megszerettük őt. Nagyon fog nekünk hiányozni az biztos, a mosolya, a kedvessége, a vidámsága, még mindig nem fogtuk fel, hogy már nincs többé."

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Videón, ahogy egy sziámi ikerpár egyik tagja az esküvőjén táncol és csókolózik újdonsült férjével
Három éve lehetett az esküvő, de csak most került elő egy videó az esküvő táncról. A vőlegény meg is csókolja tánc közben a menyasszonyt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 01.


Link másolása

Megtartották az egyik legismertebb sziámi ikerpár egyik tagjának és veterán katona vőlegényének esküvőjét, írja a Metro. Abby Hensel és testvére, Brittany azután lettek ismertek, hogy első sziámi ikerpárként túlélték a gyerekkort.

Az ikreknek korábban saját valóságshow-ja volt a TLC tévécsatornán, ám a műsor befejezése óta diszkréten kezelik a magánéletüket. Abby és Josh Bowling esküvőjét három évvel ezelőtt tarthatták, de csak nemrég került fel egy videó az internetre a menyasszony és a vőlegény táncáról:

A közös törzsű, deréktól lefelé összenőtt sziámi ikrek továbbra is Minnesotában élnek, ahol egy általános iskolában tanítanak.

A világ 1996-ban ismerhette meg őket még Oprah Winfrey műsorában, majd ezután indult az Abby és Brittany című reality.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Kiderült, hogy ki volt a mentős, akit milliók hallottak, ahogy telefonon át segített megmenteni egy három hónapos babát
Berényi Bálint családjában többen is az egészségügyben dolgoznak, így nem volt kérdés, hogy ő is az életmentést választja hivatásául.

Link másolása

Nemrégiben bejárta a netet egy hangfelvétel, melyet az Országos Mentőszolgálat osztott meg. Ezen egy édesanya hallható, aki azért hívta fel a mentősöket, mert a három hónapos babája nem vett levegőt. A csecsemő életét megmentette egy mentésirányító az édesanya segítségével.

Most pedig az is kiderült, hogy ki volt akkor a telefonnál, ki segítette a kétségbeesett anyát és a picit a távolból.

A mentőszolgálat a közösségi oldalán írta:

A mentésirányító, akinek milliók hallották a hangját

"Múlt héten az egész médiát bejárta az a hangfelvétel, amelyen a mentésirányító segítségével egy édesanya 3 hónapos gyermekén végez újraélesztést, sikerrel.

A felvételen Berényi Bálint bajtársunk hangja hallható, aki 2020. január 1-én csatlakozott az Országos Mentőszolgálat bajtársi közösségéhez, mint gépkocsivezető. Azóta elvégezte ápolói tanulmányait is és már mentőtechnikusként teljesít szolgálatot Kistelek Mentőállomáson. Idén új kihívásokat keresett, így kivonulói szolgálata mellett év elején mentésirányítói feladatot vállalt a Szegedi Mentésirányításon.

Bálint családjában többen is az egészségügyben dolgoznak, így nem volt kérdés, hogy ő is az életmentést választja hivatásául. Munkájában a változatosság és a bajtársi közösség motiválja. Köszönjük áldozatos munkáját, további sikereket kívánunk, a mentésben résztvevőknek gratulálunk!"

Link másolása
KÖVESS MINKET: