"Szeretném, ha hozzámennél a férjemhez" - a haldokló feleség megindító levele
A sikeres chicágói írónőnél idén állapították meg, hogy petefészekrákja végső stádiumú, gyógyíthatatlan.
A háromgyermekes anyuka a randioldalak stílusában írt levelében próbál meg férjének párt találni, miután ő már nem lesz.
A teljes levél
"Próbálkozom már egy ideje, hogy megírjam ezt a történetet, de a morfium hiánya és az ízletes sajtburgerek (mit nekem 5 hét igazi étel nélkül?!) teljesen leszívták az energiámat - és az írással kapcsolatos eltökéltségem is. Hozzáteszem, az időszakos mikroalvások is visszatartanak a feladat gyors befejezésétől. Akárhogy is, bevallom, ez valamilyen formában élvezet számomra, olyan, mint egy kábítószeres delírium.
Mégis tartanom kell magam a határidőhöz, mely jelenleg elég nyomasztó. Addig kell ezt őszintén elmondanom nektek, amíg kitüntettek figyelmetekkel és szívverésetekkel.
Akartok egy beteg viccet hallani? Egy házaspár besétál a sürgősségire 2015 szeptember 5-én, késő délután. Pár órával később, és a tesztek elvégzése után a orvos tisztázza, hogy a feleség szokatlan fájdalmainak oka a jobb oldalon nem vakbélgyulladás, hanem petefészekrák.
Ahogy a pár hazafelé tart szeptember 6-án reggel, valahogy a ködös sokkból ráeszmélnek, hogy a nap, amikor megtudták a végzetes igazságot, egybeesik legfiatalabb gyermekük kirepülésével. Három gyermekük közül ugyanis már egy sem lakik otthon.
Megannyi terv vált köddé aznap.
Illusztráció az eredeti cikkhez
Nem lesz dél-afrikai családi utazás a szülőkkel. Nincs már értelme megpályázni a Loeb-ösztöndíjat a Harvardon. Nincs ázsiai álomnyaralás édesanyámmal. Nincs több írótalálkozó a csodálatos indiai, vancouveri és jakartai iskolákban.
(*A rák és a törlés - ez esetben egy tervezett program - szavak hasonlóságán alapuló nyelvi játék.)
Ekkor léptem életem új szakaszába, a "B Tervbe" (újabb nyelvi játék, angolul ugyanis a 'B' kiejtve 'be', vagyis: Plan 'Be', tehát 'légy', 'lenni'), amely csak a jelenben él. Engedjétek meg, hogy bemutassam nektek azt az úriembert, akiről ez a levél szól: Jason Brian Rosenthalt.
Hadd fejtsem ezt ki: John bácsi, édesapám legjobb barátja egy nyári táborból ismerte Jasont és engem is külön-külön. Én akkor nem ismertem őt, akkoriban a keleti országrészbe mentem egyetemre, majd dolgozni is. Mikor visszatértem Chicagóba, John bácsikám szervezett egy vakrandit, Jasonnek és nekem.
Mindez 1989-ben volt. Csak 24 éves voltam. Nem vártam semmit ettől a kapcsolattól, de amikor kopogott az ajtómon azt gondoltam: 'Hűha, van ebben a férfiban valami nagyon szerethető.' A vacsora végére már tudtam, hogy feleségül akarok menni hozzá.
És Jason? Nos, ő egy év múltán tudta meg.
Sosem voltam Tinderen, de csinálok Jasonnek egy profilt most azonnal, az együtt töltött idő tapasztalataiból táplálkozva. Nem kevesebb, mint 9490 napról van szó. Először az alapokkal kezdem: körülbelül 178 cm magas, 72 kilogramm súlyú, szőkésbarna hajjal és mogyorószínű szemekkel.
Igen elegánsan öltözik, alkalomhoz illően. Justin és Miles, a két legkisebb fiunk mindig kölcsönveszik a ruháit. Akik ismerik, vagy csak egy pillantást is vetnek rá, tudják, hogy kitűnő ízlése van a zoknikhoz. Fitt, és élvezi ha formában van.
Ha a lakásunk beszélni tudna, nem tartaná magában, hogy Jason hátborzongatóan praktikus. Kiválóan főz. Imádom amikor hazatérve a munkából hoz nekem egy kis olívabogyót sajttal, mielőtt nekiáll a vacsorának. Szereti az élőzenét is, ez a kedvenc időtöltésünk közösen. A 19 éves lányunk, Paris inkább vele megy koncertre, mint bárki mással.
Az első memoárom írása közben a szerkesztő azt mondta, hogy szeretné ezt a karaktert jobban megismerni. Természetesen elfogadtam volna, mivel Jason elbűvölő. De mondhatta volna azt is, hogy szeretném Jasont jobban megismerni. 'Tegyünk még bele Jasonból!'
Amúgy fest is. Szeretem a festészetét. Igazából művésznek hívnám őt, ha nem lenne jogi diplomája, ami egy belvárosi irodába kényszeríti reggel 9 és délután 5 között. Úgy értem kényszerítette, amíg nem voltam beteg.
Amennyiben egy álmodozó, ámde mégsem teketóriázó útitársat keresel, Jason a te embered. Vannak még passziói, főleg a kis dolgokhoz vonzódik: kóstolókanalak, bögrék, szobrok párokról, amint egy padon ülnek - amilyenek kapcsolatunk kezdetén voltunk.
Bizony ilyen Jason: az első terhességem ultrahangvizsgálata közben egy csokor virággal érkezett. Mindig korán kel, és vasárnaponként egy különc arckifejezéssel üdvözöl reggelente a kanalak, a korsók és a banánok közül.
Ő az, aki a benzinkútról vagy a kisboltból visszatérve annyit mond: "Nyújtsd a tenyered!" és voilá, máris ott terem egy kis édesség.
Mindez úgy hangzik mint egy tündérmese a herceggel, és nem állunk messze tőle. Az alatt a 25 év alatt, amit együtt töltöttünk, a szokásos ház körüli ügyes-bajos dolgokon kívül csak a betegségem húzta keresztül a számításainkat. Micsoda pech!
A legutóbbi memoáromban (melyet teljes egészében a diagnózisom előtt írtam) megkértem az olvasókat, hogy küldjenek tetoválásmintákat, melyekkel összeköthetik magukat az íróval, jelképesen, tintával. Teljesen komolyan gondoltam, és a beküldőktől is ezt a komolyságot vártam. Több száz minta érkezett, majd pár héttel az augusztusi publikáció előtt hallottam egy 62 éves milwaukeei könyvtárosról, Paulette-ről. Ő csak ennyit tanácsolt: "még többet". Első könyvemből vette, amiben kifejtem, hogy az első szavam a "more" volt kiskoromban. Most úgy tűnik ez lesz az utolsó is.
Szeptemberben Paulette ideutazott a chicagói tetoválószalonba. Neki is csináltak egyet a bal csuklójára, míg az enyém a bal alkarom alá került, a lányom kézírásával. Ez volt a második tetoválásom. Az első, egy kiskapitális "j", 25 éve a könyökömön van, bizonyára kitaláljátok, kihez kapcsolódik. Jasonnek is van egy: "AKR".
Szeretnék csütörtök esténként a Green Mill Jazz Clubban Martinit kortyolgatva szórakozni. Ez azonban nem fog megtörténni. Talán csak pár napom van ezen a bolygón. Szóval miért csinálom ezt?
Valentin-napra csomagoltam be ezt a levelet. Nem virágot szeretnék kapni: abban reménykedem, a megfelelő személy elolvassa majd, megtalálja Jasont, és kezdődik egy új szerelmi történet.
Ehhez szándékosan hagyok itt egy üres helyet, hogy tiszta lappal induljatok el a megérdemelt, álomszerű utazásotokon.
Forrás: NY Times
