HÍREK
A Rovatból

A maszkok többsége semmit sem ér a vírusok ellen - egy háziorvos elárulja, hogyan lehet védekezni a legjobban

A maszk mellett komplett védőfelszerelés is kellene, ráadásul az sem mindegy, mit eszünk ilyenkor.

Link másolása

A 19. századi hadisebészet nagy találmánya - a szájmaszk - az idei influenzaszezonban sztár-termék lett: jelenleg 10-szeres áron kaphatóak a piacon és az emberek meg is rohamozzák értük a patikákat. Azt azonban kevesen tudják, hogy ezeknek a maszkoknak a többsége nem sokat ér a vírusokkal szemben, ha csak azt nézzük, hogy a szemünkön keresztül is megfertőződhetünk.

"Csak úgy, mint bármilyen seb az arcon, kézen, stb. a szem kötőhártyája is egy tárva-nyitva álló ajtó a vírusok számára" - árulja el Dr. Varga Dániel, háziorvos, majd hozzáteszi:

"Ha igazán felkészültek szeretnénk lenni az influenzaszezonban, a maszk mellett védőszemüveggel, fejvédő kámzsával, nejlon védőruhával és gumikesztyűvel is felfegyverkezünk.

Természetesen ezt senki nem várhatja el tőlünk és igencsak kényelmetlen lenne minden nap talpig védőöltözetben munkába menni.

Amit igazából tehetünk a megfelelő védőmaszk beszerzése mellett, hogy rendszeresen kezet mosunk, és kiemelten odafigyelünk a higiéniára"

- javasolja a szakember.

Egészségügyi eldobható, építőipari egyszer-használatos vagy minősített munkavédelmi maszk?

Függetlenül attól, hogy hány rétegű, az egészségügyi eldobható maszkok csupán a védelem hamis illúzióját keltik. Ezeket főleg sebészek használják, annak érdekében, hogy a cseppfolyós fertőzésektől megóvják a beteget a műtét során. Ráadásul, mivel nem fedik teljesen az arcot, oldalt a réseken ugyanúgy bejuthatnak a vírusok, a kilélegzett pára miatt benedvesedett felület pedig a baktériumok melegágya lehet.

Az építőipari egyszer-használatos szájmaszk, vagy másnéven pormaszk alapvetően az építőipari port szűri ki. Egyszerű felépítésű szűrőpapírból áll és egy gumipánt rögzíti az archoz. Normál körülmények között 50-100 Ft-ba kerül, jelenleg azonban 400-500 Ft-ot is elkérhetnek érte.

A minősített munkavédelmi szájmaszkokat az európai EN 149-es szabvány szabályozza három kategóriában: FFP1, FFP2, és FFP3 (FFP=Filtering Face Piece azaz arcvédő szűrőeszköz). “A munkavédelemben a légzésre legveszélyesebb anyagok szűrésére szolgálnak és a besorolásnál figyelembe veszik a szivárgást is, amely az arc és az orr illeszkedésénél fordul elő.” - árulja el Nagy Gábor, munkavédelmi szakember, a SzerszamKell.hu barkácsáruház ügyvezetője.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Ezért küldtek rendőröket Orbánék brüsszeli konferenciájára – megszólalt a polgármester
A közbiztonság garantálása és a provokatív, diszkriminatív tartalmak miatt tiltotta be a NatCon-t a kerület polgármestere. Emir Kir szerint a rendezők nem tudták volna megvédeni a résztvevőket az ellentüntetőktől sem.

Link másolása

A Nemzeti Konzervativizmus Konferenciának (NatCon) otthont adó brüsszeli kerület polgármestere, Emir Kir kedden végzést adott ki a kétnaposra tervezett rendezvény betiltására – írja az MTI. Idézik Saint-Josse-ten-Noode polgármesterét, aki az X-en azt írta:

„Polgármesteri végzését adtam ki az Nemzeti Konzervativizmus Konferencia betiltására a közbiztonság garantálása érdekében”.

Brüsszelben, valamint a belga főváros Etterbeek és Saint-Josse-ten-Noode nevű kerületeiben „nem látják szívesen a szélsőjobboldalt” – tette hozzá Kir. Végzésében a polgármester utasítást adott rendőrségi intézkedésre, és ebben azt írta: tekintettel arra, hogy a nemzeti szuverenitás védelme euroszkeptikus hozzáállást feltételez, valamint a közrend elleni súlyos atrocitások várhatók, a rendezvényt nem szabad megtartani.

„A rendezvény betiltása továbbá azért is indokolt, mert erőszakos reakciókat válthat ki, és jelentős veszélyt jelent a közrendre, a közbiztonságra és a köznyugalomra”

– idézik továbbá a polgármester indoklását. Kir azt is hangsúlyozta, hogy a rendezvényen provokatív, diszkrimináló tartalmak hangozhatnak el, a felszólalók között vannak homofóbok, az emberi és kisebbségi jogokat nem tisztelők, vitatható művek szerzői is. Emellett úgy látta, a rendezők nem szavatolnak elégséges biztonsági intézkedéseket, így az ellentüntetők veszélyeztetik a NatCon résztvevőinek testi épségét.

„A NatCon nevű konferenciát betiltom. A kerületben tilos a rendezvénnyel kapcsolatos bármilyen gyülekezés, beleértve a résztvevőket, szervezőket, ellenzőket”

– fogalmazott végül a polgármester, hozzátéve: a végzés megsértőire a brüsszeli rendőrség irányadó eljárási szabályzata vonatkozik.

A konferencián a tervek szerint felszólalt volna mások mellett Orbán Viktor, a brexitet elindító Nigel Farage, a francia szélsőjobboldali Eric Zemmour és a volt lengyel miniszterelnök, Mateusz Moravieczki is. Két helyszínről is elzavarták a szervezőket, mire egy harmadikon elkezdődhetett a rendezvény – melynek néhány óra után véget vetett a rendőrség.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Kocsis Máté: „A feleségem a saját végzettségének megfelelő munkát kapott, Magyar Péter meg nem”
A frakcióvezető elmondta, hogy a felesége jogi munkát végzett egy olyan projektcégben, ahol kötegenként hordta haza a dolgoznivalót. Magyar Péter pedig vezérigazgató volt 7-8 millió forintért állami vállalatoknál.

Link másolása

A Telex Kocsis Mátéval készített interjút. A Fidesz frakcióvezetője nemrég azt mondta, hogy szerinte Magyar Péter állami állásait Varga Judit szerezte, ezzel igazolva azt az állítást, hogy a NER-ben tényleg lehetséges rokonoknak jól fizető állásokat szerezni.

Kocsis a lapnak azt mondta:

„nehezen tudom elképzelni, hogyha Magyar Péternek nem Varga Judit lett volna a felesége, akkor 4-5 jó fizető állami cégnél felfigyeltek volna az ő különleges képességére.” Azt is elmondta, hogy az ő felesége a “szuperkórház” projektcégében nézett át szerződéseket, 300 ezerért.

„A feleségem jogi munkát végzett egy olyan projektcégben, ahol kötegenként hordta haza a dolgoznivalót. Magyar Péter pedig vezérigazgató volt 7-8 millió forintért állami vállalatoknál. Ezt ne keverjük össze”

– mondta a frakcióvezető. Majd azt mondta, hogy

„a feleségem a saját végzettségének megfelelő munkát kapott, Magyar Péter meg nem.”

A frakcióvezető a saját felesége igazgatói tagságáról a Dél-budai Centrumkórház projektcégében azt mondta, hogy neki semmi köze nem volt a kinevezéshez.

Arra a kérdésre, hogy mennyire van most nehéz kommunikációs helyzetben a Fidesz, Kocsis így válaszolt:

„Nem gondolom, hogy nehéz kommunikációs helyzetben lennénk. Világos üzeneteink vannak”

Ezek után Kocsis arról beszélt, hogy messzemenőkig megveti a Telexet azért, amit a Varga Judittal szembeni erőszak ügyében tettek.

"Aki írta azokat a cikkeket, ami relativizálta egy nővel szembeni erőszakot, az szégyellje magát. Önök azt sugallják, hogy jobboldali nőket lehet verni, baloldaliakat meg nem lehet verni."

- mondta Kocsis Máté.

„Nem gondolom, hogy nehéz kommunikációs helyzetben lennénk. Világos üzeneteink vannak”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Karikó Katalin a szegedi egyetemnek adja a Nobel-díjjal kapott félmillió dollárt
Karikó egy díjat is alapított, amit minden évben személyesen szeretne átadni az azt elnyerő oktatóknak és hallgatóknak. A Nobel-díjának másolatát pedig kiállítja az egyetem.

Link másolása

Egykori egyetemének, a Szegedi Tudományegyetemnek (SZTE) ajánlotta fel Nobel-díjának másolatát, valamint az elismeréssel járó több mint fél millió dollárt Karikó Katalin. A biokémikus ezt egy keddi előadásán jelentette be az MTI szerint, az egyetem róla szóló tárlatának megnyitóján.

Karikó szerint nagyon sokan dolgoztak a koronavírus elleni vakcinán és az azt lehetővé tevő kutatásokon, ezért szeretné megosztani a díjat és az érte kapott összeget a jövő generációval.

A kutató a tárlat megnyitóján a hallgatókhoz szólva kifejtette, bízik benne, hogy a kiállított díj, illetve az adománya révén létrehozott támogatás arra inspirálja az oktatókat és a hallgatókat, hogy a legjobbak legyenek. Mint mondta,

tervei szerint az általa alapított díjat minden évben egy-egy oktató-kutató, illetve egy hallgató kapja majd meg, az elismeréseket pedig személyesen szeretné átadni.

Rovó László, az SZTE rektora a megnyitón egy egyetemi laborköpenyt ajándékozott Karikó Katalinnak. Mint mondta, az egyetem kutatóprofesszora ezt hamarosan használni is fogja, hiszen tavaly óta saját dolgozószobája van Szegeden, ugyanaz, amely egykor Szent-Györgyi Alberté volt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
A belga és a brit miniszterelnök is elítélte, hogy lefújták Orbánék brüsszeli eseményét
Rishi Sunak a belga hatóságokat kritizálta, Alexander De Croo belga miniszterelnök pedig elfogadhatatlannak nevezte a helyi belga polgármester döntését. Szerdán Orbán is beszélt volna.

Link másolása

A belga és a brit miniszterelnök is elítélte, hogy a brüsszeli rendőrség lefújta a Nemzeti Konzervatív Konferenciát - írta meg a Telex.

Az MCC brüsszeli szervezete által szervezett rendezvényen kedden olyan konzervatív politikusok szólaltak föl, mint Nigel Farage, szerdán pedig Orbán Viktor is beszédet mondott volna.

A brit miniszterelnök, Rishi Sunak a belga hatóságokat kritizálta, Alexander De Croo belga miniszterelnök pedig elfogadhatatlannak nevezte a helyi belga polgármester döntését.

„Egyértelmű, hogy a rendezvények látogatásának megakadályozása káros a szólásszabadságra és a demokráciára nézve”

– fogalmazott a brit miniszterelnök szóvivője.

A BBC is részletesen írt a betiltott konferenciáról. Úgy volt, hogy szerdán Mateusz Morawiecki volt lengyel miniszterelnök és Orbán Viktor is felszólal majd.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk