SZEMPONT
A Rovatból

Tálas Péter a forrongó világról: 3-4 olyan konfliktus van, amelynek valóban meghatározó szerepe lehet hosszútávon

Egymást érik a háborúk, fegyveres konfliktusok, komoly fenyegetések. Mindez azt jelzi, hogy komoly küzdelem zajlik azok között, akik megkérdőjelezik és akik megvédenék az eddigi világrendet - mondja a biztonságpolitikai szakértő.


Egyre több olyan jel utal arra, hogy nem egy, nem kettő, hanem nagyon sok nemzetközi konfliktus van kibontakozóban, és ezek mind-mind abba az irányba mutatnak, hogy repedezik az a fajta biztonság, amit megszoktunk magunk körül. Még mindig tart Oroszország Ukrajna elleni háborúja, miközben egyre bonyolultabb a helyzet a Közel-Keleten, ahol a térség államai egyre inkább belesodródnak a konfliktusba, de Tajvan körül is fellángolt a feszültség. És akkor még ott vannak a farvízi hajósok: például Észak-Korea, amely alig várja, hogy legalábbis szavakban, destabilizálhassa a térségét, vagy a jemeni húszik, akik drónokkal támadják a Vörös tengeren átkelő hajókat.

Miért lett vége a hidegháború időszaka utáni viszonylagos nyugalomnak? Fenyegethet esetleg egy újabb nagy háború? Hogyan rendeződhet át a világ?

Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Tálas Péter biztonságpolitikai szakértővel, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének igazgatójával.

– Komolyan kell aggódnunk? Valóban nagy háborúk előtt állunk, vagy továbbra is az lesz, amit megszoktunk, hogy ezek messze vannak, idegesítenek minket, de azért majd csak megoldja Amerika.

– Elég régóta nem Amerika old meg mindent. Az igaz, hogy több konfliktus van, ami abból a szempontból természetes, hogy változnak a nemzetközi erőviszonyok. De azért ezek a konfliktusok nem azonos fajsúlyúak, a többségük egyszerű helyi konfliktus. A konfliktusok egy része abból fakad, hogy az a szövetségesi rendszeren való amerikai túlterjeszkedés, ami az Egyesült Államokra korábban jellemző volt, ma már kevésbé jellemző.

Egy poszthegemoniális világban élünk, ahol vannak status quo védő és status quo megkérdőjelező hatalmak.

Ez azt jelenti, hogy mindenki, aki elégedetlen az eddigi, döntően Amerika által berendezett világrenddel, vagy úgy gondolja, hogy a pozíciója lehetne jobb a világrendben, arra hivatkozva, hogy Amerika, illetve a Nyugat képességei relatíve gyengülnek, megpróbálja megváltoztatni a környezetében fennálló a status quo-t. Ez történhet a gazdaság, a diplomácia, a nemzetközi kapcsolatok működési szabályrendszere terén, de megmutatkozhat tényleges fegyveres konfliktusokban vagy háborúkban is. Néha nagyobb konfliktusokban, mint például az orosz-ukrán, máskor kisebbekben, mint például a jemeni húszik vagy a Hezbollah Izrael elleni fellépése, a leggyakrabban pedig helyi fegyveres torzsalkodások formájában, melyeknek nincs igazán nagy nemzetközi hatása és következménye. Vannak, akik valóban nagy harcokat vívnak, vannak, akik kisebb méretűeket. És vannak olyanok, akik inkább virtuálisnak tekinthető harcot folytatnak, döntően a kommunikációs térben. Jó példa még erre Észak-Korea, amely ugyan nem hivatalos atomhatalom, de egyéb képességei nem túl nagyok, vagyis ha bármelyik szomszédjával háborúba keveredne, az az észak-koreai rendszer bukását jelentené, amit talán még Kína is tudomásul venne, tekintettel arra, hogy egyáltalán nem biztos, hogy Peking nem tudna jobb rendszert elképzelni Phenjanban, mint a Kim család uralma. Azt akarom jelezni, hogy a kommunikációnak döntő szerepe van abban, hogy milyennek látjuk a világot, és a kommunikációs térben megjelenő kép cseppet sem biztos, hogy a valóságot mutatja.

Vagyis nem dramatizálnám túl a helyzetet. Szerintem legfeljebb 3-4 olyan konfliktus van a világon, amelynek valóban meghatározó szerepe lehet hosszútávon. A kérdés inkább az, hogy a státusz quo megkérdőjelezők vagy a státus quo védők lesznek-e győztesek.

De ez sem olyan egyszerű, hiszen például elképzelhető, hogy Oroszország meg tudja szerezni Ukrajna területének egy részét, de közben rendkívül legyengül, elveszti befolyást a Kaukázusban és Közép-Ázsiában. Vagyis nagyon fontos kérdés, hogy mekkora áron tudja az esetleges ukrajnai győzelmet elérni, és egyáltalán nem biztos, hogy az ilyen háborúkból győztesen tudnak kijönni a status quo megkérdőjelezői.

– Nem pont ugyanez volt a hidegháború alatt? Volt most 30 év viszonylagos nyugalom, és nem csupán arról van szó, hogy elszoktunk attól a világtól, ahol több konfliktus van?

– Európában a hidegháború idején egy erős egyensúly volt, ami azon alapult hogy van két nagyhatalom, a Szovjetunió és az Egyesült Államok, ezek szövetségi rendszereket építettek ki, és a hatalmi egyensúly miatt Európában gyakorlatilag nem változott a status quo. A második világháború utáni hidegháborús helyzet sokkal, de sokkal stabilabb rendszert volt, mint a hidegháború utáni rendszer. Ebben a rendszerben volt egy nagyon erős fegyelmező erő, nevezetesen a félelem egy újabb nagy háborútól, illetve attól, hogy ez egy nukleáris világháború lehet, ami az emberiség nagy részének pusztulásához vezethet. De a hidegháború idején is voltak háborúk, csak a konfliktusok a periférián zajlottak: Afrikában és Ázsiában, Európában azonban nem. Ez a veszély, vagyis a nagy háborúk esélye jelentősen csökkent a hidegháború végével, a kis háborúk esélye ugyanakkor megnövekedett. Jó példa volt erre a délszláv háború, ami Európában zajlott, de a kezdetektől világos volt, hogy egy regionális konfliktus, annak ellenére, hogy erősen sokkolta a korabeli Európát. Most látunk valami hasonlót, sőt jelentősebbet, az orosz ukrán háborút, aminek akár a világrendet befolyásoló hatása is lehet. De nem katonai, hanem stratégiai értelemben. Ha ugyanis a konfliktus Oroszország győzelmével zárulna, az sokakat ösztönözhetne arra, hogy visszatérjenek a háború eszközéhez a nemzetközi érdekérvényesítés terén.

De nem gondolom azt, hogy ez a háború világháborúval fenyegetne, inkább úgy vélem, hogy nagyobb a félelmünk a konfliktusoktól, mint amekkorát maguk a konfliktusok jelentenek.

És azért nagyobb a félelmünk, mert a konfliktusok szereplői azt akarják, hogy egyrészt a szemben álló fél féljen tőlük, másrészt saját társadalmaik a biztonság legfőbb szavatolójaként tekintsenek rájuk. Gyakran ez olvasható ki az oroszok és a kínaiak kommunikációban, amikor például saját veszélyeztetettségükről beszélnek, vagyis arról, hogy mekkora veszélyben érzik magukat, vagy arról, hogy mi lesz, ha a Nyugat túlfeszíti a húrt. Ilyenkor jön a világégés, a nukleáris háború, az armageddon emlegetése, amit a hétköznapi emberek elhisznek, és óriási veszélyként értelmeznek. A biztonságpolitikai szakértők egy része viszont a stratégiai kommunikációnak, nem egyszer pedig a gyengeség jelének tekintik ezeket a kirohanásokat. Az például már most is világosan látszik, hogy Oroszország nem olyan erős, mint ahogy ezt korábban gondoltuk, és ahogy korábban maga is gondolta és kommunikálta. Vagyis nem világhatalom. Ha megnézzük azt, hogy Oroszország milyen területeken igazi globális hatalom, akkor két ilyen terület van: az egyik az atomfegyver, mert ebben az első vagy második, a másik pedig a diplomácia, hiszen ENSZ BT vétójoggal rendelkező állandó tagja. De az összes többi képesség terén – hagyományos fegyverek, gazdaság és technológia, soft power – Oroszország lesüllyedt a regionális hatalmak szintjére.

– Az orosz-ukrán háborúban közvetlenül nem részese a konfliktusnak a NATO vagy az Egyesült Államok. Viszont állomásoznak amerikai csapatok Tajvan szigetén. És az utóbbi időben a kardcsörtetés is felerősödött a sziget körül Kína részéről. Kína meddig mehet el ebben? Kitörhet-e itt is egy háború, és ha igen, akkor hol van az a határ, aminél tovább nem megy egyik fél sem?

– Azt gondolom, hogy jelenleg semmiféleképpen sem várható nyílt konfliktus vagy háború. Egyrészt Kína jelenleg nincs felkészülve egy Tajvan elleni háborúra. Tajvan pedig a választások eredményét látva távolodik ugyan Kínától, de nem akarja függetlenségét jogilag is deklarálni. Tajvanon a felmérések szerint ma az a helyzet, mint ami minden hosszú ideje de facto önálló államtípusú entitás esetében: erősödik az önálló és Kínától független nemzeti identitás. Ma már a társadalom többsége egyértelműen tajvaninak, és nem tajvani kínainak, még kevésbé kínainak tekinti magát. És az a paradox helyzet állt elő, hogy az a Kuomintang a legbarátságosabb Kínával szemben, amelyre Peking évtizedekig a legnagyobb ellenségeként tekintett. Szerintem

Kína egyik legnagyobb problémája, hogy nincs szövetségesi rendszere, mint az Egyesült Államoknak, de akár Oroszországnak is, amelynek még mindig ott van egy gyengülő szövetségesi köre a posztszovjet térségben.

Éppen ezért nem gondolom, hogy Kína megengedhetné magának, akár a későbbiekben is, hogy háborút indítson Tajvannal szemben anélkül, hogy ennek ne lennének a szomszédok Kínához való viszonyát alapvetően befolyásoló negatív erkölcsi következményei.

Eddig Kína alapvetően békés hatalomként tűnt fel, illetve annak hirdette magát, és békés hatalomként sem tudott igazán stabil és mély szövetségi rendszert kialakítani. Képzeljük el, mit szólnának ázsiai szomszédjai, ha Peking megpróbálná Tajvant katonai erővel elfoglalni. Vagyis egy Tajvan elleni háború megindítása, vagy Tajvan megszerzése óriási stratégiai veszteséget okozna Kínának.

– De ott vannak az amerikaiak Tajvanon. Amerikai katonák, támaszpontokon.

– Igen, ez kétségtelen, de ez eddig nem volt háborús ok Kínának. Tajvan függetlenségének kikiáltását tekinthetné esetleg annak, de ilyen deklarációt jelenleg senki nem akar tenni Tajvanon, vagyis de jure Tajvan nem akar független lenni, ha de facto az lehet. És ez szerintem hosszú-hosszú ideig el tud működni.

– Kína és a nyugati világ, elsősorban az Egyesült Államok között egy erős verseny alakult ki, ami most már az űrverseny szintjéig jutott. A kínai technológia Európában még jobban, de Amerikában is jelen van, például a magyar telekommunikációban a Huawei kikapcsolhatatlanul ott van. Kínának van-e olyan potenciálja, hogy gazdaságilag nehézségeket okozzon ezeknek az országoknak, ha egy kicsit forróbbra kapcsol egy hidegháborús adok-kapok?

– Lehet, hogy Kína kellemetlenségeket, sőt problémákat is képes okozni a Nyugatnak, de nem gondolom, hogy ennek ne lennének nagyon negatív következményei Kínára nézve is. Bármennyire szeretne egy belül építkező, belső fogyasztás révén fejlődő gazdaságra átállni a pekingi vezetés, Kína még ma is egy külkereskedelem révén fejlődő nagyhatalom, és ennek következtében erősen függ a külpiacoktól. A másik oldalon persze számos ország vállalata pedig éppen a kínai piactól és gazdaságtól függ, gondoljunk csak a német autógyárakra, de nem hiszem, hogy ezt adott esetben ne lehetne jelentős költséggel kiváltani.

Vagyis szerintem a függés kölcsönös és nem egyoldalú.

Van jó néhány terület, ahol Kína az élenjárók közé tartozik, de összességében véve a kínai gazdaság egyelőre nem fejlettebb a nyugati gazdaságoknál. És végül nem tudjuk egyelőre felmérni azt sem, milyen társadalmi és politikai változásokat idéz elő a kínai középréteg várható megerősödése. Ez a réteg az, amelynek egyik fő törekvése mindenütt önálló politikai célok és programok megfogalmazása és képviselete. Nem egy elemző szerint ez a folyamat komoly gondokat okozhat a kínai kommunista pártnak, illetve a párt által fenntartani kívánt rendszernek is.

– Amit Kínából látunk, az elsősorban az iparosodott keleti része.

– Való igaz, és egy másik nagy megoldandó probléma az e mögött gyakran nem látható komoly fejlettségi aránytalanság. Azt sem tudjuk ma még megítélni, hogy a modernizációt Kína teljes területére milyen sikerrel lesz képes kiterjeszteni a kínai kommunista párt?

– Ez volt Kína. Itt van van a Közel-Kelet is még. Amit Irán művel, persze általában más szervezetek álcája alatt, az is elég veszélyes történet. Amellett például a Vörös tengernél a jemeni húszik, akik Izraelt is támadják, olyan helyzetet alakítottak ki, hogy például az esztergomi Suzuki azért volt kénytelen leállni, mert nem jönnek a szükséges alkatrészek.

– Ez egy nagyon kellemetlen helyzet, de nem tekintem hosszantartó drámának. Itt a kérdés az, hogy az ENSZ BT állandó tagjai felhatalmazzák-e arra a nagyhatalmakat, hogy rendet tegyenek, és akkor ők rendet fognak tenni. Azt azért ne felejtsük el, hogy

senki nem érdekelt abban, hogy a Közel-Keleten egy olyan háború legyen, ami a világgazdaság számára tartós problémát okoz.

Vagyis ez azt jelenti, hogy a jemeni húsziktól igen gyorsan meg fogják tisztítani a Vörös-tengert, mert a világgazdaság fontosabbnak tartja a szállítási útvonalak fenntartását, mint azt, hogy a célja jemeni húsziknak, vagy mit gondol erről Irán.

– Mi lesz, ha visszatér Trump?

– Bár erről igen nagy vita folyik, én azt gondolom, hogy az Egyesült Államoknak viszonylag állandó, csak lassan változó érdekrendszere van. A tapasztalatok szerint ennek az érdekrendszernek a képviselete és érvényesítése nem attól függ, hogy ki az elnök, mert az államapparátus kikényszeríti az érdekek képviseletét. Vagyis az elnökök nem igazán tudnak eltérni az Egyesült Államok érdekeitől. Ilyen értelemben Trump is leginkább stílusában volt sajátos, de képviselte az amerikai érdekeket, és Joe Biden is folytatta a Trumppal megindult vagy a még korábban megindult politikát. Stílusukban, politikai hangsúlyokban eltérhet az elnökök politikája, de stratégiai irányvonalban nem. Tehát én

nem gondolom azt, hogy ha újra Trump lenne esetleg az elnök, lényegesen el tudna térni az Egyesült Államok alapvető stratégiai érdekeitől.

Máshogy megfogalmazva, a 2024-ben megválasztásra kerülő elnök ugyanazzal az alapproblémával néz majd szembe, amivel az Egyesült Államok valamennyi elnöke 2005-2006-tól. Nevezetesen, hogy a világ egy poszthegemoniális korszak felé halad, amikor az Egyesült Államok nem tud hegemón módon irányítani. De ettől azért az Egyesült Államok még ma is a legfontosabb és legerősebb világhatalom. Amikor azt állítom, hogy az Egyesült Államok már nem tud hegemón módon irányítani, az azt jelenti, hogy kompromisszumokra, a vezetési módszerek és eszközök újragondolására kényszerül, konfliktusokat kell felvállalnia, és meg kell erősítenie azt a szövetségi rendszert, amin keresztül fenn akarja tartani és meg akarja valósítani a globális ambícióit. Én nem tartozom azok közé, akik úgy gondolják, hogy vége az Egyesült Államok vezető szerepének, mert a képességei ma még mindig messze meghaladják nagyon sok nagyhatalom képességeit is.

– Tehát az a bizonyos Nyugat alkonya, amit már régóta mondogattak, és Spengler még könyvet is írt róla, továbbra is elmarad?

– A világrend és benne a Nyugat is változik, de összességében nem gondolom, hogy a Nyugat ne lenne, ne lehetne a jövőben is meghatározó szereplője a változó világrendnek. Ennek egyik a fő oka az, hogy még jelenleg is

csak a Nyugat kapcsán beszélhetünk valamiféle politikai entitásról. Ezt az entitást az Egyesült Államok és különböző szövetségesei alkotják. A Kelet esetében nem látok ilyen – erős intézményi kötőszövettel is átszőtt – politikai entitást.

Vagyis Kelet ma még sok van: Kína, Oroszország, India, Délkelet-Ázsia és így tovább. Hasonlóképpen bár sokat beszélünk a globális délről, de egyelőre a globális dél is csak egy fikció és nem politikai entitás. A globális délbe nagyon sokan beletartoznak, akiknek az érdekei rendkívül eltérőek. A harmadik dolog pedig az, hogy mivel a jelenlegi világrendet alapvetően a Nyugat, azaz Egyesült Államok és szövetségesei hozták létre, ennek a világrendnek az intézményeit borzasztó nehéz gyorsan lecserélni vagy átalakítani. Erre is nagyon jó példa Donald Trump elnöksége, ami alatt az Egyesült Államok számos nemzetközi intézmény működését kérdőjelezte meg, nem egyből még kilépni is megpróbált, majd kénytelen volt visszakozni, mert még ő sem volt képes például új egészségügyi világszervezetet létrehozni. Vagyis azt akarom mondani, hogy a világ együttműködésre van kényszerítve bizonyos kérdésekben, és ez akkor sem változik, ha a nemzetközi rendben status quo megkérdőjelező hatalmak tűntek fel. A függés nagyon erős szerintem a világgazdaság, a világpolitika, illetve a világrend szereplői között.

– Tehát akkor azok, akik rendszeresen új világrendről értekeznek, túllőnek a célon?

– Nem, csak azt felejtik el hozzátenni, hogy a világrend nem egyik napról a másikra szokott átalakulni, és hogy a világrend hirtelen átalakulásában, ami az a szereplők összeomlásával járna, még a legelszántabb status quo megkérdőjelező hatalmak sem érdekeltek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Tarjányi Péter Orbán Viktor rajzáról: Nemzetbiztonsági alapelv, hogy a vezető elméjét nem mutatjuk meg a világnak
Szerinte „a miniszterelnök kézzel írt jegyzete nem »ártatlan firka« egy interjú alatt, hanem pszichológiai profil-térkép”.


Tarjányi Péter a Facebookon bírálta élesen a kormányzati kommunikációt, miután nyilvánosságra hozták Orbán Viktor miniszterelnök egy interjú közben készített kézírásos jegyzetét.

„Soha – ismétlem, soha – nem ad ki egyetlen profin működő ország sem olyan anyagot, mint amit tegnap láttunk. A miniszterelnök kézzel írt jegyzete nem »ártatlan firka« egy interjú alatt, hanem pszichológiai profil-térkép”

– fogalmazott a biztonságpolitikai szakértő, aki szerint ilyet egy vezető nem mutat meg, és egy kommunikációs stáb pláne nem publikál.

Tarjányi úgy véli, minden vonal, szám és irányjel információt hordoz egy vezető gondolkodási szerkezetéről, döntési logikájáról és stresszreakcióiról.

„Egy ilyen lap aranybánya minden hírszerző szolgálatnak, keleten és nyugaton egyaránt. Aki azt mondja, hogy ebben a rajzban nincs titok, nincs lelepleződés – az ostoba”

– írta bejegyzésében.

A szakértő szerint ez nem esztétikai kérdés, hanem egy nemzetbiztonsági alapelv megsértése. Úgy fogalmazott:

„a vezető elméjét nem mutatjuk meg a világnak. Mert ami egy miniszterelnök fejében van – az a haza védelmi vonala.”

Hozzátette, hogy ha ő képes olvasni a jegyzetben, akkor mások is, akár jobban is.

Mint azt mi is megírtuk: kedden Orbán Viktor több mint egyórás interjút adott az ATV Mérleg című műsorában Rónai Egonnak. A beszélgetés közben a miniszterelnök végig jegyzetelt, rajzolgatott. Az interjú után a közösségi oldalán közzétett egy kulisszavideót is, amelyen megmutatta a beszélgetés közben készített, „nonfiguratívnak” nevezett rajzait, és röviden el is magyarázta, melyik ábra milyen témát jelképezett. A felvételen az is látszik, hogy a lapot a műsorvezető lefényképezte, a részlet pedig gyorsan vitát indított a médiában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
„Sok fiatal megköszöni a pénzt, és az ellenzékre szavaz” - Bódi Mátyás a Fidesztől elforduló fiatal nemzedékről
A Fidesz demográfiai csapdában van, hiába népszerű az idősek körében, ha a szavazók száma abban a korcsoportban egyre fogy - mondja az szakértő. Meg kellene szólítaniuk a fiatalokat, de a próbálkozásaik gyakran inkább önmaguk paródiájának tűnnek.


„Lowkey hatalmasat szólt a Trump tali” - írta Orbán Viktor Washingtonból hazafelé tartva a lelkes rajongók által körbevett Szentkirályi Alexandrának, a Fidesz egy új kampányvideója szerint. Ő úgy válaszolt, „Nagyon adom! Tali a választáson!” A Fidesz láthatóan mindent megtesz, hogy megszólítsa a fiatalokat. A miniszterelnök október 23-i beszédében is üzent nekik, lázadásra hívta fel őket, igaz, nem a fennálló hatalom, hanem Brüsszel ellen. És persze hangsúlyosan nekik szól az Otthon Start, ami az egyik legnagyobb valós problémájukra reflektál: a saját otthon megteremtésének nehézségeire.

Nem véletlen a sok erőfeszítés. Mára nyilvánvalóvá vált, hogy a fiatalok körében megroppant a Fidesz támogatottsága. A választókorúak alsó harmadában nagyobb a Tisza előnye, mint amennyi a Fideszé az ennél idősebbek között. Bódi Mátyás, a Választási földrajz szakértője minderről a Válasz Online-ban írt részletes elemzést, melyben azt is kimutatja, ha semmi sem változna, már önmagában a természetes fogyás miatt is több százezerrel csökkenne 2030-ra a Fidesz tábora. Fordíthat-e ezen a kormánypárt, és hol veszíthették el a fiatalok támogatását? Erről beszélgettünk vele.

— Emlékszem, hogy még a 2010-es években szinte evidens volt: aki fiatal egyetemista, az leginkább a Fideszre szavaz. Mi történt?

— A pártnak van ifjúsági szövetsége, tehát akár lehetne is fiatalos. Az biztos, hogy globálisan, európai szinten is igaz, hogy a kormányzásban eltöltött idő általában rontja a fiatalok körében mért népszerűséget. Hatalmon lenni, kormányozni, az elit része lenni nem szexi.

A fiatalok lázadni szeretnek, kifejezni a véleményüket. Egy 15 éve hatalmon lévő pártnak ez a csoport nem feltétlenül vonzó.

Nagyjából 2017–2018 óta látjuk a mérésekben, hogy a Fidesz nagyon megerősödik az idősebb generációk körében. Korábban nem volt ennyire jelentős a generációs szakadék a magyar választók között. Voltak törésvonalak, például amikor a szocialista párt volt nyolc évig kormányon, ők is az idősebb választókra támaszkodtak, és akkor a Fidesz volt relatíve erősebb a fiataloknál. A 2010 előtti világban nem volt ennyire éles a különbség. Ma a Fidesznek már több választója van a 65 év fölötti generációban, mint a 40 év alattiakban, ami jól mutatja, hogy a kormányzó párt döntően az idősebb választókra épít. Szerintem a kormányzati évek kikezdték a támogatottságukat a fiatalabbaknál, miközben megerősítették őket az idősebbeknél.

— Azért vannak próbálkozások. Orbán Viktor például október 23-án azt mondta a fiataloknak, hogy lázadjanak – mondjuk Brüsszel ellen. Meg itt vannak persze TikTok-os megjelenések is. Vajon ez eredményes lehet?

— A TikTok-kal kapcsolatos próbálkozások nekem inkább önmaguk paródiájának tűnnek. A brüsszeli lázadásra való felhívásnál is, ha jól idézem, a miniszterelnök azt mondta a fiataloknak, hogy „le kell jönnötök a gépről, és ki kell hajítani a brüsszeli infúziót”. Ez egy „Mátrixos” hasonlat, de a Mátrix is már több mint húszéves film. Nem hiszem, hogy a mai tizen- és huszonévesek többségének ez élő referenciapont. Ezek a kommunikációs panelek nehezen megfoghatók, és kevésbé reflektálnak a fiatalok napi problémáira.

— Néhány éve nagy diáktüntetések voltak, azok a középiskolások mostanra választókorúak. Az számíthat?

— Igen, bár ennek az össztársadalmi hatását korlátozottnak láttam: döntően elit gimnáziumok diákjai tüntettek. A nyári fesztiválokon idén felcsendülő Fidesz-ellenes rigmusok is ezt erősítették, hogy ezek főleg középosztálybeli fiatalok köreiben voltak jellemzők. A Fidesz népszerűsége a fiataloknál tényleg nagyon alacsony, de ezt inkább a közvélemény-kutatásokból érdemes levezetni, semmint ezekből a jelenségekből.

Elég beszédes például, hogy a kormányközeli intézetek által publikált pártpreferencia-mérésekben ritkán látunk korcsoportos bontást, nem tudom, miért.

— Helmut Kohl maga mellé vett egy fiatal, kelet-német származású, volt FDJ aktivistát, Angela Merkelt, aki sikeresen továbbvitte a pártot, nagyon hosszú időt töltött kormányzással. Tehát lehetségesek olyan stratégiák, hogy egy kormányzó párt megújuljon, nyisson a fiatalok felé. A Fidesznél ez szóba sem jött?

— Voltak a Fideszben politikusok, akik alkalmasak lehettek volna erre a szerepre, például Varga Judit vagy Novák Katalin, de a kegyelmi botrány nyomán nagyon gyorsan lekerültek a politikai színtérről. Ez komoly veszteség volt a kormánypártnak a fiatalok megszólítása szempontjából is, hiszen két női politikustól kellett megválnia, akik hitelesebben tudtak volna gesztusokat tenni a fiatalabb generációk felé. Az utánpótlás oldalon most nem nagyon látok olyan neveket, akik a következő tíz évben komoly politikai szereplőkké válhatnának, és új választókat hoznának be a nyilvánosságba. Az is különbség, például az amerikai helyzethez képest, hogy ott Trump mellett organikusan nőttek fel saját közönséget építő influenszerek és podcasterek, mint Joe Rogan és mások, akik tudtak segíteni.

Nálunk inkább mesterségesen próbáltak felépíteni szereplőket, amit a fiatalok az első pillanattól „kamunak” éreztek.

Ezért sem működik, ha valakit csak pénzzel, paripával, fegyverrel kreálnak híressé, és nem organikusan nő fel. A kegyelmi ügy pedig lezárta a lehetőséget több, a fiatalok felé eladható hiteles arc számára.

— És még itt van a demográfia, ami szintén nem kecsegtet jóval. Ön írta meg a Válasz Online-ban a minap, hogy ha semmi sem változna, négy év múlva pusztán demográfiai okokból sok százezerrel több szavazója lehet a Fidesszel szemben álló ellenzéknek. Ha a Fidesz politikai tényező akar maradni, mit lehet ez ellen tenni?

— Alapvetően nem is az okozza majd a legnagyobb gondot, hogy nagy lesz az időskori lemorzsolódás. Hanem az, hogy belép nagyjából 480 ezer új választó a mostani 13-17 éves korosztályból, és köztük, ha minden úgy marad, mint most, a nagy többség ellenzéki preferenciát mutat. Durván 260-280 ezren lehetnek új „tiszás” szavazók, miközben fideszesből csak 60-90 ezer, azaz itt már önmagában plusz 200 ezres ellenzéki többlet jön a belépő fiatalokból. Ehhez adódik az idősek természetes fogyása okozta veszteség,

így jön ki a körülbelül 300 ezres demográfiai különbség 2030-ra, ha minden változatlan marad.

A fiataloknál sokkal nagyobb a TISZA-előny, mint amekkora a Fidesz előnye az időseknél, például a Medián korcsoportos számai is ezt rajzolják ki.

— Érdemes egyáltalán a Fidesznek a következő, már nem is egészen öt hónapban a fiatalok felé gesztusokat tenni, vagy inkább a meglévő bázist kell egyben tartani?

— A Fidesz sok hangszeren játszik. G. Fodor Gábor szokta mondani, hogy úgy működnek, mint egy szimfonikus zenekar. Az elsődleges preferencia most is az idősebbek megtartása. A 13. havi nyugdíj, a háborús retorika, a biztonságérzet hangsúlyozása. De voltak próbálkozások a fiatalok felé is: a 25 év alattiak szja-mentessége, a 30 év alatti anyák adómentessége, családtámogatások. Ezek hatékonyságában azért kételkedem:

sok fiatal megköszöni a pénzt, és az ellenzékre szavaz.

— A Fidesz jelenleg vezérelvű, nagyon központosított párt. Amikor elindult, még az alapszabályában is benne volt, hogy 35 év a felső korhatár a tagságnál; aztán a vezetés megöregedett, és vele a párt is. Egy olyan párt, amiről elmondható némi túlzással, hogy egyetlen személy a párt maga, ott lehet-e egyáltalán fiatalítani?

— Lehetne fiatalítani, ha a döntéshozó úgy dönt.

— Hiteles lehet-e az a döntés, ha marad Orbán Viktor a párt élén, és közben fiatalokat tolnak előre?

— Persze, simán lehet. Mivel az ő személyét senki nem kérdőjelezi meg a saját oldalán, erős ember. Aki próbálta, az nem járt jól, 2006 környékén láttunk példákat. Attól még, hogy nem demokratikusan működik a párt, taktikai elemként előtérbe helyezhetne fiatal politikusokat. Volt pár próbálkozás, de az említett okok miatt ezek a szereplők lekerültek a színpadról, és nem nagyon jöttek helyettük újak.

Akiket fiatalnak szoktak mondani, mondjuk Orbán Balázsék, ők is majdnem 40 évesek.

— Nekem ezekről a középkorú fiatalokról a ‘80-as évek KISZ-vezetői jutnak eszembe...

— Én 1988-ban születtem, de valóban, a családi történetek szólnak ilyenről. Sok hasonlóság fedezhető fel a két korszak között, nemcsak emiatt.

— Nyilván, ahogy mondta: a Fidesz „szimfonikus zenekar”, sok hangszeren játszik, tehát még egy-két nyulat elő tud húzni a kalapból. De az „álmoskönyv” szerint nyerhet-e választást úgy egy párt, hogy a fiatalabb generáció felől gyakorlatilag vákuum van?

— Választást az nyer, akinek többsége van. Szélsőséges helyzetben előállhat, hogy a Fidesz nyer, miközben brutálisan népszerűtlen a fiatalok körében. Nem lehetetlen, csak sokkal nehezebb, mint ha korcsoportonként kiegyensúlyozottabb lenne a tábora. Ez egy demográfiai csapda, és az idő nem nekik dolgozik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Vox Populi: Orbán Viktor kínos helyzetbe hozta saját közvélemény-kutatóit, ha neki igaza van, akkor a Nézőpont és a Századvég hazudott a nyilvánosságnak
A kormányfő szerint 2021-ben az ellenzék vezetett, de a saját intézetei akkor mást mondtak. Most azt találgatják, hogy valójában kinek a számaival van a baj.


A Vox Populi blogon Tóka Gábor bejegyzés szerint

Orbán Viktor ismét "lehazugozta" a kormánypárti közvélemény-kutatókat, a Nézőpont Intézetet és a Századvéget.

Tóka felidézi, hogy a miniszterelnök áprilisban Hont Andrásnak azt állította, hogy 2021 őszén az ellenzéki összefogás mind párt-, mind miniszterelnök-jelölti szinten a Fidesz előtt volt. A washingtoni repülőgépen pedig nemrég úgy nyilatkozott, hogy 2006 óta csak 2021 őszén látott olyan kutatást, amiben nem a Fidesz vezetett, és soha nem tettek elé hazug kutatást.

A bejegyzés írója szerint a kormánypárti megrendelésre dolgozó intézetek 2021 őszén rendre komoly Fidesz-előnyt mutattak ki, miközben ekkoriban az összes többi közvélemény-kutató az ellenzéki közös lista szerény előnyét vagy döntetlen-közeli állást talált. Ebből azt a következtetést vonja le, hogy

Orbán Viktor a független intézetek adatait kapta meg, vagy legalábbis azokat tartotta „nem hazugnak”.

A poszt írója ezután azt írta:

„Hát én tényleg nem értem, hogy miért nem tiltakozik Mráz Ágoston és a Századvég összes igazgatója ez ellen a masszív hitelrontás ellen!

A bejegyzéshez fűzött kommentben pedig még hozzáteszi:

"Persze a csoda tudja, mennyire kell komolyan venni Orbán szavait, hiszen az áprilisi interjúban azt is belengette, hogy fél éven belül jöhet valami magyarkompenzáció az USA-ból a magyar gazdaságnak is lekevert vámpofonokért, aztán meg látjuk, még a novemberi fehérházi ebédért is csak Orbán fizetett egy sokszáz milliárdos ígérettel, pedig azóta sincs jele annak a Fehér Ház közleményeiben, hogy kapott volna valamit. Pedig legalább azt a kettős adóztatást megelőző egyezményt megköthetnék már!"


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
A Drogriporter a ByeAlex-ügyről: Kormánykritikus dallal jött elő - és ezért most meg kell büntetni
A stigmatizáció és előítéletek ellen küzdő alapítvány facebook oldalán azt írják, a hazai drogprobléma nem attól fog megoldódni, hogy a kormányzat háborút indít az ellenzéki fogyasztókkal szemben.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. november 12.



Szerda reggel 6:30-kor rendőrök tartottak házkutatást ByeAlexnél. A hírről elsőként a Blikk számolt be, az énekes később megerősítette a lap értesüléseit. Azt sem tagadta, hogy a hatóságok kábítószert találtak a lakásán.

„A mai hírek velem kapcsolatosan igazak! Valóban találtak nálam egy nagyon kis cuccot!” - fogalmazott ByeAlex szerda este a Facebookon.

Az énekesnél tartott házkutatásról ugyancsak a közösségi médiában osztotta meg a gondolatait a Drogriporter, a Társaság a Szabadságjogokért által létrehozott alapítvány oldala, amelynek alapelve, hogy a büntetőjogi elrettentésen alapuló drogpolitika nem lehet sem hatékony, sem pedig igazságos, mivel szerintük sokkal nagyobb ártalmat okoz, mint a drogfogyasztás maga.

Azt írják, ByeAlex „az orbáni drogellenes kultúrharc legújabb áldozata”.

„Beleillik a sorba, nem is olyan régen ő is kormánykritikus dallal jött elő - és ezért most meg kell büntetni”

- olvasható a bejegyzésben.

„Egészen hajmeresztő tényleg, ami itt kezd elszabadulni. Lehet, hogy ennek sokan tapsolnak most a "nem kellett vóna drogozni" egybites gondolkodású emberek csoportjában - de szerintem egyre többen vagyunk olyanok, akiknek tele van a hócipője ennek a pálinka-liberalizációs kormánynak a zavaros, kettősmércés kultúrháborújával és szelektív zéró-toleranciájával. Szerhasználóknak és nem szerhasználóknak egyaránt. Olyanok, akik szeretik a drogokat, és olyanok is, akik utálják őket. Szülők, hozzátartozók. Segítő szakemberek. Jogtudatos polgárok. Konzervatívok és liberálisok” - írja posztjában a Drogriporter.

Szerintük egyre többen látják be, hogy „ez az egész társadalmi probléma nem attól fog megoldódni, hogy háborút indítanak bizonyos (értsd: ellenzéki) fogyasztók ellen”.

„Lehet, hogy a változás lassú, hogy sok visszaesés van, de a társadalom előbb-utóbb fel fog épülni ebből a drogháború-függőségből. Ez a múlt, nem a jövő. Meg fog bukni - és vele buknak azok, akik felelősek érte” - zárják a bejegyzést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk