KÉK HÍREK
A Rovatból

22 percig vonaglott a nitrogéngázzal kivégzett férfi – állítja egy sokkos állapotba került szemtanú

A bérgyilkosságért elítélt Kenneth Eugene Smith lett a világ első rabja, akit nitrogéngázzal végeztek ki. Az amerikai férfi közel 35 évet töltött az alabamai halálsoron.


22 percbe telt, míg a nitrogéngáz végzett a bérgyilkosságért halálra elítélt Kenneth Eugene Smith-szel egy alabamai börtönben, miközben a jelen lévő lelkész szerint a kivégzés felért egy hosszú, kegyetlen kínzással.

Smith-t 1989-ben ítélték halálra, mert egy másik férfival, John Forrest Parkerrel megölték a 45 éves Elizabeth Sennettet, miután a nő férje, Charles Sennett fejenként 1000 dollárt fizetett nekik. A halálos ítéletet először 2022-ben próbálták meg végrehajtani méreginjekcióval, de ezt Smith túlélte. Ezt követően az alabamai hatóságok a nitrogéngázzal történő kivégzés mellett döntöttek, amit 2024 januárjában hajtottak végre az 58 éves bérgyilkoson. Ezzel Kenneth Eugene Smith lett a világ első rabja, akit nitrogéngázzal végeztek ki.

A halálra ítélt férfi lelkésze, dr. Jeff Hood is jelen volt a kivégzésen.

Azt mondta, kísérteties és traumatikus élmény volt végignézni Smith haláltusáját, ami állítása szerint 22 percig tartott, és kegyetlen szenvedést okozott a férfinek.

„Kenny arcára egy maszkot tettek, ami a homloka tetejétől az álláig terjedt. Úgy nézett ki, mint egy tűzoltómaszk, és nagyon szoros volt. A testét mindenhol hevederekkel rögzítették” – mondta Hood. Hozzátette, Smith az utolsó szavaival azt mondogatta, hogy nagyon szereti a családját.

„Amikor a kivégzés elkezdődött, az állam által elmondottak alapján arra számítottam, hogy pillanatok alatt eszméletlen lesz.

Amint beütött a nitrogén, a teste görcsbe rándult, és percekig görcsök gyötörték. Tudom, hogy egyes vélemények szerint ez két-három perc volt. Valójában az egész eljárás 22 percig tartott. Közben Kenny úgy vergődött, mint egy partra vetett hal. A szemei elkezdtek kidülledni, az arca elszíneződött, és nyál ömlött ki a szájából.

Az egész teste görcsben volt. A kivégzés olyan volt, mint egy horrorshow” – mondta a lelkész.

Hood a kivégzést egy hosszú, kegyetlen kínzáshoz hasonlította, és elmondása szerint ez volt a legszörnyűbb dolog, amit valaha látott.

Forrás: Mirror


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Az egyik fertőzött kislány édesapja kiderítette, pontosan mi okozta a tömeges ételmérgezést múlt héten Budapesten
A vizsgálat szerint elég lehetett akár egyetlen mosatlan kéz, hogy a fertőzés elterjedjen. A hatóságok most azt kutatják, hogyan juthatott a kórokozó a menzára, és ki a felelős.


A hatósági vizsgálat

calicivírust és Staphylococcus aureus baktériumot is kimutatott

annál a beteg gyereknél, aki a múlt heti, több száz gyereket érintő ételmérgezés miatt került kórházba. A Magyar Hang információi szerint, amit a hvg.hu is szemlézett, az egyik fertőzött kislány orvos édesapja juttatta el a laphoz a laboreredményeket. A család ugyanis nem várta meg a központi kiértékelést, és magánúton készíttetett széklettenyészetet a betegtől vett mintából. Az első laboreredmény a calicivírus jelenlétét mutatta ki, amit később a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hivatalos tesztje is megerősített. A Staphylococcus aureus baktérium esetében az NNGYK a hasmenéses-hányásos tüneteket kiváltó enterotoxin termelés szintjét is vizsgálja.

A calicivírus széklettel, székletmaradványokkal terjed, és elég hozzá egy nem alapos kézmosás, de mosatlan zöldségek és gyümölcsök is lehetnek a fertőzés forrásai. A Staphylococcus szintén előfordulhat ürülékben, de az emberi orrnyálkahártyában is megtelepedhet, és cseppfertőzéssel terjed.

A tömeges rosszullétek november 6-án kezdődtek, amikor több száz, XIII. kerületi óvodába és iskolába járó gyerek lett rosszul, miután az intézményükben ebédeltek. A legtöbbjüknél hányásos, hasmenéses panaszok, valamint kiszáradásos tünetek jelentkeztek, ami miatt infúziós kezelésre szorultak.

Az első hatósági összesítés 470 érintettről és 47 kórházi ellátást igénylő gyerekről szólt, de a hétvégére a kórházba került gyerekek száma nyolcvanra nőtt. Hétfőre nyolc gyermek maradt bent megfigyelésen. A hatóságok az érintett főzőkonyha működését felfüggesztették, és a vizsgálat kiterjed az ételkészítés technológiájára, a tárolásra, a szállításra és a személyi higiéniára is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:




Link másolása
KÖVESS MINKET:





Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Nyakon szúrta a kislányt, úgy halt meg” – megdöbbentek a helyiek a 20 éves lány halálán, akit féltékenységből ölhetett meg a barátja
A pár mindössze három hónapja költözött a szolnoki panelházba, ahol a tragédia történt. A lány egy gyorsétteremben dolgozott, a környékbeliek szerint kedves, barátságos fiatal nőnek ismerték meg.


Brutális gyilkosság rázta meg Szolnokot: egy 22 éves férfi egy heves vita után nyakon szúrta 20 éves barátnőjét a közös albérletükben. A fiatal lány a helyszínen életét vesztette, a gyanúsított pedig feladta magát.

A tragédia egy Hild Viktor utcai panelházban történt, ahol a környéken élők a gyilkosságból semmit sem hallottak. A csendet csak a hajnali órákban a helyszínre érkező rendőrautók törték meg – számolt be róla az RTL Híradó.

"Most hallom, hogy egy albérletben megöltek egy lányt, gondolom, reggel, hajnalban. De semmit nem hallottunk" – nyilatkozta egy szomszéd.

A szoljon.hu információi szerint a nyomozók hajnali egy óra körül érkeztek a házhoz. Egy másik lakó arról beszélt, hogy a gyanú szerint féltékenység állhat a háttérben.

"Csináltuk a tapétát és láttam a fiatalembert. Akkor az a fiatalember volt ezek szerint, akit mi láttunk. Ő szurta le, mert nyakon szúrta a kislányt. Tehát úgy halt meg"

– mondta.

A pár mindössze három hónapja költözött az albérletbe. A 20 éves lány egy közeli gyorsétteremben dolgozott, a környékbeliek kedves, barátságos fiatal nőnek ismerték meg – mesélte egy férfi, aki gyakran beszélt az áldozattal.

"Nagyon kedves kislány volt. Én beszélgettem sokszor vele. A fiúval soha nem. Őt nem is láttam. Most láttam először" - árulta el.

A Híradó úgy tudja, hogy a 22 éves férfi a gyilkosság után feladta magát. A rendőrség közleménye szerint a gyanúsítottat a lakásban fogták el, és emberölés gyanúja miatt vették őrizetbe. A kihallgatásán beismerő vallomást tett, elmondta, hogy összevesztek a barátnőjével, és a vita hevében ölte meg a lányt. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság kezdeményezte a férfi letartóztatását.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk