hirdetés
orszagos-siraso-verseny-szekesfehervar-2019.jpg

„Tudjuk, hogy a sírásó szakmára kicsit negatívan tekintenek az emberek”

A negyedik magyarországi sírásó versenyen jártunk.
Nyitókép: MTI - szmo.hu
2019. szeptember 10.


hirdetés

Megtartották a IV. Országos sírásó verseny a székesfehérvári Új Köztemetőben szeptember 7-én.

A rendezés jogát azért kapta meg a város, mert a tavalyi megmérettetést székesfehérvári csapat nyerte meg.

"Tudjuk, hogy ez a szakma, a sírásás kicsit hanyatlófélben volt, az emberek igencsak negatív módon tekintettek rá"

- mondta Varga József, a Magyarországi Temetőfenntartók és Üzemeltetők Egyesületének elnöke, amikor arról kérdeztük, miért kezdték el szervezni a sírásó versenyt.

"Szerettük volna, ha emelkedik az ázsiójuk, ha éreznék a megbecsülést a napi munkájukban, és azt, hogy fontosak."

A versenyzőknek ezúttal is minél rövidebb idő alatt kellett kiásni egy 80 centiméter széles, 200 centiméter hosszú és 160 centiméter mély sírhelyet. A kiásott földet vissza is kellett hantolni. A győztes csapat képviselheti majd Magyarországot a V4-ek sírásó versenyén.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
womenirl_instagram.jpg

„Filtermentes” női pillanatokat gyűjt egy Instagram-oldal - az eredmény őszinte és zseniális

A Women in Real Life oldalnak már közel 150 ezer követője van.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. szeptember 06.



A nők számtalan "szerep" között váltogatnak nap mint nap - legyen ez ösztönös, vagy épp megtervezett lépés.

Anyák, barátok, vezérigazgatók, feleségek, kollégák, szerelmek, testvérek, együttérzőek és elég erősek ahhoz, hogy sebezhetőek is legyenek. Sok esetben életet teremtenek, szó szerint és átvitt értelemben is.

A @womenirl, azaz Women in Real Life nevezetű Instagram-oldal célkitűzése pedig az, hogy bebizonyítsa, nem kellenek ahhoz Insta-filterek és pózolás, hogy a nők csodálatosak legyenek. Hanem pont a mindennapi életük valódi és nyers pillanataiban látszik igazán a szépségük és erejük.

A szemfelnyitó kezdeményezés mindkét nem képviselőit elgondolkodtathatja és akárki részt vehet benne, csupán a #WomenIRL hashtag társaságában kell feltöltenie a megosztani szánt képét, és lehet, hogy az lesz a következő, amit a projekt is közzé tesz.

Íme néhány szívmelengető és gondolatébresztő pillanat valódi nők valódi életeiből - de ez csak pár kiragadott példa a rengeteg topik közül.

Egyébként a képek szokásukhoz híven "beszélnek", de érdemes az oldalon elolvasgatni a leírásaikat is, melyekben a készítőik elmesélik az adott pillanattal, problémával, örömteli momentummal kapcsolatos gondolataikat.

#1

A szoptatás nem mindig "szivárvány és napsütés", hanem olykor frusztráló, fájdalmas és fárasztó, de mégis a legbékésebb, legvarázslatosabb dolog a világon.

#repost @advoflittle: "The many faces of breastfeeding. It's not all beautiful sunshine and rainbows. Sometimes it's super frustrating. Sometimes it's painful. Sometimes it's tiring. Sometimes it's the most peaceful place on earth. It's not perfect but damn...it's pretty magical"

422 Likes, 1 Comments - Women in Real Life (@womenirl) on Instagram: "#repost @advoflittle: "The many faces of breastfeeding. It's not all beautiful sunshine and..."

#2

A gyerekkor velejárói az őrült ötletek és jó esetben a türelmes és pozitív anyukák.

#repost @studiodiy: "This is what childhood is all about! ❤️ Getting to do crazy things like paint all over the walls before construction day. He may be too young to remember this but I sure hope he does. So much FUN!"

1,065 Likes, 14 Comments - Women in Real Life (@womenirl) on Instagram: "#repost @studiodiy: "This is what childhood is all about! ❤️ Getting to do crazy things like paint..."

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:



hirdetés
3döntős.jpg

Ilyen formaruhákban tündökölhetnek majd olimpikonjaink a 2020-as olimpián

A formaruha-pályázat három dobogósa a Nanushka, a Nubu, illetve a Tomcsanyi, ezek közül kerül majd ki a győztes szett.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. szeptember 07.



A Magyar Olimpiai Bizottság hamarosan bemutatja a nyertes pályázatot a 2020-as tokiói olimpia és paralimpia formaruha-pályázatával kapcsolatban – írja a Nemzeti Sport.

Idén tíz tervező és tervezőcsapat fogadta el a meghívást a pályázatra.

A 3 döntős, a Nubu, a Nanushka és Tomcsányi Dóra kreációit máris meg lehet tekinteni a Magyar Olimpiai Bizottság oldalán.

A finalisták nevei bizonyára ismerősen csengenek a divat iránt érdeklődőknek.

A nyertest szeptember 12-én hirdetik ki egy sajtótájékoztatón.

A zsűri tagjai pedig a következők: Harmati Hedvig, a MOME textiltervező tanszékének vezetője; Maróy Krisztina, a Glamour magazin főszerkesztője; Lakatos Márk, stylist; Nánási Pál, fotográfus; valamint sportolói részről Szilágyi Áron, kétszeres olimpiai bajnok kardvívó; Verrasztó Evelyn, ötszörös Európa-bajnok úszó olimpikon; Varga Katalin paralimpikon kajakozó; és Báthori Zsófia, a MOB marketing menedzsere.

A riói olimpián a 2017-ben megszűnt Use Unused formaruháiban vonultak a magyar sportolók.

Ha kíváncsi vagy a három dobogós kollekcióra, lapozz!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
1-2.jpg

Láthatatlan smink, természetesség, füstös szem – ezek a 2019 őszi sminktrendek

És még egy csomó minden más. A visszafogottság most kulcsszó, de azért menő az arany és a csillogás is.
Képek forrása: Instagram - szmo.hu
2019. szeptember 06.



Honnan lehet tudni, mi az aktuális divat az arcfestésben? Pontosan ugyanonnan, ahonnét az egyéb divatirányzatok is érkeznek: az utcáról, az Instagramról és első körben a kifutókról. A nagy divatházak divatheteken bemutatott jellegzetes darabjaihoz a tervezők, akárcsak a frizurák esetében, stílusban korreláló sminkeket találnak ki, így a 2019 őszi/téli kollekcióihoz is jellegzetes színeket/technikákat illesztettek. Összegyűjtöttük, mit érdemes kipróbálni ősszel. Az utcán is viselhető trendeket hangsúlyozzuk, a legextrémebbek most inkább csak szilveszterre vagy buliba valók.

Make up, ami nem is látszik

? @russelljames

1.1m Likes, 3,562 Comments - Barbara Palvin (@realbarbarapalvin) on Instagram: "? @russelljames"

A természetesség időről időre divat, de idén - hogy látványos képzavarral éljünk - még markánsabb a visszafogottság, azaz

minél inkább úgy tűnik, hogy nem vagyunk kifestve, annál jobb.

Persze egyből felmerül a kérdés, hogy akkor miért pazaroljuk az időt egyáltalán sminkelésre - de aki szereti a naturális hatást, az tudja, mennyi munka van egy teljesen letisztult make upban.

golden eyed commander of wishes

165.2k Likes, 748 Comments - Kaia (@kaiagerber) on Instagram: "golden eyed commander of wishes"

Ez a típusú smink a ruhákra tereli a figyelmet. A 2019-es őszi/téli trendek egyébként többé-kevésbé egyeznek abban, hogy a kevesebb több. Ezt a külsőt a lehető legegyszerűbben elérhetjük: egy kis korrektor a bőrhibák és a szem alatti karikák eltüntetésére, ajakbalzsam és egy kevés szempillaspirál. A Marc Jacobs divatház okozta egyébként a legnagyobb meglepetést bemutatóin, mert egyébként egészen avantgárd sminkeket használnak - de nem idén. Gyanús, hogy bőrápoló brandet is indítanak a közeljövőben.

Elpirulunk

Blushed face, faux freckles and femininity ??? the first pic is my favorite from this shoot, the second and third are the ones that made it into the magazine! ? cuz if ya didn't know I got published!!! ? thank you so much to @creators_mag for this amazing feature. #editorial #editorialmakeup #editorialfashion #blushedmakeup #blush #milaniblush #fauxfreckles #makeupartist #utahhairstylist #utahmakeupartist #creatorsmagz #highfashionmakeup #highfashion #femininemakeup #glossylips #princess #editorialhair #highfashion #utahcreatives #pinkmakeup #pinktheme #glamqueen

148 Likes, 13 Comments - *LAURA BARTON* (@llauralloveshair) on Instagram: "Blushed face, faux freckles and femininity ??? the first pic is my favorite from this shoot, the..."

A 2019/2020-as sminktrendek közül ez a legfiatalosabb - és egyébként a legfiatalítóbb optikai hatású. A rózsaszín pirosító a legegyszerűbb módja az arcszín és a tekintet felélénkítésének. A babarózsaszín árnyalatok a tisztaságot/ártatlanságot üzenik, ezt a Chanel modelljein figyelhettük meg leginkább.

Hey

19.3k Likes, 290 Comments - Emma Stone (@_emmastoneofficial_) on Instagram: "Hey"

Semleges pink árnyalatot vigyünk fel az arc almáira, az orr mellé, hogy olyan legyen a hatás, mintha csak elpirultunk volna. A tervezők előszeretettel használják az őszibarackos árnyalatokat is, ugyanolyan színű rúzzsal. A természetesség jegyében nagy trend idén ősszel az arcszínezés-szájszínezés-nulla szemsmink kombó.

Bronzos istennők

an angel in disguise.??

1 Likes, 1 Comments - ???? (@isabellascandids) on Instagram: "an angel in disguise.??"

Az Isabel Marant show-n meleg árnyalatú, arany-barnás árnyalatokat használtak, ami kifejezetten kiemelkedett az idei visszafogott arcfestési stílusok közül. A nyári napozások még nem teljesen lekopott barnulást is kihangsúlyozhatjuk az arccsontra felvitt bronzosítóval. Sőt, idén az orcákra is ezt használják a sminkesek, ami meglepő, hiszen eredetileg a bronzosítót az arccsont alá kenjük, hogy kiemelje azt.

✨✨ @vivaraonline✨✨#Vivara

453.8k Likes, 4,301 Comments - Gisele Bündchen (@gisele) on Instagram: "✨✨ @vivaraonline✨✨#Vivara"

Akárcsak a többi sminktrend esetében: a többi részlet alig hangsúlyos az arcon. Az arcbőr megcsillantása is cél lehet világosabb bronzosítóval, amit nemcsak az arccsontra, hanem a homlok széleire is felvihetünk, sőt, az orr hegyére és az orca leggömbölyűbb pontjaira is.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
spar-kornyezetbarat-zacsko-1000x583.jpg

Környezetbarát zöldség-gyümölcs tasakokat vezet be a Spar

Egy csomagban 3 darab újrahasználható zsákot lehet venni, amely mosható és szalaggal jól zárható, többszöri használatra alkalmas.
MTI - fotók: Spar - szmo.hu
2019. szeptember 10.



Teljes hálózatában elérhetővé teszi a többször használatos zöldség-gyümölcs tároló tasakokat a Spar Magyarország - közölte a cég kedden.

A társaság húsz - győri, szegedi és tatabányai - áruházában március végétől tesztelte újdonságként az újrahasználható zöldség- és gyümölcstároló tasakokat, amelyekből a tesztidőszakban több tízezer talált gazdára.

A vásárlói érdeklődés jelentősen meghaladta a cég által vártat, ezért szeptember 10-től teljes magyarországi hálózatában árusítja ezt a csomagolóeszközt.

Az áruházak zöldség-gyümölcs részlegeire kihelyezett újrahasználható tasakokat a vásárlók 599 forintért szerezhetik be. A zsákok egységcsomagjai 3 darab mosható és szalaggal jól zárható, többszöri használatra alkalmas tasakot tartalmaznak.

A vásárlók a tasakokat kétféle módon tudják használni, attól függően, hogy az adott áruházban a zöldségrészlegen önkiszolgáló mérleg működik, vagy a pénztár futószalagjába beépített berendezés méri le a választott termék súlyát. Ha önkiszolgáló mérleges üzletben történik a vásárlás, le kell mérni a terméket zsák nélkül, ezután kell belehelyezni a terméket a zsákba, majd ráragasztani az árcímkét, otthon pedig el kell távolítani azt.

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló Facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x