hirdetés
donald_trump.jpg

Trump lemondhat az egészsége miatt még a felelősségre vonás előtt?

A hétvégén váratlan egészségügyi ellenőrzésen esett át az amerikai elnök. A Fehér Ház szóvivője szerint Donald Trump majd kicsattan.
Fotó: Wikipedia - szmo.hu
2019. november 19.

hirdetés

Váratlan egészségügyi ellenőrzésen esett át Donald Trump a hétvégén. Az amerikai elnök következő teljes körű kivizsgálása csak jövőre esedékes, az idei vizsgálaton pedig mindent rendben találtak nála még februárban az orvosok. A demokraták egyik vezetője szerint ez akár Trump lemondásának előkészítése is lehet: a hivatalban lévő elnök az egészségi állapotára hivatkozva mondhat le, ha számára kedvezőtlenül alakul az impeachment-eljárás, írja a Newsweek.

hirdetés

Jon Cooper szerint a hivatalban lévő elnök nagyon vékony jégen mozog jelenleg. A Demokrata Koalíció elnöke azt sem tartja kizártnak, hogy a már-már irreális választási ígéretek ellenére Trump az elnöki versenyfutásig sem jut el. A politikus úgy véli, hogy a hétvégén lebonyolított orvosi felmérés ennek egyfajta előkészítése lehet.

A Fehér Ház szóvivője cáfolta, hogy bármilyen gond lenne Donald Trump egészségi állapotával. Stephanie Grisham bár nem árulta el, hogy pontosan mit vizsgáltak két órán keresztül az ország vezetőjénél, de az amerikai elnök makkegészséges. Szavait Trump is megerősítette szokás szerint a Twitteren, és azt írta, hogy

"minden nagyon jó!"

A Mirror ennél valamivel részletesebben idézi a Fehér Ház orvosát. Sean Conley tagadja, hogy bármilyen gond lenne Trump szívével, az orvos szerint nem ezért volt szükség a kivizsgálásra. Az elnöknek a híresztelések ellenére nem voltak korábban mellkasi fájdalmai, teljesen normális a koleszterinszintje annak ellenére, hogy két kilót hízott, és már 110,2 kg a súlya.

Az impeachment-eljárás indokait ebben a cikkben a foglaltuk össze korábban:

KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk
x

katona-szinhaz.jpg

Kitiltottak a Katonából egy munkatársat, mert „erkölcsi határokat átlépő módon” viselkedett

A színház felmondott a szerződéses dolgozójának, miután vizsgálatot folytattak az ügyben. Közleményükben azt írják, a társulatot mélyen megrázták a történtek, az érintettek szeretnének anonimek maradni.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 19.

hirdetés

A budapesti Katona József Színház közleményt adott ki Facebook-oldalán, amiben azt írják:

egy szerződéses munkatársuk több esetben is "erkölcsi határokat átlépő módon" viselkedett a színház dolgozóival.

"A sértettek írásbeli bejelentése alapján az Üzemi Tanács megbeszélést hívott össze, ahol a résztvevők egyhangúan elítélték a történteket és vizsgálóbizottság felállítását kérték az üggyel kapcsolatban. Az igazgatóság, a korábban nyilvánosan is megfogalmazott és követendőnek tartott belső irányelvek, valamint a két évvel ezelőtt módosított Üzemi Szabályzat 4-es számú melléklete alapján vizsgálóbizottságot állított fel. A vizsgálatot külső szakértők bevonásával lefolytatta, a vezetőség pedig azonnali hatállyal a következő döntéseket hozta meg: az érintett személy a mai naptól, azaz 2019. november 19-től kezdve nem léphet az intézmény területére, illetve a színház a vele való közös munkát a továbbiakban befejezi"

- írják.

hirdetés

Azt is hozzáteszik:

a színház társulatát mélyen megrázták a történtek, a vezetőség az érintetteknek és az egész társulatnak felajánlotta pszichológus segítségét az ügy feldolgozásához.

Az ügyet lezártnak tekintik, sem a vezetőség, sem a munkatársak részéről nem nyilatkoznak róla. "Az érintett kollégák kifejezett kérése volt, hogy személyük maradjon anonim. Bizalmuk megtartása és személyiségi jogaik védelme kiemelten fontos a színház számára, ezért fokozottan kérjük a sajtó képviselőit ennek tiszteletben tartására", zárul a közlemény.

Két éve, amikor a #metoo-mozgalom elindult (Magyarországon főleg a nemrég elhunyt Marton László rendező nevével kapcsolódott össze), a színház ugyancsak közleményben tudatta álláspontját a szexuális zaklatással kapcsolatban, erről itt írtunk:

KÖVESS MINKET:

hirdetés
osszevert-no.jpg

Még azután is álnéven társkeresőzött a nőverő katona, hogy kiderült, mit tett - állítja Bernadett

A hatgyermekes anyuka azt mondja: több üzenetet is kapott nőktől, ami ezt bizonyítja. Olyanról is tud, akit szintén bántalmazott korábban.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 19.

hirdetés

Mi is beszámoltunk arról, hogy soron kívül megszüntették annak a tartalékos katonának a szolgálati viszonyát, aki a felismerhetetlenségig összeverte egykori szerelmét Bujákon.

A Pásztói Rendőrkapitányság büntetőeljárás keretében kezdeményezte az illetékes ügyészségen a férfi távol tartásának elrendelését.

A félholtra vert hatgyerekes miskolci nő korábban néhány fotót posztolt a Facebookra. A bejegyzésben elkeseredetten mesélte el, hogy barátja, egy nyugalmazott katonatiszt immár nem először bántalmazta. A férfi legutoljára egy katonai rendezvény után, a szállodai szobában esett a nőnek, a képek tanulsága alapján egyáltalán nem fogta vissza magát. Az esetről ebben a cikkben számoltunk be részletesen:

hirdetés

A Blikk most azt írja, a jelenleg kórházban lévő, műtét után lábadozó Bernadettnek több nő is írt, akik úgy érzik: ők is lehettek volna a kirúgott tartalékos katona következő áldozatai.

"Ez az ember a történtek után sem hagyott fel az internetes ismerkedéssel, csak álnéven regisztrálta magát. A hozzám érkező üzenetekből kiderül, hogy több nővel próbált viszonyt kezdeni még azután is, hogy kiderült, mit tett velem. Olyanról is tudok, akivel még előttem volt kapcsolata, és őt is bántalmazta, mint engem. Mindenki vigyázzon, kivel létesít kapcsolatot, mert ha belefut a exembe, nem kizárt, hogy úgy jár, mint én"

– nyilatkozta a lapnak Bernadett.

Az is kiderült, hogy a hatgyermekes asszony orrában egy tályog keletkezett, ami agyhártyagyulladást okozhatott volna, így sürgős operációra volt szükség. Elárulta: a fizikai fájdalmat jól bírja, de lelkileg még mindig rossz állapotban van. Az lenne számára igazán megnyugtató, ha volt párját letartóztatnák, így nem érzi biztonságban magát.

KÖVESS MINKET:

hirdetés
ferencvaros-fb.png

Kiderült, milyen szavak voltak tiltólistán korábban Ferencváros önkormányzati Facebook-oldalán

Az új vezetés, élén Baranyi Krisztinával, átvette a Facebook-oldal kezelését is, egyúttal visszaveszik az eddig kitiltott felhasználókat. Politikai okokból pedig nem tiltanak senkit, ígérik.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 19.

hirdetés

Ferencváros hivatalos Facebook-oldalán jelent meg kedd reggel egy poszt, miszerint az önkormányzat által működtetett oldal átadása, átvétele megtörtént az új, Baranyi Krisztina nevével fémjelzett ellenzéki vezetés számára.

"Az eddig kitiltott felhasználókat visszavettük. A továbbiakban senkit sem tiltunk ki politikai okból, nem toleráljuk viszont a nyilvánvaló trollokat vagy a rasszista hozzászólásokat"

- áll a posztban.

Mellékeltek egy fotót is hozzá, amin a tiltott szavak eddigi beállítása látható.

hirdetés

"Csak annyit fűznénk hozzá, hogy a káromkodásszűrőt így hagytuk, a blokkolt szavak viszont bátran használhatóak mostantól"

- tették még hozzá. Ezek között szerepel többek között a maffia, lakásmaffia, lopás, tolvaj, mutyi, csaló, mszp, lakásmutyi kifejezések:

KÖVESS MINKET:

Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!