hirdetés
toth-vera-1-1000x660.jpg

Tóth Vera váltja Tóth Gabit a Sztárban sztár leszek! zsűrijében

Az énekesnő fogja testvére helyett Sebestyén Katját segíteni a műsorban, mivel Gabi hamarosan szülni fog.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 15.


hirdetés

Szerdán kiderült, hogy Tóth Gabi nem vállalja tovább a Sztárban sztár leszek! című műsorban való szereplést. Az énekesnő azzal indokolta döntését, hogy hamarosan anyai örömök elé néz, és a terhesség olyan szakaszába ért, amikor már nem tudna maximumot adni az élő show-ban.

Hálás vagyok, hogy a kislányom ilyen sokáig hagyta, hogy vasárnaponként beüljek a mesterszékbe, de a várandósságnak ebben a szakaszában már nem tudom azt a maximumot adni, amit elvárok saját magamtól. Elérkezett az idő, hogy a gyermekemre koncentráljak, és az ő érdekeit tartsam szem előtt

- írta Instagramon közzétett bejegyzésében.

Bővebben itt írtunk a döntéséről:

hirdetés

A TV2-t nem érte váratlanul Tóth Gabi döntése, fel voltak készülve arra, hogy helyettesíteniük kell majd a kismamát, ha már nem tudja vállalni a szereplést.

Most pedig már ki is derült, ki fog a korábbi zsűritag székébe ülni a vasárnapi showban: nem más, mint az énekesnő testvére, Tóth Vera!

„Szakmailag egyértelmű választásnak bizonyult számunkra Vera, hiszen amellett, hogy kiváló énekesnő, a Sztárban Sztár+1 kicsi egykori zsűritagjaként pontosan ismeri a műsor kulisszáit, és rutinosan mozog ebben a szerepben. Amellett, hogy szakmailag tökéletesen kiegészíti majd a mesterek csapatát, magánemberként a Gabi által képviselt értékeket is tovább viszi majd, így összességében Katja számára is profi és kiegyensúlyozott hátteret nyújtva. Hálásak vagyunk, hogy vállalta a felkérésünket”

- indokolta meg Németh Ádám, a Sztárban Sztár leszek! senior kreatív producere a választásukat.

Tóth Vera a Blikknek nyilatkozva elmondta, testvére már a várandóssága végén jár, bármelyik pillanatban dönthet úgy a gyermeke, hogy megszületik. Ő viszont örömmel vállalta a felkérést, hiszen az elejétől figyelemmel követte a műsort, és mivel zsűriként és versenyzőként is részt vett már a Sztárban Sztár szériákban, nem lesz ismeretlen számára a terep. Most azonban nemcsak zsűrizni fog, hanem Gabi még versenyben lévő énekesét, Sebestyén Katja felkészülését segíti majd.

"Boldogan vágok bele a feladatba! Katja vérprofi, de személyiségében erőteljes, bízom benne, hogy sokat tudok majd neki segíteni a felkészülésben. Nehéz, de egyben hálás feladat kizárólag fiúk mellett helyet foglalni a zsűriben, de úgy gondolom, hogy ha humor van, akkor minden van. Emellett számomra a szeretet, a fegyelem és a játék az a három kulcsszó, ami mesterként és zsűriként is elengedhetetlen.”

- mondta az énekesnő.

Valóban igaz a hír, vasárnaptól átveszem a mester szerepét a Sztárban sztár leszek műsorban @tothgabi helyett:-) Örömmel teszem! Tesókám pedig most már pihen, ameddig ki nem bújik, akit már nagyon várunk♥️ köszönöm, hogy újra a zsűri-mester csapat tagja lehetek!♥️♥️ @sztarbansztartv2 #sztarbansztarleszek

1,770 Likes, 28 Comments - Tóth Vera (@tothveraofficial) on Instagram: "Valóban igaz a hír, vasárnaptól átveszem a mester szerepét a Sztárban sztár leszek műsorban..."

A Sztárban sztár leszek! vasárnapi adásában kiderül, ki az a négy versenyző, aki bekerül a műsor döntőjébe. Jelenleg még Sebestyén Katja, Békefi Viktória, Misurák Tünde, Tasnádi Bence és Feng Ya Ou vannak versenyben a győzelemért, mindannyian két-két előadót fognak megtestesíteni a vasárnapi elődöntőben.


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
johnny-depp.jpg

Johnny Depp annyit iszik, hogy barátai szerint már a karácsonyt sem éri meg

Az állítólagos barátok nem sok jót nyilatkoztak a színészről, aki szerintük már a nyilvános eseményeket sem bírja ki alkohol nélkül.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 17.


hirdetés

Már pár órát sem bír ki pia nélkül, kávéspohárban viszik neki a vodkát - írja Jonnhy Deppről a Blikk , a Globe magazin nyomán. A lap úgy tudja:

barátai azt mondják, a karácsonyt sem éri meg a színész, ha így folytatja.

A barátok szerint a színész alkoholfüggősége már akkora méreteket öltött, hogy a nyilvános eseményeket sem tudja végigülni piálás nélkül, így kávés poharakban kéri a piát.

Barátai szerint, ha nem áll le, maximum hetei lehetnek hátra.

hirdetés

"Johnny Depp karácsonyra már nem lesz életben"

- nyilatkozta egyikük.

A színész 2013 óta küzd alkoholizmusával, ami második házasságát is lerombolta.

"Ha iszik, szörnyeteggé válik" - mondta róla volt felesége, Amber Heard, aki azt állította, Depp részegen többször is bántalmazta. A színész szerint viszont a nő csak magára festette a zúzódásokat. Válaszképp akkor ő is beperelte exét.

A rajongók már tavaly is aggódtak Depp állapotáért, ugyanis nagyon lefogyott.


KÖVESS MINKET:





hirdetés
radics_gigi.png

Radics Gigi mosolyogva pózol az árvíz sújtotta Velencében

Az énekesnő #happymoments és #lovemylife hashtagekkel látta el friss fotóját.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 18.


hirdetés

Valódi rémálom, ami éppen Velencében történik. A legmagasabb fokozatú, vörös színű időjárási riasztás egész Veneto tartományra érvényes a viharos esőzések miatt.

Még véget sem ért az áradás, de a kár már egymilliárd eurós lehet. Az illetékesek gyorssegélyekkel igyekeznek enyhíteni a magánembereket és vállalkozókat ért hatalmas károkon; a vállalatok, az üzletek és a lakosok három hetet kaptak a károk első összegzésére.

Luigi Brugnaro velencei polgármester egymilliárd euróra becsülte az eddigi károkat. Nemzetközi gyűjtés is indult a helyiek megsegítésére, a Chievo labdarúgócsapata felajánlotta hétvégi bevételét - írja a nepszava.hu.

hirdetés

Radics Gigi ehhez képest kedélyes katasztrófaturistaként sétálgat és olyan képeket posztol onnan, melyekhez azt írja: "boldog pillanatok" és "love my life" - szúrta ki a 24.hu.

#velence #venezia #happiness #happymoments #smile #lovemylife ?❤️

17.1k Likes, 146 Comments - Gigi Radics (@gigiradics) on Instagram: "#velence #venezia #happiness #happymoments #smile #lovemylife ?❤️"


KÖVESS MINKET:






hirdetés
71525759_126702825026828_6158150998627332175_n1.jpg

Shane Tusup és új szerelme Budapesten romantikázik

Az edző megmutatta külföldi kedvesének a hazai karácsonyi vásárok varázsát.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 18.


hirdetés

Ugyan nemrég múlt november közepe, de a fővárosi karácsonyi vásárok pompája napról napra épül.

Shane Tusup pedig meg is ragadta az alkalmat, hogy új barátnőjét kicsit jobban megismertette "második otthonával" és ünnepi városnézésre vitte őt.

Courtney Brewer és Hosszú Katinka ex-férje kapcsolatáról először akkor hullott le a lepel, mikor Tusup volt tanítványa, Ilaria szájából kicsúszott a hír, hogy a férfi már más oldalán boldog.

Majd a sztáredző november elején két csatornáján is elújságolta boldogságát.

hirdetés

A titokzatos lány az Olimpic Dark Horse csapat egyik fontos tagja. Ő volt az, aki az elmúlt kemény időszakában mellett volt, segített neki megbirkózni a lelki nehézségekkel is.

Ha kíváncsi vagy a friss, közös fotóra, lapozz!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






hirdetés
anti-bacsi.png

„Csak egy célom volt: hogy le ne boruljak a székről” - Anti bácsi bealudt az X-Faktor élő show-ja alatt

Ő volt az utolsó fellépő, és míg nem következett, szundított egyet a kanapéján. Arra ébredt, hogy lökdösik.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 18.


hirdetés

Korábban mi is megírtuk, hogy szombat este eljött az idei X-Faktor első élő adása, ami pedig egyben azt is jelentette, hogy több versenyzőtől is búcsúzni kellett a műsorban. Tavaly még csak 3, idén már 4 előadó köszönt el a show színpadától.

A kiesőket, köztük a 70 éves Anti bácsit hétfőn meghívták a Reggeli című műsorba, ahol többek között arról kérdezték őket, hogyan élték meg a versenyt. Szinte kivétel nélkül azt mondta mindenki, hogy még mindig a hatása alatt vannak, leszámítva Anti bácsit, aki saját bevallása szerint is az X-Faktor "boldog kiesője". Míg Huszár Aletta azt nyilatkozta, hogy igazából még a Reggelibe se nagyon akart eljönni, annyira csalódott, a legidősebb ex-versenyző teljesen máshogy állt a történtekhez. Olyannyira, hogy bevallotta: bealudt az élő show alatt.

Azt is elmondta, hogy kapott egy külön szobát. Ő volt az utolsó fellépő, és míg nem következett, szundított egyet a kanapéján. Arra ébredt, hogy lökdösik.

hirdetés

"Szemcsepp, kávé, kivittek a levegőre, sétáltam egy nagyot és azt kérdezték, hogy emlékszel még a dalodra?"

- idézte fel a fellépése előtti pillanatokat, amivel nagy vidámságot keltett a stúdióban.

Egyébként többek között neki is jelent meg klipje a versenyzők közül:


KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!