hirdetés
toth-gabi-interju-ck-forgacs-bea.jpg

Tóth Gabi: „Nem tudnék úgy lefeküdni aludni, hogy tudom, valaki az én koncertemen fertőződött meg”

Megkérdeztük az énekesnőt, mi a véleménye a kormány csütörtöki döntéséről, miszerint augusztus 15-e után sem lehet 500 főnél nagyobb rendezvényeket tartani.
Fartek Patrícia, Fotó: Forgács Bea - szmo.hu
2020. július 31.


hirdetés

Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón bejelentette: mivel a környező országokban mindenhol növekszik az aktív esetek száma, ezért hiába stabil nálunk egyelőre a helyzet, a kormány úgy döntött, augusztus 15. után sem engedélyezik az 500 fő feletti koncertek és fesztiválok megtartását.

Így elmarad az összes nagyobb rendezvény: nagy koncertek, fesztiválok, amiket még megtartottak volna augusztus 15-e után. A bejelentést követően sorra adtak ki közleményeket a szervezők, és több zenész is nyilatkozott már arról, mit gondol a kormány döntéséről.

Lapunk megkereste ezzel kapcsolatban Tóth Gabit is, aki ráadásul most tért volna vissza igazán a színpadra kislánya születése után. Az énekesnő azt mondja, a biztonság a legfontosabb, és ha ez még egy darabig ilyen jellegű szigorításokat követel, akkor el kell fogadni.

hirdetés

"Nem tudok megkérdőjelezni olyan döntéseket, melyek az emberek biztonságáról szólnak, annak érdekében, hogy nagyobb eséllyel kerüljük el egy második hullámot. Láthattuk, hogy az eddigi óvintézkedések is hatékonynak bizonyultak. Sajnos sok környező országban jelenleg is rosszabb a helyzet, ezzel szemben nálunk egyelőre sikerült megfékezni a vírust. Szóval a mi érdekünk megtenni minden tőlünk telhetőt, és betartani minden olyan szabályt, ami pont azt a célt szolgálja, hogy hamar túl legyünk ezen az eddig nem tapasztalt helyzeten, és az életünk visszatérhessen a régi kerékvágásba

- fogalmazott az énekesnő, aki pozitívan áll az előttünk lévő időszakhoz.

"Nehezítettebb a pálya, de még mindig lehet 500 fős rendezvényeket tartani. Félig üres, vagy félig tele van a pohár...én próbálom úgy felfogni, hogy ebből kell kihozni a maximumot. Azt gondolom, hogy a zene az egy olyan kincstár, amiben rengeteg lehetőség van.

A szakmának most össze kell fognia! Sokan nemcsak kollégák, hanem barátok is vagyunk. Lehetőség van új formációkra, olyan klubkoncertekre, ahol biztonságosan lehet szórakoztatni az embereket. Mi azért vagyunk, hogy az embereknek adjunk valamit, és ez nagy felelősség minden szempontból. Én nem tudnék úgy lefeküdni aludni, hogy tudom, valaki az én koncertemen fertőződött meg"

- mondta Tóth Gabi.

Az énekesnőnek is rengeteg koncertje lett volna, amit a kormány döntésének értelmében lemondtak, de ennek ellenére lesznek még fellépései.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
majka4.jpg

Majka: „Szemétség megrendezni egy Fradi-Újpest meccset úgy, hogy a zenészek otthon ülnek”

A rapper lát már valamennyi logikát a nagykoncert- és fesztiváltilalomban, de továbbra sem érti, a focimeccsek miért kivételek.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. augusztus 03.


hirdetés

A Rádió 1 Balázsék című műsorának vendége volt Majka hétfőn, aki a zenészeket kapálni küldő kommentelőkről és a nagyobb koncertek és fesztiválok megtartásának tilalmáról is beszélt.

A rapper már nem először mondta el a véleményét a témáról, gyakran posztolt ezekről Facebook-oldalán. Legutóbb szerzőnk véleménycikkét is megosztotta, amit kollégánk azoknak a kommentelőknek címzett, akik fizikai munkát végeztetnének a zenészekkel.

Majka a zenészeket támadó kommentelőkről szólva elmondta, hogy

szerinte a szórakoztatóiparban dolgozók mindig "naplopók" maradnak bizonyos embereknek a szemében,

hirdetés

de ő nem is akar ezeknek az embereknek megfelelni. Ennek ellenére mégis bántónak érzi azokat a kommenteket, amiket szerinte azért írnak egyesek, hogy feszültséget gerjesszenek.

Sokan kapálást vagy hasonló fizikai munkát ajánlottak a zenészeknek, a rapper erre azt mondta:

"Nem tudok kapálni. Egyszer kapáltam az egyik barátoméknál, 12 percen belül darabokra szakadt a tenyeremen a bőr. Két hétig mást se tudtam csinálni, és ez nagyon megviselte az életemet. Az egy olyan két hét volt, amire nem szívesen emlékszek vissza."

Majka elmondta azt is, hogy ő és a csapata decembertől márciusig szabadságot vett ki, és nem számítottak arra, hogy márciustól megáll az élet a koronavírus miatt. Úgy fogalmazott, "ő a legnagyobb szabálybetartó", komolyan vette az óvintézkedéseket, és bár fájt neki a kettős mérce a rendezvénytilalom kapcsán, de belátja, hogy volt logika a korlátozásokban, ő egészen konkrétan 35 százaléknyi logikát említett.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
cristiano-ronaldo.jpg

Cristiano Ronaldo beújított magának egy kocsit, amiből csak 10 van a világon

A sztárfocista egy méregdrága Bugattit vett magának. Igaz, korábban is volt már neki egy, nem olyan rég még azzal pózolt félmeztelenül az Instagramon.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. augusztus 02.


hirdetés

Cristiano Ronaldo nem spórol a koronavírus alatt: néhány hete egy luxusjachtot vett, néhány napja pedig egy Bugatti Centodieci sportautót. A típus jelentése száztíz, amivel a márka 110. évfordulójára emlékeznek.

Erről a járgányról azt érdemes tudni, hogy mindössze 10 darab készült belőle, több mint 3 milliárd forintba kerül, és így néz ki:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

BUGATTI (@bugatti) által megosztott bejegyzés,

hirdetés

Nem lehet azt mondani, hogy az ötszörös aranylabdás futballista ne lenne márkahű: már eddig is egy Bugatti boldog tulajdonosa volt, az épp egy szintén méregdrága Chiron volt.

Szombaton még azzal az autóval posztolt képet az Instagramjára, méghozzá nem is akármilyet!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
jennifer_lopez.jpg

Jennifer Lopez ébredés után, smink nélkül csinált szelfit a reggeli arcáról

Az énekesnő bizony smink nélkül is gyönyörű.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. augusztus 02.


hirdetés

Már több mint 2 millióan kedvelték Jennifer Lopez ébredés utáni fotóját. Az énekesnő egy szál köntösben, smink nélkül és kicsit karikás szemekkel kívánt jó reggelt mindenkinek az Instagramon.

"Mindenkinek jó reggelt! #reggeliarc"

A néhány napja már 51 éves Lopezen egyáltalán nem látszik a kora. Ha valóban semmilyen filtert nem használt a szelfihez, akkor túlzás nélkül a legtöbb nő csak irigykedhet a természetes szépség bőrére és ránctalan vonásaira.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Good morning everyone!!! #MorningFace

Jennifer Lopez (@jlo) által megosztott bejegyzés,

hirdetés


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
istenes-madai2.jpg

Videó: vizespólóban fejezte be a Mokkát Mádai Vivien

Műsorvezetőtársa jól nyakon öntötte a tévést az adás végén. Aztán meg egymást fröcskölték a szökőkútban.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. augusztus 02.


hirdetés

Nem várt fordulatot vett a Mokka adása, amelyben a műsorvezetők, Mádai Vivien és Istenes László Tihanytól búcsúztak.

A két tévés egy hűsítő szökőkútból jelentkezett be a műsor végén, ahol Istenes elmondta, hogy Mádai mindig is szerette volna, ha kollégája meglepné valami váratlannal. Ez most sikerült:

az adás záró perceiben két kézzel, majd egy üvegváza segítségével csuromvizesre locsolta kolléganőjét.

Mádai Vivien azonban nem hagyta magát, így a stáblista alatt az adás tulajdonképpen egy merő vízicsatává alakult. Ahogy a műsorvezetőnő fogalmazott,

„tudniuk kell a nézőinknek, hogy minden kitelepülést úgy szoktunk lezárni, hogy a Balatonba szoktunk beúszni. De nekem ezt senki nem mondta. Most a szökőkúttal oldottuk meg”.

hirdetés

Akármilyen váratlanul jött a pancsolás, láthatóan egyiküknek sem esett rosszul az augusztusi kánikulában.

hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!