hirdetés
kigyo-szuznemzes-saint-louis-allatkert.jpg

Tojást rakott a kígyó, pedig nagyjából 30 éve nem találkozott hímmel

A Saint Louis-i Állatkert kb. 62 éves királypitonja már nem először szaporodik úgy, hogy ehhez nem kellett neki társ.
Fotók: Saint Louis Zoo - szmo.hu
2020. szeptember 14.


hirdetés

Kisebb csoda történt az Egyesült Államokban található Saint Louis állatkertjében: egy nőstény kígyó tojást rakott annak ellenére, hogy minimum 15 éve nem volt hím közelében sem - számolt be róla a CNN.

A nőstény királypiton a legidősebb kígyó az állatkertben, 1961 óta él ott, és legalább 62 éves a dolgozók szerint. Neve nincs, csak a 361003 számmal azonosítják.

A gondozók pedig igencsak meglepődtek, amikor azt látták, hogy a kígyó hét tojást rakott, hiszen már nagyon rég nem találkozott hímmel.

Ez egyes hüllőknél bizony előfordulhat, ugyanis szűznemzéssel (partenogenezis) is képesek szaporodni. Ez azt jelenti, hogy a nőstény a hímmel való párosodás nélkül is tud tojást rakni, amiből aztán kikel az utód. Sőt, arra is képes, hogy a párosodás után a hím spermáját eltárolja. A dokumentációk szerint eddig hét év volt a leghosszabb idő, ami eltelt a hím és a nőstény párzása és a tojásrakás között.

A Saint Louis-i Állatkert királypitonja már legalább 15, de inkább kb. 30 éve nem került fizikai kapcsolatba hímmel

hirdetés

az állatkert vezető herpetológusa (a kígyók életével, szaporodásával foglalkozó tudós) szerint. Utoljára ilyenre az 1980-as évek végén és az 1990-as évek elején lehetett példa, mert akkoriban a gondozók még összerakták egymással kígyókat, amikor takarították a helyüket, így a hüllők könnyen párosodhattak is egymással.

Azóta nagyon sok év eltelt, de a nőstény királypiton már kétszer is tojást rakott. Amikor ez 2009-ben megtörtént, egyik tojása sem kelt ki. Idén július végén hét tojást rakott, amelyek közül kettő elpusztult, hármat inkubátorba helyeztek, kettőt pedig genetikai vizsgálatnak vetik alá, hogy kiderüljön, tényleg szűznemzésről van-e szó. Az állatkert dolgozói már nagyon várják az eredményeket, amelyek várhatóan egy hónap múlva érkeznek meg. A három inkubátorban fejlődő tojás pedig két-három hét múlva kelhet ki.

Security Check Required

null



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
alexasmorgan_telefon_farzseb.jpg

Farzsebbe tett telefonnal filmezte egy modell, hány férfi bámulja meg a fenekét az utcán

Amikor azt hitték, hogy már szabad a pálya, azonnal a formás fenekű nő után fordultak.
Fotó: Instagram/Alexas Morgan - szmo.hu
2020. október 27.


hirdetés

Alexas Morgan kíváncsi volt, hogy hányan bámulják meg az utcán a fenekét, ezért bekapcsolva hagyta a farzsebében a telefon kameráját, írja a Mirror. A szembeötlő méreteiről híres 24 éves amerikai modell a kész videót végül mind a 4,1 millió követőjével megosztotta az Instagramon.

A videó elején Alexas meg is mutatja, hogy hova tette a telefont, majd sétára indul Miamiban. A nő többek között betér egy szupermarketbe, ahol a vásárlók és az árufeltöltők sem tudják levenni szemeiket a popsijáról. A parkolóban pedig a bevásárlókocsikat tologató alkalmazott is szabályosan a szemével falja fel a hátsó felét. Utóbbi jelenet tűnik egyébként a legtöbb kommentelő kedvencének.

A csúcspont azonban mégis az a néhány másodperc, amikor egy bár mellett sétál el, ahol az egymás mellett ülő vendégek az elhaladás tempójában egyesével fordulnak a csinos modell popója után.

Az egyik kommentelőnek válaszolva a kihívó külsejű nő azt írja, hogy semmilyen különös célja nem volt a videóval. Csupán azért csinálta, mert kíváncsi volt.

A modell videója eddig 124 ezer kedvelést gyűjtött össze, és több mint 1600 hozzászólásánál jár. Az olykor természetellenes szögben mozgó férfifejeket és a kocsányon lógó szemeket itt lehet megnézni:

hirdetés

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Which reaction was your fav? ? @alexasmorgantv

Alexas Morgan ❣️ (@alexas.morgan) által megosztott bejegyzés,


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
megvadult_macska.jpg

Még a gatyát is letépte egy dühöngő macska egy kutyáját sétáltató férfiről Törökországban

A kutyát csak azért nem szedte ízekre a bepöccent macska, mert a gazdája végül a kedvencével együtt kereket oldott.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. október 27.


hirdetés

Túl közel merészkedett egy kutya egy macska kicsinyeihez, ezért a bepöccent nőstény rátámadt az ebre és gazdájára is, írja a The Sun.

Pedig másodpercekkel a macskatámadás előtt még semmi nem utalt a hamarosan bekövetkező nagy menekülésre.

Az ipari kamerák is rögzítették, ahogy egy kékpólós férfi gyanútlanul sétálgat Isztambul egyik kerületében a kutyájával, majd hirtelen megtorpan, és a semmiből forgószélként robban be a képbe a tomboló Azrael.

Innentől elég nehéz követni az eseményeket, mert a bepöccent cica elképesztő sebességgel cikázik le-fel a kutyáját a támadás alatt végig a macskától távol tartani igyekvő gazda testén: hol a férfi hátán, hol a karján, hol pedig a nadrágjába csimpaszkodva próbálja elűzni a betolakodókat, de leginkább az udvariatlan kutyát a kismacskáktól.

hirdetés

Lapozz a nagyon vicces videóért:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
mti-kiraly-albert-scaled.jpg

Először találkozott a volt király és házasságon kívül született lánya, Delphine hercegnő a perük óta

Idén január végén II. Albert ügyvédjei útján bejelentette, hogy az apasági teszt eredménye szerint ő a biológiai apja Delphine Boelnek.
MTI, fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet - szmo.hu
2020. október 27.


hirdetés

Perük óta először találkozott II. Albert volt belga uralkodó és házasságon kívül született lánya, Delphine hercegnő - közölte a helyi média a királyi palota közleményére hivatkozva kedden.

A jogi eljárás évekig tartott, és a hónap elején zárult le egy apaságot bizonyító teszttel.

A volt király és a hercegnő életük új fejezetének nevezte a találkozást, amely - mint írták - "érzelmekkel, megnyugvással, megértéssel és reménnyel teli" volt.

"A zavar, a sebek és a szenvedések után eljött a megbocsátás, a gyógyulás és a megbékélés ideje" - fogalmaztak.

hirdetés

A találkozót II. Albert Brüsszel északnyugati részén, Laekenben található rezidenciáján rendezték meg.

Delphine Boel 2013-ban fordult bírósághoz, amely 2018-ban DNS-vizsgálat elvégzésére kötelezte a most 86 éves egykori uralkodót, aki előbb a semmitőszékhez fordult, majd hosszú jogi huzavona után úgy döntött, hogy eleget tesz a bíróság határozatának.

Idén január végén II. Albert ügyvédjei útján bejelentette, hogy az apasági teszt eredménye szerint ő a biológiai apja Delphine Boelnek. Sajtóinformációk szerint rendszeresen találkozott a még gyermek Delphine-nel, aki Sibylle de Sélys Longchamps bárónővel folyatott viszonyából született.

A brüsszeli fellebbviteli bíróság október elsején közölte: II. Albert volt belga király a biológiai apja az idén 52 éves Delphine Boelnek, aki ezentúl belga hercegnőként apja után felveheti a Saxe-Cobourg-Gotha nevet, s akinek kijár a királyi fenség megszólítás is.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
1024px-The_Royal_Family_June_2013-1000x667.jpg

10 szigorú divatszabály, amit a brit királyi család tagjainak be kell tartania

Nem úgy van ám az, hogy csak kiállunk az erkélyre és integetünk!
Fotó: Wikipedia - szmo.hu
2020. október 26.


hirdetés

Táska nélkül sehová

Ha megfigyeljük, tényleg mindig fityeg valamilyen kis táska a királynőnél és a többi családtagnál, még akkor is, ha valószínűleg egy csapatnyi alkalmazott tudná utánuk vinni a dolgaikat. Azt is megszabják, mi legyen benne, vagyis inkább azt mi ne: a mobil például tilos!

A katonai egyenruhát csak a leginkább formális eseményeken

A férfiakra vonatkozó szabály nem követeli meg, hogy folyton katonai egyenruhában parádézzanak a királyi család tagjai, ám ez a szabály nem azért van, hogy ne kelljen olyan gyakran mosni az uniformist, hanem azért, mivel ez a leginkább ünnepi ruhájuk.

Csak a királynő engedélyével

hirdetés

Persze nem kell minden zoknit leokéznia a királynőnek, amit a nyolcadik gróf unokaöccse fel akar venni, ez a menyasszonyok ruhájára vonatkozik. Akkor viszont tényleg még az utolsó gombszemet is jóvá kell hagynia II. Erzsébetnek.

A harisnyaszabály

Bár ez nincs leírva sehova, mégis kötelezően betartandó: a királynő elvárja a család nőitől, hogy legyen bármilyen meleg, harisnyát viseljenek a szoknyák, nadrágok alatt.

Tiarát csak a házasok hordhatnak

A királyi családban elfoglalt cím nem jár azonnal tiarával, akármire is tanítottak a mesék: jellemzően a nők első alkalommal az esküvőjükön vehetnek tiarát, azt követően viszont már hordhatják, de akkor is csak este hat után (az esküvők nyilván ez alól kivételt képeznek).

A feketét csak temetésre

Ezt nem mindig tartják be a rojálok olyan szigorúan, hisz már Kate Middletont is láthattuk fekete ruhában, az alapszabály az, hogy egyszínű fekete ruhát csak temetésre illik felvenni. Amennyiben a királyi család tagjai hosszabb útra mennek, mindig visznek magukkal egy csupa fekete szettet, ha esetleg temetésre kéne menniük.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!