hirdetés
77285
Többször is volt ellenzéki tüntetés helyszíne Budapest egyik legszebb emlékműve
1988. március tizenötödikén tüntetés volt, 1989-ben pedig nagy tömeg gyűlt össze az elbukott szabadságharc jelképénél.
Fotók: Fortepan.hu - szmo.hu
2018. március 06.


hirdetés

A Batthyány-emlékmécses eltiport forradalmaink szimbólumává is vált a huszadik század második felében. Ennél az emlékműnél 30 évvel ezelőtt, 1988. március 15-én tüntetést tartottak a szocialista hatalommal szembeforduló ellenzéki gondolkodású emberek. Az, hogy a forradalom kitörésnek 140. évfordulójára időzítették, nyilván nem a véletlen műve. 1989 márciusában pedig hatalmas tömeg gyűlt össze az örökmécsesnél.

Miért volt demonstráció a Batthyány-emlékműnél? Ehhez vissza kell mennünk a múlt század közepéig.

Miután Magyarország a hitleri Németország mellett belépett a háborúba és hadat üzent a Szovjetúniónak, 1941. október 6-án antifasiszta tüntetés volt a Batthyány-emlékmécsesnél. Legközelebb 1943-ban volt ott demonstráció.

1947-ben választási csalást követett el a kommunista párt, hamis kék cédulával az ÁVO egykori vezetője szerint 62 ezer, történészek becslése szerint ennél jóval több, akár 100-200 ezer szavazatot adtak le az aktivistáik, és a Magyar Kommunista Párt győzött. 1948-ban még központilag szervezett országos tömegrendezvényeken ünnepelték a forradalom kitörésének 100. évfordulóját. De ekkor már intő jel volt, hogy Kossuth, Petőfi és Táncsics neve mellett szerepelt „a forradalom célkitűzéseit beteljesítő” Rákosi Mátyásé, a kommunista pár vezetőjéé is.

A Fortepan fotói a régi március 15-i ünnepségekről:

167447867079038

A március 15-i ünnepség után 10 nappal államosították a 100 főnél több embert foglalkoztató üzemeket, decemberben letartóztatták Mindszenty József bíborost, a következő években kiépült a diktatúra és egyre erősödött a személyi kultusz Rákosi Mátyás körül.

1951-ben pedig törölték is március tizenötödikét a munkaszüneti napok közül. A megemlékezéseket pedig a hatalom szervezte.

Később, Kádár alatt a szocializmusban már ünnepeltük ugyan március 15-ét, de az 1945 utáni új ünnepekkel együtt – ez volt március 21., a Tanácsköztársaság kikiáltása és április 4., a felszabadulás.

1971. március 15-én Budapesten a Petőfi-szobornál volt erőszakkal feloszlatott megemlékezés, 1972-ben ugyanott, és ennek a vége is az lett, hogy a rendőrök feloszlatták az eseményt.

"A következő évben (1973) már mindent beleadott a hatalom. Már az ünnep előtti napokban begyűjtötték a „gyanús elemeket”, több mint száz fiatalt pedig „nevelő jellegű beszélgetés” keretében fenyegettek meg az esetleges „rendbontás” következményeivel. Az iskolákban kötelezővé tették egész napos ünnepségek megtartását, hogy a fiatalok addig se lehessenek az utcán.

A KISZ is igyekezett kivenni részét az éberségből, ám buzgóságuk végül az általuk kívánttal ellentétes hatást váltott ki. Az ifjú kommunisták a tüntetések korábbi helyszíneire – a Petőfi- és a Kossuth-szoborhoz, a Múzeumkertbe, illetve a Batthyány-örökmécseshez – saját rendezvényeket jelentettek be, hogy ily módon „vegyék el a helyet” az ellenzéktől" - írja a Történelemportál.

1984. március 15-én este először a Petőfi-szobornál jelent meg egy egyetemistákból álló csoport. Közülük úgy negyvenen gyertyát gyújtottak és átvonultak a Batthyány-örökmécseshez. Az akkori jelentés szerint rendőrök a tűzveszélyre hivatkozva felszólították őket, hogy hagyják abba, a csoport tagjai pedig metróval a Batthyány térre mentek, és ott szétszéledtek.

1987-ben is szerveztek megemlékezést az ellenzékiek Budapesten a hivatalos ünnepség után, és ekkor is felkeresték az emlékmécsest.

Egy évvel később már a Kádár-rendszer legnagyobb ellenzéki tüntetése zajlott a fővárosban, és az örökmécsesnél tömeg gyűlt össze.

Hodosán Róza képei a Fortepanról

6158661585

1988. március 15-én korán reggel a demokratikus ellenzék több ismert képviselőjénél házkutatást tartottak, a demonstrációkra készített transzparenseket lefoglalták. „A rendőrség illetékes szervei a március 15-i ünnepségek megzavarására irányuló magatartásuk miatt – előzetes figyelmeztetésüket követően – előállították Molnár Tamás, Pálinkás Róbert, Nagy Jenő, Rácz Sándor, Gadó György, Demszky Gábor, Solt Ottilia, Haraszti Miklós budapesti lakosokat. Meghallgatásukat és jegyzőkönyvi figyelmeztetésüket követően szabadon engedték őket” - írta 30 éve az MTI.

Azonban a tüntetést nem lehetett megállítani. Először a Petőfi-szobornál gyülekeztek a résztvevők, utána átmentek a Batthyány-örökmécseshez, ahol Hodosán Róza, az akkor már őrizetbe vett Demszky Gábor helyett olvasta fel a beszédét. Már itt rengetegen csatlakoztak.

Ezután az Országház mellett álló Kossuth-szoborhoz mentek, ekkorra tízezres méretűvé vált a demonstráció. Itt Tamás Gáspár Miklós mondott beszédet, követelte Kádár János távozását, a szabad választásokat, a többpártrendszert, az új alkotmányt.

A tömeg innen a Margit-hídon át a Bem térre vonult, ahol Pákh Tibor mondott beszédet, Nagy Jenő előállítása miatt pedig a Demokrata 12 pontját Martin Ferenc olvasta fel. Végül a Batthyány téren fejeződött be a tüntetés.

Bár néhány hónappal később, júniusban is zajlott demonstráció Batthyány Lajos emlékművénél, a márciusi volt a nagyobb.

Az 1988-as demonstráció:

604366042160423101680
6043360435

1989 volt a fordulópont.

Ebben az évben a hatalom már tárgyalásokat folytatott az ellenzékkel, kereste az együttműködés lehetőségét. Március tizenötödikét újra hivatalos ünneppé nyilvánították, és munkaszüneti nap lett.

A hatalom felhívást is közzétett, amelyben mindenkit arra kért, ünnepeljen március 15-én velük együtt, de elutasították a javaslatukat. Ezért 1989. március 15-én volt egy nagyszabású, látványos állami ünnepség a Hősök terén és a Nemzeti Múzeumnál.

És egy másik a demokratikus ellenzék képviselőivel. Ez a Petőfi-szobornál kezdődött, ahol Mécs Imre tartott beszédet, Cserhalmi György pedig felolvasta 31 ellenzéki szervezet 12 közös pontját.

Az 1849-ben kivégzett magyar miniszterelnök emlékhelyénél, az örökmécsesnél pedig lépni alig lehetett, annyian gyűltek össze. Legendás idők voltak.

77285
KÖVESS MINKET:




hirdetés
Lassú és kegyetlen halál: így végzett a szifilisz sok zseniális magyarral
A vérbaj egy verzió szerint egy aberrált pásztortól ered, és olyanok haltak bele, mint II. Ulászló, Munkácsy vagy Ady.
Kovács-Tóth Noémi cikke - szmo.hu
2019. május 14.



A szifilisz megnevezés egy középkor végén élt olasz orvostól ered, aki saját versében részletezi a kórság tüneteit. A költeményt nem nevezném klasszikus szerelmes versnek, mivel egy Syphilus nevű pásztorról szól, aki az egyik birkájától kapta el a betegséget.

A bujakórnak és francos nyavalyának is hívott szifilisz szexuális úton terjed, nagyon lassú lefolyású, ráadásul rendkívül fájdalmas is. Az első stádium a fekélyek terjedése, majd idegrendszeri- és szívproblémák, végül hallucinációk és csontdaganatok vezettek a sírgödörig. A nagy európai szifiliszjárványok egyébként Amerika felfedezése után kezdődtek, úgyhogy felettébb gyanús ez a Kolumbusz…

Szerencsére a 20. század közepére Alexander Fleming felfedezte a penicillint, amellyel gyógyítható vált a kéjfüggők rémálma. Előtte olyan hamvában holt kísérleteket tettek a kezelésére, mint a higanykúra, amelyről ma már tudjuk, hogy szintén mérgező.

Az egyetlen, ami valóban használt a szifilisz ellen, az a Vénusz kesztyűjének hívott óvszer volt.

Senkit nem kímélt a gyilkos kórság

II. Ulászló (1456-1516), azaz Dobzse László – aki 1490-től haláláig magyar király volt – ugyanúgy vérbajban halt meg, mint a nála egyébként vagyonosabb kortársa, Bakócz Tamás (1442-1521) esztergomi érsek. Utóbbi a pápai trón várományosaként eléggé álszent képet festhetett magáról, ahogyan a konklávé szüneteiben a hordozható higanygőz-kabinjában ücsörgött.

Kicsit kilóg a sorból az anyák megmentője, Semmelweis Ignác (1818–1865), aki nem önfeledt paráznaság útján kapta el a szörnyű bajt, hanem hivatása sodorta végveszélybe. Sajnos boncolás közben, sebfertőzés következtében jutott a szervezetébe a lassan ölő bujakór. Akkoriban minden sebész, szülész, kórboncnok vagy fogász ki volt téve ilyen vagy hasonló kockázatoknak.

Munkácsyt a malária mentette meg

Szifiliszben hunyt el Munkácsy Mihály (1844–1900) festőnk is, aki szerencsétlenségére egészen fiatalon, már 15 évesen elkapta a „francot”. Amilyen sikeres volt a karrierjében, olyannyira tragikus élete volt minden más szempontból. Hamar elárvult, asztalosinasként brutálisan verték, ráadásul házassága sem volt boldog, és gyermeket sem tudott nemzeni.

A vérbajos fiút egyébként az mentette meg a korai haláltól, hogy lázzal járó maláriát is kapott (ilyenkor a szervezet szó szerint kiégeti magából a kórokozót). Az egész szervezetét megviselő szifilisz miatt kisebb-nagyobb pihenőket tartott a festésben, sokszor óriási erőfeszítések árán tudott csak befejezni egy nagyobb alkotást. Végül őt is utolérte az őrület: utolsó éveit méltatlan körülmények között tengette egy elmegyógyintézetben. Halála után egy évtizeddel jelent meg az első gyógyszer erre a – fél évezreden keresztül pusztító – nemi betegségre.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:



hirdetés
Udvari szerelem, bordély és nemi erőszak a középkorban
A középkori emberek életének is része volt a szerelem és a szexualitás minden öröme és fájdalma. Csak éppen nem volt minden publikus és nem tettek mindent a kirakatba, mint a XXI. században.
Jánosi Vali írása az Emelt töri érettségi blogon - szmo.hu
2019. április 30.



A történelemkönyvek mindig csak a nagy csatákról, háborúkról és a híres emberek tetteiről szólnak. Pedig az elmúlt korok hétköznapi élete legalább ilyen érdekes. Ez a blog arról szól, ami a történelemkönyvekből kimaradt.

A középkori irodalomból mindenki ismeri a trubadúrdalokat, melyben a lovag epekedve könyörög imádott (férjezett) hölgyéhez a beteljesedés legkisebb esélye nélkül. Azt is megtanultuk, hogy Boccaccio szereplői meglehetősen szabados szexuális életet éltek, szó sem volt az egyház által hirdetett önmegtartóztatásról és házastársi hűségről. De akkor melyik mű az, amelyik nagyjából reálisan mutatja be a középkori emberek szexuális szokásait?

A férj alkalmatlan a szerelemre

A 12. századi dél-francia nemesség köréből induló trubadúrköltészet legfőbb jellemzője, hogy a költő mindig egy férjes asszonyhoz, például a várúr feleségéhez írja dalait. A költemények alaptétele, hogy a férj nem alkalmas a szerelemre: nem szeretheti igazán a feleségét, nem epekedhet érte, nem udvarolhat neki. Az egyik vers ezt írja: "a férj csak nevetségessé válik, ha a feleségének teszi a szépet".

Ennek a legfőbb oka, hogy a nemesek között

a középkori házasság egyszerű vagyoni ügylet volt, amelyet a szülők rendeztek el, a házasulandó ifjaknak ebbe semmi beleszólásuk nem volt.

Tehát az érzelmek eleve ki vannak zárva. Másrészt a házasság célja az utódnemzés, hogy legyen, aki örökli a családi vagyont. Ez feladat, emiatt felesleges az asszonynak udvarolni, könyörögni a kegyeiért. A férj tehát soha nem érezhet szorongást és gyötrődést ami az udvari szerelem egyik legfontosabb alkotóeleme.

A férj egyszer s mindenkorra megkapta az asszonyt, nem kell állandó erőfeszítéseket tennie, hogy újra meg újra kiérdemelje. A házasságban a nő a férje tulajdona.A trubadúrok azt is a férjek szemére vetik, hogy mivel ők gazdagok, ez elbizakodottá teszi őket, türelmetlenek, rögtön akarják vágyaik teljesülését. Márpedig az udvari szerelemben jártas lovagok legfőbb erénye a türelmes alázat, amellyel elviseli a szenvedéseket.

Az eszményi szerető

Aki azt akarja, hogy megbecsülje őt szíve hölgye, annak állhatatosan kell őt szolgálnia, őrizkednie kell a közönséges viselkedéstől. Az igazi hősszerelmes szerény, kedves, figyelmes, gondja van arra, hogy mindenki jó véleménnyel legyen róla. Kerüli a trágár beszédet, a durva és faragatlan társaságot. Az eszményi szerető akkor érdemelheti ki hölgye kegyét, ha türelmesen viseli a lelki fájdalmakat. Az udvari szerelemnek ugyanis éppen az állandó fenyegetettség, bizonytalanság a lényege. A szenvedés elválaszthatatlan az igaz szerelemtől.

A trubadúrok egymással versenyeznek, hogy ki szenved jobban, ki ont több könnyet. Az igazi szerelmes nagyon diszkrét, soha nem árulná el, hol tartanak a szerelmi ügyei. A kérdés már csak az, hogy van-e mit titkolnia.

A trubadúrdalok szerint a hölgy megjutalmazhatta kitartó lovagját. De hogy ez mi volt, arról a lovagok nem sok mindent árultak el, mert mint tudjuk, diszkrétek voltak. Az egyik lehetséges jutalom talán a szeretett nő meztelen testének látványa lehetett, a másik egyfajta szerelmi próba, egy önmegtartóztató szerelmi együttlét, amit ma leginkább a petting szóval tudnánk leírni. A hölgy megengedte a férfinek, hogy melléje feküdjön, miután az ígéretet tett, hogy a mértéktartás követelményeinek megfelelően fog viselkedni.

A szegény lovagok erkölcsi fölénye

A 12. századi francia valóság az volt, hogy a nemesi családokban

az elsőszülött fiú örökölte a vagyont, a többi fiút pedig vagy papnak adták, vagy egy környékbeli várúrnál teljesített szolgálatot. Ezek a lovagok vagyon híján még csak nem is gondolhattak a házasságra.

Így egy olyan eszményben fogalmazták meg ki nem elégített vágyaikat, amellyel bebizonyíthatták, hogy a gazdag lovagok felett állnak - legalább erkölcsileg. Ha gazdaságilag és hatalom dolgában a várúré is az elsőbbség, az udvari illemben ezek a szegény lovagok kiválóbbnak akarnak bizonyulni. A trubadúrlíra valójában a lovagi udvarok szexuális túlfűtöttségét fogalmazza meg irodalmi formában. Másrészt éles határvonalat húzott az udvari szerelem fortélyaiban járatos nemesek és az "állatok módjára" párosodó polgárok és parasztok között.

A hétköznapi házasság

Ha viszont Boccaccio, Villon vagy Chaucer műveit forgatjuk, mást se látunk, mint felszarvazott férjeket, kielégítetlen étvágyú szeretőket, sóvárgó szűzlányokat és romlott papokat, szerzeteseket. Mindezek alapján azt gondolhatnánk, hogy a történelemben nem volt még egy ilyen szexualitástól megszállott társadalom.

A 12. században az egyház szentséggé emelte a házasságot, és elismerte, üdvösnek nyilvánította a házastársak közötti nemi életet, amennyiben az a gyerekáldás létrehozását szolgálja. Minden más bűnös paráználkodásnak számított.

Ha az asszony nem szült fiúgyermeket, a férj gyakran elzavarta őt: kolostorba adta, hűtlenséget, házasságtörést "bizonyított" rá, vagy kiderített - a házasságkötéskor még "nem sejtett" - rokonságot. Ha a feleség valóban megcsalta a férjét, akkor számos középkori jogszokás szerint halálos ítélet várt rá, feltéve, ha nem esett azonnal a férj önbíráskodásának áldozatául.

Lapozz a folytatásért!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
A magyar Csernobilként is emelgetik Szentkirályszabadja szellemvárosát
A volt szovjet laktanya zárt falai között egy teljes kisváros működött évtizedeken keresztül. Mára csak a falak maradtak, és a természet az úr.
Fotók: Kovács Attila - szmo.hu
2019. május 16.



Magyarországon még mindig megtalálni a volt szovjet hadsereg lakóhelyeit, melyek szabályos kis városként működtek, hivatalosan elzárva a környező településektől. A régi épületek még őrzik a régi lakók emlékeit, és többnyire kifosztva ugyan, de mégis sokat elárulnak az egykori közösség mindennapjairól.

A fotók szerzői jogvédelem alatt állnak, ezért azok közlése, megosztása kizárólag a fotós engedélyével lehetséges. A cikkben szereplő képek Kovács Attila jóváhagyásával jelennek meg.

Ilyen szellemváros található a Balaton közelében, a tóparttól tíz kilométerre, Szentkirályszabadján is. Az 1960-70-es években épített laktanyában orosz és ukrán katonák és családjaik laktak sok éven át.

A közösségnek a saját kisvárosában lakótelepe, iskolája, óvodája, mozija, színháza, kultúrháza, sportpályája, postája, sőt étterme, bárja, boltja és még vágóhídja is volt.

A laktanyát betonkerítés zárta el a külvilágtól, és egy bejárata volt csak, ahol kizárólag engedéllyel lehet ki- vagy bejutni. Ezt az őrbódéból is ellenőrizték, és civilek nem tehették be a lábukat.

A laktanyát régen elhagyták, a gaz felverte a helyet, a fosztogatók vittek amit tudtak. Ajtó-ablak már nincs, ami mégis megmaradt, az is töredezett, szétszóródott. A falakról a festék potyog, de pár helyen mégis előbukkannak: az óvodában sokfelé látni még a régi mesefigurás falfestményeket.

Sokan a "magyar Csernobilként" emlegetik, a valaha több ezer embernek otthont adó helyet.

Az 1989-es kivonulás után ugyan maradtak még elhagyott tárgyak, de ezeknek ma már nyoma sincs. Helyüket átvette a természet, és az azóta arra járók is a falakon hagyták kéznyomukat.

Szentkirályszabadja szellemvárosában sétálni elég hátborzongató érzés lehet. A valamikori szovjet páncéloshadosztály lakásainak falai között elgondolkozhat az ember azon, hogy az itt élt tisztek ugyan kijárhattak, de a kiskatonák ezek között a falak között voltak kénytelenek éveket eltölteni, bár a kornak megfelelő „luxus körülményeket” biztosították nekik.

Az itt élő katonák a környék civiljeivel elvileg nem találkozhattak, mégis sokan „üzleteltek”, jutott a magyar lakóknak orosz dohány, műszaki cikk, cserébe a falubeliek segítettek például a gyerekekre vigyázni.

Az elhagyott helyen több filmet is forgattak már, például Elekes Gergő Párhuzam című filmjében is felbukkan a régi laktanya.

A szellemváros nem látogatható, az épületek állaga miatt baleset- és életveszélyes, ezért a területre, az épületekbe nem szabad bemenni.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
Megfejtették a legendás Voynich-kézirat titkát?
Bár komoly kódtörőknek is beletört a bicskája, és évszázadok óta nem tudjuk, miről és milyen nyelven írnak benne, egy kutató azt állítja, tudja, mi áll a papírokon.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. május 17.



Megfejtették a Voynich-kéziratot. Ezt állítja legalábbis Gerald Cheshire, a Bristoli Egyetem munkatársa, aki román (vagyis újlatin) nyelvekkel foglalkozik.

A Voynich-kézirat a világ egyik legtitokzatosabb irománya.

Máig nem lehet tudni, mi a szerző, pontosan miről ír, milyen céllal, és azt sem, milyen nyelven, milyen ABC-t használva.

A Konteó blog a kéziratról szóló posztjában azt írja, hogy csak a következőket tudni róla:

"– valamikor a XV. század Európájában készült; egy friss (idei) laboratóriumi szénizotópos vizsgálat, amelyre az Arizonai Egyetemen került sor, 1405 és 1440 közé datálta a keletkezési időintervallumot;

– nagyon finom borjúbőrből készült pergamenre íródott;

– eredetileg 272 darab, 23 x 15 centis lapból állt, amelyből mára 235 maradt meg;

– rajzokat és betűkből álló írásnak tűnő jelsorozatokat tartalmaz;

– a szerző víziszárnyas (liba vagy kacsa)-tollat használt;

- az írásnak tűnő részek 30 különböző jelet ('betűt') tartalmaznak

– a rajzok (ábrák) színesek; növények, csillagászati és/vagy csillagjóslási szimbólumok, valamint stilizált emberalakok (például meztelen nők) egyaránt megtalálhatók közöttük, akárcsak a térképrészletnek tűnő grafikák;

– a kézirat körülbelül 35 ezer „szóból” (180 ezer írásjelből) áll".

Az írás a nevét Wilfrid Voynich-ról, egy lengyel régiségkereskedőről kapta, aki 1912-ben megvásárolta.

Bár komoly, felkészült kódtörőknek sem sikerült rájönnie, milyen nyelven írták a kéziratot, Gerald Cheshire azt állítja, rájött a dokumentum titkára.

Lapozz, hogy megtudd, milyen nyelven írták a kutató szerint:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x