hirdetés
alfoldi_csakanyi_szfe.jpg

Több tucat színész tolmácsolta százak üzenetét az SZFE-seknek és a minisztériumnak

Neves színészek olvasták el intézmények és civilek kiállását a tiltakozó diákok és tanáraik mellett.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. október 19.


hirdetés

Mint arról mi is beszámoltunk, hétfő reggel 8 órakor körülbelül két és fél órás tüntetés kezdődött az Információs és Technológiai Minisztérium Szalay utcai épülete előtt, ahol híres színészek, színházi és filmes szakemberek olvastak fel a Színház és Filmművészeti Egyetemen ötvenedik napja tiltakozó egyetemi polgárokkal szolidáris közleményeket.

Az akcióval részben Palkovics László miniszternek is üzenni kívántak, akinek minisztériuma több mint másfél hónapja nem reagál az SZFE megkereséseire. Egyszersmind azt is meg akarták mutatni, hogy az általuk tanköztársaságnak elkeresztelt tiltakozási forma nem légüres térben jött létre, Szarka Gábor új kancellár állításával ellentétben nem illegitim, hanem éppen ellenkezőleg: rengetegen támogatják.

Egy rövid éneklés után Béres Bence elmondta tiltakozásuk fő okát, majd Bánsági Ildikó és Nagy-Kálózy Eszter külföldi egyetemek, színházi és filmes egyesületek, valamint magyar tudósok és intézmények szolidaritási nyilatkozatait olvasták fel. Hernádi Judit más magyar egyetem és kulturális műhely üzeneteit tolmácsolta.

Őket Nagy Zoltán, Reisz Gábor és Szirtes Ági követte. Ők túlnyomórészt a többi egyetem polgárainak és hallgatói önkormányzatának szolidaritását közvetítették az egyre nagyobb számban összegyűlő, végül több száz fősre duzzadt közönségnek.

hirdetés

De az eseményen mikrofon elé állt többek között Molnár Áron, Pintér Béla, Thuróczy Szabolcs, Mucsi Zoltán, Alföldi Róbert és Mácsai Pál is.

A több tucat támogatói levélben a külföldi színészektől (például Cate Blanchett vagy Eddie Redmayne), német, bukaresti és helsinki művészeti egyetemtől kezdve a hazai tudósokig, közszereplőkig és iskolákig mind azt üzenték: "nem vagytok egyedül" - írja az eseményről a Telex.

A tiltakozók mellett kiállt a Károli Gáspár Református Egyetem is, akik „mind világi, mind keresztény értékek mentén” elutasítják az SZFE körüli történéseket, mert - mint fogalmaznak - „A keresztény értékek szerint azt mondhatjuk, hogy szabadnak és önrendelkezőnek teremtette Isten az embert.” Az ő levelüket Pintér Béla olvasta fel.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
defense-1403067_1920.jpg

Végre kiderült, meddig tarthat a koronavírussal szembeni immunitás

Az új kutatási eredmények jóval biztatóbbak, mint a korábbiak.
Fotó: Bru-nO/Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2020. november 29.


hirdetés

A legújabb kutatások szerint a koronavíruson átesettek immunmemóriája jelentősebb, mint azt korábban feltételezték - írja a Science Alert.

Ez a memória nem csupán az antitestek létrejöttén alapul, magába foglalja az immunrendszer T és B sejtjeit is, amelyek lenyűgöző “emlékezőtehetséggel” bírnak.

A védelmi rétegek együttesen felelnek érte, hogy ha a koronavírus újra támadna, felismerjék és már a fertőzés előtt hatástalanítsák a betolakodót.

Az új kutatások reményt adnak, hogy aki egyszer már megfertőződött, az jó ideig ellenálló marad a vírussal szemben.

“A legtöbb embernél az összetett immunválasz nagy része lezajlik, és több összetevője 6-8 hónap múltán is jelen van. Ez remek hír” - mondja a kaliforniai La Jolla immunológiai intézet virológusa, Shane Crotty.

hirdetés

A szakértő azt is hozzátette:

korábban azért becsültük alá a védettség erejét, mert elsősorban az antitestek alapján vizsgáltuk az immunválaszt. Ezek néhány hónap elteltével valóban eltűnnek a vérből.

A friss kutatás azonban egészében nézi az immunrendszert, amelynek részei a sokáig kitartó T-sejtek is. Ezek esetenként akár 10 évig is megőrizhetik egy-egy fertőzés emlékét. Amit most biztosan tudunk, hogy a covidból gyógyult alanyoknál fél év után is nagy számban maradtak jelen.

hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
gyertya_.jpg

Meghalt a hatvani kórház főorvosa

Dr. Szabó Zoltán főorvos, radiológus a koronavírus-fertőzés szövődményeibe halt bele.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. november 29.


hirdetés

A koronavírus-fertőzés szövődményeibe meghalt a hatvani kórház főorvosa - írta a Hatvanonline.

"Elment a Főorvos Úr

Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy életének 70. évében hosszú küzdelem után COVID-19 szövődményében elhunyt Dr. Szabó Zoltán főorvos, radiológus. Egy kiváló orvos, egy jó kolléga, egy értékes ember távozott.

Nyugodjék békében!"

– írja közleményében a hatvani Albert Schweitzer Kórház.

hirdetés

Albert Schweitzer Kórház Hatvan

"Az egészségügy legcsodálatosabb területét a szülésznői pályát válas... ztottam. Szakmám a hivatásom is. A mai napig folyamatosan kerestem és keresem a lehetőséget a szakmai fejlődésre. Ehhez a csodálatos és felelősségteljes hivatáshoz, elengedhetetlen a maximális szakmai felkészültség és a nagy hivatástudat. Az Albert Schweitzer Kórház- Rendelőintézet szülészeti osztályán eltöltött 39 év alatt, sok örömteli pillanatnak voltam szemtanúja és egyben átélője is.

Fotó: illusztráció, forrása: Pixabay

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
karacsony-gergely6.jpg

Karácsony Gergely: Demeter Szilárd a miniszterelnök szégyene

„Demeter Szilárd hétfő reggel 8 órától már nem viselhet semmiféle közhivatalt. Van még pár órája a miniszterelnöknek” - fogalmazott posztjában a főpolgármester.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. november 29.


hirdetés

Néhány órával azután, hogy Demeter Szilárd eltávolíttatta az Origóról nagy vitát kiváltott írását és törölte magát a Facebookról, Karácsony Gergely is csatlakozott azokhoz, akik szerint Orbán Viktornak is felelősséget kell vállalnia, és menesztenie kell az írót a Petőfi Irodalmi Múzeum éléről.

A főpolgármester szerint

„az aljas és alantas írással, annak visszavonása után is, és annak írójával a miniszterelnöknek van dolga. Az ő embere, az ő kultúrpolitikusa, az ő Európa-politikáját akarta megalapozni, az ő szégyene. Demeter Szilárd hétfő reggel 8 órától már nem viselhet semmiféle közhivatalt. Van még pár órája a miniszterelnöknek.”

Egyben csatlakozik azokhoz is, akik Parti Nagy Lajos költő kezdeményezésére arra szólítják fel Demetert, hogy „azonnal mondjon le minden közéleti funkciójáról, vonuljon ki a magyar közéletből!”

hirdetés

A tiltakozás teljes szövege megtalálható Karácsony Gergely Facebook-oldalán:

Log into Facebook

null


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
autopalya.jpg

Így drágulnak jövőre az autópálya-matricák

Az útdíjak összege az automatikus inflációkövetéssel emelkedik és a díjköteles hálózat is bővül 2021-ben.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. november 29.


hirdetés

Mint arról mi is beszámoltunk, szombaton jelent meg az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleménye, melyben többek között a pótdíj befizetésének lehetőségeiről is rendelkeznek.

Ebben kitérnek arra is, hogy a módosítások szerint - az Országgyűlés által megadott törvényi felhatalmazás alapján - a rendszerbe épített módon történik meg

az útdíjak automatikus inflációkövetése.

Az évenként külön beavatkozás nélkül frissülő megoldás legfőbb hozadéka, hogy az úthasználók számára kiszámíthatóvá válik a díjtételek változása, tervezhetővé annak mértéke.

hirdetés

Az országos éves matricák ára 2012, a megyeieké a bevezetésük, 2015 óta nem változott, miközben egyre több autópálya és autóút szolgálja ki a Magyarországon közlekedőket - írják.

2021. január 1-től a személygépkocsik, autóbuszok és 3,5 tonna alatti tehergépjárművek számára díjköteles hálózat az idén már átadott és az év végéig még elkészülő öt szakasszal bővül.

Ezek közül az M25 Eger, az M85 folytatása Sopron gyorsforgalmi bekötését valósítja meg, elkészült az M4 Pest megyei és Berettyóújfalutól a román határig tartó szakasza is, már használhatják az autósok az M76 első, közel hat kilométerét az M7-től Balatonszentgyörgyig. Emellett még 2020-ban forgalomba helyezik az M44 Békéscsabáig elérő szakaszát. Ám mivel az autóút a Tiszakürtig már megépült folytatással együtt sem kapcsolódik közvetlenül a meglévő sztrádahálózathoz, használata egyelőre díjmentes lesz. Így egy ideig a Békés megyei matrica bevezetése is várat még magára.

A Portfolio.hu egy táblázatban szedte össze, hogy a várható infláció alapján milyen emelkedésre lehet számítani.

A Magyar Közlönyben írtak alapján "az áralap a tárgyévet megelőző év augusztus hónapjára irányadó, a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett, a tárgyévet megelőző második év augusztusához viszonyított fogyasztói árindex emelkedése esetén, az emelkedéssel megegyező mértékben, a tárgyév első napjával tízforintos kerekítési pontossággal módosul. Az így megállapított árat a NÚSZ Zrt. a honlapján közzéteszi. A közzététel és a hatálybalépés között legalább 30 napnak el kell telnie".

A portál a KSH augusztusi éves inflációjával (3,9%) számolt, a táblázatot ITT nézheted meg. Eszerint például

a motorkerékpár heti matricája 1470-ről 1530-ra nő. A személygépkocsik heti díja pedig 3500 forintról 3640 forintra emelkedik.

A megyei matricák a motoroknál és az autóknál is 5000-ről 5200-re emelkednek.

Az új árakat és bővebb információkat majd ITT találod.

A Portfolio megjegyzi, hogy "az eredeti, nyáron megszavazott jövő évi költségvetésbe a kormány 71 milliárd forintos összeggel tervezte be az időarányos útdíjbevételek összegét. Ha nem számolunk forgalomvisszaeséssel a díjemelés hatására, akkor a díjemelés 2,8 milliárd forintnyi plusz bevételt hoz az állam konyhájára".

Fotó: illusztráció, forrása: Pixabay

hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!