hirdetés
vera-jourova_mti-scaled.jpg

Több területen is sérül a jogállamiság Magyarországon az Európai Bizottság jelentése szerint

Az igazságszolgáltatásban, a média függetlenségében és a 2017-es civiltörvénnyel kapcsolatban is találtak problémát.
SZM, MTI, fotó: MTI/EPA pool/Olivier Hoslet - szmo.hu
2020. szeptember 30.


hirdetés

Szerdán megjelent az Európai Bizottság jogállamisági jelentése, amelyből kiderült, hogy a Bizottság szerint milyen területeken sérül a jogállamiság a tagállamokban.

Vera Jourová, az Európai Bizottság alelnöke és Didier Reynders igazságügyi uniós biztos egy közös sajtótájékoztatón ismertették az eredményeket.

Az atv.hu beszámolója szerint a bizottság alelnöke azzal kezdte, hogy a demokrácia elve, az alapvető emberi jogok és a jogállamiság elve az, amire minden más, például a jogok, a függetlenség és a szabad sajtó épül. Hozzátette, hogy a fékek és ellensúlyok rendszere teszik lehetővé, hogy a polgárok jogai védve legyenek és a lehető legszuverénebb módon tudjanak szabadságban élni.

Összegzésében elmondta, hogy a koronavírus okozta válság leküzdése az Európai Unió egészében próbára tette a jogállamiság kereteinek rugalmasságát, és

a kormányok által hozott rendkívüli intézkedések némelyike határozottan túlzó volt.

hirdetés

Az országspecifikus értékelések azt mutatják, hogy az igazságszolgáltatás függetlensége továbbra is komoly veszélyben van egyes tagországokban, volt olyan eset, amely az unióról szóló szerződés 7-es cikke szerinti eljáráshoz vezetett - mondta. A korrupciós ügyekben a nyomozás, a büntetőeljárás és az ítélethozatal hatékonysága több tagországban továbbra sem elégséges - mutatott rá.

Egyes tagállamok esetében emellett komoly aggályok vetődnek fel a médiára és a médiahatóságokra gyakorolt politikai nyomás, illetve az újságírókat és más médiaszereplőket érő megfélemlítések és támadások miatt is

- mondta.

A jelentés négy nagy terület alapján vizsgálta meg a jogállamiságot az egyes tagállamokban. Ezek a következők: az igazságügyi rendszer függetlensége, a korrupció, a média szabadsága és a fékek és ellensúlyok rendszere.

A jelentés szerint Magyarországon több területen is sérül a jogállamiság.

Az egyik ezek közül az igazságszolgáltatási reform iránya, amely komoly aggodalomra ad okot a bizottság szerint, különös tekintettel a független Országos Igazságszolgáltatái Tanács és az Országos Bírósági Hivatal közötti hatásköri vitákra. Azt azonban kiemelték, hogy az igazságszolgáltatás digitalizásála magas szintű, nagyon jól hozzáférhetők az ítéletek az interneten. Bár egyes esetekben komoly korrupciós bűncselekményekben indítottak nyomozást, ezek száma továbbra is nagyon korlátozott.

A jelentés szerint hiányzik a következetes és határozott fellépés a bűnügyi nyomozások megkezdése érdekében, és erősen ktirizálható a magas beosztású tisztviselőkkel vagy azok közvetlen körével foglalkozó korrupciós ügyek üldözése is.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
balaton_rostasy-25.jpg

Erős felmelegedés, valóságos hőhullám érkezik a jövő héten

A hétvégére akár 10-15 fokig is felmelegedhet napközben, ám a szél sokfelé viharossá válik.
Fotó: Rostásy Szabó Mihály - szmo.hu
2020. november 29.


hirdetés

Mint azt megírtuk, többször is várható havazás december első hetében. Kedden, a meteorológiai tél első napján hidegre kell készülni, helyenként még napközben is mínuszok lesznek.

Ám a hideget melegedés váltja fel és tavaszt idéző hőhullám éri el térségünket a jövő hét közepén - írja a MetKép.

A hét első napjaiban a hidegcsepp beleolvad egy Kelet-Európa felett megerősödő anticiklonba, majd meleg levegő érkezik Közép-Európába. A meleg levegő intenzív beáramlása erős, helyenként viharos széllel jár majd.

Hasonló helyzetben nyáron hazánkban 30-35 fok körüli értékeket mérhetnénk, azonban december elején is elég lesz hozzá, hogy 10-15 fokig kússzanak fel a hőmérők higanyszálai napközben, helyenként akár még ennél is melegebb lehet.

hirdetés

A hét végén szombaton gyengén felhős lesz az ég, és fagyra csupán északon kell számítani, másutt +3, és +5 fok között várható a minimum hőmérséklet. A délies irányú szél a Tiszától nyugatra élénk lesz, a Dunántúlon erős lökésekkel kísért, míg északnyugaton akár viharos erejű széllökések is várhatóak. A hőmérséklet maximuma 10 fok körül, esetleg kissé felette várható.

Vasárnap hajnalban az előző naphoz hasonlóan +3, és +5 fok várható, csak az Észak-Alföldön lehet fagypont közelében a hőmérséklet. Napközben egyre több helyen erősödik meg a délkeleti szél, helyenként viharos lökések kísérik. A hőmérséklet maximuma 8, és 12 fok között alakul, a legmelegebb a déli tájakon, míg a leghűvösebb északkeleten várható.

A délután folyamán nyugat felől erős felhősödés kezdődik, a késő délutáni óráktól pedig nyugaton elered az eső.

Hétfőn tovább fokozódik a felmelegedés, éjjel is +4, és +10 fok között alakul a hőmérséklet, északkeleten az alacsonyabb értékekkel. A csapadék fokozatosan kelet felé halad, és egyre több helyen ered el az eső. A hőmérséklet maximuma 10, és 15 fok között alakul, helyenként akár még ennél is melegebb lehet. Területi elosztásban délkeleten lesz a legmelegebb, északnyugaton a leghidegebb. A hét legszelesebb napja lesz, sokfelé viharos erejű széllökések várhatóak.

hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
koronavirus-korhaz-gyogyszer.jpg

Hiába lett pozitív valaki koronavírus-tesztje, a háziorvosok nem írhatnak fel speciális kezelést

A Remdesivirt és a Favipiravirt kizárólag kórházakban adhatják be Késmárky András szerint. A háziorvosok csak tüneti kezelést: lázcsillapítót, köptetőt használhatnak.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. november 30.


hirdetés

Semmilyen speciális gyógyszert nem írhatnak fel a háziorvosok azoknak a koronavírus-fertőzötteknek, akiknél enyhe lefolyású a betegség - mondta el Késmárky András háziorvos az RTL Híradónak.

Elmondása szerint még akkor sem írhatnak fel célzott kezelést a betegeknek, ha igazoltan fertőzöttek, az enyhe tüneteket mutatóknak csak lázcsillapítóra, köptetőre adhatnak receptet.

A súlyos vagy középsúlyos betegek ezzel szemben kétféle gyógyszert kaphatnak, az egyik a Remdesivir, a másik a Favipiravir, ezeknek a használatát azonban az Országos Gyógyszerészeti Intézet szigorúan szabályozza. Késmárky András szerint

mindkét gyógyszert úgy engedélyezték, hogy azokat mindenképpen kórházi körülmények között alkalmazzák. a Remdesivir ráadásul infúziós formában létezik, ezért ezt a háziorvos és a beteg sem tudja beadni magának. Vagyis ezekből a szerekből csak az kaphat, aki kórházba kerül.

Az RTL Híradó riportja:

hirdetés


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
virus-5768628_1920.jpg

Többet segíthet a világnak az Oxfordi Egyetem vakcinája, mint a Moderna és a Pfizer oltóanyagai

Az Oxfordi Egyetem által fejlesztett szer ugyanis jóval könnyebben tárolható és olcsóbb is, így úgy tűnik, ez lesz a legkönnyebben terjeszthető a fejlődő országokban, ahol a legsürgetőbb szükség van rá.
Fotó: geralt/Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2020. november 29.


hirdetés

Lezajlott az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca által fejlesztett covid-19 vakcina tesztje, aminek során a szer körülbelül 70 százalékban bizonyult hatékonynak a koronavírussal szemben.

Ez gyengébb adat, mint a két másik vezető vakcinagyártó, a Moderna és a Pfizer számai: e két készítmény 94,5-95 százalékos védettséget ígér - írja a CNN.

Ennek ellenére az Oxfordi Egyetem által fejlesztett oltóanyag globális szinten hasznosabbnak bizonyulhat, mint a másik kettő. Ha ugyanis elfogadják, ez a szer lesz a legkönnyebben terjeszthető a fejlődő országokban, ahol a legsürgetőbb szükség van rá.

Ennek oka többek közt, hogy a Pfizer és a Moderna terméke speciális hűtést és még amellett is gyors felhasználást is igényel, ami az elmaradottabb országokban nem mindig megoldható. Az oxfordi készítmény tárolásának nincsen ilyen feltétele: 2-8 fok között fél évig is felhasználható.

"A Pfizer ráadásul ragaszkodik hozzá, hogy az első adagokat az EU és az Egyesült Államok területén használják fel. Hasonló a helyzet a Moderna esetében, az általuk fejlesztett vakcina 2021 első felében csak Amerikában lesz elérhető. Ennek fényében az Oxfordi Egyetem vakcinája remek hír a világ többi része számára" - mondta Andrea Taylor a Duke Global Health Innovation Centertől.

hirdetés

Az együttműködő AstraZena ugyanis már most többszázmillió dózist ígért az elmaradottabb országoknak, amelyet számukra tartósan non-profit alapon tenne elérhetővé. Ez az oltóanyag jóval olcsóbb és könnyebben szállítható is.

"Azt hiszem, a jelen körülmények közt ez az egyetlen bevethető szer a fejlődő világban" - fogalmazott Azra Ghani, a fertőző betegségek járványtanának elnöke az Imperial College Londontól.

Az angol kormány pénteken hivatalosan is felkérte a gyógyszer-engedélyeztetési hivatalt, hogy értékelje a készítményt.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
demeter-szilard-1.jpg

Több ezren követelik Demeter Szilárd lemondását egy petícióval

Számos közéleti szereplő is aláírta a petíciót, amely szerint a gázkamrázó miniszteri biztosnak le kellene mondania, mert „alkalmatlannak és méltatlannak bizonyult, hogy a magyar kultúra, a közélet bármilyen területét irányítsa, azt képviselje”.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. november 30.


hirdetés

Már több mint hatezren írták alá azt a petíciót, amely Demeter Szilárd lemondását követeli.

Mint megírtuk, óriási felháborodást váltott ki a miniszteri biztos Origón közzétett írása, amelyben Soros György gázkamrájának nevezte Európát. Ezután sorra jelentek meg a tiltakozások, így Izrael magyarországi nagykövetsége is elítélte a publikációt. Demeter Szilárd egy nappal később visszavonta és törölte magát a Facebookról.

Egy, a Szabad aHang oldalán közzétett petícióval már több ezren követelik Demeter Szilárd lemondását.

A leírásban közzétett "Magyarország, Európa és a világ valamennyi demokrata polgárához" íródott nyílt levél szerint a kormánybiztos "a holokauszt áldozatainak emlékével és a túlélők fájdalmaival visszaélve, Európa- és nemzetellenes szövegével, tudatosan provokál, békétlenséget és gyűlöletet szít".

hirdetés

"A legaljasabb módon tetszeleg egy nemlétező áldozati szerepben, miközben ő a bántalmazó, kiszolgálva a pillanatnyi kormány szégyenletes propagandáját. A magyarokra hivatkozik, akiktől nem kapott felhatalmazást!"

- olvasható az oldalon.

A petíció indítója azt is írja, hogy

Demeter Szilárd "zavaros írásával minden jóérzésű honfitársát emberi méltóságában mélységesen megsértette", és "alkalmatlannak és méltatlannak bizonyult, hogy a magyar kultúra, a közélet bármilyen területét irányítsa, azt képviselje".

A petíciót Karácsony Gergely főpolgármester is támogatta, az aláírók közt pedig számos közéleti szereplőt is találunk, például Závada Pétert, Geszti Pétert vagy Ungár Pétert.

Forrás: 444.hu


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!