hirdetés
0_21929850-7766083-image-m-85_1575681700959.jpg

Több mint 70 milliót bukott a férfi, aki eltévesztett egy számot a banki átutalásnál

Hihetetlen, de igaz: egyetlen számjegy miatt máshova utalták örökségét, a szerencsés „megtaláló” pedig nem volt hajlandó visszaadni.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. december 07.


hirdetés

Egy 74 éves Cambridge-i nyugdíjas, Peter Teich az édesapja halála után örökségét szerette volna átvenni, amihez össze is írta az ügyvédje által kért adatokat: nevét, lakcímét, bankszámlaszámát és az angol bankoknál használatos bankazonosító kódot. Az utóbbiba azonban némi hiba csúszott, az azonosítóban ugyanis eltévesztett egy számot.

Miután hazament az ügyvédtől, hiába várta a 193 ezer fontos (nagyjából 72 millió forintos) örökség átutalását, nem érkezett meg, de ekkor még nem gyanakodott semmire.

Később azonban, mikor a testvére elújságolta neki, hogy ő már megkapta, akkor kezdett aggódni, és inkább felhívta az ügyvédet, aki már elutalta az összeget. Később a bank is megerősítette, hogy már a számlán van a teljes összeg, és ekkor derült ki, hogy

valóban a számlán van a pénz, csak nem az övén, mert a tévesztés miatt egy másik bankkártyára küldték az összeget.

hirdetés

Az ügyvéd még ekkor is nyugtatta a mozgássérült férfit, miszerint ilyen esetben vissza lehet kérni a pénzt. A bank fel is kereste a hirtelen gazdaggá vált számlatulajdonost, és felszólította a pénz visszafizetésére, amelyet ő megtagadott.

A bank azonban többet nem tehetett, szerintük ilyen esetben meg van kötve a kezük, nem kényszeríthetik ügyfelüket arra, hogy fizessen vissza egy olyan hibából fakadóan téves helyre küldött összeget, amely nem az ő mulasztása volt.

Teich azonban nem hagyta ennyiben, és új ügyvédeket fogadott, hogy bíróság elé vigyék az ügyet. Csak 12 ezer fontba került már az is, hogy kiadják a Barclays bank ügyfelének nevét, további 34 ezret költött el arra, hogy befagyasszák a számláját, és visszaköveteljék tőle az örökségét. A bíró végül a javára döntött, és kötelezték a másik felet a pénz visszafizetésére.

Miután ez megtörtént Teich nem állt meg, hiszen ugyan visszakapta örökségét,

46 ezer fontot (17 millió forint) költött csak arra, hogy visszaperelje az őt megillető pénzt.

Mindezt a bankon szerette volna behajtani, a Barclays azonban hallani sem akart erről. Teich ekkor közölte velük, hogy a Guardianhez fordult történetével, a bank pedig erre megenyhült, kifizette a 46 ezer fontot, és még 750 fontos kártérítést is fizetett amellett, hogy bocsánatot kért a férfitól a rengeteg kellemetlenség miatt.

Teich elismerte, hogy ő hibázott az elején, ám felháborítónak tartja a bank viselkedését és azt, ahogyan kezelték ezt az ügyet.


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
dan-diakok-kihules-halal-tuleles-1000x569.jpg

„Mindenki csak sikoltozott” – órákig állt a szívük a jéghideg tóba esett diákoknak, de mindannyian túlélték

Döbbenetes történet egy dán diákcsoportról, akiknek 6 órán keresztül nem vert a szívük, miután kihűltek, csodálatos módon mégis sikerült visszahozni őket a halálból.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. december 03.


hirdetés

Kis híján tragédiába fulladt egy iskolai kirándulása Dániában még 2011-ben, amikor hét tinédzser jéghideg vízbe esett és megállt a szívük. Órákig halottnak hitték őket, később hihetetlen módon mindannyian visszatértek az életbe. Történetükről a BBC számolt be, miután két túlélővel beszélgettek a baleset helyszínén.

2011 februárjában egy 23 fős dán diákcsoport a Præstø-fjordnál kirándult, amikor a végzetesnek hitt baleset történt. Szeles, hideg idő volt, a víz is vadul hullámzott. A kamaszok egy csónakban eveztek, amikor az felbordult a tó közepén, és minden benne ülő beleesett a jéghideg vízbe. Az egyik lány, Katrine a csónak alá került, de az igazi rémálom akkor kezdődött számára, amikor felküzdötte magát a víz felszínére.

"Mindenki csak sikoltozott, látni lehetett a pánikot az embereken. A tanár azt mondta, úsznunk kell, különben meghalunk"

- emlékezett vissza a BBC riportjában, amelyben el is sírta magát, amikor újra azon a helyen volt, ahol majdnem meghalt.

hirdetés

A víz csak 2 fokos volt, a diákok pedig több száz méterre voltak a parttól, így nem voltak túl jók a kilátásaik. Az egyik fiú, Casper nem is tudott úszni, de az egyik társa a segítségére sietett. Nem sokkal később azonban

a fiúnál beállt a klinikai halál, annyira kihűlt a jéghideg vízben. Casper szíve megállt, csakúgy mint hat másik gyereknek, így gyakorlatilag már halottak voltak.

Katrine maradt még egyedül életben, aki az extrém kihűlés ellenére nagy nehezen elúszott a partig. Ezután egy erdőben találta magát, ahol elveszett, ráadásul mivel semmi erő nem volt a lábaiban, mozogni sem tudott könnyen.

"Újra és újra elestem, és akkor abban a pillanatban arra gondoltam: oké, most fogok meghalni."

Ekkor azonban szerencsére meglátott egy férfit, és ahogy csak tudott, kiabálni kezdett neki. Végül ő hívott segítséget a bajba jutott diákoknak. Mentőhelikopter érkezett hozzájuk, a férfi pedig egyfolytában csak azt ismételgette a mentőknek, hogy "mindannyian meghaltak".

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





hirdetés
15542089_1930400327183957_473483128403952646_n.jpg

Dráma: nyert két aranyérmet, közvetlenül azután megtudta, hogy meghalt az apja

Csak az érmek átadása után mondták el a borzalmas hírt az indonéz sportolónak.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. december 04.


hirdetés

Megrázó esetről számolt be a 24.hu.

Edgar Xavier Marvelo két aranyérmet nyert Indonéziának vusuban a Délkelet-ázsiai Játékokon. (A vusu a tradicionális kínai harcművészetet újraértelmező sport, amelyet Kínában alkottak meg 1949-ben.)

Csakhogy amíg a fiatal sportoló versenyzett, az édesapja meghalt.

Erről a verseny Facebook-oldalán is beszámoltak.

hirdetés

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






hirdetés
malacok.jpg

Ha nem főznénk/sütnénk meg őket, ilyen sokáig élnének a háziállatok

10-20 évig is elélhetnének a természetben, ha nem vágnák le őket pár hónaposan vagy évesen.
Németh Csilla írása, fotók: Pixabay - szmo.hu
2019. december 03.


hirdetés

Néhány nappal ezelőtt felmerült bennem a kérdés, hogy vajon meddig élnének a haszonállatok természetes körülmények között, ha nem kerülnének vágóhídra. Valójában egy ártalmatlan viccelődés gondolkoztatott el a témáról, amiben játékosan megfenyegettem a hároméves mentett házi kacsánkat, hogy ha tovább csipkedi a lábamat, akkor bizony meg fogom főzni. Mire egy családtagom rögtön rávágta, hogy ahhoz ő már túl öreg. Általában a kacsákat nem sokkal egy hónapos koruk után levágják, szóval a miénk már matuzsálemnek számítana egy farmon a maga három évével.

Úgyhogy gondoltam egyet, és rákerestem az interneten, vajon meddig élnének a haszonállatok természetes körülmények között.

Persze maga a „természetes körülmények között” is külön kérdéseket vet fel, hiszen ezek az állatok kifejezetten arra lettek tenyésztve, hogy speciális bánásmód mellett egy-egy olyan tulajdonságuk vagy képességük erősödjön meg, amit az ember aztán hasznosítani tud – tejtermelés, gyapjúnövesztés, izomzat, vagy éppen a lerakott tojások mennyisége.

hirdetés

Ha az emberek magukra hagynák őket, valószínűleg tömegesen pusztulnának el, és a megmaradt állományt is komoly fertőzésveszély fenyegetné – de ettől most tekintsünk el, és feltételezzük egyszerűen a haszonállatok háziállatként való tartását.

Vajon meddig élnének ilyen körülmények között?

Erre a kérdésre meglepően nehéz volt választ találni. A legtöbb weboldal inkább azzal foglalkozik, milyen korban érdemes levágni az állatokat, a természetes élettartamukról már sokkal kevesebb szó esik. Végül a Four Paws oldalán találtunk egy összefoglalót arról, hogy meddig élnének, illetve mikor kerülnek vágóhídra a különböző haszonállatok.

SZARVASMARHA

A szarvasmarha várható élettartama a 20 évet is elérheti. Ezzel szemben a tejelő teheneket 5 évesen, a tenyészbikákat 3 évesen, a vágómarhákat másfél-két évesen, a borjakat pedig 8 hónapos koruk előtt levágják.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






hirdetés
ausztratuzoltonaptar2020cimkep.jpg

Izmos felsőtestek, cuki állatok – elkészült az ausztrál tűzoltók 2020-as naptára

A naptár már 27 éve minden évben megjelenik, a bevételből pedig gyermekkórházakat és különböző szervezeteket támogatnak.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. december 04.


hirdetés

Idén is elkészült az ausztrál tűzoltók naptára, ami az elmúlt 27 év alatt már nemcsak hagyománnyá vált, de óriási népszerűségnek is örvend. 1993 óta ugyanis az Ausztrália tűzoltói összefognak és közösen készítik el a világ legjellegzetesebb naptárát.

Ebben az évben hat egyedi naptár készült 2020-ra, amelyen Ausztrália legszexibb tűzoltói láthatók, de ha ez még nem lenne elég, az izmos életmentők macskákkal, kutyákkal és lovakkal pózolnak a képeken. Idén viszont nemcsak ausztrál, hanem francia és német tűzoltók is helyet kaptak a naptárban, jövőre pedig a világ minden tájáról származó tűzoltókkal együtt jön létre a világ első nemzetközi tűzoltók naptára.

hirdetés

Az ausztrál tűzoltónaptár viszont nemcsak azért jön létre minden évben, hogy szexi tűzoltókat és a végtelenül cuki kisállatokat nézegethessünk egész évben, hanem azért is, hogy Ausztrália legnagyobb gyermekkórházait, szervezeteit támogassák.

Ebben az évben viszont helyi, kisebb jótékonysági szervezeteket is támogatnak majd a befolyt pénzből, elsősorban az őslakos ausztrál, mentési és terápiás állatok segítésére összpontosítva.

Íme néhány fotó a 2020-as naptárakból:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!