hirdetés
korona-4.jpg

Több mint 2000 új fertőzött és 113 halott egy nap alatt Nagy-Britanniában

Eddig 11.658 igazolt fertőzött van a szigetországban. Csütörtöktől bírságolhatják a brit rendőrök a korlátozások megszegőit, akik ismétlődő szabályszegés esetén akár bíróság elé is kerülhetnek.
MTI - szmo.hu
2020. március 26.


hirdetés

A csütörtöki adatok szerint a megelőző egy napban több mint százzal nőtt Nagy-Britanniában az új típusú koronavírus okozta járvány halálos áldozatainak száma.

A brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) csütörtök este jelentette be, hogy a szerda este zárult 24 órában 113 ember halt meg a SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 megbetegedésben.

Nagy-Britanniában így a hivatalos adatok szerint eddig összesen 578 halottja van a járványnak.

A brit adatok rendszeres közlésének kezdete óta most először haltak meg egy nap alatt száznál többen a koronavírus okozta betegségben.

Az NHS tájékoztatása szerint csütörtök délelőttig 104.866 szűrést végeztek és 11.658 páciens szervezetében mutatták ki az új koronavírust. Ez azt jelenti, hogy egy nap alatt több mint kétezerrel emelkedett a hivatalosan azonosított brit fertőzések száma.

hirdetés

Jenny Harries, az angol helyettes tisztifőorvos napi tájékoztatásában elmondta: a brit egészségügyi hatóságok várakozása szerint az új nagy-britanniai fertőzéses esetek száma húsvét környékén tetőzik, és onnantól már csökkenésnek indul.

Csütörtöktől bírságolhatják a brit rendőrök a koronavírus okozta járvány megfékezésére elrendelt korlátozások megszegőit, akik ismétlődő szabályszegés esetén akár bíróság elé is kerülhetnek.

A brit belügyminisztérium által ismertetett eljárásrend alapján a rendőrjárőrök hazatérésre vagy egy adott helyszín elhagyására utasíthatják azokat, akik nem tartják be az előírásokat, a csoportosulásokat pedig feloszlathatják.

Ellenszegülés esetén 60 font (több mint 23 ezer forint) pénzbírság róható ki, bár 14 napon belüli befizetés esetén az összeg 30 fontra csökken.

A szabályszegés ismétlődése esetén azonban 120 fontot, minden további vétség esetén az előző büntetés kétszeresét kell befizetni. Aki nem fizet, azt a rendőrség őrizetbe veheti és bíróság elé kerülhet, a bíróságok pedig már korlátlan összegű pénzbüntetést is kiszabhatnak rá - áll a brit belügyminisztérium csütörtöki tájékoztatásában. A tárca szerint azonban a rendőrök első lépésként mindig igyekeznek a szabályszegésen ért embereket józan belátásra bírni.

Boris Johnson miniszterelnök a hét elején jelentette be, hogy a lakosság ezentúl csak a legszükségesebb esetekben hagyhatja el otthonait. Az intézkedés - amelyet a kormány három hét után felülvizsgál - előírja, hogy csak az alapvető szükségleti cikkek, főleg élelmiszerek és gyógyszerek beszerzése céljából lehet kimenni az utcára, és e célból is a lehető legritkábban. Ezen felül naponta egy szabadtéri testedzés - séta, futás, biciklizés - engedélyezett, de az is egyedül vagy az egy háztartásban élő családtagokkal. Kettőnél több, nem egy háztartásban élő ember nem tartózkodhat együtt az utcán.

Kivételt jelent a korlátozások alól, ha valakinek orvosi segítségre van szüksége, ha más, rászoruló emberről kell gondoskodnia, vagy ha munkába utazik, de ez utóbbi is csak akkor, ha feltétlenül szükséges, és ha az adott munkát otthonról nem lehet elvégezni.

Priti Patel belügyminiszter a rendőrség kiterjesztett bírságolási jogköréről szóló csütörtöki tájékoztatásban hangsúlyozta: a szabályok egyértelműen meghatározott célja az állami egészségügyi szolgálat (NHS) dolgozóinak segítése és így életek megmentése. "A legjobbjaink dolgoznak a tűzvonalban, és hihetetlen munkát végeznek e rettenetes vírus terjedésének megállítása végett" - fogalmazott a belügyminiszter.

Az angol-walesi főügyészség (Crown Prosecution Service, CPS) igazgatója csütörtökön bejelentette, hogy súlyos bűncselekmény címén vonhatók felelősségre, akik szándékosan ráköhögnek a sürgősségi szolgálatok tagjaira vagy leköpik őket. Max Hill közölte: bejelentések érkeztek arról, hogy magukat koronavírus-fertőzöttnek mondó emberek szándékosan ráköhögtek az őket ellátó mentősökre vagy a velük szemben intézkedő rendőrökre, illetve leköpték őket.

A héten az angliai Blackburn városában gyorsított eljárással fél év börtönre ítéltek egy férfit, aki leköpött egy rendőrnőt, saját bevallása szerint azért, hogy megfertőzze a Covid-19 betegséget okozó koronavírussal.

Egy londoni és egy belfasti férfit szerdán, illetve csütörtökön vettek őrizetbe, miután mindketten koronavírus-fertőzöttnek mondták magukat és szándékosan ráköhögtek a velük szemben eljáró rendőrökre. Ügyükben a jövő héten születik bírósági ítélet.

Fotó: illusztráció, forrása: Pixabay


hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
classroom-2093743_1920-1000x714.jpg

Az iskolák bezárása többet árt a gyerekeknek, mint amennyit segít - írja egy új tanulmány

Egy brit kutatás szerint nem ezen múlik a vírus terjedése, viszont a gyerekeknek nagyon káros az elszigeteltség.
Kép: Illusztráció (Pixabay) - szmo.hu
2020. április 07.


hirdetés

A University College London professzorai megvizsgálták a jelenlegi állapotok hatását az oktatásügyre: hogyan befolyásolják a gyerekek oktatását és fejlődését a jelenlegi korlátozások. Mivel az egész koronajárvány-helyzet még nagyon friss - az iskolák is csak hol hetek, hol hónapok óta vannak zárva -, messzemenő következtetéseket egyelőre lehetetlen levonni. Ám 16 olyan brit tanulmányt vettek alapul, amelyek az iskolabezárásokkal és az otthontanulással foglalkoztak - írja a The Sun.

A tanulmány elsősorban a brit iskolákkal foglalkozik, de a jelenség jóformán mindenkit érint: a világon jelenleg 10 iskolásból 9 otthon tanul a rendkívüli járványhelyzet miatt, ez 1,5 milliárd gyermeket jelent.

A tanulmányok összevetése során az derült ki, hogy az iskolák bezárása mindössze két százalékkal csökkenti a halálozások számát.

A tanulmány vezetője, Russell Viner professzor elmondta:

"A korábbi tanulmányokból azt látjuk, hogy az iskolabezárások akkor sikeresek, ha lassú terjedésű vírusról van szó, amely iránt a gyerekek fogékonyabbak. A koronavírus azonban ennek éppen az ellenkezője."

hirdetés

Hangsúlyozva, hogy a korlátolt mennyiségű információ miatt egyelőre lehetetlen hosszú távú következtetéseket levonni, az látszik, hogy a jelenlegi iskolabezárások kevéssé befolyásolják a járvány terjedését. Ráadásul hatékonyságuk nagyban attól függ, hogy a többi intézkedést, mint az otthonmaradást és az önizolációt betartják-e a családban.

Arra is kitértek, hogy a családokat és az államot egyaránt megterheli pénzügyileg a helyzet: az iskolák bezáratása rengeteg pénzébe kerül a kormánynak, a családban pedig valamelyik szülőnek mindenképp otthon kell maradnia a gyerekekkel, így egy fizetéssel biztosan kevesebb kerül a családi kasszába.

Szintén kiemelik, hogy a gyerekek fejlődésére és mentális egészségére is rossz hatással lehet az iskolabezárás:

a bezártság megviseli a gyerekeket, elszigetelve érzik magukat. Mindez az érzékenyebb gyerekekre még negatívabb hatást gyakorolhat.

Viner szerint a döntéshozóknak Nagy-Britanniában át kell gondolniuk, hogy mikor és hogyan nyitják ki az iskolákat, amelynek a gyerekek érdekében minél hamarabb be kéne következnie.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
london-1000x518.png

Belehalt a szülésbe a koronavírusos anya Londonban, de a gyermeket megmentették

Az újszülöttet tesztelték, nem koronavírusos.
Kép: Google Maps - szmo.hu
2020. április 07.


hirdetés

Még a szokásosnál is szomorúbb helyzettel szembesülhettek a londoni Whittington kórház dolgozói: szülés közben halt meg egy koronavírusos nő. A Sun forrásai szerint a műtőben küzdöttek az anya életéért, ám végül nem tudták megmenteni. A nőt korábban pozitívan tesztelték a koronavírusra, ám egyelőre nem tudni, hogy valóban abba halt-e bele. Korábban egészségügyi problémái nem voltak, emiatt vizsgálatot rendeltek el, hogy megtudhassák a halál valódi okát. A belső forrás szerint az ápolókat a szokásosnál is jobban megérintette az eset, többen sírtak, egyetlen vigaszuk az volt,

hogy a csecsemő életét sikerült megmenteni. Ő jól van, és negatív lett a koronavírus-tesztje.

Az Egyesült Királyságban 51 ezer felett jár a fertőzöttek száma, 6227-en haltak meg összesen. A betegek közé tartozik Boris Johnson miniszterelnök is, aki hétfő este óta van az intenzív osztályon, a legutóbbi híradások szerint nincs életveszélyben.


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
bp.jpg

Az adatok szerint mégsem annyira fegyelmezetlenek a budapestiek

A Waze és a Google statisztikái szerint a főváros több dologban is fegyelmezettebben reagált a járvány miatti szigorításokra, mint az országos átlag - írta meg a 444.hu.
Fotó: Csákvári Péter - szmo.hu
2020. április 07.


hirdetés

Budapest gócponttá válhat, ha nem tartják be az itt élők a koronavírus-járvány miatt hozott korlátozásokat - mondta el Müller Cecília.

Többek között arról beszélt, hogy az emberek többet használják az autójukat a tömegközlekedés helyett, mióta ingyenessé tették a parkolást. Ennek az intézkedésnek az lett volna a célja, hogy könnyebben intézhessék a halaszthatatlan dolgaikat, ám a forgalom nagyon megugrott.

A 444.hu átnézte a Waze útvonaltervező alkalmazás adatait, amely szerint nyolc százalékos növekedés volt a kritizált időszakban,

ami 5600-ról 6100-re való növekedést jelentett a Waze-felhasználók körében. Korábban egy hasonló hétköznapon átlag 19.000-en voltak a fővárosi utakon, vagyis most ennél jóval kevesebb.

hirdetés

A cikk szerzője arról számolt be, hogy "kedd reggel nyolckor három egymást követő 4-6-os villamost figyeltem meg a Mester utcai megállóban, egyiken se volt több tucatnyi utasnál. Közben a körút forgalma egy nyugodt nyári szombatét idézte" - írta.

A Google helymeghatározása alapján

Budapest az országos átlagnál is jobban teljesített,

"66 százalékkal esett vissza a kiskereskedelem, a vendéglátóhelyek, múzeumok, mozik, stb. forgalma; 43 százalékkal a piacok, élelmiszerboltok, drogériák, patikák forgalma; 7 százalékkal a nemzeti parkok, strandok, kutyafuttatók, ligetek, közparkok forgalma; 53 százalékkal a vasúti, busz-, villamosmegállók és metróállomások forgalma; 32 százalékkal kevesebben voltak a munkahelyükön; 10 százalékkal többen maradtak otthon" - írja a portál.

Ráadásul Magyarországon belül Budapesten csökkent a legnagyobb mértékben a kiskereskedelem és a vendéglátóhelyek (-74%); a közparkok (-38%); a tömegközlekedési megállóhelyek (-67%) forgalma.

A munkahelyek tekintetében Budapesten 39 százalékkal kevesebben mennek be dolgozni, ennél nagyobb arányban, 42 százalékban csak Győr-Moson-Sopron megyében, ahol az Audi már több hete leállt.

A fővárosban az élelmiszerboltok, drogériák, patikák forgalma maradt el az országos átlagtól, ez 40 százalékkal csökkent.

Az is látszik, hogy országosan 7 százalékkal csökkent a nemzeti parkok, erdők, parkok, stb. forgalma, ám Pest megyében 57 százalékkal növekedett ezek látogatottsága - írta a 444.hu.

hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
szijjarto.jpg

Maszkokat és védőruhákat adományozott Magyarország több országnak

Szijjártó Péter szerint fontos, hogy déli szomszédainknak legyen ereje védekezni egy esetleges migrációs hullám esetén.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. április 07.


hirdetés

100 ezer maszkot és 5 ezer védőruhát adományozott Magyarország Észak-Macedóniának. Szijjártó Péter külügyminiszter elmondta, hogy Szlovénia, Horvátország és Szerbia is hasonlóképpen kapott a Magyarországra érkezett védőfelszerelésekből.

Orbán Viktor egy hete arról beszélt, hogy azért nem tudják idehaza kötelezővé tenni a maszkok viselését, mert nem tudják biztosítani az ellátást.

Az LMP kedden arról kérdezte a külügyminisztert, hogy miért adományozzák el a maszkokat, ha itthon nem jut mindenkinek.

Szijjártó szerint fontos, hogy déli szomszédainknak legyen ereje védekezni egy esetleges migrációs hullám esetén.

Azt is közölte, hogy eddig csaknem 31 millió maszkot, 133 ezer tesztet és 152 lélegeztető gépet hoztak a repülőkkel és egy maszkokat gyártó gépsort is vettek Kínától.

hirdetés

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!