hirdetés
emberolesek-1000x540.jpg

Több embert ölnek meg Magyarországon, mint Európa legtöbb országában

Az öngyilkosságok számát tekintve is az elsők között áll az ország az EU-s listán.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. április 11.


hirdetés

Sokkoló adatokról számolt be a Fókusz csütörtök esti adásában: évente körülbelül 100 gyilkosság történik Magyarországon, ami azt jelenti, hogy minden harmadik nap megölnek valakit.

Mindez az Eurostat nemrég publikált statisztikájából derült ki, amely sorra vette az Európai Unió országaiban történt halálesetek - beleértve a gyilkosságok és az öngyilkosságok - számát. A listán Magyarország a negyedik helyen áll a balti országok után.

Az Országos Kriminológiai Intézet szerint azonban nem nőtt, sőt csökkent az emberölések száma az elmúlt időszakban. A statisztika az emberölési kísérleteket is számba vette, ezeket leszámítva Magyarország a középmezőnyben szerepel. Az adatok szerint azonban 100 ezer lakosra körülbelül 1,2 emberölés jut.

A Fókusz által megkérdezett kriminálpszichológus szerint a gyilkosságot elkövetőkre általában az jellemző, hogy alacsony iskolázottságúak, rossz egzisztenciális körülmények között élnek, sokszor munkanélküliek, nagyon sok esetben pedig alkoholproblémáik is vannak.

Szintén szomorú tény, hogy az öngyilkossági listán is az elsők között van az ország, egészen pontosan a negyedik helyen: 100 ezer lakosra 19 öngyilkosság jut.

hirdetés

A stábnak nyilatkozó pszichológus szerint a nők több esetben próbálnak meg véget vetni az életüknek, de sokszor nem halnak bele, az öngyilkosságot ténylegesen elkövetők viszont nagyobb arányban férfiak.

A Fókusz riportja:



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
rablo.jpg

Könnyes szemmel kérte a pénzt egy fegyveres rabló egy szegedi virágboltban, 5 ezer forintot kapott

'Még meg is simogattam a karját, hogy ne csinálja, mert ebből nagy baj lesz' - a tulajdonos elmesélte, mi történt.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. május 24.


hirdetés

Könnyes szemmel kérte a pénzt egy fegyveres, szájmaszkos, baseball sapkás rabló egy szegedi virágboltban.

Az eladó nem adta neki a bevételt, ezért könyörögni kezdett. Azt mondta, nagyon nehéz helyzetben van. A boltos végül adott neki ötezer forintot, és közben riasztotta a rendőröket is.

Egy órán belül elfogták a tettest, akiről kiderült, nem ez volt az első rablási kísérlete.

A tulajdonos az RTL Híradónak elmondta, hogy zajlott a rablás.

"Bejött egy pasi, fehér baseball sapkában, szájmaszkban, ahogy kell, és akkor mondja, hogy - fegyver a kezében – és mondja, hogy fegyveres rablás, elviszi a pénzt".

hirdetés

A tulajdonos nem ijedt meg, hanem alkudozni kezdett a rablóval. "Mondom, adok ötezer forintot és menjen el. És mondja, hogy nagyon nehéz helyzetben van. Odaadom neki az ötezer forintot jószántamból és mondja, hogy adjak már még pár kétezrest. Mondom, figyeljen nekem is van 6 unokám, nem adok többet. Elégedjen meg ennyivel".

Ő figyelmeztette még, hogy ne akarjon magának bajt, mert a biztonsági kamera felveszi az esetet.

"Még meg is simogattam a karját, hogy ne csinálja, mert ebből nagy baj lesz. Tiszta könny volt a szeme, még idézőjelben, úgy meg is sajnáltam szegényt".

Mikor a férfi kiment a boltból, a tulajdonos hívta a rendőröket, akik hamarosan elfogták az elkövetőt. A házkutatásnál megtalálták a fegyvert és a ruházatot is.

Csütörtökön a kispostán is megjelent a férfi, ahol az egyedül dolgozó alkalmazottól pénzt követelt. A nő beszélgetett vele egy kicsit, majd felállt és megnyomta a néma riasztót. A támadó végül zsákmány nélkül elmenekült. Eddig bujkált, de a második kísérlete után lebukott. Ha bebizonyosodik a bűnössége, akár 10 év börtönt is kaphat.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
rettegesben-tartotta-a-kornyeket-a-deak-teri-keselo.jpg

Rettegett tőle a környék - mondták a Deák téri késelő fiúról a barátai

„Gyerekként még csendes, visszahúzódó srác volt, csak pokoli körülmények között élt.”
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. május 25.


hirdetés

Mi is beszámoltunk arról a tragédiáról, amely péntek hajnalban történt Budapesten. A Deák téren két társaság között vita, majd verekedés tört ki, és a verekedésben halálra késeltek egy 16 éves és egy 21 éves fiút.

Az elkövetéssel gyanúsított fiatal előző nap töltötte be a 18. évét, a születésnapját ünnepelte, csakúgy, mint 16 éves áldozata.

A rendőrség az ügyről tartott pénteki sajtótájékoztatón a két társasággal kapcsolatban elmondta: 90 százalékuknak van rendőrségi múltja, jellemzően garázdasággal, kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt kerültek a hatóság látókörébe.

Korábban már megírtuk, hogy a gyilkossággal gyanúsított fiú intézetben nevelkedett. A Blikk megkereste a fiú barátait, akik azt mondták:

borítékolható volt, hogy börtönbe kerül.

hirdetés

"Krisztián gyerekként még csendes, visszahúzódó srác volt, csak pokoli körülmények között élt" - tudta meg a lap.

Aztán intézetbe került, de ott még kegyetlenebbé vált. Amikor találkoztunk vele, nem ismertünk rá.

Másfél évig szökésben volt, mire elkapták és visszavitték. Mostanában rettegett tőlük a környék, társaival belekötöttek az élő fába is. Garázdaság és kábítószerezés miatt volt is dolga a rendőrséggel."


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
2-1.jpg

Tragikus autóbaleset: meghalt egy egyéves kisfiú Budapesten

A szülők súlyos sérüléseket szenvedtek. A másik autó vezetője az eddigi vizsgálatok alapján a piros jelzésen hajtott át.
MTI, fotó: Mihádák Zoltán - szmo.hu
2020. május 24.


hirdetés

Autóbalesetben meghalt egy egyéves kisfiú a fővárosban vasárnap délután - közölte a rendőrség a honlapján.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a XXII. kerületi Kolozsvári utca 23. előtt két autó ütközött össze. Az egyikben egy család utazott, a férfi vezette az autót, felesége hátul ült, ölében tartotta a gyermeket.

A balesetben a szülők súlyos sérüléseket szenvedtek, őket a mentők kórházba vitték. A kisfiúhoz mentőhelikopter is érkezett, azonban olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt.

A másik autót egy nő vezette, aki - az eddigi vizsgálatok alapján a piros jelzésen hajtott át - könnyű sérüléseket szenvedett.

A baleset körülményeit a rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja - olvasható a rendőrségi közleményben.

hirdetés

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
motorral-baleset-kabitoszer-kokain-pecs.jpg

50 milliós kokaincsomaggal szenvedett balesetet egy motoros Pécsnél

Nem tartotta be a követési távolságot, ezért ütközött egy kocsival.
Fotó: police.hu - szmo.hu
2020. május 25.


hirdetés

Balesetezett a motoros, és így derült ki, hogy két és fél kiló kokain van nála.

A rendőrségre 2020. május 23-án 13 óra 16 perckor érkezett egy bejelentés arról, hogy Pécs határában, a 66-os úton összeütközött egy autó és egy motor - írja a police.hu.

A rendőrök megállapították, hogy az autót vezető férfi lefékezett, a mögötte haladó motoros pedig valószínűleg nem tartotta be a követési távolságot, ezért hátulról az autónak ütközött, és leesett a járműjéről.

A férfit a mentők kórházba szállították.

A kórházból jelezték, hogy a motoros hátizsákjában két darab tégla formájú, nejlonzacskóba csomagolt tömböt találtak, amelyben valószínűleg kábítószer van.

hirdetés

A rendőrök a kórházban a két, egyenként több mint egy kilogrammos csomagra gyorstesztet végeztek, és az kokainra pozitív jelzést adott.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!