hirdetés
címlap.jpeg

Titkosított felhő lehet az újabb magyar világsiker

Letarolná a globális piacot a Tresorit, ami több tízezer ügyféllel és egy szuperbiztonságos fájlmegosztó szoftverrel indul a világhír felé.
Berei Dániel - szmo.hu
2020. március 10.


hirdetés

Sokan már a Prezihez és a Ustreamhez hasonlítják a Tresorit sikerét. A magyar cégnek Európában és az észak-amerikai régióban is növekvő ügyfélbázisa van és már dolgoznak a következő termékükön is, amellyel még több vállalat számára tennék elérhetővé az általuk használt titkosítási technológiát.

De mit tud ez a magyar tech-cég?

Titkosított Dropbox

A Tresorit egy fájlok megosztására és tárolására alkalmas szolgáltatás, amit cégek és egyéni felhasználók is igénybe vehetnek. A mai felhőszolgáltatások, mint a Dropbox, tárhelyet ugyan szolgáltatnak, amikben te vagy én, de akár akkora vállalatok is tárolhatnak adatokat, mint a MOL vagy az McDonald’s. A hétköznapi ember azt gondolná magáról, hogy nem fontos neki, hogy az adatai a profi hekkerektől is védve legyenek (vagy legalábbis ezért nem fizetne havonta több tízezer forintot), de a Tresoritnál azt tapasztalják, hogy amint konkrét kérdéseket tesznek fel (pl. “szeretnéd, hogy kikerüljenek a netre a privát fotóid?”), az emberek véleménye rögtön megváltozik.

És az is biztos, hogy a cégeknek fontos, hogy bizonyos szenzitív anyagokat biztonságban tudjanak.

hirdetés

Márpedig a Dropbox nem ilyen. Ebbe a piaci résbe tört be az elmúlt években nagy sikerrel a Tresorit, aminek ma már több mint 10 ezer céges és 100 ezer egyéni felhasználója van. Kiemelik, hogy a Tresorit rendszere az end-to-end encryption (vagyis végpontok közötti titkosítás) révén úgy van kialakítva, hogy a felhasználók fájljait még ők sem látják. Ezeket a fájlokat már a felhasználó eszközén titkosítják, ezért a rendszer olyan biztonságos, hogy megengedhetik maguknak, hogy 50 ezer dollárral jutalmazzák azt a hekkert, aki feltöri.

A Tresorit alapítói: balról Szebeni Szilveszter, Lám István és Szilágyi György

Az egyetemtől a titkosszolgálatokig

A Tresorit története a Budapesti Műszaki Egyetemen indult, CrySys Adat-és Rendszerbiztonsági Laboratórium kutatóközpontjából, ahol az alapítók közül ketten, Lám istván és Szebeni Szilveszter kutattak együtt. Ők már a BSc képzés alatt elkezdték fejleszteni a Tresorit alapját adó titkosító rendszert, és a ma már szabadalom által védett "megosztható titkosítást”.

Az egyetemi jegyzeteiket szerették volna biztonságosan megosztani, viszont nem bíztak a népszerű felhő-alapú rendszerekben, például a Dropboxban.

Innen jött az ötlet, hogy létrehozzanak egy, a mindenki által használt alkalmazásoknál jóval biztonságosabb, saját megoldást, a felhő nyújtotta kényelmet megtartva. Kutatásuk során rájöttek arra, hogy a felhő-alapú adattárolás az end-to-end encryption (végpontok közötti titkosítás) révén biztonságos lehet. A harmadik alapítóval, a termékfejlesztésért felelős Szilágyi Györggyel kiegészülve úgy döntöttek, hogy ezt a világszintű újdonságot érdemes piacra vinni.

Az egyetemmel egyébként megmaradt a jó kapcsolat, a programozóik nagy része a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen tanult – illetve tanul még mindig, hiszen a cégben az átlagéletkor ma is mindössze 27 év. 2013-ban a cég zseniális ötlettel állt elő. Bizonyítani szerették volna, hogy a rendszerük feltörhetetlen, ezért felajánlottak 50 ezer dollárt annak, akinek sikerül hozzáférni egy, a Tresorit rendszerében tárolt fájl tartalmához.

A verseny különlegessége abban rejlett, hogy az etikus hackereknek és adatbiztonsággal foglalkozó szakembereknek ugyanolyan az adminisztrátori jogokat adtak, amilyenekkel a Tresorit legfelsőbb szintű rendszeradminisztrátorai is rendelkeznek.

Több mint egy év alatt senkinek sem sikerült feltörni a titkosítást és elolvasni a fájlokat – pedig olyan elismert helyekről próbálkoztak mint az MIT vagy a Stanford.

“Ezzel azt mutattuk meg, hogy nem csak a rossz szándékú hackerek vagy a titkosszolgálatok, de még mi sem férünk hozzá a saját rendszerünkben tárolt fájlokhoz. Azokat nem tudjuk elolvasni, így ha akarnánk sem tudnánk olvasható formában továbbítani például a titkosszolgálatoknak. A Tresorit technológiájának az a lényege, hogy csak a felhasználó rendelkezik a titkosított fájlok feloldásához szükséges kulccsal. Csak ő tudja azokat elolvasni, illetve azok, akikkel megosztja a fájlokat” - mesélte büszkén Szilágyi György.

Többnyire Európára lőnek, de haladnak az USA felé

A titkosított felhőszolgáltatásnak Európában is hatalmas piaca van.

A Tresorit céges ügyfeleinek kétharmada európai, főként a német nyelvterületről (Németország, Svájc, Ausztria), ahol a világon az egyik legerősebb a cégek és állampolgárok adatvédelmi tudatossága” - mondta Szilágyi György, a Tresorit társalapítója és termékfejlesztési vezetője.

“Ezen kívül az Észak-Amerikai régióban is növekvő ügyfélbázisunk van. Nagyon változatos cégek használják a fájlmegosztó szolgáltatásunkat az 5-10 fős kisebb cégektől kezdve a nagyobb, több száz fővel rendelkező vállalkozásokon át a nagyvállalati ügyfelekig. Egyre több nagyvállalati ügyfelünk van, például Magyarországon az IT Services (a T-Systems leányvállalata)” - mondta.

Ügyfeleik között sok a tanácsadó cég, a pénzügyi szolgáltató, az ügyvédi iroda, a kutatóközpont, az oktatással foglalkozó intézmény, illetve nagyobb vállalatok marketingcsapatai. A felsorolt cégeket az köti össze, hogy a munkájuk során fontos szerepet játszanak a különböző dokumentumok és fájlok, amelyek bizalmas adatokat tartalmaznak és különösen nagy az igényük az adatbiztonságra. A Tresorit egyébként öt nyelven elérhető: angolul, németül, spanyolul, franciául és szeptember óta már magyarul is.

“Különleges felhasználóink a nonprofit szervezetek is, akiknél az adatok védelme kiemelt jelentőségű. A háborús áldozatoknak segítséget nyújtó szervezet vagy az emberi jogokat védő aktivisták esetében az adatok védelme akár élet-halál kérdése is lehet. Ezért nemrég elindítottunk a nonprofit programunkat, hogy támogassuk ezeket az értékes munkát végző csapatokat és segítsünk nekik abban, hogy ingyen használhassák a Tresoritot” - mondta Szilágyi György.

Még több nagyvállalati felhasználó és új termékek is tervben vannak

A Tresorit célja, hogy meghatározó szereplők legyenek az enterprise, vagyis nagyvállalati file sync & sharing (EFSS) piacon, azaz még több nagyvállalattal dolgozzanak együtt és olyan szolgáltatást nyújtsanak nekik, amellyel biztonságosan és kényelmesen tudják kezelni a céges dokumentumaikat, megfelelve a nemzetközi adatvédelmi előírásoknak.

Másrészt szeretnék, ha a fájlkezelésen túl a többi digitális adatot kezelő alkalmazás is biztonságosan működne. Ezért idén új termékkel álltak elő: elindították a 0_kit nevű szoftverfejlesztői készletet, ami a Tresorit fájlmegosztóban már jól bevált, több százezer gigabájtnyi adatot kezelő titkosítást teszi elérhetővé más fejlesztők számára.

Ezt az alkalmazásfejlesztők könnyen be tudják építeni a saját rendszereikbe, például egy vállalatirányítási rendszerbe, vagy egy egészségügyi mobilalkalmazásba. A 0_kit fejlesztéséért egy San Franciscóban élő kollégánk felel, aki több nagy amerikai céggel is tárgyal már az együttműködésről” - mondta Szilágyi György.

A Tresorit sztoriját több médium a Prezihez, a LogMeInhez, az NNG-hez és a Ustreamhez hasonlította. Vannak is a felsorolt startupok és a Tresorit között hasonlóságok: mind Magyarországról induló, a globális piacot elérő Software-as-a-Service startup, erős kockázati befektetői háttérrel (a Tresorit közel 5 millió euró tőkét vont be az alapítás óta). “Jelenleg több, mint 55 fő dolgozik többségében a budapesti irodánkban azon, hogy a globális piac számára vonzó felhő-alapú szolgáltatást fejlesszünk” - mesélt a célokról Szilágyi György.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
padthai1-scaled.jpg

„Beleborzongok, amikor látom, hogy sorban állnak az éttermeinkben” – a padthai wokbar sikersztorija

Az egyik legmenőbb étteremlánc társtulajdonosa, Kanóczky Máté mesélt a márka felfutásáról és jövőbeni terveikről.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. március 12.


hirdetés

Kanóczky Máté még csak 29 éves, de már közel egy évtizede dolgozik cégvezetőként: három társával 2011-ben alapította meg a padthai wokbart, ami azóta az egyik leggyorsabban növekvő étteremlánccá nőtte ki magát.

Következő éttermüket a tervek szerint áprilisban nyitják meg, és már a külföldi terjeszkedés is folyamatban van.

Ennek kapcsán adott interjút.

– Nagyon fiatalon, végzős egyetemistaként csöppentél bele a cég megalapításába. Mennyire érezted ezt akkor mélyvíznek?

– A kezdetekből hittem a sikerben, így kihívásokon is könnyedén túllendültem. Természetesen sokat segített a közgazdász végzettségem, illetve az is, hogy a tulajdonostársak közül mindenki vállalkozó volt. Fokozatosan tanultam bele, az első években reggeltől estig az étteremben voltam.

hirdetés

– Mik voltak a padthai (külföldi, vagy akár hazai) előképei, honnan inspirálódtatok?

– Az inspiráció egyértelműen Horváth Ági által, egyenesen Thaiföldről érkezett. A streetfood és az utcán étkezés ott a kultúra része, és ezt dolgoztuk át Európában is könnyen fogyasztható koncepcióvá. Abban az időben a "fast casual" stílusú éttermek még gyerekcipőben jártak, Magyarországon szinte csak a Vapiano létezett ebben a szegmensben. A cél az volt, hogy melléjük pozicionáljuk a padthait is.

– Itthon mennyire volt elterjedt akkoriban a thai konyha? Miben volt hiánypótló a ti koncepciótok?

– Voltak már thai, ázsiai éttermek, viszont ezek mind hagyományos étlapos, pincéres felállásban mentek.

Mi tudtuk, hogy nem szeretnénk beállni a sorba, hiszen pont abban éreztünk hiányt itthon, hogy a rohanó hétköznapokban gyorsan, egészséges ételeket nagyon nehéz találni.

Arról nem is beszélve, hogy különböző életmód/ételallergia igényeket egyáltalán nem elégítették ki. A wok technológia és a padthai wokbar menürendszere pont ezt az űrt kívánta pótolni.

– Mik voltak az építkezés fázisai? Milyen akadályokat kellett leküzdenetek még az első étterem megnyitása előtt?

– Négy tulajdonostársam közül mindenki olyan háttértudással érkezett, amivel tökéletesen kiegészítettük egymást már a kezdetekben is. Horváth Ági és Lovas Gusztáv is az építőiparban dolgozott, Simon Gergelynek pedig a vendéglátás területén volt tapasztalata. Az én feladatom az üzleti terv elkészítése és a pénzügyi rendszer kialakítása volt.

Sokszor gondolkodtunk rajta, de nem tudunk akadályokat feleleveníteni, mert az egész egy álom megvalósulása volt.

– Mikor éreztétek először, hogy tömeges igény van a padthaira, és egész étteremlánccá is fejlődhettek?

– Titkon vagy nem is annyira titkon a kezdetektől ez volt a terv, hogy egy több egységből álló étteremláncot szeretnénk létrehozni. Már a márka alapokat és a koncepciót is így terveztük meg, hogy könnyedén átültethető legyen. Az első egység már a nyitás napjától túlszárnyalta minden elvárásunk, így nem volt kérdés, hogy nem állunk meg.

– Hogyan vonzotok be újabb és újabb vendégeket, mi szerinted a jó marketing titka?

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
craftunique.jpg

Egy magyar cég 3D nyomtatott termékei is segítenek a koronavírus elleni küzdelemben

Arcvédő maszkokkal és kilincsre szerelhető ajtónyitókkal is segíti a járvány elleni harcot a CraftUnique Kft.
Fotó: CraftUnique/Facebook - szmo.hu
2020. március 27.


hirdetés

Több száz arcvédő pajzsot nyomtatott ki és adományozott kórházaknak és önkormányzatoknak a 3D nyomtatókat gyártó CraftUnique.

A körülbelül egy óra alatt kinyomtatható pajzs nagy segítség lehet a szemüveges orvosoknak, akik nehezebben tudnak védőszemüveget húzni, de az önkormányzatoknál dolgozó szociális munkásoknak is hasznos, akik például az időseknek segítenek. Ezen kívül közterületeseknek, patikusoknak és idősek otthonában dolgozóknak is jól jöhet.

A CraftBot által gyártott arcvédő pajzsok

Az ellenálló, áttetsző PETG műanyagból készült tartozékot, vagyis magát a védőburkolatot a Makerspace Budapest és a fóti székhelyű Acryl World Kft. ajánlotta fel a pajzsokhoz.

A CraftUnique egy speciális, kilincsre szerelhető ajtónyitó eszközt is kinyomtatott, hogy a tenyerünk használata nélkül, alkarral ki lehessen nyitni az ajtókat, és még kisebb legyen a veszélye a kórokozók terjedésének.

A mintegy 350 pajzsból a Péterfy Kórház-Rendelőintézet Országos Traumatológiai Intézet, a Magyarországi Sürgősségi Ellátásért és Mentésért Alapítvány, valamint a szentgotthárdi, répcelaki, tamási és a kőbányai önkormányzatok kaptak.

hirdetés

Forrás: Index

hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
puskas.png

A Puskás Aréna nyerte az Év stadionja címet

A világ 107 országából 30.632 voks érkezett, ezek majdnem felét, közel 14.955 ezer szavazatot a budapesti stadion kapta.
MTI - szmo.hu
2020. március 23.


hirdetés

A tavaly novemberben átadott Puskás Aréna nyerte a 2019-es Év stadionja címről döntő szavazást.

A futballarénákkal foglalkozó stadiumdb.com honlap által meghirdetett verseny kiírása alapján 19 ország létesítményei közül választhatták ki az öt legjobbat a szavazók.

A portál beszámolója alapján

a világ 107 országából 30.632 voks érkezett, ezek majdnem felét, közel 14.955 ezer szavazatot a budapesti stadion kapta.

A közlemény szerint a november 15-én felavatott létesítményre a világ minden tájáról, így a többi között Indonéziából, Argentínából, Lengyelországból, Nagy-Britanniából, az Egyesült Államokból és a Fülöp-szigetekről is érkeztek voksok.

hirdetés

A legjobbnak ítélt stadionra öt, a másodikra négy, a harmadikra három, a negyedikre kettő, az ötödikre pedig egy csillagot kellett adniuk a voksolóknak és a szavazatok összesítése, valamint szakértő építészek véleménye alapján ítélték oda az Év stadionja díjat.

A listára csak a tavaly átadott és legalább 10 ezer néző befogadására alkalmas arénák kerülhettek fel, a Puskás Aréna mellett a dunaszerdahelyi MOL Aréna is versenyben volt. Szavazni március 15-ig lehetett a weboldalon.

A honlap emlékeztetett: tavaly a szakmai zsűri a DVTK arénáját választotta az év legszebbjének.

A díjnyertes Puskás Aréna lesz az egyik helyszíne a koronavírus-járvány miatt idény nyárról a jövő évre halasztott labdarúgó Európa-bajnokságnak. A 2021. június 11-től július 11-ig tartó kontinensviadalon három csoportmérkőzést és egy nyolcaddöntőt rendeznek a stadionban, amely 2022 májusában otthont az Európa-liga fináléjának is.


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
szarvas-ferenc-1.jpg

Így lesz valakiből elsőkönyves író a 90. születésnapján

Szarvas Ferenc 87 évesen kezdett el írni, azóta sorra nyeri a díjakat megható és tanulságos történeteivel. Nemrég még a „Szárnypróbálgatók” című antológiába is bekerült.
Láng Dávid - szmo.hu
2020. március 04.


hirdetés

„Ezeket a történeteket már évtizedekkel ezelőtt megírhattam volna, nagy részük megvolt a fejemben. De nem úgy nézett ki, hogy abból meg tudtam volna élni, felnevelni két gyereket, lakást vásárolni, hétvégi házat építeni, és még a testvéreimet is támogatni.”

A fenti szavakkal fogad monori házában Szarvas Ferenc, aki decemberben ünnepelte 92. születésnapját, de ránézésre legalább 10-15 évet nyugodtan letagadhatna.

Szellemi frissessége pedig egészen lenyűgöző: mindenre tisztán emlékszik, még a legapróbb részletekre is, amelyek kisgyerekként történtek vele.

Kékcsén, egy kis Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei faluban született, ahol hatalmas szegénységben éltek. Nyolcan voltak testvérek, de a felnőttkort csak hatan érték meg közülük. Szülei szintén hamar meghaltak, így már egészen fiatalon rá is szükség lett családfenntartóként.

Ez, mármint a családja iránt érzett felelősség az egész életét végigkísérte. 16 évesen került Budapestre, de ezután is az volt a legfontosabb számára, hogy őket biztonságban tudja. Amint megtehette, minden testvérét a fővárosba költöztette, még egy lakást is vett nekik.

hirdetés

Ma már csak egyetlen öccse él, aki 10 évvel fiatalabb nála, de vele azóta is ugyanolyan szoros a kapcsolata: gyakran találkoznak, telefonon pedig szinte mindennap beszélnek.

„80 évvel ezelőtt hogyan korcsolyáztak a vidéki gyerekek

A tél egyik nagy eseménye a befagyott tavon, folyón való korcsolyázás volt. A téli sportban az ember hősnek érzi magát, mert száguld motor segítsége nélkül. Bátorságát, ügyességét, erejét összegyűjtve szépen, látványosan siklik.

A korcsolyázáshoz megfelelő cipő kell, amire rögzítik a korcsolyát. A vidéki gyerekeknek 80 évvel ezelőtt nem volt egyik sem. Minden gyerek a lába méretéhez megfelelő akácfából faragott talpat. A talp aljára vastag drótot hajtottunk, amelynek két végét visszahajtottuk a talp felületére. Hogy a drót el ne mozduljon, két darab U szöggel rögzítettük a visszahajtásnál. A drót alját homokba dörzsöléssel kifényesítettük, hogy jól csússzon a jégen.

Felkötni az utcai cipőre nem lehetett, a talppal tartottuk egyenesen, így a jégen állva két széles bottal löktük magunkat. Nagyon könnyen kicsúszott a lábunk alól a barkácsolt korcsolya, és nagyokat estünk. A körülményeket figyelembe véve, ugyanolyan örömet találtunk a magad csinálta korcsolyával a csúszkálásban, mint aki a sok pénzért megvásárolt korcsolyával száguldott.”

Budapest, 2015. július 15.

Rövid történeteiben, amiket öt évvel ezelőtt kezdett el lejegyezni, elsősorban saját élményeit idézi fel, gyerekkorától egészen a közelmúltig. Megjeleníti a család és a falu életét, gyakran egy kisfiú szemén keresztül láttatva.

A néhány oldalas novellák olyan hétköznapi jeleneteket mesélnek el, mint amikor a hatéves Ferike eldöntötte, hogy ő bizony világgá megy, mert édesapja az ígérete ellenére nem vitte el őt a vásárba a születésnapján. Egy másik történet arról szól, amikor szarka lopta el a testvére lakáskulcsát, megint egy másik arról, amikor nagyapja kioperálta a talpába ment és a lábfején kijött fadarabot.

Ezek a kis színes sztorik azért érdekesek a nagyközönségnek is, mert az olvasó a lehető leghitelesebb forrásból ismerheti meg, hogyan éltek és küzdöttek a múltban a falusi emberek, hogyan keresték és találták meg örömüket, boldogságukat a nehéz körülmények között is.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!