hirdetés
tetvek.jpg

Tetveket fotóztak egy MÁV-vonat ülésén

A vasúti kocsit azonnal kivették a forgalomból.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. december 13.


hirdetés

Szerdán töltötték fel a Facebookra az alábbi fotót, ami a hozzá mellékelt leírás alapján a Nyugati pályaudvar és Cegléd között közlekedő egyik zónázó vonaton készült.

A feltöltő szerint a képen ruhatetvek láthatók, amelyek a fejen élő társaikkal ellentétben betegséget is terjeszthetnek – írja az Index.

A lap megkereste az ügyben a MÁV-ot, választ tőlük ugyan nem kaptak, de olvasóik jelezték nekik, hogy az Elegem van a MÁV-ból! nevű Facebook-csoportba a cég az alábbiakat írta:

Kedves Utasaink! 2019.12.11-én a jelzést követően kollégáink azonnal kisorozták a csoportban jelzett szerelvényt (vonatszám: 2866) vizsgálatra és fertőtlenítő tisztításra. A kocsik átvizsgálása során munkatársaink nem találtak sem élő sem elhullott rovarokat. Ha a jövőben hasonló esetet tapasztalnak, arra kérjük Önöket, hogy azonnal értesítsék a jegyvizsgálót, aki intézkedni tud a kifogásolt kocsi lezárásáról és mielőbbi kisorozásáról, fertőtlenítéséről.

Norbert Papp

A Nyugati-Cegléd vonal zónázójának egyik ülésén fotózta egy utastárs. Ruhatetű (vérszívó parazita) a fejtetűvel ellentétben betegségeket is terjeszt. (Pl. Kiütéses tífuszt) Mérete 2-4mm szinte csak...

hirdetés



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
airport-2373727_1920-1000x667.jpg

Koronavírus: rekordszámú megbetegedés Franciaországban, több százezer brit indult haza, káoszba fulladhat a közlekedés

Szombat délután 4-ig kell visszaérniük a briteknek Franciaországból, különben két hét karantén vár rájuk.
Kép: illusztráció (Pixabay) - szmo.hu
2020. augusztus 14.


hirdetés

Franciaországban és Spanyolországban is megugrott a koronavírus-fertőzöttek száma, a májusi első hullám óta ismét rekordszámú új beteget regisztráltak - írja a Guardian.

Spanyolországban 2935 beteget diagnosztizáltak az elmúlt 24 órában, ám ott a hivatalos szervek továbbra sem beszélnek második hullámról. Mindezt úgy, hogy az előző napon 1690 volt az új betegek száma, majdnem megduplázódott egy nap alatt a fertőzöttek száma.

Franciaországban hasonlóan magasak a számok, 2669 új megbetegedést észleltek a tegnapi nap folyamán,

ezzel összesen 209364-re emelkedett az összes megbetegedések száma az országban. Az emelkedés miatt több állam is átsorolta Franciaországot abba a kategóriába, amely alapján 14 napos karantén vár az innen érkezőkre. A legnagyobb visszhangot európai szinten a brit szigorítás váltotta ki, rengeteg brit nyaral ugyanis Franciaországban - írja a Daily Mail.

Az új intézkedések szombat délután 4 órától lépnek életbe, ami azt eredményezte, hogy a britek tömegesen próbálnak hazajutni addig. A becslések szerint nagyjából félmillió brit állampolgár nyaralhat jelenleg Franciaországban.

hirdetés

A roham máris megindult, a közvetlen repülőjáratok beteltek, a Calais és Dover között közlekedő kompok szintén. A Csalagutat üzemeltető Eurotunnel vonataira szintén elfogyott az összes jegy. A cég vezetője arra kért mindenkit, hogy akinek nincs jegye, ne jöjjön ki az állomásra a tömeg miatt.

A jegyárak a rohamnak köszönhetően az egekbe szöktek: múlt szombaton még 165 font volt egy jegy a Párizs-London közvetlen vonatjáratra, most már 210 fontba kerül ugyanez, 30 százalékkal emelkedtek az árak. Az utazási cégek attól félnek, hogy a rengeteg hazautazni vágyó brit miatt káoszba fullad a közlekedés az elkövetkező másfél nap alatt.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
zivatar7.jpg

Szinte az egész országra riasztást adtak ki szombatra zivatarok miatt

Csak a Tiszántúlon van rá esély, hogy megússzák a nagy esőzést.
Fotó: Brin Weins/Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2020. augusztus 14.


hirdetés

Zivatarveszély miatt csaknem az egész országra figyelmeztetést adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Az MTI-hez pénteken kora este eljuttatott veszélyjelzésükben azt írták:

péntek estétől a Dunántúl nyugati felén, továbbá délnyugaton, délen is várhatók zivatarok, de a záporokat is szinte bárhol kísérheti egy-egy villámlás.

Szombat délutántól az országban bárhol, legkevésbé a keleti határ mentén lehetnek zivatarok, majd az esti órákban kezdenek megszűnni.

A zivatarokat elsősorban intenzív (rövid idő alatt 10-20 milliméternyi) csapadék kíséri, de adott helyen több gócból akár ennél nagyobb mennyiség is eshet. Emellett viharos (60-70 kilométer/órás) széllökés, egy-egy helyen apró szemű jég is társulhat a zivatarokhoz.

hirdetés

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 20 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 23 és 30 fok között alakul.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
koronavirus-horvatorszag-strandolok-mti-epa.jpg

Koronavírus: Horvátországban második napja rekordmértékű az új fertőzöttek száma

A vírus tengerparti éjszakai szórakozóhelyeken terjed, ezért a válságstáb ismét szigorításokat vezetett be.
MTI, fotó: MTI/EPA/Antonio Bat - szmo.hu
2020. augusztus 14.


hirdetés

Horvátországban második napja rekordmértékű az új fertőzöttek száma, és a fiatalok a koronavírus legfőbb terjesztői - közölte a válságstáb pénteken.

A testület jelentése szerint

csütörtökön 208-cal nőtt, és elérte a 6258-at a megfertőzöttek száma. Két új haláleset történt, így a járvány halálos áldozatainak száma 163-ra emelkedett. A betegek közül 106-an vannak kórházban, közülük tízen lélegeztetőgépen.

A legtöbb új esetet a fővárosban, Zágrábban és Split-Dalmát megyében regisztrálták.

A vírus tengerparti éjszakai szórakozóhelyeken terjed, ezért a válságstáb ismét szigorításokat vezetett be. Péntektől tíz napig az éjszakai szórakozóhelyek, bárok és kávézók csak éjfélig lehetnek nyitva, továbbá zárt térben nem rendezhetnek bulikat.

hirdetés

Ugyanakkor a szabadtéri rendezvényeken is be kell tartani a társasági távolságtartás szabályait és a higiéniai előírásokat, amelyeket most sokkal szigorúbban fognak ellenőrizni a hatóságok.

Alemka Markotic járványügyi szakember, a válságstáb tagja arra kérte a fiatalokat, hogy legyenek sokkal körültekintőbbek. Az új fertőzöttek kétharmada ugyanis a fiatal korosztályból került ki, és bár tüneteik enyhék, meg kell érteniük, hogy mások iránt is felelősséggel tartoznak - mondta.

Több ország is jelezte, hogy szigorításokat vezet be Horvátországgal szemben, Olaszország és Ausztria már megtette, Szlovénia pedig nem zárja ki annak lehetőségét, hogy "vörös listára" helyezi szomszédját, és kötelező karantént rendel el az onnan érkezők számára.

Davor Bozinovic belügyminiszter, a válságstáb vezetője elmondta: érthető, hogy ezek az államok aggódnak állampolgáraik miatt, és azt szeretnék, hogy a járványhelyzet ne romoljon tovább náluk az őszi időszakban.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
varoshaza_szivarvany.jpg

Kikerült a szivárványzászló a budapesti Városháza homlokzatára

A rendszerváltás óta először áll ki főpolgármester nyilvánosan az LMBTQ-közösség mellett.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. augusztus 14.


hirdetés

„Budapest mindenkié!” kezdi péntek délután kitett Facebook-bejegyzését Karácsony Gergely, majd hozzáteszi: „ez nem csak egy kampányszlogen”.

Mint írja:

„A Főváros tavaly októberben hivatalba lépett vezetése azon dolgozik, hogy minden lakos, minden közösség érezhesse, hogy Budapest az ő otthona is. Abban hiszünk, hogy legyen Budapest az előjogok városa helyett a jogok városa, ahol mindenki szabadon állhat ki véleménye, világképe, identitása mellett.”

Hozzáteszi, a magyarországi LMBTQ-közösség idén immár 25. éve áll ki jogaiért, amit a pandémiás helyzet miatt idén nem tudnak egy közös felvonulással megünnepelni. Ugyanakkor a városvezetés úgy döntött,

a rendszerváltás óta idén először kikerül az LMBTQ-közösség szivárványszínű zászlója Budapest Városháza homlokzatára.

hirdetés

A döntés okáról azt írja, Budapest városa büszke minden olyan polgárára, aki él a szabadságával és kiáll saját közösségéért.

„Egy elfogadó város ugyanis minden közösségnek jó. Nemcsak azoknak, akik az LMBTQ közösséghez tartoznak, hanem azoknak is, akik teljesen más módon élik az életüket”

- teszi hozzá a főpolgármester.

hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!